A jelenések megkülönböztetéséről

Az Egyházban nagyon sokan elvesztették a természetfeletti hitüket eretnekségek elfogadásával és követésével. De a hitben megmaradókat sem hagyja a sátán érintetlenül: azok számára, akik fájlalják az intézményes egyház és egyháziak romlását, szeretik a Szűzanyát, ismerik a rózsafüzér fontosságát, olyan csapdát állít, >>>

amely a modernistákkal ellentétes irányban, de mégiscsak eltávolítja őket az Egyháztól: állítólagos jelenések mértéktelen keresésével és hajhászásával kísérti őket. Ezért nagyon fontos a jelenések megkülönböztetésének szempontjait és egyházi gyakorlatát megismernünk. Erre szolgál Chad Ripperger témába vágó előadásának rövid összefoglalása.

A szellemek megkülönböztetésének ajándékát Krisztus adta az apostoloknak, és ez az ajándék a hivatallal együtt öröklődik az Egyházban. Az atyák általános véleménye az volt, hogy Krisztus kifejezetten az apostolokba ruházta ezt, és ezt később hivatalból kapják meg azok, akik őket követik a püspöki feladatban. Ez a kegyelem tehát a hivatallal jár, nem a személy egyéni szentségének függvénye, és az esetek túlnyomó többségében nem jelent karizmatikus képességet vagy akár tanult képességet sem a szellemek megkülönböztetésére. Tehát még olyan képességről sincs szó, amely tapasztalt ördögűzőkre jellemző, akik hivataluk gyakorlása révén tapasztalatból ismerik a démonok tulajdonságait, működési mintázatait, és ez alapján gyakorlati tudással különböztetik meg őket vagy ismerik fel működésüket. E karizma gyakorlásakor a püspökök nem látnak, nem éreznek semmilyen különlegeset, annál is inkább, mert a szellemek vagy akár a jelenések megkülönböztetése soha nem alapulhat az érzelmeinken. Ennek oka az, hogy a démonok hozzáférnek a képzeletünkhöz, az emlékezetünkhöz, az érzelmeinkhez.

A jelenések hitelességének megítélési joga a helyi püspöké. Persze igaz, hogy a pápának is megvan ez a hatalma, és az egyetlen alkalom, amikor figyelmen kívül hagyhatjuk a püspök véleményét, ha a pápa magához vonja a döntés jogát az adott ügyben. De alapértelmezetten a püspök ítéli meg, és ha ez megtörtént, abból tudjuk, hogy hiteles, vagy nem az adott jelenés.

A püspök döntése nem úgy történik, hogy imádkozik, majd ennek nyomán hirtelen azt mondja, hogy nem hiteles vagy hiteles az adott jelenség. Van egy eljárás, amit ilyenkor elvégeznek: lefolytatnak egy vizsgálatot, mindent összegyűjtenek, összeállítanak egy dossziét, és aztán a püspök megnézi, és van-e olyan jellemző, amely alapján objektív kritériumok alapján megítélhető a hitelesség. Mert az Egyháznak objektív kritériumrendszere van a jelenések megkülönböztetésében. Ennek a kritériumrendszernek van egy tartalmi és egy személyre vonatkozó része is.

Tartalmi szempontok:

  • Minden olyan jelenést, amely tartalmában ellentétes a (Szerk.: nagyon fontos tudni, hogy a HAGYOMÁNYOS) katolikus tanítással vagy erkölccsel, el kell utasítani, mint hamisat. Ha bármikor bármi olyat mondanak benne, ami ellentétes a hiteles katolikus tanítással, az de facto annak jele, hogy a jelenés hamis. A legtöbb püspök így szokta felismerni, hogy a jelenség nem hiteles. Ennek a kritériumnak végső oka az ellentmondásmentesség-elve: Isten sosem mond ellent magának, ezért ha tőle származik az adott jelenség, akkor az nem állhat szembe a kinyilatkoztatással.
  • Minden olyan jelenés, amely ellentétes a teológusok egybehangzó tanításával, erősen gyanús. Az Egyház mindig is azt mondta, hogy ha az egyházatyák egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy valami a hithez tartozik, akkor az tévedhetetlenül a hithez tartozik, és ha nem hiszed azt, akkor nem vagy katolikus, függetlenül attól, hogy a Tanítóhivatal megnyilatkozott-e külön az ügyben vagy sem. Ugyanez vonatkozik azok véleményére, akiket az Egyház teológusoknak nevezett. A „teológusok” kifejezés azon teológusokra utal, akikről IX. Piusz pápa beszélt a Tuas Libenter kezdetű levelében. Ezek az olyan teológiai iskolákhoz tartozó teológusok, mint például a domonkos iskola, a ferences iskola, és kb. az 1750-es évekig működtek. Ha ők egyöntetűen azt mondják, hogy valami a hithez tartozik, de facto hinned kell azt ahhoz, hogy katolikus légy. Ha ugyan nem állítják, hogy valami feltétlenül a hithez tartozna, de valamiben mégis nagyjából mindannyian egyetértenek, és te mégsem tartod magad ehhez, akkor az álláspontod temerarius, más szóval veszélyes, és igen valószínű, hogy eretnekségbe esel. Ha a jelenés merőben ellenkezik ezzel az állásponttal, akkor nem valószínű, hogy hiteles.
  • Ha egy jelenésben valamelyik lényeghez nem tartozó részlet hamis, nem szükséges az egész kinyilatkoztatást elvetni, a maradék rész még lehet hiteles. De ha a jelenésben jövendölés van, amely nem valósul meg, akkor valószínűleg hamis a jelenés. Viszont csak abból a tényből, hogy megtörténik a jövendölt dolog, még nem következik csalhatatlan módon az, hogy a jelenés hiteles. Ennek oka a démonok sajátosságaiban és képességeiben keresendő: ők az embernél sokkal intelligensebbek, sokkal jobban értik az okokat, és azt, hogy az okok hogyan kapcsolódnak egymáshoz, és hogyan idéznek elő bizonyos hatásokat. Így képesek felismerni és figyelembe venni egy sor körülményt, és az ezek alapján valószínű eshetőséget. Ezek alapján ismerik fel, hogy egy adott dolog merre tart. Ez az, ami számunkra jóslásnak tűnik.
  • A pusztán furcsa vagy haszontalan dolgokra vonatkozó kinyilatkoztatás elutasítható, mint nem isteni. Más szavakkal: ha olyan dolgokkal foglalkoznak, amelyeknek nincs hatásuk az emberek üdvösségére vagy nem szolgálnak az emberek javára, akkor nagy valószínűséggel tudható, hogy nem hiteles a jelenés.
  • Valószínűleg nem hiteles az a jelenés, amely részletbe menő, bő lére eresztett, hosszadalmas, és tele vannak bizonyítékok és emberi érvek sorával. Az isteni kinyilatkoztatások általában rövidek, világosak és tömörek.

A jelenésben érintett személy vizsgálata

Alaposan meg kell vizsgálni a jelenésről beszámoló személyt, különösen a temperamentum, a jellem és erények tekintetében: ha az illető alázatos, kiegyensúlyozott, diszkrét, láthatóan fejlett erényű, jó szellemi és testi egészségnek örvend, akkor indokolt lehet továbblépni, és megvizsgálni magát az állítólagos jelenést. Pl. ha megnézzük Bernadette-t, láthatjuk, hogy nem volt túlságosan nagy tudású, de nagyon kiegyensúlyozott, nagyon tiszta, nagyon tömör, diszkrét stb. valaki volt, és így nyilvánvalóan ez volt a helyzet az ő esetében. De ha valaki olyanról van szó, aki kimerült a túlzott morfondírozástól, idegbajban szenved, akkor könnyen lehet, hogy a jelenés is kimerültségből vagy depresszióból fakad.

Ha a személy buzgón tárja fel a kinyilatkoztatást, akkor is kevéssé valószínű a jelenés hitelessége. A legtöbb ember, aki hiteles kinyilatkoztatásban részesül, egyáltalán nem akar beszélni róla, sőt, néhányuknak gyóntatójuknak vagy elöljárójuknak kellett megparancsolni, hogy írják le, különben egyszerűen nem akarnak vele foglalkozni. Ellenben, ha valaki körbejár, és próbálja elérni, hogy mindenki tudomást szerezzen a jelenéséről, az rossz jel.

Ezek tehát az objektív kritériumok, amely alapján az Egyház eljár a vizsgálat során. Ezek a kritériumok azért nagyon fontosak, mert a démonok okozhatnak bizonyos típusú jelenségeket, amelyek nagyon közel állnak ahhoz, hogy hiteles jelenésnek tűnjenek.

A démonok képességei a megtévesztésre

  1. Képesek testi és képzeletbeli látomások létrehozására. Ez azt jelenti, hogy valóban képesek az egyén számára külsőleg vagy az érzékszerveiben változást okozni. Például képesek ezt a változást úgy előidézni, hogy ez hasonlítson egy látomáshoz, mintha csak egy hologramot hoznának létre. Képesek ezt külsőleg odaállítani az egyén elé, úgy, hogy ő valóban azt hiszi, hogy az ott van, vagy képesek a képzeletébe helyezni, és azt a benyomást kelteni az emberben, hogy valami valóságosat lát.
  2. A démonok nem képesek intellektuális látomás létrehozására. Az intellektusunknak különböző részei vannak: van egy spirituális része, ez rendelkezik az önreflexió és az absztrakció képességével. Ebben a részben nem tudnak látomásokat okozni, hanem csak a képzeletünkben és csak az érzékeinkben, vagy külsőleg.
  3. Képesek fénysugarakat létrehozni a test körül és érzékelhető hőt kelteni. Tehát képesek úgy tenni, mintha az ember sugározna vagy ragyogna.
  4. A démonok meg tudják hamisítani az eksztázist. Ezért van az, hogy amikor az Egyház megvizsgálja az embereket a jelenések kapcsán, akkor az orvosok például megmérik a pulzusukat, ellenőrzik, hogy kitágult-e a pupillájuk, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy nem mímelik-e, hogy a jelenség nem csak a látnok önbecsapása. Ez nem azt jelenti, hogy ha a pupilla ki van tágulva, vagy ha netán a szemük felé bökdösnek, és ők nem reagálnak, akkor emiatt hiteles a jelenés. Mert a démonok leállíthatják a testi funkciókat azon a területen, és emiatt úgy tűnhet, mintha a személyek extázisban lennének. Ezek vizsgálatával az Egyház pusztán annak lehetőségét igyekszik kizárni, hogy emberi eredetű.
  5. A démonok érzékelhető vigasztalást és békét okozhatnak. Keresztes Szent János azt mondja, hogy ha ilyen dolgot tapasztalsz, ne foglalkozz velük, vagy használd fel őket arra, hogy közelebb kerülj Istenhez. Mert ha ezt netán a démon okozná, és te emiatt Isten felé közeledsz, az nem fog tetszeni neki, ezért úgyis abbahagyja. Ha Istentől jön, akkor nagyobb erényt hoz az egyénben, békét és valamiféle megtisztulást. Ha viszont a démonoktól jön, akkor általában szárazságot, engedelmességi nehézségeket okoz.
  6. A démonok képesek azonnal meggyógyítani az ördögi befolyás által okozott betegségeket. De nem tudják helyreállítani a teljességet, például egy hiányzó testrészt újraalkotni, mert ahhoz teremtésre van szükség, amire a démonok képtelenek. De képesek arra, hogy a betegség érzetét keltsék, aztán hirtelen „kigyógyítsanak” belőle.
  7. Elő tudják idézni a stigmákat és másfajta testi rendkívüli jelenségeket, mint például a koronák megjelenése az emberek feje körül. Ezért csak amiatt, hogy valakinek stigmája van, még nem jelenti azt, hogy Istentől származik a jelenség.
  8. Képesek olyan rendkívüli jelenségeket is előidézni, amelyek fizikai tárgyakat érintenek. Képesek csodákat szimulálni, képesek csodának feltüntetni azt, ami valójában nem az, és képesek olyan jelenséget is előidézni, mint a lebegés. Ezért csak amiatt, hogy valaki lebeg egy jelenés alatt, nem jelenti azt, hogy az hiteles, mert démonok is okozhatják ezt. Vagy csak azért, mert úgy néz ki, mintha az illető szentáldozásban részesülne, mert valami megjelenik a nyelvén, nem jelenti azt, hogy az feltétlenül az. Mert a démonok okozhatják ezt a látomást akár a körülötte álló többi embernek is.
  9. Képesek szimulálni a bilokációt, ami nyilvánvalóan nem a bilokáció hiteles esete, de képesek szimulálni azt, hogy úgy tűnjön, mintha valaki egy másik helyen jelent volna meg.
  10. A démonok eltüntethetnek személyeket vagy tárgyakat a látóterünkből úgy, hogy akadályt állítanak a látóvonalba, vagy közvetlenül a látóérzékre hatnak.
  11. Hanghullámok segítségével vagy a hallóérzékre való közvetlen hatással szimulálhatják a hallomást vagy akár az ember képzeletére is hathatnak, hogy valóban azt higgyék, hogy hallanak valamit. Tehát ez sem ok önmagában arra, hogy hitelesnek tartsunk egy jelenést, mert a démonok is képesek erre.
  12. A démonok lehetnek okai a nyelveken szólásnak is. Háromféle módon történhet a nyelveken szólás. Az első a hiteles fajta, amelyre a Szentírásban láthatunk példát. Ennek két megnyilvánulása van: az első, hogy beszél valaki a saját nyelvén és a másik személy a maga nyelvén hallja azt. Láthattuk ezt Szent Péternél. A második az, hogy Isten az egyénbe beleoltja egy nyelv ismeretét, így amikor beszél, valóban tudja, hogy mi az értelme szavainak. Ezért félreértelmezés, amit Szent Pál szövegével tesznek, mert azzal a megszállottsághoz hasonló, harmadik típusú nyelveken szólási jelenséget tulajdonítanak Istennek. A megszállott személy ugyanis a démon révén idegen nyelveken beszél teljesen folyékonyan, de közben fogalma sincs arról, hogy mi hangzik el a szájából. Szent Pál szavainak értelmezése történelmileg mindig következetesen ezzel ellentétes volt, egészen addig, amíg a pünkösdisták komoly befolyásra nem tettek szert a Katolikus Egyházban. Addig következetesen az volt a megítélés szempontja a nyelveken szólás esetében, hogy a személy érti-e a nyelvet, vagy sem. Ha nem értette, az alapján valószínűsítették az ördögi eredetét. A nyelveken szólás emberi formájáról már tudományos tanulmányokat is végeztek: “nyelveken szóló” embereket vontak be a vizsgálatba, és azt mutatták ki, hogy ez a jelenség az esetek nagy részében emberi okból történt. Mert az állítólagos nyelveken szólás során a beszélők ugyanazon nyelvtani mintákat követik, mint a saját személyes beszédükben. Azaz ugyanolyan minták alapján beszélnek zagyva értelmetlenséget, mint amilyen szerint anyanyelvükön beszélnek értelmesen.

Prudenciális megfontolások

Első megfontolás: mivel nagyon vakok és ostobák vagyunk, amikor spirituális dolgokról van szó, és mivel egyénként nem feltétlenül rendelkezünk a szellemek megkülönböztetésének sem különleges, sem hivatalból fakadó ajándékával, és talán nem is értjük az összes kritériumot, jobb, ha megvárjuk, amíg az Egyház maga tesz egy hivatalos nyilatkozatot egy jelenésről.

Ez azért nagyon fontos, hogy megőrizzük a szükséges távolságot és elkerüljük a bűnös ragaszkodást. Mert kerülhetünk az ördög befolyása alá a gonoszság megszokott gyakorlása által, azaz például erkölcsi bűnökkel, de a karizmatikus kegyelmek és a rendkívüli misztikus jelenségek keresése is démoni befolyáshoz vezethet. Gyakori eset, hogy az Egyház elítélt egy jelenést, az emberek mégis kitartóan ragaszkodtak hozzájuk. Például szeretik a Szűzanyát, és szeretnének valamiféle közelséget érezni hozzá, vagy hogy valamit kapjanak, mert meg akarnak tapasztalni valamit természetfeletti szinten. Mivel ezeket a jelenéseket sok esetben a démonok okozzák, mert van képességük ezekre, bizonyos fokú távolságtartással kell lennünk minden egyes jelenéstől, amíg az Egyház nem hoz ítéletet róla, hogy amikor az bekövetkezik, könnyedén és engedelmesen tudjuk elfogadni a döntést. Ezért nagyon rossz jel, ha jobban ragaszkodunk egy jelenéshez, mint az Egyházhoz.

Második megfontolás: ha világossá válik az Egyház ítélete által, hogy a Szűzanya megjelent valahol, az embernek minden ésszerű eszközt igénybe kell vennie, hogy megismerje azt, amit mondott a jelenésben. Erre nem vagyunk ugyan kötelesek, nem kell hinnünk bármilyen magánkinyilatkoztatásban, legyen az Fatima, Lourdes vagy La Salette, mert csak a nyilvános kinyilatkoztatás kötelez minket, ami az utolsó apostol halálával véget ért. De mégis elég nagy ostobaság nem figyelni rá, még ha nem is kötelező.

Harmadik megfontolás: addig végképp ne foglalkozz jelenések megkülönböztetésével, ameddig az alapvető katolikus tanítást sem ismered, mert igen nagy veszélynek teszed ki magad. Bízd az Egyház ítéletére az ügyet, mert szánalmas dolog lenne úgy esni a gőg bűnébe, hogy közben végtelenül tudatlan és ostoba is vagy.

Hivatalos egyházi eljárásrend állítólagos jelenések megítéléséhez angol nyelven a Hittani Kongregáció oldalán.

Forrás: invocabo.wordpress.com

Legolvasottabb írások735 times!

Print Friendly, PDF & Email