Az itt közölt írásokkal nem kell egyetérteni, csak el kell olvasni, végig gondolni és rábízni magunkat a HITÉRZÉKÜNKRE. A medjugorjei jelenések lassan 45 évesek, de jelenleg is vitákat kavarnak, és az egyház nem ismerte el, nem hagyta jóvá. Mi egyet látunk biztosan: nagyon sok esetben egy dolog, esemény, nem az aminek látszik. Nem láthatunk bele a történések hátterébe, nem tudhatjuk a mozgatórúgókat, a beágyazott terveket. Azaz csak a felszín válik láthatóvá.
Loading...
|
Loading...
|
Loading...
|
Reload document 
Open in new tab 
Olvasás közben az is tudatosuljon az olvasóban, hogy a medjugorjei “kinyilatkoztatások” többször ellene mondanak a római egyház által, kétezer éven keresztül tanítottaknak. Nos ez kell, hogy legyen a választóvonal a megítélésben, mert ha az ellentmondásokat elfogadjuk, azzal azt jelentjük ki, hogy az EGYHÁZ és a TANÍTÓHIVATAL kétezer éven keresztül nem Isten tanítását adta át, hanem egy hamis prófétait.
Frissítés: 2020. június 7.
Međugorje: Titkok, üzenetek, hivatások, imák, gyónások, megbízatások
Forrás: https://web.archive.org/web/20120805035833/http://www.cbismo.com/index.php?mod=vijest&vijest=101Püspök, 2007. szeptember 1.
Frissítve 2007-ben a 2002. május 25-én Splitben, valamint
2004. február 17-én az írországi Maynooth-ban, a Szent Patrik Pápai Főiskolán tartott konferenciák nyomán
Medjugorje egy Bosznia-Hercegovinában, a Mostar-Duvno egyházmegyében található plébánia, mintegy 4000 lakossal, amelynek lelkipásztori gondozását az OFM ferences atyákra bízták. 1981. június 24-től kezdve olyan események történnek, amelyeket sokan – köztük néhány ferences is – az úgynevezett Szűz Mária-jelenéseknek tulajdonítanak, aki látszólag a „Béke Királynőjeként” mutatkozott be.
I. Hány úgynevezett látnok és látomás van?
- Vicka Ivanković, aki 1964. szeptember 3-án született a medjugorjei plébánián, 1981. június 24-től kezdve minden nap „jelenéseket” kap. Voltak szünetek, de voltak olyan napok is, amikor akár tíz „látomása” is volt. Vicka 2002-ben feleségül ment Mario Mijatovićhoz, jelenleg két gyermeke van, és a szomszédos Gradina plébánián él.
Hány „látomása” volt eddig? – A napok egyszerű összeszámolása alapján a mai napot is beleértve 9 560 lenne. Ezek a „jelenések” az első években a többi „látóval” együtt történtek, ám már évek óta egyedül, külön, este tapasztalja őket, függetlenül attól, hogy hol tartózkodik. Mintha be lennének programozva.
Vicka kislánya, Marija most már Krehin Gradacban is, akárcsak az örök városban, azt kiabálja, hogy látja a Szűzanyát![1] Úgy tűnik, ez öröklődővé válik. - Marija Pavlović, aki 1965. április 1-jén született a medjugorjei plébánián, a „jelenések” második napjától, 1981. június 25-től kezdve mind a mai napig minden nap „látnok”. 1993-ban feleségül ment az olasz Paolo Lunettihez. Három gyermeke van, és jelenleg Monzában, Milánó közelében él.
Hány „látomása” volt eddig? A mait is beleértve körülbelül 9 560, akár a többi „kiváltságos kevesekkel” együtt, akár egyedül. A „jelenések” nem annyira Medjugorje helyszínéhez, mint inkább személyekhez kötődnek: bárhová is utaznak ezek a személyek a világban, a „jelenések” velük utaznak. - Ivan Dragičević, aki 1965. május 25-én született Mostarban, 1981. június 24-től a mai napig naponta lát „jelenéseket”. 1994-ben feleségül vette a korábbi Miss Massachusetts-t, Loreen Murphy-vel, és négy gyermeke van. Időnként családjával Bostonban, időnként pedig Medjugorjében él.
Hány „látomása” volt eddig Ivannek? A mai napit is beleszámítva körülbelül 9 560, a többi „látóval” együtt vagy egyedül. - Mirjana Dragičević, aki 1965. március 18-án született Szarajevóban, 1981. június 24-től lát „látomásokat”. Utolsó rendszeres találkozása 1982 karácsonyán volt. Azóta évente egyszer – születésnapján, március 18-án – kap „jelenést”. Emellett 1987. augusztus 2-tól kezdve minden hónap második napján hallja a Szűzanya hangját, és néha látja is őt. Ez azt jelenti, hogy 20 év alatt 12 hónapig hallja vagy látja a Szűzanyát. Mirjana 1989-ben feleségül ment Marko Soldóhoz, és két gyermeke van. Jelenleg Medjugorjében él.
Hány „látomása” volt eddig Mirjanának? Összesen körülbelül 810. - Ivanka Ivanković 1966. június 21-én született a medjugorjei plébánián. A jelenség 1981. június 25-től 1985. május 7-ig jelent meg neki. Jelenleg évente egyszer, június 25-én, a „jelenések” évfordulóján kap „látomást”. Férjhez ment Rajko Elezhez, és három gyermeke van. Jelenleg Medjugorjében él.
Hány „látomása” volt eddig Ivankának? Összesen körülbelül 1 454. - Jakov Čolo 1971. március 6-án született a medjugorjei plébánián. 1981. június 25-től 1998. szeptember 12-ig naponta kapott „jelenéseket”. Ettől az időponttól kezdve évente csak egyet kap – karácsony napján. 1993-ban feleségül vette az olasz Anna-Lisa Barozzit. Három gyermekük van, és jelenleg Medjugorjében élnek.
Hány „látomása” volt eddig? A többiekkel együtt és külön-külön is körülbelül 6 294-et.
A Szűzanya feltehetően rendszeresen és egy és ugyanabban az időben „jelenik meg”, még akkor is, ha az egyik „látnok” Amerikában, egy másik „látnok” Hercegovinában, egy harmadik Olaszországban, egy negyedik pedig Maynoothban tartózkodik. Mindezeket összeadva eddig 37 238 „jelenés” jön ki. Kérem, ne kérdezzenek a statisztikák pontosságáról, mert ezer „jelenés” felett vagy alatt itt nincs jelentősége! A hierarchikus egyház különböző szintjein – egyházmegyei, nemzeti és a Szentszék szintjén – egyetlen jelenést sem fogadott el hitelesnek.
Hasonlítsuk össze most Medjugorjét két elismert Mária-zarándokhellyel:
Lourdes-ban 1858-ban a Szűzanya „Szeplőtelen Fogantatásként” jelent meg 18 alkalommal Bernadette előtt. Az egyház elfogadta ezeket a jelenéseket, és négy évvel később, 1862-ben hitelesnek nyilvánította őket.
Fátimában 1917-ben a Szűzanya „Rózsafüzér Királynőjeként” hatszor jelent meg a tízéves pásztorgyerekeknek, Luciának, Franciscónak és Jacintának. 13 évvel később, 1930-ban az egyház hitelesnek fogadta el ezeket a jelenéseket.
A medjugorjei „látnokok” közül hárman, akik azt állítják, hogy naponta „jelenéseket” tapasztalnak, legtöbbször Medjugorje-n kívül élnek, míg a Medjugorje-ben élő maradék háromnak állítólag évente csak egy „jelenése” van, kivéve egyiküket, akinek havonta is van „jelenése”.
II. HÁNY TITKOT ADOTT AZ ÁLLÍTÓLAGOS SZŰZ MÁRIA AZ ÚGYNEVEZETT LÁTÓKNAK?
Azok, akik naponta „látomásokat” kapnak, kilenc titkot kaptak, míg azok, akik évente egyszer „jelenéseket” kapnak, tíz titkot kaptak. Nem világos, hogy kilenc vagy tíz titkot adtak-e át, és ezeket mindegyik „látnok” ismeri-e, vagy pedig mindegyik „látnoknak” megvan a maga titkainak száma, amely eltér a többiekétől.
Ha ezt összehasonlítjuk a hiteles jelenésekkel, akkor látható, hogy Lourdes-ban nem voltak titkok, míg Fatimában egy titkot három részre osztottak. Medjugorjében viszont eddig 9 vagy 10, sőt akár 57 lehetséges titok is létezett, amelyeket három „látnok” között osztottak el, akik 10-et kaptak, és további három között, akik 9-et kaptak. A mai napig egyetlen titkot sem hoztak nyilvánosságra.
Az első években apokaliptikus beszéd folyt egy bekövetkező „nagy jelről”, ám a mai napig ez a „nagy jel” még nem következett be, és a jel iránti várakozás is alábbhagyott.
Nemrég Vicka a médiának elmondta, hogy befejezte a Szűz Mária életrajzán végzett munkáját, és hogy mindent leírt három füzetbe. A Szűz Mária „életrajza” most a mennyei jóváhagyásra, az „imprimaturra” vár, hogy Vicka könyv formájában kiadhassa, amely ezután „a világ legolvasottabb könyve” lesz. [2]
III. HÁNY FELTETÉTELES ÜZENET VOLT EDDIG?
Medjugorje összes „üzenete” – mint általában – öt alapvető üzenetbe foglalható össze, ám ez az „öt” valójában a következő „tizenöt”: béke, megtérés, ima, böjt, éberség, bűnbánat, szentmisézés, tanúságtétel, hit, a szentségre való hívás, Eucharisztia, Isten Igéje, havi gyónás, rózsafüzér…
Sok szerző jelentősen eltér abban, hogy mely ötöt kell kiválasztani ebből a tizenötből. Az olasz, francia és horvát szerzők… mindnek megvan a maga értelmezése. Fontos itt megemlíteni, hogy a napi „üzenetek” mellett vannak még különleges havi „üzenetek” is, minden hónap 25-én, amelyeket Marija Olaszországban kap, majd ellenőrzés céljából elküldi a medjugorjei plébániára, ahonnan továbbítják őket a világba.
Mindezeket a medjugorjei „üzeneteket”, a különböző értelmezők által, minden vasárnap a templomban hallhatjuk. Számunkra Medjugorje újdonsága az lenne, hogy a „Béke Királynője” minden hónap 25-én különleges üzenetet küld a következő szöveggel: „Köszönöm nektek, gyermekeim, hogy válaszoltatok a hívásomra”. A Szűzanya megköszöni a „látnokoknak”, hogy időt szakítottak rá, hogy akarták, és hogy méltóztattak találkozni vele és beszélgetni vele. E szavak szerint a „Szűzanya” csodálkozik és hálás a „látnokoknak”, akik válaszoltak a meghívására! Ez olyasmi, mintha a szülők megköszönnék gyermekeiknek, hogy megszülettek, vagy az orvosok megköszönnék a betegeknek, hogy visszanyerni akarják az egészségüket![3]
IV. HÁNY HÍVÁS SZÁRMAZOTT „JELENÉSEKBŐL”?
A medjugorjei hat „látnok” közül egyik sem kapott szerzetesi hivatást. Közülük hárman említették, hogy szerzetesrendbe fognak lépni, és ketten még el is indultak, hogy kövessék ezt a megmagyarázhatatlan hangot, ám az idő múlásával minden elillant.
Ivan Dragičević a hercegovinai ferences tartomány jelöltje lett. 1981-ben a visokói kis szemináriumba ment, ahol folytatta a „jelenésekkel” kapcsolatos tevékenységét. Mivel nem sikerült átmennie az ismételt vizsgáján, úgy döntöttek, hogy talán jobb eredményeket érhet el, ha a dubrovniki kis szemináriumba megy. Dubrovnikban sikerült átmennie az ismételt vizsgáján, és bejutott a második évfolyamra, de az iskolai tanulmányok terén nem mutatott ugyanolyan tehetséget, mint a „jelenések” terén , ezért 1983 januárjában hazatért.
Miután elbúcsúzott a szemináriumtól, Ivan nemcsak a mai napig folytatta a napi „jelenéseket”, hanem egy bizonyos ponttól kezdve kemény követeléseket támasztott helyi püspökével, Pavao Žanić-csal szemben, hogy fogadja el a medjugorjei „üzeneteket”. 1994-ben Bostonban feleségül vett egy amerikai nőt, és ezzel visszavonhatatlanul átalakította vallási hivatását házassággá.[4]
Vicka Ivanković kezdetben lelkesedést tanúsított a szerzetesi élet iránt. 1981 szeptemberében egy olasz hetilapnak így nyilatkozott: „Szeretnék kolostorba lépni és apáca lenni.”
Annak ellenére, hogy „bejegyzett apáca” volt, Vicka soha nem lépett kolostorba. Húsz évvel később megismerkedett egy fiatal férfival a szomszédos Krehin Gradac plébániáról, és a két fiatal Medjugorjében házasodott össze. Több mint kétezer meghívott és kíváncsi vendég vett részt az esküvői ünnepségen. Az esküvői ünnepség alatt a „látnok” – a szokásos rutin és a rendszeres program szerint – férjével együtt elment új otthonába, néhány kilométerre az esküvői ünnepség zajától, és ott „látomást” kapott. Utána visszatértek az esküvői ünnepségre.
A „látnok” kezdetben Urbi et Orbi – „Rómának és a világnak” – bejelentette, hogy „bejegyzett apáca”, de húsz évvel később Rómába utazott, hogy megvegye esküvői ruháját. A „látnok” ezt így magyarázta egy újságírónak: a Szűz Mária mindannyiunknak megadta a választás szabadságát. Mindenki válaszolhat az általa vágyott hivatásra. Annak ellenére, hogy most már házas vagyok, továbbra is terjeszteni fogom a Szűzanya üzeneteit, mert a keresztény hit a házasságban is megélhető.[5]
Vallási hivatását illetően szabadnak érzi magát; a „Szűzanya üzeneteinek terjesztése” tekintetében viszont kötelességének érzi!
Marija Pavlović. Válaszul egy olasz újságíró kérdésére: „Miért nem döntött közületek senki úgy, hogy pap vagy apáca lesz?” Marija 2001-ben a következő magyarázatot adta: Sok éven át azt gondoltam, hogy apáca leszek. Elkezdtem egy kolostort látogatni, és nagyon erős volt a vágyam, hogy oda menjek. De a főnökasszony egyszer azt mondta nekem: „Marija, ha be akarsz lépni, nagyon szívesen látunk; de ha a püspök úgy dönt, hogy nem szabad Medjugorjéről beszélned, akkor engedelmeskedned kell”. Abban a pillanatban elgondolkodtam azon, hogy talán az a hivatásom, hogy tanúskodjak arról, amit láttam és hallottam, és hogy a szentséghez vezető utat a kolostoron kívül is megtalálhatom.[6]
Marija tehát szembesült a szerzetesi élet követelményeivel, amelyek mellett nem tudott volna engedelmeskedni a püspöknek, ha az úgy döntött volna, hogy nem terjesztheti azokat a „jelenéseket”, amelyeket az Egyház a mai napig sem nyilvánított hitelesnek. Így hát úgy döntött, hogy a szentséghez vezető utat „a kolostoron kívül” keresi meg.
Isten műve. A dolgok azonban nem pontosan így alakultak. Marija végül megpróbált belépni egy vegyes lelki közösségbe, ahol több hónapig maradt. Ezt követően írásbeli magyarázattal távozott a közösségből, ami nem kis közfelháborodást váltott ki. Először is azt írta, hogy a Szűzanya Marija révén 1987. március 8-án kijelentette, hogy az a közösség „Isten terve”, „Isten műve”. Később, amikor elhagyta a közösséget barátjával, Paolo Lunettivel, aki segített neki a távozásban és a levél megírásában, 1988. július 11-én saját kézírásával mindent cáfolt: Isten, a Szűz Mária és Jézus Krisztus Egyháza előtt kategorikusan tagadta, hogy valaha is lettek volna rajta keresztül bármiféle „üzenetek” ennek a közösségnek és ennek az „Isten művének” számára, amelyben több hónapig élt.[7]
Akkoriban, 1983-ban Tomislav Vlašić OFM atya, aki a medjugorjei „látnokok” lelki vezetője volt, így írt a svájci teológusnak, Hans Urs von Balthasarnak: A gyerekek úgy döntöttek, hogy szerzetesi életet választanak, de várják a megfelelő pillanatot, amelyet csak ők ismernek. [8] Ma már az egész világ tudja, hogy ezek csupán mesék vagy gyermekmesék voltak. Nem minden medjugorjei „kiváltságos” gyermek lépett be a szerzetesi életbe, míg azok, akik megpróbálták, hamarosan elhagyták azt. Csak az érett emberek nem hagyják magukat félrevezetni irracionális „üzenetekkel” és gyermekmesékkel! Lehet, hogy ez valamilyen „jel”, „titok” vagy „üzenet” Medjugorjéből?
Bár úgy vélem, hogy nem illendő, mégis összehasonlítom ezeket a „hivatásokat” a két legismertebb modern Mária-zarándokhellyel: Lourdes-szal és Fatimával.
Lourdes-ban a 14 éves Bernadette egyszer azt mondta: „Apácának kell lennem, de nem tudom, melyik rendben. A Szent Szűz mondta ezt nekem, és én várok.” 1866 júliusában vette fel a szerzetesi ruhát. Bár betegeskedett, kitartott haláláig, 1879. április 16-ig. XI. Pius pápa 1933-ban, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén szentté avatta.
Másodszor: Fatimában a látnok Lucia 1921-ben apáca lett, 1948-ban pedig mezítlábas karmelita. 2005. február 13-án halt meg, míg Francisco és Jacinta még gyermekkorukban haltak meg, és mindkettőjüket II. János Pál pápa 2000-ben Fatimában boldoggá avatta.
Van ebben valami furcsa: három „látnok”, akik megpróbáltak „belépni” a szerzetesi életbe, később kiléptek onnan, és boldog házasságban éltek, mégis továbbra is rendszeres napi „jelenéseket” tapasztalnak . A többi „látnok”, akik nem léptek be a szerzetesi életbe, csak évente egyszer kapnak „jelenést”. Ez talán jutalomnak tekinthető azok számára, akik nem választották a szerzetesi életet?
Isten kegyelme. Ne feledjük el, hogy sok hercegovinai fiú lépett be a szemináriumba, akik később papok lettek, és számos fiatal lány lett apáca (csak a medjugorjei plébániáról több mint 30 élő pap és apáca származik), akik – amennyire tudom – soha nem tapasztaltak jelenést, üzenetet vagy bármilyen természetfeletti jelenséget; valóban furcsa, hogy az elmúlt 27 év alatt a „látnokok” közül, akik 810 és 9 560 közötti „jelenést” tapasztaltak, egyetlen egy sem kapott szerzetesi hivatást. Ugyanez a jelenség pedig fenyegető módon követeli, hogy Žanić püspök kérdés nélkül ismerje el a medjugorjei „üzeneteket” hitelesnek. Minden igazi szerzetesi hivatás Isten kegyelme és komoly dolog. Az a mód, ahogyan a „látnokok” a szerzetesi hivatásokkal bántak, felelőtlennek bizonyult. Lehetséges, hogy ez a számok, a „látomások”, az „üzenetek”, a „titkok” és a „jelek” tekintetében határok nélküli játékokról szól?
V. MIT BIZONYÍTANAK AZ IMÁK ÉS A GYÓNÁSOK?
- Az ima mint kontextus. Az ima fontos tényező a medjugorjei „jelenésekben”. A legtöbb esetben az „látnokok” számára az „jelenések” az Úr imádságának elmondása közben kezdődnek. Sőt, néhány percre abbahagyják az imádkozást, hogy figyelemmel kísérhessék a „jelenést”.
- Üzenet, hogy ne imádkozzanak. 1981. szeptember 16-án: „Azt is mondta nekik, hogy nem kell magukért imádkozniuk, mert ő a legjobb módon megjutalmazta őket. Ehelyett másokért kell imádkozniuk”.[9]
A bibliai Szűz Mária soha nem mondaná, hogy az embereknek nem kell magukért imádkozniuk, és hogy a „jelenések jutalma” helyettesíti a személyes imádságot. Ez hamis tanítás. Még Jézus is először magáért imádkozott, aztán apostolaiért, végül az egész világért, „hogy mindnyájan egyek legyenek” (Jn 17). - Üzenet, hogy imádkozzanak Žanić püspökért. Egy medjugorjei imacsoporttal kapcsolatban „a Szűzanya azt kérte, hogy hetente kétszer kenyeret és vizet fogyasszanak böjtként. Három hónappal később már hetente háromszor böjtölünk kenyérrel és vízzel. A csoport imáinak nagy részét neki (Žanić püspöknek) szenteli. Gyakran ajánljuk fel imádásunkat, rózsafüzéreinket és látogatásainkat a jelenések helyszínére, ahol éjszakába nyúlóan imádkozunk érte. Isten meghallgatja imáinkat és böjtünket”.[10] Így írta Tomislav Vlašić OFM atya 1984. január 8-án.
A jelenség egy imacsoportot hozott létre Tomislav Vlašić OFM atya körül, aki egy 1984-es levelében úgy mutatkozott be a pápának, mint az, „aki az isteni gondviselés által vezeti a medjugorjei látnokokat”. [11] Ez a csoport éppen azért imádkozott és böjtölt, hogy a püspök engedjen a hallucinációknak. Emellett Medjugorjében egy közel 100 ágyas kolostort is építettek, és eszükbe sem jutott, hogy ehhez engedélyt kérjenek a püspöktől. Majd a „csaló” Vlašić atyát nemrég eltávolították az imacsoport vezetői posztjáról, miután egy lelkigyakorlat során Medjugorjében összekeverte a lelkiséget a spiritizmussal! - Megtehette volna, de nem akarta? Egy 1993-as interjúban, a háború csúcspontján, Jakov „látnok” így nyilatkozott: „A Szűz Mária ma is megkért, ahogyan az elmúlt tizenkét év minden napján, hogy imádkozzak a békéért a volt Jugoszláviában. A Szűz Mária meggyőzött arról, hogy imáimmal véget vethetnék a háborúnak…”. [12] Ha ez nem lenne ennyire naiv, egy átlagos hívő feltenné magának a kérdést: ha a „látnok” képes volt véget vetni a háborúnak a volt Jugoszláviában, akkor miért nem ment el imádkozni, hogy véget vessen neki? Pedig a háború alatt több mint 2 millió embert űztek el otthonából, több mint 100 000-et megöltek, ezernyi vallási helyszínt és több tízezer otthont romboltak le, majd ránk kényszerítették az igazságtalan daytoni megállapodást!
- Tekinthető-e az ima bizonyítéknak? Vannak olyanok az egyházon belül, akik azt mondják: ha az emberek Istenhez imádkoznak, akkor hadd menjenek Medjugorjébe, hadd zarándokoljanak és imádkozzanak. Jobb, ha imádkoznak, mintha nem imádkoznának, jobb, ha tisztelik a „medjugorjei Szűzanyát”, mintha egyáltalán nem tisztelnének semmilyen Szűzanyát!
Az egyház 2000 éve tanítja és javasolja a hívőknek, hogy imádkozzanak, böjtöljenek, vezekeljenek, gyónjanak és térjenek meg. Nem tiltja meg senkinek, hogy Istenhez imádkozzon, ahol csak akar. Ugyanakkor nem engedi, hogy az oltárról támogassák azokat a „zarándoklatokat a jelenések helyszínére”, amelyeket nem fogadtak el hitelesnek. Ezt azért teszi, hogy az igazság elváljon a hamisságtól, és az igaz tanítás megkülönböztethető legyen a hamis tanítástól.
Mintha valóban szükség lenne arra, hogy valaki több ezer kilométert utazzon Koreából vagy Írországból Medjugorjébe csak azért, hogy elmondjon egy rózsafüzért vagy gyónjon. Pedig Jézus azt tanítja nekünk, hogy „menj be a szobádba”, és imádkozz a mennyei Atyádhoz! (Mt 6,6).
Azok, akik azt állítják, hogy több mint harmincszor utaztak Medjugorjébe, valóban azzal bizonyítják-e, hogy „megtértek”, hogy ezt mondják? Ez éppen annak a valódi jele lehet, hogy még nem tértek meg.[13] Egy igazán megtért ember soha nem dicsekedne ezzel, hanem inkább az életével bizonyítaná!
Ha a medjugorjei Szent Jakab-plébánia hívei őszintén gyónják meg bűneiket és imádkoznak, függetlenül az összes gyermekdal-szerű „jelenéstől”, akkor ezzel bizonyosan ugyanazokat az isteni kegyelmeket kapják meg, mint azok a hívők, akik imádkoznak és érvényesen veszik át a szentségeket a világ katolikus templomaiban. A helyi Egyház mindig is ezt a hitet vallotta.[14]
VI. HÁNY EGYHÁZI BIZOTTSÁG ÉS BEAVATKOZÁS VOLT EDDIG?
1981. június vége felé a tömegmédia kezdte terjeszteni a szenzációs hírt a medjugorjei gyermekek előtt megjelenő „Szűz Mária-jelenésekről”. Ugyanezen év augusztus közepén, miután július 21-én beszélt a úgynevezett látnokokkal, első nyilatkozatában Pavao Žanić, Mostar-Duvno püspöke hangsúlyozta, hogy a legnehezebb kérdés az, hogy ez „a gyermekek szubjektív élménye-e, vagy valami természetfeletti?” [15] Noha a püspök számos alkalommal tájékoztatta a pápát és a Szentszéket a Medjugorjével kapcsolatos eltérő véleményekről, szükségesnek tartotta egy egyházmegyei bizottság felállítását az események kivizsgálása érdekében.
A – A Mostari Egyházmegye Kancelláriája
Az első egyházi bizottság (1982–1984)
Žanić püspök 1982. január 11-én hozta létre az első bizottságot, amely 1984-ig vizsgálta az eseményeket.[16] A bizottság négy papból állt: három egyházmegyei papból és egy ferences szerzetesből.[17]
A püspök új felismerései. A bizottság még össze sem ülésezett, amikor 1982. január 14-én valami történt, ami végérvényesen meghatározta a püspök álláspontját. Aznap a „látnokok” közül hárman érkeztek Mostarba a „Szűz Mária” üzenetével, miszerint a püspök a híres hercegovinai ügyben túl elhamarkodottan járt el, mert két ferences segédlelkész eltávolítását kérte, akik problémákat okoztak Mostarban. A püspök, aki egész életében számos áhítattal és zarándoklattal tisztelte a Szűz Máriát, amikor meghallotta, hogy a medjugorjei jelenség a plébániákkal kapcsolatban vallástalan rendetlenséggel vádolja őt; hogy nem ismeri el benne az Egyház és a Szűzanya, az Egyház Anyja hűséges fiát, akinek egy évvel korábban, 1980 szeptemberében a mostari székesegyházat felszentelték; hogy a medjugorjei jelenség olyan engedetlen szerzeteseket védett, akik akadályozták a székesegyház normális működését, gyanakvással kezdett tekinteni a medjugorjei „üzenetekre” és „jelenésekre”. Mindezek ellenére a bizottság megkezdte munkáját.
A „nagy jel”. A bizottság három beszélgetést folytatott a „látnokokkal”. 1982-ben a harmadik találkozó hozott némi eredményt. A püspök kérésére a bizottság arra kérte a „látnokokat”, hogy két példányban írják le, milyen „nagy jel” fog megjelenni, és mikor fog ez megtörténni. Válaszaikat ezután két borítékba kellett tenniük, majd lezárniuk. Az egyik borítékot maguknál kellett tartaniuk, a másikat pedig a püspöki hivatalban. Amikor a „nagy jel” bekövetkezik, akkor a borítékokat felbontják, és ellenőrizik az igazságot. Az „látnokok” közül azonban öten megtagadták a kérdések megválaszolását, mert a Szűzanya nem engedte meg nekik. Ivan, a teológus hallgató azonban írásban válaszolt a kérdésekre. Sőt, azt is elmondta, hogy a Szűzanya nem tiltotta meg neki, hogy válaszoljon a kérdésekre. Válasza több mint helytelen volt. Számos hazugság és trükk kapcsolódik ehhez a „nagy jelhez”, amelyet különösen Slavko Barbarić OFM atya „támogatott”, és amely a mai napig nem következett be.[18]
A válasz a Szentszéknek. 1983 novemberében a Hittani Kongregáció megkérdezte a püspököt, hogy a bizottság jutott-e valamilyen következtetésre. Žanić püspök tanulmányt írt Medjugorjéről és a hercegovinai ügyről, amelyet elküldött Josef Ratzinger bíborosnak. A tanulmány zárásaként a püspök felveti a „jelenések” kérdését:
Istentől származnak-e? – A „medjugorjei Szűz Mária” több zűrzavart és rendetlenséget okozott itt, mint amennyi korábban volt! Ezért nem látja, hogyan fogadhatná el, hogy ez Istentől származik.
A Sátántól származik-e? – Ezt a hipotézist is nehezen fogadja el, bár a gondolat megfordult a fejében.
Vajon az egész csak átverés? – Már a kezdetektől fogva észrevehető, hogy a gyerekek néha hazudtak. Néha egyértelmű, hogy amit mondanak, azt a ferencesektől hallották, különösen a „hercegovinai ügy” kapcsán. A püspök továbbá kijelenti, hogy várja a bizottság ítéletét és a „jelenések” megszűnését. A püspök 17 évet várt, és 2000. január 11-én (halálának napján) láthatta a Szűzanyát a mennyben, mielőtt a medjugorjei „látomások” megszűntek volna.
A második, kibővített bizottság (1984–1986)
1984-ben Žanić püspök úgy döntött, hogy kibővíti az első bizottságot. Levelet írt Jugoszlávia összes teológiai karához, és bizonyos szerzetesrendek vezetőitől engedélyt kért arra, hogy szakértőik csatlakozhassanak a bizottsághoz.
A második bizottságnak 15 tagja volt: 12 pap és 3 orvosszakértő. Összesen hét ülést tartottak. Az elsőre 1984 márciusában Mostarban került sor, a hetedikre pedig 1986 májusában ugyanabban a városban, amelynek során a bizottság befejezte munkáját. A bizottság tagjai a következő következtetésről szavaztak: Non constat de supernaturalitate (11-en „igennel”, 2-en „nemmel” szavaztak, 1-en „in nucleo” elfogadta, 1-en tartózkodott). A bizottság elkészített egy „Nyilatkozat” tervezetet, amelyben felsorolták a furcsa jelenséghez kapcsolódó „elfogadhatatlan állításokat” és „ bizarr kijelentések”, amelyek a furcsa jelenséggel kapcsolatban felmerültek. A bizottság azt is kijelentette, hogy nincs szükség további vizsgálatokra, sem az egyház hivatalos ítéletének elhalasztására. A püspök erről megfelelően tájékoztatta a Püspöki Konferenciát és a Szentszéket, majd 1987-ben Medjugorjében tartott homíliája során tájékoztatta a nyilvánosságot is.[19]
A bizottság két tagja tudományos jelentést tett közzé a nekik kijelölt vizsgálati területekről: Don Nikola Bulat[20] és Mato Zovkić püspök.[21]
A püspök jól ismert elutasító álláspontja – amelyet 1990-ben 28 pontban foglalt össze – azért jelentős, mert ezeknek a természetfeletti jelenéseknek a hamis voltáról szól.[22]
1993 augusztusában Žanić püspök átadta a egyházmegye vezetését utódjának, aki ugyanazon a kijelölt úton folytatta munkáját.
B – A Jugoszláv Püspöki Konferencia
A jugoszláv püspökök kétszer, 1984-ben és 1985-ben avatkoztak be, és arra kérték mind a papokat, mind a hívőket, hogy várják meg az egyház ítéletét a medjugorjei eseményekről, amelyet alapos vizsgálatok után fognak meghozni. Ezért nem szabad olyan zarándoklatokat szervezni, mintha „az egyház már meghozta volna a pozitív ítéletét”.[23]
A harmadik bizottság (1987–1990)
1987 januárjában a Hittani Kongregáció javaslatára Kuharić bíboros és Žanić püspök közös közleményt adtak ki, amelyben bejelentették egy harmadik bizottság létrehozását, és amelyben arra kérték a hívőket, hogy ne szervezzenek olyan zarándokutakat, amelyek a medjugorjei eseményeknek bármiféle természetfeletti jelleget tulajdonítanának. [24] A bizottság 11 papból (6 szerzetes, 5 egyházmegyei), 4 pszichológusból és egy szerzetesnőből állt, aki titkári feladatokat látott el.
A bizottság 23 ülést tartott Zágrábban, a Püspöki Konferencia Titkárságán. Az első ülésre 1987 áprilisában, a huszonharmadikra pedig 1990 szeptemberében került sor.
A harmadik bizottságra jellemző volt, hogy munkáját a korábbi bizottságok megállapításai és eredményei alapján, valamint teljesen új alapokon kellett végeznie. Minden eskü alatt történt, és a nyilvánosság számára nem adtak ki közleményeket. Négyéves munkájuk eredményeit 1990-ben mutatták be a Püspöki Konferencia tagjainak Zágrábban. A Püspöki Konferencián négy alkalommal folytak megbeszélések a „jelenésekről”: 1990. április 25-én, október 9-én és november 27-én, és a Medjugorjéről szóló nyilatkozatot 1991. április 10-én, Zadarból tartott szavazáson fogadták el: 19 püspök szavazott a nyilatkozat mellett, míg 1 tartózkodott.
A nyilatkozat így szól: „A Jugoszláv Püspöki Konferencia 1991. április 9–11. között Zadarból tartott rendes ülésén a következőket fogadták el:
NYILATKOZAT
A püspökök a kezdetektől fogva a helyi püspök, a Püspöki Bizottság és a Jugoszláv Püspöki Konferencia Medjugorje-bizottsága révén követték nyomon a medjugorjei eseményeket.
Az eddig elvégzett vizsgálatok alapján nem állapítható meg, hogy ezek a jelenségek természetfeletti jelenésekkel vagy kinyilatkoztatásokkal kapcsolatosak lennének.
Ugyanakkor a világ különböző részeiről Medjugorjébe érkező hívők – akár hitbeli, akár egyéb okokból – lelkipásztori figyelmet és gondoskodást igényelnek, elsősorban a helyi püspök, majd vele együtt a többi püspök részéről, hogy Medjugorjében és minden ahhoz kapcsolódó területen az Egyház tanításainak megfelelő, egészséges Szűz Mária-tiszteletet lehessen előmozdítani. A püspökök e célnak megfelelően különleges liturgikus és lelkipásztori irányelveket is kiadnak. Ugyanakkor bizottságaikon keresztül továbbra is tanulmányozni fogják a medjugorjei események összességét.
Zadar, 1991. április 10.
Jugoszlávia püspökei”.[25]
Az agresszió. A következő években Horvátország és Bosznia-Hercegovina egy szörnyű agresszió áldozatává vált. Az új államok kialakulásával új püspöki konferenciák is létrejöttek. A Püspöki Konferencia „Non constat de supernaturalitate” című nyilatkozata ellenére – vagyis annak ellenére, hogy nem állapítható meg, hogy a medjugorjei események természetfeletti jelenésekre vagy kinyilatkoztatásokra vonatkoznának – e jelenség hívei következetesen azt állítják, hogy „a Szűzanya jelenik meg”.
Ha püspöki konferenciánk – a Medjugorjébe érkező számtalan kíváncsi látogató és a karizmatikus ihletéssel kísért hatalmas nyilvánosság ellenére – komoly, alapos és szakértői vizsgálatok alapján bátorságot tanúsított ahhoz, hogy kijelentse: Medjugorjében nincs bizonyíték semmiféle természetfeletti jelenésre, ez azt jelzi, hogy az Egyház még a 20. században is továbbra is „az igazság oszlopa és védőbástyája” (1 Tim 3,15).[26]
C – A Szentszék beavatkozásai
A Hittani Kongregáció két titkárán keresztül négyszer avatkozott be, míg Ratzinger bíboros is fontos nyilatkozatot tett.
1985-ben Bovone püspök értesítette az Olasz Püspöki Konferencia titkárát, hogy ne szervezzen hivatalos zarándoklatokat Medjugorjéba.
1995-ben Bertone püspök levélben fordult Langres püspökéhez, Taverdet püspökhöz, és ugyanezt megismételte Besançon püspökének, Daloz püspöknek is, akik érdeklődtek a Szentszék Medjugorje-val kapcsolatos álláspontja iránt.
Végül 1998-ban ugyanaz a titkár levélben fordult Gilbert Aubry püspökhöz, Réunion püspökéhez. Mindezek a levelek hangsúlyozták, hogy a zarándoklatok – legyenek azok magánjellegűek vagy nyilvánosak – nem megengedettek, ha azok a jelenések hitelességét feltételezik, mivel ez ellentmondana a Jugoszláv Püspöki Konferencia nyilatkozatának. Mindazonáltal a medjugorjei események támogatói ragaszkodnak a „zarándoklat” kifejezéshez, és figyelmen kívül hagyják a conditio sine qua non feltételt: hogy azok ne feltételezzék a jelenések hitelességét.
Ratzinger „frei erfunden”-je. 1998-ban, amikor egy bizonyos német állítólag a pápa és a bíboros prefektus által tett különböző kijelentéseket gyűjtött össze, majd azokat memorandum formájában továbbította a Vatikánnak, a bíboros 1998. július 22-én írásban így válaszolt: „A Szent Atyának és nekem tulajdonított, Medjugorjével kapcsolatos kijelentésekkel kapcsolatban csak annyit mondhatok, hogy azok teljes mértékben kitalációk” – frei erfunden.[27]
Ad limina látogatás 2006-ban. A XVI. Benedek Szentatyához tett hivatalos látogatásom során nemcsak kétségeimet fejeztem ki, hanem azt is, hogy nem hiszek a medjugorjei „jelenésekben”. A Szentatya, aki megválasztása előtt a Hittani Kongregáció prefektusa volt, a következő gondolatokkal válaszolt: „Mi a Kongregációban mindig azt kérdeztük magunktól, hogy hogyan fogadhat el egy hívő hitelesnek olyan jelenéseket, amelyek ennyi éven át minden nap bekövetkeznek?” [28]
Következtetés:
Nemcsak a Szentatyának és Ratzinger bíborosnak tulajdonított kijelentések „teljes kitalációk”, hanem a Szűz Máriának tulajdonított számos medjugorjei üzenet is teljes kitaláció. Ha hitünket – ahogyan joggal is kell – obsequium rationabile-nek, azaz Istennek nyújtott ésszerű szolgálatnak, igaz és egészséges lelki imádatnak tekintjük (Róm 12,1), akkor az nem lehet senki magánfantáziája vagy illúziója. [29] Az Egyháznak van jogköre ezt kijelenteni. Az Egyház nevében 30 kiválasztott pap és orvos, akik három bizottságban 10 éven át, több mint 30 ülésen dolgoztak együtt, kötelességtudatosan és szakértelemmel vizsgálták a medjugorjei eseményeket, és megfogalmazták ítéletüket. És nem egy, hanem húsz püspök nyilatkozott felelősségteljesen arról, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a medjugorjei események természetfeletti jelenésekkel kapcsolatosak lennének. Az a hívő, aki tiszteletben tartja mindkét elvet: a ratio et fides-t, ezért ragaszkodik ehhez a kritériumhoz, meggyőződve arról, hogy az Egyház nem csal.
Medjugorje kapcsán valódi veszély áll fenn, hogy a Szűzanyát és az Egyházat „magánkézbe veszik”. Az emberek elkezdhetnek olyan Szűzanyát és Egyházat kitalálni, amely saját ízlésüknek, felfogásuknak és téveszméiknek felel meg: azáltal, hogy hívőként nem vetik alá értelmüket az Egyház hivatalos tanítóhivatalának, hanem inkább arra kényszerítik az Egyházat, hogy kövesse és ismerje el a fantáziájukat.
A naiv hívők így könnyen elhagyhatják saját plébániájuk élő kegyelemforrásait, hogy Medjugorjébe utazzanak, vagy kövessék a „látnokokat” szerte a világon, akik egyébként a „jelenéseknek” köszönhetően szép otthonokban élnek és kényelmes életet élnek – legalábbis ezt állítja a média.
Legalább 6 vagy 7 olyan vallási vagy kvázi-vallási közösség létezik – kialakulóban lévő vagy már megalakult, egyházmegyei joggal rendelkező vagy jog nélküli –, amelyek saját akaratukból telepedtek le Medjugorjében, anélkül, hogy alávetették volna magukat az egyházmegyei kancelláriának. Ezek a közösségek inkább az engedetlenség szimbólumai, mint az engedelmesség karizmatikus jelei ebben az egyházban!
A Mostar-Duvno-i egyházmegyében létezik egy probléma, amely az elmúlt években gyakorlatilag szakadássá vált. Legalább kilenc ferences pap, akiket kizártak a ferences OFM rendből és a papi szolgálatból felfüggesztettek, fellázadt a Szentszék döntése ellen, és nem engedélyezték egyes plébániák átadását a ferencesekről a egyházmegyei igazgatás alá. Erőszakkal elfoglalnak legalább öt plébániát, miközben továbbra is ellátják az összes papi feladatot. Érvénytelenül kötnek házasságokat, kanonikus felhatalmazás nélkül hallgatnak gyónást, néhányan közülük érvénytelenül bérmálnak fiatalokat, és 2001-ben meghívtak egy ókatolikus diakónust, aki hamisan püspöknek adta ki magát, hogy három plébánián mintegy nyolcszáz fiatalt „bérmáljon”. Ezen kizárt ferencesek közül ketten még annyira is elmentek, hogy megkérték a svájci ókatolikus püspököt, Hans Gernyt, hogy szentelje fel őket püspöknek, ám nem jártak sikerrel. Ennyi érvénytelen szentség, ennyi engedetlenség, erőszak, szentségtörés, rendetlenség és szabálytalanság, és a több tízezer „jelenés” közül egyetlen „üzenet” sem érkezett, amely enyhítené ezeket a botrányokat. Valóban nagyon furcsa dolog!
Az Egyház, a helyi szinttől a legfőbb szintig, a kezdetektől egészen a mai napig, egyértelműen és folyamatosan ismételgette: Non constat de supernaturalitate! Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem engedélyezettek olyan zarándoklatok, amelyek a jelenések bármiféle természetfeletti jellegét feltételeznék; nincs Szűz Mária-kegyhely, és nincsenek hiteles üzenetek, kinyilatkoztatások, sem igazi látomások!
Ez a helyzet ma. Hogy alakulnak majd a dolgok holnap? Isten kezébe és Szűz Mária védelmébe adjuk őket!
Mostar, 2007. szeptember 1.
+ Ratko Perić
Mostar-Duvno püspöke
Forrás: https://web.archive.org/web/20120805035833/http://www.cbismo.com/index.php?mod=vijest&vijest=101
