Az “LMBT emberek, nők és mások katolikus egyházba való “radikális befogadásáról” szóló januári cikkének kritikáira válaszolva Robert McElroy San Diegó-i bíboros 17. századi újításként jellemezte “az egyház azon erkölcsi hagyományát, hogy minden szexuális bűn súlyos dolog”, amely “döbbenetes módon nincs összhangban a katolikus erkölcsi tanítás nagyobb univerzumával”.
“Az egyház történelmének nagy részében az objektív helytelenség különböző fokozatai voltak jelen az egyház életében a szexuális bűnök értékelésében” – írta McElroy bíboros az America című jezsuita folyóiratban március 2-án megjelent cikkében. “De a 17. században, azzal, hogy a katolikus tanításba bekerült az a kijelentés, hogy minden szexuális bűn esetében nincs anyagi parvaság (azaz semmilyen körülmény nem enyhítheti a szexuális bűn súlyos gonoszságát), a szexuális bűnöket olyan körbe soroltuk, amelybe egyetlen más, tág értelemben vett bűntípus sem sorolható ilyen abszolút módon“.
“Elvileg minden szexuális bűn objektív halálos bűn a katolikus erkölcsi hagyományon belül” – folytatta. “Ez azt jelenti, hogy minden bűn, amely a hatodik és kilencedik parancsolatot sérti, kategorikusan objektív halálos bűn … Tehát pontosan ez a katolikus tanításban a 17. században történt változás az alapja annak, hogy kategorikusan kizárják az L.G.B.T.-t és az elvált/újraházasodott katolikusokat az Eucharisztiából“.
Hozzátette:
Az erkölcsi hagyomány, miszerint minden szexuális bűn súlyos dolog, a keresztény erkölcsi élet absztrakt, deduktivista és csonka felfogásából ered, amely a bűn olyan definícióját adja, amely megdöbbentően nincs összhangban a katolikus erkölcsi tanítás nagyobb univerzumával. Ez azért van így, mert kizárólag az intellektusból indul ki.
Érvelése során McElroy bíboros nem idézte a 17. századi püspökök és teológusok széles körű tiltakozását, amely kétségtelenül felmerült volna, ha a katolikus tanítást megváltoztatják – ahelyett, hogy továbbfejlesztik, finomítják vagy egyértelműbbé teszik.
McElroy bíboros nem foglalkozott a szexuális bűn súlyos természetéről szóló katolikus tanítás újszövetségi gyökereivel sem – az ilyen bűnöket halálosnak minősítette, ha teljes beleegyezéssel és tudattal követik el őket.
A hegyi beszédben Jézus Krisztus így tanított:
“Mondom nektek, hogy mindenki, aki kéjesen néz egy nőre, már házasságtörést követett el vele a szívében. Ha a jobb szemed vétkezésre késztet, tépd ki és dobd el; jobb, ha egy tagodat veszíted el, mintha az egész testedet a pokolba vetnék. És ha a jobb kezed késztet téged bűnre, vágd ki és dobd el; jobb, ha elveszíted egyik tagodat, mintha egész tested a pokolba kerülne” (Máté 5:28-30).
Hasonlóképpen Szent Pál is tanította:
“Ne tévesszetek meg: sem az erkölcstelenek, sem a bálványimádók, sem a házasságtörők, sem a nőtelenek, sem a szodomiták, sem a tolvajok, sem a kapzsiak, sem a részegesek, sem a szidalmazók, sem a rablók nem fogják örökölni az Isten országát. És ilyenek voltak néhányan közületek. Ti pedig megmosattatok, megszentelődtetek, megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelkében” (1Korinthus 6:9-11).
McElroy bíboros nem foglalkozott az ősegyház bűnbánati fegyelmével sem. Nagy Szent Bazil például “az atyáink által lefektetett kánonokra” hivatkozva azt írta a negyedik században, hogy a házasságtörést vagy homoszexuális cselekményeket elkövetett bűnbánók 15 évig nem részesülhetnek szentáldozásban, és a paráznaságot elkövetett bűnbánók hét évig nem részesülhetnek szentáldozásban.
Forrás: catholicculture.org
Legolvasottabb írások198 times!
