Mindszenty zarándoklatok szentbeszédei
2020 – 2022
A Pro Missa Tridentina Alapítvány [alapításkori nevén: Actio Catholica Alapítvány] először 2020. szeptember első hétvégéjén szervezte meg a gyalogos, Mindszenty zarándoklatát. Az első két alkalommal Felsőpetényben volt a zarándoklat vége (az indulási pont pedig Bercel, illetve Magyarnándor volt), és a szentmise bemutatása. Azért Felsőpetényben, mert az ott található Almássy kastélyban őrizték a bíboros urat, amíg 1956-ban a forradalomban ki nem szabadították.
2022-ben mind a kiindulási pontot (Pilisszentkereszt), mind a célpontot (Esztergom – tervezett misehelyszín: Mindszenty szobor) átettük Nógrád megyéből. A gyalogos távolság mind a három esetben 20-22km között között volt.
A 2023-s zarándoklatunk már tervezés alatt van, a kiindulási és érkezési pont nagyjából meghatározásra került, de csak egy dolog biztos, hogy: 2023. szeptember 2.-n (első szombat – Szent István király és hitvalló [1960-s misekönyv szerinti ünnepén] fogjuk megtartani.