A globális anglikán közösség hátat fordít az angliai anyaegyháznak

„Az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen vágyaik útján járnak. Ezek szakadásokat okoznak, testi emberek, akikben nincsen Szentlélek.”
[Jud 18,19]

Történelmi léptékű, tektonikus mozgások zajlanak a globális kereszténységben. A legfrissebb hír az, hogy szakad az anglikán közösség. Mind a tény, mind a szakadást kiváltó ok elképzelhetetlen lett volna akár egyetlen generációval ezelőtt.

Elgondolhatatlan lett volna, hogy egy keresztény felekezet (jelen esetben a Church of England) liturgikus mozzanatként bátorítsa a homoszexuális párok megáldását, ahogy az is, hogy az anglikán világ túlnyomó többsége megszakítsa a közösséget az angliai anyaegyházzal és a Canterbury érsekkel. Arról, ami jelenleg a globális anglikán közösségben zajlik, illetve amit az anglikánok túlnyomó többsége ma a progresszív püspökökről gondol, Júdás apostol első században írt szavai juthatnak eszünkbe: „Az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik istentelen vágyaik útján járnak. Ezek szakadásokat okoznak, testi emberek, akikben nincsen Szentlélek.” (Júd 18-19)

A szakadást okozók nem azok, akik az apostoli hitért küzdenek, hanem azok, akik tagadják az istentelen vágyakból való megtérés lehetőségét. Miről van szó? Röviden arról, hogy a Church of England püspökeinek általános zsinata az anglikánok nagy részének tiltakozása ellenére úgy döntött, hogy támogatja a meleg párok megáldását, és bár a korábbi állásfoglalásait és hitvallási iratait elvben nem változtatja meg, a liturgikus gyakorlatát a progresszív követelésekhez igazítja. Maga a határozat inkább az ellentmondásos kétértelműség mintapéldája, de a vitákban résztvevők pontosan és jól érzékelik, hogy a Church of England álláspontjában döntő elmozdulás történt, mégpedig progresszív irányba. A változtatást élesen ellenző globális anglikán közösség számára pedig ez volt az utolsó csepp a pohárban.

A világ anglikánjainak nagyjából háromnegyedét képviselő Global South Fellowship of Anglican Churches (GSFA), azaz a Globális Dél Anglikán Egyházainak Közössége azonnal nyilatkozatot adott ki, amelyben elhatárolódnak a döntéstől, és kijelentik, hogy a Church of England eltért a történelmi keresztény hittől, és elveszítette jogát, hogy az anglikán közösséget vezető „anyaegyház” legyen. A GSFA a nyilatkozatban szomorúan jelenti be, hogy megszakítják a közösséget a Church of England „anyaegyházzal” – és a történelmi hittől eltért más anglikán felekezetekkel –, valamint nem ismerik el mostantól Justin Welby Canterbury érseket az anglikán püspökök között elsőnek, hiszen az ő vezetése alatt fogadták el a püspökök a határozatot, amely eltér a hittől és az anglikánok hithű gyakorlatától.

A Globális Dél anglikánjait tömörítő szervezet a világméretű anglikán közösség teljes reformját és újraszervezését szorgalmazza. Ebben az újjáalakulásban már nem számítanak a hitehagyó angliai anyaegyházra. Sőt, több afrikai érsek arra kéri a Church of England vezetőségét, hogy maguk jelentsék be az anglikán közösségből való kiszakadásukat, hiszen nem az apostoli hithez ragaszkodó anglikánok léptek ki a globális anglikán közösségből, hanem a hitet elhagyó angliai püspökök vezették ki saját egyházukat a történelmi kereszténységből. A GSFA nyilatkozatát a szervezet vezetősége tagjaiként az alábbi egyházfők támogatták:

  1. Justin Badi, Dél-Szudán érseke, a GSFA elnöke,
  2. Hector (Tito) Zavala, Chile érseke és a GSFA alelnöke,
  3. James Wong, az Indiai-Óceán érseke,
  4. Titre Ande, Kongó érseke,
  5. Stephen Than, Mianmar érseke,
  6. Foley Beach, Észak-Amerika érseke,
  7. Samuel Mankhin, Banglades érseke,
  8. Stephen Kaziimba, Uganda érseke,
  9. Ezekiel Kondo, Szudán érseke,
  10. Samy Shehata, Alexandria érseke,
  11. Miguel Uchoa Cavalcanti, a Brazil Anglikán Egyház érseke,
  12. Leonard Dawea, Melanézia érseke.

A világ legnagyobb anglikán tagegyházát vezető Dr. Henry C. Ndukuba nigériai érsek szintén határozott szavakkal ítélte el az angliai püspökök döntését, hangsúlyozva, hogy az egyház nem választhatja a sötétséget a világossággal szemben, a hamisságot az igazsággal szemben, nem ünnepelheti a bűnt, nem állhat a világi kultúra mellé a Biblia helyett, és ha az angliai püspökök sürgősen nem vonják vissza az eretnek határozatot, nem lehet velük közösségben maradni. Ndukuba érsek arra szólítja fel a Church of England lelkészeit, hogy egyértelműen határolódjanak el egyházuk félrevezető püspökeitől. Ha az anglikánok vezetőül fogadják el a félrevezetőket, hogy maradhatnának Krisztus mellett? Ndukuba érsek Geoffrey Chaucer középkori angol költőt, a Canterbury mesék szerzőjét idézi: „Ha rozsdál az arany, mi lesz a vassal?” A 18 millió főt számláló nigériai anglikán egyház feje a helyzet súlyosságát a reformáció idejéhez hasonlítja, és leszögezi, hogy az anglikánoknak ma is az egyszer s mindenkorra a szentekre bízott hitért kell küzdeniük (Júd 3).

Dr. Stephen Samuel Kaziimba ugandai érsek hasonló egyértelműséggel nyilatkozik arról, hogy bár az angliai püspökök elvben nem változtatták meg az egyház házasságról szóló tanítását, a gyakorlatban azonban igen, és ezzel letértek a történelmi kereszténység útjáról. A püspökök kétértelműsége ellenére a meleg párok megáldásának új liturgiai aktusa súlyos és végzetes határátlépés: „Ami úgy néz ki, mint egy esküvő, úgy hangzik, mint egy esküvő… az esküvő.” Ez pedig a bűn ünneplése. Kaziimba érsek leszögezi, hogy az angliai anyaegyház nem rángathatja magával a világ anglikánjait az eretnekségbe, az anglikánoknak világszerte nemet kell mondaniuk az ördögi kísértésre. Az egyházfő arról is ír, hogy az ugandaiakat meleg szervezetek pénzzel próbálják megvásárolni a homoszexualitás támogatásának, de ennek határozottan ellen kell állni. „Nem szolgálhatjuk Istent és a mammont. Nem szolgálhatjuk Istent és a pénzt. Ne veszítsétek el a lelketeket, azt gondolva, hogy megnyeritek a világot a pénzzel, amit adnak nektek! Ne gondoljátok, hogy elkerülhetitek a csapdájukat, ha elfogadjátok a pénzt. Ez hazugság; a pénzzel kihasználnak benneteket.” Majd így fejezi be: „Én azonban és az én házam népe az Urat szolgáljuk.

Az egyik legnagyobb londoni evangéliumi anglikán gyülekezet (St. Helen’s Bishopsgate) lelkésze (rectora) videóüzenetben kapcsolódott az afrikai egyházak lépéséhez. Rev. William Taylor bejelentette, hogy gyülekezetük kapcsolata „megtört” az egyház vezetésével, és mostantól azokkal fogják keresni a közösséget, akik továbbra is ragaszkodnak Isten igéjéhez. Ez lényegében a Church of Englanddel való szakítást és a globális anglikán közösség azon egyházaival való szorosabb kapcsolatot jelenti, amelyek hasonló döntést hoztak. Taylor világossá teszi, hogy a krízist a püspökök okozták, a szakadásért azokat terheli a felelősség, akik eltértek az apostoli hittől. Velük ezután nem lehetséges az egység, mert nincs keresztény egység az Isten igéjének való engedelmesség nélkül. A Church of England püspökei szakadtak el Isten egyházától, ezért tört meg velük a hitbeli közösség. A St. Helen’s gyülekezet lépése szinte biztosan más gyülekezeteket is a Church of England elhagyására fog sarkallni.

A világszerte több mint 60 millió anglikánt képviselő GAFCON (Global Anglican Future Conference) hasonlóan kemény lépéseket helyezett kilátásba. Bejelentették, hogy miután a homoszexuális gyakorlatot eddig elfogadó anglikán egyházakhoz hasonlóan (amilyen pl. a kanadai anglikán egyház, vagy az amerikai, a skót és a brazil episzkopális egyház) a Church of England is ebbe az irányba mozdult, többé nem tekintik Angliát és a Canterbury érseket vezetőjüknek, és saját missziót hoznak létre Angliában is. További lépéseiket az áprilisi ruandai konferenciájukon jelentik be. Addig is imádkoznak azokért a hithű anglikán lelkészekért, akik Angliában bátran kiálltak a Szentírás tanítása mellett és felszólaltak egyházuk hitehagyása ellen. A nyilatkozat szintén a Júdás levelét idézi.

Az anglikán közösségen belüli szakadás egyszerre szomorú és örömteli. Szomorú, mert egy nagy múltú protestáns felekezet helyezte magát a történelmi keresztény hiten kívülre. Bár a sodródásnak régóta voltak egyértelmű jelei, szinte sokkoló, hogy az elszakadás bekövetkezett, különösen, ha olyan nagyszerű anglikánokra gondolunk, mint George Whitefield, John Newton, Charles Simeon, J. C. Ryle, vagy John Stott, akik a hivatalos egyházi álláspont miatt mindig remélték, hogy az anglikán egyházon belül is lehetséges a megújulás. A püspökök mostani döntésének beláthatatlan következményei lesznek a Church of England tagjai számára. Sok nehéz, könnyekkel teli válaszlépésnek kell most megszületnie. Ugyanakkor a szakadás örömteli is, mert az ortodoxia és az eretnekség egyben tartására tett kísérlet hosszú ideje komoly zavart és folyamatos ádáz küzdelmet eredményezett világszerte. Pál apostol szerint szükséges, hogy szakadások legyenek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek köztünk (vö. 1Kor 11,19). A világos különbségtétel szabadságot, fellélegzést, tiszta helyzetet teremt, és véget vet a maszatolás sötét, nyomasztó időszakának.

Ebből a szempontból különösen tanulságos Justin Welby Canterbury érsek vaksága. Welby lassan egy évtizede nem valódi vezetőként állt az anglikán egyház élén, hanem egy gyenge, konfliktuskerülő, a valódi döntést elodázó emberként. Őszintén szólva nem emlékszem olyan interjúra, amikor a legfontosabb kérdésekben határozott igent vagy nemet hallottam volna tőle. Welby a döntésképtelenségével azt idézte elő, hogy saját közvetlen felekezete a progresszív erők fogságába kerüljön, és végül ne csak az anglikán közösség vezetésének a jogát veszítse el, de a világ anglikánjai többsége szemében azt is, hogy az angliai anyaegyházat egyáltalán Jézus Krisztus egyházának lehessen nevezni. Welby világos teológiai vízió nélküli vezetése előre jól látható katasztrófába juttatta az anglikán világközösség zászlóshajóját.

Legyen ez intő példa minden felekezetnek, ahol még mindig azzal próbálkoznak, hogy fából csináljanak vaskarikát (hahó, német katolikusok, hahó magyar evangélikusok!). A két etikai vízió összeegyeztethetetlen. Vagy a történelmi keresztény hitet valljuk a szexualitással kapcsolatban, vagy a progresszív eretnekséget, nincs harmadik út. Ha valakinek ábrándjai voltak azzal kapcsolatban, hogy az egység meg a békesség nevében együtt lehet tartani a két világnézetet, itt az idő a kiábrándulásra. Az anglikánok példája egyszer s mindenkorra demonstrálja, hogy a két víziót lehetetlen összegyúrni. A homoszexuális kapcsolatot vagy bűnnek tartjuk, vagy ünnepeljük, nincs középút. Vagy a melegházasság felé tartunk, vagy a bűnből való megtérés irányába. Nincs olyan, hogy az azonos neműek közötti házasságot elutasítjuk, de a párkapcsolatot megáldjuk. Mindkét oldalon jól látják, hogy a dolog természetéből adódóan ez nulla végösszegű játszma, csak azok tétováznak, akik vagy vakok, vagy valamiért azt remélik, hogy a másik oldal meggyőzhető. A döntés és a szétválás ideje azonban mindig eljön, a kérdés csak az, hogy mekkora lesz végül az ára.

Szerk.: Rettentően tanulságos bekezdés következik minden katolikus számára, ugyanis Jézus Krisztus egyetlen egyháza pontosan ugyan ezen az úton jár, és nagyon közel van a szakadék, a szakadás:

A tanulság azoknak a felekezeteknek is fontos lehet, ahol még nem jelentek meg a szexualitással kapcsolatos progresszív nézetek, vagy egyelőre jelentéktelennek tűnő, kicsi magokként vannak jelen. Vigyázó szemeteket vessétek Canterbury magányos érsekére! Illetve az összes olyan felekezetre, amely már végigment ezen az úton. Onnan lehet őket megismerni, hogy miután a felekezeten belül (általában a teológiákról indulva) két tábor jött létre, és az egyházi vezetés nem lépett fel határozottan az új progresszív tanokkal szemben, először a hithű konzervatívok1 hagyták ott őket, utána idővel a tagság többi része is. Ahol nem gyakorolnak egyházfegyelmet, ahol megtűrik az eretnekséget2, ahol nem vigyáznak az evangéliumra és Isten igéje tiszta hirdetésére, ott egy idő után kezelhetetlen lesz a probléma, és végül elkerülhetetlen a szakadás, majd a felekezet elsorvadása. A minta világszerte, mindenhol ugyanaz.

Ahogy az anglikánok a fenti nyilatkozataikban többször is jelzik, Júdás már kétezer éve leírta azt, ami történik: „Szeretteim, miközben minden igyekezetemmel azon fáradoztam, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek, szükségesnek láttam, hogy ezt az intést megírjam: küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott. Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akiknek az ítélete régóta meg van írva: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.” (Júd 3-4)

Forrás: divinity.szabadosadam.hu

Szerk.:

1 Anyaszentegyházunkban ezek a hagyományhűek (más néven: tridentisták, lefebvre-isták, stb.), akiket 1970 óta ismerünk

2 Lásd Szent X. Piusz Pápa és a Pascendi enciklika, a modernizmus elítélése, betiltása kiközösítés terhe mellett.

Legolvasottabb írások158 times!

Print Friendly, PDF & Email