Ezzel az írással szeretnénk Áldott, békés, boldog Karácsonyt kívánni, mely Megváltónk születésének, a szeretetnek és a családnak az ünnepe. De a családhoz gyermekek is szükségesek, és ahhoz, hogy megszülessenek, meg is kell foganniuk.
Az évtizedek során sok életpárti papot ismertem meg, köztük elsősorban Paul Marx OSB atyát, aki nyíltan beszélt az emberi szexualitás igazságáról és szépségéről. Megvédték a Humanae Vitae-t, VI. Pál pápa 1968-as prófétikus enciklikáját, melyet az egyházon belüli modernisták széles körben bíráltak. Szent II. János Pál pápát követve erőteljesen tanították az egyház örökérvényű tanítását, miszerint a fogamzás mesterséges eszközökkel való megakadályozása bűn.
De az ilyen előadások mindegyike katolikus életpárti találkozókon és konferenciákon hangzottak el, ahol a jelenlévők többsége már eleve nyitott volt arra, hogy meghallgassák ezeket. Még soha nem hallottam – egy szokásos vasárnapi misén, melyen hétköznapi katolikusok vettek részt – az Egyház tanításának világos és határozott kifejtését ezen a területen.
Alkalmi homíliák az abortusz ellen, igen. A fogamzásgátlás elleni homíliákat soha.
Ott ültem a Szent Szív templomban a jobb oldali második padban, amikor Stephen Vaccaro atya, plébánia fiatal plébánosa az ambóhoz lépett. A napi olvasmány a „bolond” példázatáról szólt, aki a földön akarta felhalmozni a kincseit, és még aznap éjjel meghalt. Erről a „látszólag durva, gyakran figyelmen kívül hagyott, de döntő fontosságú tanításról a keresztény életről” Vaccaro atya „két pontból álló elmélkedést ígért… Először is, hogy ez saját életünk vizsgálatára kell, hogy késztessen bennünket. Másodszor, egy nagyon gyakorlatias javaslat a házaspárok számára.”
Sem nekem, sem a gyülekezetben senkinek nem volt fogalma arról, hogy mi lesz ez a „gyakorlati javaslat házaspároknak.”
„A mai Evangéliumban” – kezdte Vaccaro atya – „Urunk a gazdag ember példázatát mondja el, aki miután elérte a világi sikert és kényelmet, visszahúzódik, hogy élvezze a munkáját, hogy aztán Isten megdorgálja, majd meghaljon. Biztos vagyok benne, hogy sokan közülünk nem látnak semmi rosszat abban, amit ez az ember tett, hiszen néhányan itt is nyugdíjasok, és sokan remélik, hogy egy napon ők is nyugdíjasok lesznek. Mi a rossz abban, ha élvezzük a munkánk gyümölcsét, ha megpihenünk egy munkával teli élet után?”
„Jézus azonban keménységről tesz tanúbizonyságot azzal, ahogyan az emberről beszél, a következő szavakkal: ’Te bolond!’. Mit kifogásol itt? Azt, hogy a gazdag ember, mint közülünk oly sokan, gyakorlatilag ateista. Ez talán keményen hangzik. De figyeljük meg, mit nem tesz az ember. Soha nem ad hálát Istennek, nem gondolkodik azon, hogy bőségét a szegények megsegítésére fordítsa, vagy újonnan szerzett szabadidejét imádságra szentelje, amiért Isten ilyen jó és nagylelkű volt hozzá. Inkább azt mondja, hogy a kényelemnek szenteli az életét. Nem gondol Istenre, csak erre a világra.
„Akár akarjuk bevallani, akár nem, oly sokan közülünk életünk nagy részében és életünk oly sok területén úgy élünk, mintha csak ez a világ lenne. … Kincseket halmozunk fel ebben a világban. Úgy élünk, mintha a döntéseink nem igazán számítanának Istennek, mert Ő irgalmas, akár bűnbánatot tartunk, akár nem. Nem úgy élünk, mintha majd számot adnánk arról, hogyan élünk.” Másképp fogalmazva:
azért élünk, hogy jól visszavonuljunk ebben a világban, nem pedig úgy élünk minden nap, mintha a mennyben szeretnénk lenni.
Honnan tudom én ezt? Nos, nézzünk körül a világban. Minden nap ellenőrizzük a tőzsdét, minden nap a nyugdíjszámlánkat, de nem látogatjuk minden nap az Oltáriszentséget, nem imádkozunk minden nap. … Nem a mennyországért élünk.
Ez az, amire Jézus szeretetteljes figyelmeztetésként rámutatott. Ha nem emlékszünk arra, hogy hová tartunk, az út mindig zavarossá válik, és az oda vezető úthoz szükséges dolgok figyelmen kívül maradnak. Röviden: bolondok vagyunk.
Jézus a továbbiakban egy csodálatos iróniára mutat rá: csak akkor fogjuk valaha is igazán értékelni ezt a világot, csak akkor fogunk igazán csodálatos életet élni, ha emlékezünk mennyei otthonunkra. Ha csak ez a világ van, akkor semmi sem számít igazán, tedd, amit akarsz, mert végső soron minden értelmetlen. Ha a mennyország valóságos, ha vár ránk, és ahhoz kötődik, ahogyan most élünk, akkor ennek az életnek minden egyes pillanata örök értelemmel telítődik.
Minden okunk megvan arra, hogy minden pillanatba belevigyük Istent.
Ezért beszélt Jézus olyan keményen. Ha mi, keresztények nem különbözünk a hitetlenektől, akkor bolondok vagyunk. Elpazaroltuk az életünket azzal, hogy olyan dolgokat nevezünk kincsnek, melyek szemétnek számítanak, és figyelmen kívül hagytuk azokat a dolgokat, amelyek Isten számára fontosak. Íme tehát a vizsgálat: mik azok a dolgok, melyek éjszakánként nem hagynak aludni, hogyan töltöd az idődet, mi motivál, miért dolgozol vagy tanulsz, mi foglalja le az időbeosztásodat? Ez megmutatja neked a kincsedet. Vajon a földi kincs? Ha igen, akkor Jézus meghív téged, hogy tarts bűnbánatot és térj meg, élj másként. Ha nem a menny és Isten dolgai az egyetlen motivációnk és célunk, örömünk és inspirációnk, és ez egyértelműen így van, akkor bolondok vagyunk.
Másodszor, ehhez az első ponthoz kapcsolódva, életünknek arra kell összpontosítania, ami Isten számára fontos, egy gondolatot mutatok be a házaspárok számára. Előre bocsátom, hogy ez talán fájni fog vagy kényelmetlenül fogja érinteni az embereket. De én Krisztust követem.
Ez a hét a természetes családtervezés tudatossági hete, ahol az Egyház minden házaspárt arra hív, hogy emlékezzenek arra, amit a Szentírás kimond, amit az Egyház meghatároz, amit a Szentlélek ihletett: a mesterséges fogamzásgátlás bármilyen használata a szexuális intimitáson belül súlyos bűn, és a hiteles házastársi szeretet megköveteli minden ilyen eszköz elkerülését, hogy a kegyelem állapotában maradjunk.
Lehet, hogy ez nem egy széles körben ismert igazság, de ha ismert, akkor sem követik széles körben.
„Azt mondjuk magunknak, hogy a világ többet tud a szexuális erkölcsről, mint az Egyház. Nos, ma Krisztus szeretettel mondja erre: ’Ti bolondok!’ A házastársi intimitásnak az a célja, hogy teljes önfeláldozás legyen, a házassági fogadalom megtestesülése.”
A fogamzásgátlás tudatos döntés, hogy a földi bölcsességet követjük, Isten tervét elutasítjuk, és valamit visszatartunk a szeretet kifejezésében, így a házastársi szeretetet belülről rothasztjuk el.”
Vaccaro atya egy pillanatra elhallgatott, mielőtt komolyan hozzátette: „Ha valaha is fogamzásgátlást alkalmaztatok vagy szándékosan sterilizáltátok magatokat, és ezt nem gyóntátok meg, akkor most meg kell tennetek. Ha most is fogamzásgátlást alkalmaztok, az Úr arra hív, hogy hagyd abba, tarts bűnbánatot, és bízzál benne.”
„Igen, ez egy áldozathozatal lesz” – folytatta. „De ne feledjétek, Jézus azt mondta, hogy a házasság minden részét, még a házastársi intimitást is a keresztről kell mintázni. A mennyországra, a szentségre és az áldozatra kell összpontosítani.”
Ha a házaspárok kincset akarnak építeni a mennyben, és elhagyni az ostobaságot, akkor fogadják el a természetes családtervezést.
Ezzel a Szent II. János Pál pápától származó idézettel fejezem be: “Ami igazán számít az életben, az az, hogy Krisztus szeret minket, és hogy mi viszontszeressük Őt. Jézus szeretetéhez képest minden más másodlagos. És Jézus szeretete nélkül minden hiábavaló.“
Ahogy hallgattam ezt a fiatal papot, aki világosan és tétovázás nélkül mondta ki az Egyház örök tanítását, mélyen megérintett ez. Isten az emberiséget a szeretet nagy cselekedetével teremtette és azt várja tőlünk, hogy viszontszeressük őt részben azáltal, hogy követjük az első parancsolatot, amelyet első szüleinknek adtak, hogy legyenek termékenyek és sokasodjatok.
Vagy ahogy a szentmise után Vaccaro atyának mondtam: „Lelkek fognak megszületni, és csecsemők élni fognak a mai szavai miatt, atyám. Köszönöm a bátorságát, hogy kimondta az Igazságot.”
Steven W. Mosher a Population Research Institute elnöke és a The Politically Incorrect Guide to Pandemics (Regnery Press) című könyv szerzője.
Forrás: karizmatikus.hu (LifeSiteNews.com)
Legolvasottabb írások652 times!
