2013. március 13-án Jorge Mario Bergoglio bíborost pápává választották, aki a Ferenc nevet vette fel. Tíz évvel később, a megválasztás évfordulóját különösen diszkréten ünnepelték meg. A pápa magánmisét celebrált a jelenlévő bíborosokkal Rómában, a Szent Márta-ház kápolnájában, amely a rezidenciája.
Címke: bíboros


A “Traditionis Custodes” a következő fordulóban
Újabb fordulóba lép a Vatikán harca a hiteles római liturgia (nem csak) plébániatemplomokban való ünneplése ellen. Miután Ferenc a Traditionis Custodesban úgy korlátozta a hagyományos liturgia plébániatemplomokban való megtartását, hogy azt a jó szándékú püspökök “lelkipásztori megfontolásokra” hivatkozva megkerülhették, liturgiafelügyelője, Roche a helyi lelkipásztori helyzet értékelését ebben a kérdésben elvette a püspököktől, és a döntést […]

Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (2)
2013. március 13-án Jorge Mario Bergoglio bíborost pápává választották, és ő vette fel a Ferenc nevet. Tíz évvel később ennek a megválasztásnak az évfordulóját különösen diszkréten ünnepelték meg. A pápa magánmisét celebrált a jelenlévő bíborosokkal Rómában, a Szent Márta-ház kápolnájában, amely a rezidenciája.

Dr. h.c. Josef M. Seifert: NYÍLT LEVÉL
Két és fél évet várt a Müncheni Egyetemen tanító professzor, Dr. phil. habil. Dr. h.c. Josef M. Seifert, hogy az eredetileg egy bíboroshoz intézett levelét nyilvánosságra hozza, és így immár az Anyaszentegyház minden bíborosához, érsekéhez és püspökéhez szóljon általa. Ha valakinek személyes ismerőse lenne bármely püspök, érsek vagy bíboros, továbbítsa neki. Hátha ez segít.

Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (1)

Közös erőfeszítések a visszaélések elleni küzdelemben
Április 21-én, pénteken Luis Antonio Tagle bíboros, az Evangelizációs Dikasztérium Első Evangelizációért és Új Részegyházakért felelős részlegének prépostja és Seán Patrick O’Malley bíboros, a Kiskorúak Védelméért Felelős Pápai Bizottság elnöke egyetértési nyilatkozatot írt alá, amelyben megállapodtak abban, hogy a részegyházak szolgálatában közösen dolgoznak a legveszélyeztetettebb személyekkel szembeni visszaélések megelőzése terén.

Vatikán: Konzisztórium a láthatáron
A 2023-as és 2024-es évben a 80 éves korhatár miatt több mint húsz bíborosnak kell távoznia a leendő pápa választói kollégiumából. Minden jel arra mutat tehát, hogy a jelenlegi római pápa ne késlekedjen túl sokáig a pontifikátusa kilencedik rendes nyilvános konzisztóriumának összehívásával, ami lehetővé teszi számára, hogy még egy kicsit rányomja bélyegét a Szent Kollégiumra.

Katolikus pogányság – a maya mise. Az egyház útban az emberáldozat felé
Az előző napokban a Mexikóban bevezetendő maya “rítusú” Novus Ordo mise híreit adtuk közre amerikai és hagyományos katolikus forrásokból. Ma egy olyan írást adunk közre, mely hazai pályán – Magyarországon – íródott. Ezek erős figyelmeztetések minden katolikus számára, hogy mi vár ránk a jövőben, mint a II. Vatikáni Zsinat gyümölcse, amit megújításnak neveznek.

Pogányság: A mise új “maja” rítusa (2)

Pogányság: A mise új “maja” rítusa (1)
Amint arról egy nemrégiben kiadott tájékoztatóban beszámoltunk, Mexikóban egy “maja” miserítus készül. A tanulmány már előrehaladott állapotban van, és egy tervezet is született. A mexikói püspökök egy csoportja valójában San Cristóbal de las Casas egyházmegyében gyűlt össze Msgr. Aurelio Garcia Maciasszal, az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Dikasztérium altitkárával, hogy azon dolgozzanak.