Sajnáljuk őket, akik örömmel lépnek

Kérem szépen… (Szerk.: A mai vasárnap, a JÓPÁSZTOR vasárnapja, a hivatások napja)

Közelmúlt élményei: 2 „kiugrott” fiatal pap, pár éven belül 9 távozott fiatal pap, két felfüggesztett fiatal pap (+ két idősebb), csak a látókörömben.

A „celeb-papok” diktálta divat érik be. Nagyra emelkedett fiatalok, népszerűek, felkapottak, futtatottak, riportok, megjelenések, televízió, internet, blogok, roadshow-k nagy létszámú hallgatósággal (sokszor szép bevétellel).

  1. Szilágyi Szabolcs atya írt „nekrológot” Hodász András távozásáról, mint valami tragédiáról, szörnyű emberi sorsról, valami fatális eseményről. Nem értem, mert nem a távozó atya döntötte el, mit akar tenni, és mit tesz? Vagy ez csak olyan véletlen, mintha egy tégla a derült égből a fejére esett volna? Mert akkor valóban sajnálkozhatnánk. Nem arról van szó, hogy Hodász András kiaknázta az utolsó cseppig a papságából kifacsarható népszerűséget, aztán még egy dobás, amivel olvasottságot tud szerezni, hogy kilép, de az olyan snassz önmagában, egy kis abúzus-sóval meg kell hinteni? És ismét dől az olvasottság a szánalom és a népszerűség hordaléka. Mi meg sajnáljuk együtt Szilágyi Szabolccsal. Sajnáljuk azért, mert így döntött. Nem azért döntött így, mert – bármilyen szempontból is, de – neki most jobb lesz? Közelebb kerül önmagához!!! De azért! Akkor miért kell sajnálni? Füzes Ádám mondja a távozása után: „Bármilyen választ is kapnék, egy percig sem gondolom, hogy hibát követtem el.” búcsúlevelében: „Negyvenes éveimben szeretnék egységes, igaz, hiteles életet élni. Egységben magammal, életvitelemmel, vágyaimmal. Nem szeretnék egyedül megöregedni.” Miért kellene őket sajnálni? Éppen most lépnek – Hodász is, Füzes is – a nekik tetsző legszebb útra. Kedves Szilágyi atya azért imádkozol, hogy ez a vágyott szép jövő ne adassék meg Hodász számára?
  2. Ezek az események és a szemlélet, ami mögöttük van, már meg sem lepik az embert. Bese Gergő atya írása (Mária Rádió ingyenes magazin 2023. március címlap) teljességében összefoglalja azt, ami a fiatal papok gondolkodását meghatározza. A címlapon az atya „V” betűt formál az ujjaival és az írás címe: Küldetésem, helyem megtalálása a világban. (A mutatott kézjel is megérne egy hosszabb elemzést, most csak annyit, hogy a középkorig visszamenő jelentése az ellenség brutális legyőzésének, a középső és mutatóujj levágásának a jele, hogy a legyőzőnek még megvan, a legyőzött már harcképtelen, mert nem tud nyilazni. A későbbiek során, más kultúrákban is durva obszcén jelként, vagy valami szabadosság jeleként használták, manapság legtöbbször az ezotériában, az okkult világban van szerepe.)

A cím mondja a legtöbbet, megismétlem: „Küldetésem, helyem megtalálása a világban.” Ezzel a szemlélettel mit tett volna Maximilian Kolbe atya? Megtalálta a helyét az éhségzárkában? A kassai vértanúk a szörnyű kínzások között megtalálták a helyüket a világban? Közöttük Pongrácz István, miután halottnak vélték, bedobták a szennygödörbe, ahol „megtalálta a helyét” az utolsó húsz órájára, és meghalt? (Bese Gergő atya a szennyből kikandikálva mosolyogna, V betűt formáló ujjakkal kiáltaná: “Megtaláltam a helyemet!”) Vagy a bakonyi kis falu plébánosa, aki a svábok kitelepítésekor azt mondta: nekem a híveim mellett a helyem, és (ő nem volt sváb származású) elment a teljes bizonytalanságba egy kis batyuba kötve a legfontosabbakat. Ő is megtalálta a helyét, és sorolhatnánk a „hétköznapi” papi hősök sorát. A közelmúlt negyven évének hitükben kitartó papjai, akik egész papi életüket a kommunisták és saját egyházi vezetőik üldözésének kitéve szenvedték meg hivatásukat, megaláztatásaikat.

Ők is megtalálták a helyüket? Igen, megtalálták. De soha nem kerültek címlapra „V” betűt formáló ujjakkal mosolyogva. Azért találták meg a helyüket, mert nem azt tartották küldetésüknek, hogy megtalálják a helyüket a világban, hanem azt, hogy mit jelöl ki az Úr a számukra, és hogy a rájuk bízottak viszont megtalálják helyüket az Isten országában.

Ez a szemlélet mondatja ifjú papokkal: „…szeretnék egységes, igaz, hiteles életet élni. Egységben magammal, életvitelemmel, vágyaimmal.” – nem egységben a teremtővel, hanem „magammal, életvitelemmel, vágyaimmal”. És kibújik a szög a zsákból: végre szeretne igaz, hiteles életet élni. Tehát eddig hazug, megjátszott életet élt papként, és nem csak papként, hanem: „Óbudai esperesként 13 templom ügyeivel foglalkoztam, a Kanter Károly Felnőttképzési Intézetet igazgattam, tanítottam itt is, a főiskolán is, diakónusokat is, segítettem az alphás csoportnak, és még saját papi teendőimet is végeztem.” („Nem akartam csendben elsunnyogni” – mélyinterjú a papságot hátrahagyó Füzes Ádámmal | Válasz Online) Hány és hány embert rontott meg, vezetett a rossz hatalmába.

Sztárolt fiatal atya bejelenti, hogy elmegy. 3 hónap múlva visszakönyörgi magát, újabb 3 hónap múlva ismét bejelenti, hogy kilép: „Örömmel jöttem vissza, most örömmel megyek el.” Két éve szentel atya bejelenti a püspökének: „Most újratervezés következik.” – és elhagyja a papi pályát.

Végül tegyük föl a kérdést. Nem csak ők, a „híres kilépők”, hanem mind mind ott nevelkedtek öt, hat, hét évig szakavatott elöljárók, tanárok, papok, lelkivezetők felügyelete alatt, a püspökeik gondos kiválasztása után, majd a felszentelés előtt is megismerve szemináriumi vezetők véleményét, került sor a szentelésükre?

Kinek van itt felelőssége?

Hack Gerorg

Forrás: gloria.tv

Legolvasottabb írások167 times!

Print Friendly, PDF & Email