Soha nem szűnik meg lepni, hogy a modern világban az emberek elsősorban a szavaktól félnek. Úgy tűnik, az emberek már nem a bűntől vagy a bolondságtól félnek, hanem csak a félreértésektől. És mintha ez még nem lenne elég egyértelmű: nincs olyan igazság, amelyet ne lehetne félreérteni. A római katolikus teológia mindig is rendkívüli hangsúlyt fektetett Krisztusra, mint az egyetlen Megváltóra.
Fernandez bíboros ismét zavart kelt.
Pontosan ezért soha nem láttam semmilyen veszélyt abban, ahogyan Máriáról beszélnek. Krisztus helyzete annyira abszolút, hogy abszurd lenne azt gondolni, hogy bárki is valóban árnyékot vethetne rá. Az együttműködés nem jelenti a rivalizálást. Ha Isten valóban emberré lett, akkor nemcsak alázatos lett, hanem függővé is tette magát az emberi engedelmességtől: először Máriától, később az apostoloktól, és végül mindannyiunktól. Fernandez bíboros fantomokat lát, amikor azt mondja, hogy már nem tanácsos a „tár-megváltó” címet használni Máriára.
Tehát semmi ésszerűtlennek nem tartom azt az elképzelést, hogy Mária, teljesen alárendelt módon és a kegyelemből fakadóan, részt vett Krisztus munkájában. A „tár-megváltó” kifejezés nem olyan sokkoló, mint egyesek attól tartanak. És őszintén szólva, ha Fernandez bíboros attól tart, hogy az emberek Máriát Krisztussal egyenrangúvá teszik, akkor a probléma nem Máriával, hanem Fernandezzel van. Pontosan Mária jelenléte emlékeztet arra, hogy a keresztény hit nem egy eszme, filozófia vagy erkölcsi rendszer, hanem történelem. Mária együttműködésének tényleges valósága a mi megváltásunk munkájában nem emberi kitalálásból fakad, hanem abból a tényből, hogy Isten maga döntött úgy, hogy emberi közvetítésen keresztül munkálkodik. A megváltás történelmének minden lépése azt mutatja, hogy Isten nem az ember ellenére, hanem az emberen keresztül cselekszik. Mária „fiat”-ja az első és talán a legegyértelműbb példa erre a természetfeletti együttműködésre.
Amikor az Egyház Máriáról mint a Megváltás Társszerzőjéről beszél – egy kifejezés, amelyet a szentek és a pápák nem használnak könnyelműen –, az nem azt jelenti, hogy érdemei önmagukban bármilyen értéket képviselnének, vagy hogy Mária csorbítaná Krisztus egyedülálló helyét. A hagyomány azt jelenti, hogy kimondhatatlan kegyelem révén Mária páratlan módon részt vesz abban, amit Krisztus véghezvitt.
Ez a tan bizonyos fejlődésen ment keresztül. A tan fejlődése nem a dogma megváltozását jelenti, hanem inkább annak kibontakozását, ami mindig is benne volt a magjában. Úgy tűnik számomra, hogy a „tár-megváltó” cím nem újdonság, hanem annak a következménye, amit mindig is hittek: hogy Mária a kegyelem által az az eszköz volt, amelyen keresztül az Ige testté lett, és hogy hitén, szeretetén és szenvedésén keresztül részt vett Krisztus üdvözítő munkájában.
Évszázadokig a Co-Redemptrix cím békésen szerepelt az egyház írásaiban. A szentek nem gondatlanul használták ezt a szót, hanem tisztelettel. Így Szent Bonaventura Máriáról úgy beszélt, mint aki „Krisztussal együtt dolgozott az üdvözülésen”. Bernardinus Sienai bátran dicsérte a Szűz együttműködését a Fiúval, mert tudta, hogy az együttműködés (co-operatio) nem egyenlőséget jelent. Az egyházatyák nem aggódtak amiatt, hogy a hívők elfelejtik Krisztust, amint Máriát dicsérik. Bíztak abban, hogy az emberek megértik a különbséget, ahogyan megértik a különbséget a Nap és a Hold között.
És a pápák? XIII. Leó Máriáról úgy beszélt, mint akiről „megkaptuk a megváltás misztériumát”. X. Piusz Mária egyedülálló egyesüléséről Krisztussal beszélt szenvedésében. XV. Benedek olyan szavakat használt, amelyeket ma veszélyesnek tartanánk: Mária keresztre feszítését „szinte egyenlőnek” nevezte Krisztuséval – szinte, ismétlem, nem teljesen, és csak a rosszul halló világ nem venné észre a különbséget. XI. Piusz pápa, aki nem volt ismert romantikus gyengeségeiről, egy beszédében kifejezetten használta a „tár-megváltó” szót, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az Úr Anyja ilyen címet viseljen. A szentek és a pápák nem attól féltek, hogy Mária túl nagy lesz. Leginkább attól féltek, hogy mi leszünk túl kicsik.
Furcsa jelenség, hogy Fernandez betiltani akar egy szót, mert attól tart, hogy félreérthetik. Elvárható lenne, hogy először megpróbálja megértetni azt egyszerűen azzal, hogy elmagyarázza. Ha valaki azt mondja, hogy egy térkép zavaros, tanítsd meg neki, hogyan kell térképet olvasni. Nem tépjük szét a térképet, majd kijelentjük, hogy a világ lapos. Ha azt mondjuk, hogy egy teológiai kifejezés veszélyes, akkor elmagyarázhatjuk, hogy a „co” a cum szóból származik, ami „vele” jelent; ez nem egy koordináló kifejezés. Erről soha nem volt félreértés. Ehelyett a Hittani Kongregáció vezetője gyanússá teszi ezt a szót.
Ha Isten nem félt attól, hogy egy názáreti lánynak az „Isten Anyja” címet adja, miért félnénk mi attól, hogy neki kisebb címeket adjunk? Az ókori eretnekek meghökkenve fogadták ezt az isteni paradoxont, de az Egyház nem. Ki tudna elképzelni alázatosabb teremtményt Máriánál? És mégis Isten olyan címet adott neki, amely megrázta az univerzumot. Ez bizonyítja, hogy Isten szeret alázatosságból nagyságot teremteni.
A katolicizmus az a hit, amely megtanít minket arra, hogy Isten az emberekkel együttműködik. Az evangélium az együttműködéssel kezdődik: egy angyal várja az ember válaszát, az ember „igen”-t mond, és a mennyország visszatartja a lélegzetét. Ha ez nem együttműködés, akkor ez a szó nem létezik. Az inkarnáció egész története Isten által kívánt együttműködés diadala a Teremtő és a teremtmény között. És ha az emberiségnek – Mária révén – megengedték, hogy részt vegyen a Megváltó eljövetelében, miért ne vehetne részt a keresztáldozatában is, oly módon, hogy teljes mértékben Isten kegyelmére támaszkodik? Jobb és könnyebb is megmagyarázni a nagy szavakat, mint meggyógyítani a gyenge hitet. A keresztények megtérítése még mindig pogány feladat. Az Egyház soha nem akarta csökkenteni az igazságot, hogy megnyugtassa az embereket. Mindig is azt akarta, hogy az emberek felemelkedjenek, hogy el tudják viselni az igazságot.
Néhány javaslatot szeretnék tenni:
- Tanítsuk meg az embereknek a jelentést, ahelyett, hogy szavakat törölnénk.
- Az egyházi folytonosság nem függhet a kortárs érzékenységektől.
- A paradoxon és a komplex nyelv a katolikus identitás szerves része. És
- Mária szerepe nem fenyegetés Krisztusra nézve, hanem inkább megerősítése az Ő megtestesülésének és az emberi együttműködés iránti szeretetének.
+Rob Mutsaerts
Rob Mutsaerts, ‘s-Hertogenbosch (Bois-le-Duc) segédpüspök, Hollandia. Fordítás a holland nyelvű blogjából itt.
[Rorate megjegyzés: ugyanezen témában tegnap arról is beszámoltak, hogy Fernandez bíboros katasztrofális levele előtt nem konzultált egyetlen mariológussal sem – forrás. Ez érthető…]
Legolvasottabb írások9 times!
