2013. március 13-án Jorge Mario Bergoglio bíborost pápává választották, és ő vette fel a Ferenc nevet. Tíz évvel később, a megválasztás évfordulóját különösen diszkréten ünnepelték meg. A pápa magánmisét celebrált a jelenlévő bíborosokkal Rómában, a Szent Márta-ház kápolnájában, amely a rezidenciája.
A Vatikáni Rádió és a Vatikáni Hírek interjút sugárzott Ferenccel, amelyben a pápa “az egyházra, a világra, az azt irányítókra és az emberiségre vonatkozó álmával” zárta mondandóját, három szóban összefoglalva azt: “testvériség, könnyek és mosoly“. A vatikánisták kétségek és kérdések sorozatán keresztül próbáltak számot vetni az elmúlt tíz évvel, amely tíz kérdésre redukálható. Íme az utolsó:
10. Milyen reakció várható?
Van-e orvosság erre a doktrinális és erkölcsi zűrzavarra? Egy Edward Pentin újságírónak február 18-án adott interjúban Don Nicola Bux, a Hittani Kongregáció volt konzulensének egy megoldási javaslatot tett: “A bíborosválasztók fele és sok püspök meg van győződve arról, hogy nem mehetünk így tovább, és változásra van szükség, hogy rendet tegyünk az Egyházban, ha katolikus akar maradni. A bíborosi kollégiumban zavargások vannak, ahogy a papok között is. Az egyházi testület ébredezik az altatás állapotából“.
“De ahogy Joseph Ratzinger megerősítette, az Egyház válsága a liturgia összeomlásának függvénye, és az orvoslás az ‘egy alany – az Egyház folytonosságának és reformjának hermeneutikájában’ rejlik, hozzátenném, hogy az általa kezdeményezett ‘liturgikus reform reformban’.“
A Correspondance Européenne február 10-i blogján Roberto de Mattei világosabban mutatta ki, hogy a Benedek által javasolt “a folytonosságban való reform hermeneutikája” végül is hatástalan volt.
Cikke a német pápa posztumusz munkájára épül: Che cos’è il Cristianesimo. Quasi un testamento spirituale, Mondadori, 2023, [Mi a kereszténység. Egy spirituális testamentum] című, Elio Guerriero és Georg Gänswein által szerkesztett szöveg, amely XVI. Benedek posztpontifikátusának tíz éve alatt megjelent és kiadatlan írásait foglalja össze.
Az olasz történész joggal állítja, hogy “a közös szál [Joseph Ratzinger gondolkodásában] továbbra is az a kísérlet maradt, hogy köztes utat találjon a hagyományos teológia, amelyhez soha nem ragaszkodott, és a radikális modernizmus között, amelytől mindig elhatárolódott“. Ami Benedek hosszú életében megváltozott, az nem a saját elképzelései, hanem az Egyház helyzetének megítélése, különösen a II. vatikáni zsinat és az 1968-as forradalom után.
És hozzáteszi: “Josef Ratzinger a Hittani Kongregáció prefektusaként és pápaként határozott kézzel léphetett volna közbe, hogy ezt a jelenséget [a konciliárus és a hatvannyolc utáni dekadenciát] eltiporja. Ha ezt nem tette meg, vajon csak azért, mert mindig is inkább professzor maradt, mint kormányzó ember, vagy inkább teológiai álláspontjának gyengesége miatt, mivel képtelen volt felismerni a II. vatikáni zsinat és a zsinat utáni tévedéseket?“.
“A katolikus szemináriumokban és egyetemeken terjesztett új erkölcsiség a II. vatikáni konstitúció, a Gaudium et spes gyümölcse volt, egy olyan dokumentumé, amely az Egyháznak a modern világhoz való “megtérésének” manifesztumaként jelenik meg. De ha az Egyház lemond a világ keresztényesítéséről, akkor végzetesen a világ szekularizálja az Egyházat.“
“A Gaudium et spes helyes értelmezéséről folytatott vita kevés jelentőséggel bír, mert nem lehet egy forradalmi folyamatot pusztán a hermeneutika eszközeivel megfékezni anélkül, hogy a feloldozás folyamatával szemben ne állna a társadalom visszafoglalásának és újrakeresztényesítésének projektje.“
Mellesleg Roberto de Mattei úgy véli, hogy részben ez a képtelenség a Zsinat hibáinak azonosítására, részben XVI. Benedek lemondásának az oka: “A pontifex lemondása nem titokzatos nyomásra, hanem “fizikai és szellemi fáradtságra” vezethető vissza, amint azt Gänswein érsek részletesen kifejti interjújának a “történelmi lemondásnak” szentelt részében” (Nient’altro che la verità, – Semmi más, csak az igazság).
“Ez a fáradtság egyben a tehetetlenség vallomása is volt az erkölcsi válsággal szembeni tehetetlenségről, amely Ferenc pápa Amoris laetitia című művében talál majd új kifejezést, amelyben az erkölcsöt a történelmi körülményekre és az emberi cselekedetet végzők szubjektív szándékára redukálják“.
A “folytonosságban való reform hermeneutikájának” kudarcát megismerve a hagyományhoz ragaszkodó papok és hívek tudják, hogy a megváltó reakció nem a megalkuvásból, hanem a katolikus – tanbeli, erkölcsi és liturgikus – elvekhez való visszatérésből fakad, azok integritásában és egységében. Ma már egyre világosabb, hogy a megoldás nem az, hogy a modernizmusba egy adag hagyományt fecskendezünk, azzal az illúzióval, hogy ez az adag majd semlegesíti a mérget…
Forrás: fsspx.news
Előző kérdések:
-
Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (1)
-
Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (2)
-
Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (3)
-
Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (4)
-
Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (5)
-
Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (6)
-
Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (7)
-
Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (8)
-
Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (9)
Legolvasottabb írások550 times!
