Pihentető szövegek

Egy kis pihentető az iskolai képzés eredményeiből és a diáki fogalmazás leleményeiből:A képet mesterséges intelligencia generálta

  1. A hajó jéghegynek ütközött és elsüllyedt a Duna közepén. Innen gyalog folytatták útjukat.
  2. Amíg Madách a börtönben sínylődött, felesége romlásnak indult.
  3. A janicsárok felmentek Budára, elszaporodtak és elfoglalták a várat.
  4. IV. Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásáról személyesen gondoskodott.
  5. IV. Béla várromokat épített.
  6. A hős várkatonák általában nem érték meg a haláluk napját, mert már korábban elestek a csatában.
  7. Dugovics Titusz hátsóját a falnak támasztotta, és azon felmászott.
  8. A századfordulón Ady termékenyítette meg a tudósokat.
  9. Radnóti Miklós fasiszta építőtáborban halt meg.
  10. Móricz Zsigmond később megnősül, és elveszi a feleségét.
  11. A néma Katrin hallgatag lett…,
  12. Arany János 1817-tól 1822-ig született.
  13. A Hunyadi László olyan ballada, amelyben a főhőst feldolgozzák.
  14. Rákóczi Ferenc úgy halt meg, hogy belefulladt a Rodostóba.
  15. Arany János velszi bárdokkal sújtott le a Habsburg-házra..
  16. Leonardo da Vinci két olasz földbirtokos volt a középkorban.
  17. Zrínyi Miklóst a bécsi kamara által feltüzelt vadkan ölte meg..
  18. Petőfi egy szegény cselédlány és a magyar nép fia.
  19. Petőfi mindent megtenne a nemzet érdekében, csakhogy ő is hősi halott legyen.
  20. Petőfi úgy rohant a csatába, hogy jobb kezében a vers, bal kezében pedig a kard volt
  21. Kölcsey 1815. januárjától 1816. tavaszáig nem írt verset. Ebből az időszakból 3 verse maradt ránk.
  22. Zrínyinek csak fél szeme volt, ám ez nagyon zavarta a csatákban.
  23. A katonák életüket és halálukat kockáztatták.
  24. A hős holtan esett össze. Nagyon sajnálta, de akkor már nem volt mit tenni.
  25. A víz oxigénből és folyadékból áll.
  26. A mocsári vész 1526-ban volt.
  27. A Szent Jobb István király bal keze.
  28. Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában.
  29. Szemünk közepén van egy nyílás, amely mindenkinek fekete, mivel a fejünk belül sötét.
  30. A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak.
  31. A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra, és odacsalogatja az embereket a szagával.
  32. Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik.
  33. Sok régi kőzetben megtalálhatóak az őskori halak lábnyomai.
  34. Döbrögi a harmadik levonásban két púppal gyarapodik.
  35. A középkorban a várakat katakombákkal lőtték.
  36. Kanada területe egyenlő Európa lakosságával..
  37. A kenguru kicsinye fészeklakó.
  38. A ménes egy nagy lócsomó.
  39. Toldi a csónak felé indult, mikor a cseh vitéz elővette a kardját és majdnem lelőtte Toldi Miklóst, ő azonban észrevette a fondorlatos tervet.
  40. Boldog Margit az erény útját követte. Ártatlan életét és elsőszülött gyermekét az Úrnak ajánlotta.
  41. Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa.
  42. Kolumbusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt.
  43. Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz még nem tette be a lábát.
  44. Zrínyit a bécsi kamarilla által felbérelt ólmozott vadkan ölte meg.
  45. Lincoln anyja már csecsemő korában meghalt.
  46. És akkor a költő megírta a Szundi két apródja című verset.
  47. Julius Ceasart a márciusi Idusok ölték meg.
  48. Egyiptom őslakói a múmiák.
  49. A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni.
  50. A kutatók az őshazában megtaláltak az ősmagyarok hátrahagyott részeit.
  51. A Bibliát Guttenberg találta fel.
  52. Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt.
  53. A XVIII. századi főurak palotakertjei tele voltak szépen nyírt szökőkutakkal
  54. A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé.
  55. A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak.
  56. Nyáron nő a kalapos gomba, télen a kucsmagomba.
  57. Villon fő műve az Ótestamentum.
  58. A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda…
  59. II. József, a vaskalapos király Mária és Terézia fia volt.
  60. A fecske egy költöző madár olyan, mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlít rá.
  61. Barbarossa seregében kitört a pestis, amely elől maga a császár is csak álruhában tudott menekülni.
  62. Ady Boncza Bertalant vette feleségül.
  63. Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak.
  64. A kőolajat kövekből sajtolták.
  65. Eötvös József többek között Budán született.
  66. Csapadékfajta: lisztharmat.
  67. A cápa jellemzése: Embert nem eszik, de nem lehet benne bízni

Nagy Beáta tanárnő gyűjtése

Forrás: email
Updated: 2025. október 23. — 10:11