Mint azok a dementáció előtti öregek, akik folyton ugyanazokat a dolgokat mondogatják (“az én időmben jobbak voltak a dolgok”, vagy “ti emberek csak lusták vagytok”, vagy “senki sem értette, amit a pap mondott”), az ő érvei is ugyanazok, és ezeket ismétli új önéletrajzában, a “Remény” címűben, amely ma jelent meg a Random House kiadónál:
(A képet Michael Haynes készítette a Twitteren)
Azzal folytatja, hogy elmeséli életrajzírójának egy amerikai bíboros (Cupich vagy McElroy, az biztos) történetét, aki, amikor két pap megkérte, hogy “engedje” meg nekik, hogy latin misét celebráljanak, azt mondta nekik, hogy tanuljanak inkább vietnámi vagy spanyol nyelvet (lásd lentebb), mert az “hasznosabb” lenne… Ami teljesen idióta, ha eszünkbe jut, hogy az amerikai katolicizmus dicső korszaka volt az, amikor nagyszerű férfiak és nők (Neumann püspöktől Cabrini anyáig) szolgálták a bevándorlókat, miközben a nagy latin misét dicsérték és őrizték, amely a világ minden tájáról összehozta a híveket!
Hűha, hogy lehet, hogy a fiatalokat nem vonzzák ugyanazok a panaszok újra és újra és újra és újra és újra és újra és újra? Talán belefáradtak az öregekbe, akik elégetik az örökségüket? Az örökséget, amely az ő születési joguk.
Hogy fizetne bárki is egy fillért is a végtelen önigazoló epebántalmakért, amiket ez az ember beszél….
Forrás: rorate-caeli.blogspot.com
Legolvasottabb írások124 times!
