Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (10)

2013. március 13-án Jorge Mario Bergoglio bíborost pápává választották, és ő vette fel a Ferenc nevet. Tíz évvel később, a megválasztás évfordulóját különösen diszkréten ünnepelték meg. A pápa magánmisét celebrált a jelenlévő bíborosokkal Rómában, a Szent Márta-ház kápolnájában, amely a rezidenciája.

A Vatikáni Rádió és a Vatikáni Hírek interjút sugárzott Ferenccel, amelyben a pápa “az egyházra, a világra, az azt irányítókra és az emberiségre vonatkozó álmával” zárta mondandóját, három szóban összefoglalva azt: “testvériség, könnyek és mosoly“. A vatikánisták kétségek és kérdések sorozatán keresztül próbáltak számot vetni az elmúlt tíz évvel, amely tíz kérdésre redukálható. Íme az utolsó:

10. Milyen reakció várható?

Van-e orvosság erre a doktrinális és erkölcsi zűrzavarra? Egy Edward Pentin újságírónak február 18-án adott interjúban Don Nicola Bux, a Hittani Kongregáció volt konzulensének egy megoldási javaslatot tett: “A bíborosválasztók fele és sok püspök meg van győződve arról, hogy nem mehetünk így tovább, és változásra van szükség, hogy rendet tegyünk az Egyházban, ha katolikus akar maradni. A bíborosi kollégiumban zavargások vannak, ahogy a papok között is. Az egyházi testület ébredezik az altatás állapotából“.

De ahogy Joseph Ratzinger megerősítette, az Egyház válsága a liturgia összeomlásának függvénye, és az orvoslás az ‘egy alany – az Egyház folytonosságának és reformjának hermeneutikájában’ rejlik, hozzátenném, hogy az általa kezdeményezett ‘liturgikus reform reformban’.

A Correspondance Européenne február 10-i blogján Roberto de Mattei világosabban mutatta ki, hogy a Benedek által javasolt “a folytonosságban való reform hermeneutikája” végül is hatástalan volt.

Cikke a német pápa posztumusz munkájára épül: Che cos’è il Cristianesimo. Quasi un testamento spirituale, Mondadori, 2023, [Mi a kereszténység. Egy spirituális testamentum] című, Elio Guerriero és Georg Gänswein által szerkesztett szöveg, amely XVI. Benedek posztpontifikátusának tíz éve alatt megjelent és kiadatlan írásait foglalja össze.

Az olasz történész joggal állítja, hogy “a közös szál [Joseph Ratzinger gondolkodásában] továbbra is az a kísérlet maradt, hogy köztes utat találjon a hagyományos teológia, amelyhez soha nem ragaszkodott, és a radikális modernizmus között, amelytől mindig elhatárolódott“. Ami Benedek hosszú életében megváltozott, az nem a saját elképzelései, hanem az Egyház helyzetének megítélése, különösen a II. vatikáni zsinat és az 1968-as forradalom után.

És hozzáteszi: “Josef Ratzinger a Hittani Kongregáció prefektusaként és pápaként határozott kézzel léphetett volna közbe, hogy ezt a jelenséget [a konciliárus és a hatvannyolc utáni dekadenciát] eltiporja. Ha ezt nem tette meg, vajon csak azért, mert mindig is inkább professzor maradt, mint kormányzó ember, vagy inkább teológiai álláspontjának gyengesége miatt, mivel képtelen volt felismerni a II. vatikáni zsinat és a zsinat utáni tévedéseket?“.

A katolikus szemináriumokban és egyetemeken terjesztett új erkölcsiség a II. vatikáni konstitúció, a Gaudium et spes gyümölcse volt, egy olyan dokumentumé, amely az Egyháznak a modern világhoz való “megtérésének” manifesztumaként jelenik meg. De ha az Egyház lemond a világ keresztényesítéséről, akkor végzetesen a világ szekularizálja az Egyházat.

A Gaudium et spes helyes értelmezéséről folytatott vita kevés jelentőséggel bír, mert nem lehet egy forradalmi folyamatot pusztán a hermeneutika eszközeivel megfékezni anélkül, hogy a feloldozás folyamatával szemben ne állna a társadalom visszafoglalásának és újrakeresztényesítésének projektje.

Mellesleg Roberto de Mattei úgy véli, hogy részben ez a képtelenség a Zsinat hibáinak azonosítására, részben XVI. Benedek lemondásának az oka: “A pontifex lemondása nem titokzatos nyomásra, hanem “fizikai és szellemi fáradtságra” vezethető vissza, amint azt Gänswein érsek részletesen kifejti interjújának a “történelmi lemondásnak” szentelt részében” (Nient’altro che la verità, – Semmi más, csak az igazság).

Ez a fáradtság egyben a tehetetlenség vallomása is volt az erkölcsi válsággal szembeni tehetetlenségről, amely Ferenc pápa Amoris laetitia című művében talál majd új kifejezést, amelyben az erkölcsöt a történelmi körülményekre és az emberi cselekedetet végzők szubjektív szándékára redukálják“.

A “folytonosságban való reform hermeneutikájának” kudarcát megismerve a hagyományhoz ragaszkodó papok és hívek tudják, hogy a megváltó reakció nem a megalkuvásból, hanem a katolikus – tanbeli, erkölcsi és liturgikus – elvekhez való visszatérésből fakad, azok integritásában és egységében. Ma már egyre világosabb, hogy a megoldás nem az, hogy a modernizmusba egy adag hagyományt fecskendezünk, azzal az illúzióval, hogy ez az adag majd semlegesíti a mérget…

Forrás: fsspx.news

Előző kérdések:

  1. Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (1)
  2. Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (2)
  3. Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (3)
  4. Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (4)
  5. Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (5)
  6. Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (6)
  7. Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (7)
  8. Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (8)
  9. Ferenc pápaságának tíz éve tíz kérdésben (9)

Legolvasottabb írások256 times!

Print Friendly, PDF & Email