A Magyar Katolikus Püspöki Kar rendelkezéseket adott ki a koronavírusos járvány megelőzése érdekében (ITT). Csak idő kérdése volt, hogy a magyar püspökök is kritikátlanul átvegyék az olasz, francia, angol stb. püspökök nem minden tekintetben átgondolt iránymutatásait a járvány terjedésének megelőzésére az istentiszteleteken összegyűlt hívek között. Egy francia fiatal katolikus emiatt tiszteletteljes és szívszorító nyílt levelet írt tiltakozásul a francia püspököknek (angol szöveg ITT).
Természetesen az előrelátás okos és igazán keresztény erény, a rendelkezések túlnyomó többsége tökéletesen észszerű és hasznos is, de a kézbe áldoztatás ráerőszakolása a hívekre nemcsak az általános liturgikus törvény tekintetében aggályos, nemcsak a hívek jogait sérti, de a vírus terjedése szempontjából sem meggyőzően releváns és hosszútávon szörnyű következményei lehetnek (pl. hogy hatalmas tömegek szoknak rá félelemből vagy csordaszellemből a kézbe áldozásra, amit azután a járvány lecsengése után sem hagynak el).
Két dolgot kell ezzel kapcsolatban megjegyezni, a magyar püspökök – úgy tűnik – tudják, hogy a szentáldozás nyelvre történő általános formáját nem tilthatják be (jogosan és igazságosan), ezért csak KÉRIK „a kézbe áldoztatás általánossá tételét”.
Részemről tökéletesen egyetértek azzal a közleménnyel, amit Anglia és Wales Latin Mise Társasága adott ki, reagálva püspökeik hasonló tartalmú rendelkezéseire. Íme a rövid összefoglaló:
Miközben megjegyezzük, hogy ezek az iránymutatások nem kánonjogilag hatályos rendelet formájában lettek kiadva, üdvözöljük azokat. Ugyanakkor szeretnénk az alábbiakat tisztázni a rendkívüli formának, valamint a latin egyház más hagyományos rítusainak és úzusainak, például a domonkos rítusnak ünneplésére vonatkozóan.
- Ezekben a liturgikus formákban a gyülekezet tagjai nem adják egymásnak [kézfogással] a béke jelét; a legszentebb Vért nem osztják ki (a kehelyből) a híveknek; és nincsenek különleges világi áldoztatók. E tekintetben ezek a liturgikus formák már betartják vagy eleve szükségtelenné teszik azokat az iránymutatásokat, melyeket a vírus súlyosabb kitörése esetén a fokozott higiéniai szint megkövetel.
- Ezekben a liturgikus formákban, a rájuk alkalmazandó egyetemes liturgikus törvény szerint nem szabad a Szentostyát a hívek kezébe adni. Ha a COVID-19 elterjedése szükségessé teszi a nyelvre történő áldoztatás fölfüggesztését, ez azt jelenti, hogy a hívek nem járulhatnak szentáldozáshoz ezeken a miséken. A hívők szentáldozásban való részesedése semmiképpen sem szükséges a mise érvényességéhez vagy törvényességéhez (ilyen körülmények között). Ha az óvatosság diktálja egy ilyen lépés szükségességét, a hívőket ösztönözni kell arra, hogy kövessék a „lelki áldozás” gyakorlatát.
- Megjegyezzük azonban: egyáltalán nem tűnik valószínűnek, hogy a kézbe áldoztatás kevésbé járul hozzá a fertőzés terjedéséhez, mint a nyelvre áldoztatás. Éppen ellenkezőleg, a kézbe történő áldoztatás eredményeként a Szentostya fertőzött felületeket érinthet, a bal kéz tenyerét és a jobb kéz ujjait, amit el lehet kerülni, ha a pap közvetlenül az áldozó nyelvére helyezi azt.
Minden szakértő azt hangsúlyozza, hogy a fertőzés legfőbb veszélye az óhatatlanul sok szennyezett felülettel érintkező kéz, ha nincs rendszeresen szappannal mosva, fertőtlenítve (amelynek szükségességét a celebráns pap esetében a magyar püspökök levele is helyesen kiemeli).
Még néhány hasznos szó a „lelki áldozásról”. Álljon itt először az Egyház tanítóhivatalának egyértelmű útmutatása a kérdésben:
„Atyáink e Szentség használatával kapcsolatban helyesen és bölcsen a magunkhoz vétel három módját különböztették meg. Egyesekről azt tanították: csak szentségileg vehetik, például a bűnösök. Mások csak lelkileg, akiknél ti. megvan az elhatározás, hogy az égi kenyeret élő hittel, mely (Gal 5,6) a szeretetben működik, vennék, s így érzik is a gyümölcsét és hasznát. A harmadik csoport, akik szentségileg és lelkileg is veszik, ők azok, akik előbb megvizsgálják és előkészítik magukat, úgy, hogy menyegzős ruhába öltözve járuljanak az isteni asztalhoz (Mt 21,11k). A szentségi vételnél pedig mindig szokás volt Isten Egyházában, hogy a hívek a papoktól kapják a szentáldozást, a miséző papok viszont önmagukat áldoztassák. E szokást, mint amely az apostoli időkre megy vissza, joggal és méltán meg kell őrizni.”
Tridenti zsinat, 13. ülés, 8. fejezet (Denzinger-Hünermann 1648.)
Egy olyan korban, amikor boldog-boldogtalan, megfelelő lelki élőkészület, lelkiismeret-vizsgálat és szentségi gyónás nélkül áll sorba áldozáshoz (mintha ez mindenkinek eleve járna), talán még hasznos és lelki értelemben gyümölcsöző is lehet némi „szentségi böjt”, azaz, a kedvezőtlen körülményeket szem előtt tartó „pusztán” lelki áldozás. Ennek vannak nagyon szép hagyományos imái. Íme, ebből kettő szükség esetére:
A lelki áldozás imái
Ó, Jézusom, hiszem és vallom, hogy igazán, valóságosan és lényegileg jelen vagy a legszentebb Oltáriszentségben. Mindenek fölött szeretlek téged, és vágyom a lelkembe fogadni téged. Mivel ebben a pillanatban nem tudlak téged szentségileg magamhoz venni, jöjj és legalább lelkileg költözz a szívembe! Magamhoz ölellek, mintha már itt lennél, és teljes egészében egyesülök veled. Soha ne engedj elszakadnom tőled! Ámen. (Ligouri Szent Alfonz Mária alapján)
Ó, Jézusom, lábaid elé borulok és fölajánlom neked töredelmét bűnbánó szívemnek, mely alázattal átérzi semmiségét a te jelenlétedben. Imádlak téged szavakkal ki nem fejezhető szeretetednek szentségében, az eucharisztiában. Vágyom arra, hogy befogadhassalak téged szívemnek szegényes hajlékába. Amíg a szentségi áldozás boldogságára várok, lélekben kívánlak téged birtokolni. Jöjj el hozzám, Jézusom, miképpen én is közeledem hozzád! Ölelje át szereteted egész lényemet életemben és halálomban! Hiszek tebenned, remélek tebenned, szeretlek téged! Ámen. (Raphael Merry del Val bíboros alapján)
Forrás: Alácsi Ervin atya blogja
Szerkesztő:
Némi [egyetemen tanult] mikrobiológiai ismeretek birtokában merem kijelenteni, hogy a nyelvre áldozás nagyságrenddel kisebb fertőzési (pandémiás) veszélyt jelent, mint a kézbe áldozás. A poszt írója (Ervin atya pontosan kifejti, hogy: “kézbe történő áldoztatás eredményeként a Szentostya fertőzött felületeket [templom kilincs, pad szék, utazás közben tömegközlekedési eszköz, stb.] érinthet, a bal kéz tenyerét és a jobb kéz ujjait, amit el lehet kerülni, ha a pap közvetlenül az áldozó nyelvére helyezi azt”.
Ez az egész rendelet csak arra jó, hogy a hívek veszélyérzetére hivatkozva – ötven év után – lenyomják a torkukon a kézbe áldoztatás “szükségességét”. Ha a főtisztelendő püspök atyák nem látják át a kérdést, akkor szakértőket kérdezzenek. Valódi, független szakértőket pandémia ügyben.
Legolvasottabb írások4262 times!
