Az Ábrahámi Család Háza a tervek szerint 2022-ben nyílik meg Abu Dhabiban. Három fő épületből fog állni – egy mecsetből, egy templomból és egy zsinagógából. Az Emberi Testvériség Felsőbb Bizottságának (HCHF) projektjét, az Ábrahámi Család Házát a Ferenc pápa és Ahmed el-Tayeb nagy imám által aláírt 2019-es Dokumentum az Emberi Testvériségről ihlette.
A HCHF elnöke szerint a helyszín „megtestesíti a vallások közötti harmonikus együttélést, és megőrzi az egyes vallások egyedi jellegét.”
A három ábrahámi vallás harmonizálásának legfőbb támogatója Ferenc pápa. Régóta szorgalmazza, hogy a különböző vallások közös hitek és értékek alapján egyesüljenek. A bökkenő az, hogy az emberi testvériségről szóló dokumentumban leírt közös hitek és értékek többnyire humanista értékek – tolerancia, elfogadás, testvériség, kölcsönös megértés és így tovább. Istent gyakran említik, de ő egy általános isten. Ő minden embert egyenlőnek teremtett, és azt akarja, hogy békében és harmóniában, testvérként éljenek együtt.
Ugyanakkor azonban a dokumentum azt is állítja, hogy „a vallások pluralizmusát és sokféleségét… Isten akarja.” Ez felvet egy fontos kérdést. Ha Isten azt akarja, hogy minden ember testvériségben és harmóniában éljen együtt, akkor miért teremtette meg a „vallások sokféleségét”? Hiszen rengeteg véres háborút vívtak már vallási különbségek miatt.
A dokumentum nem igazán ad választ erre a kérdésre. Inkább úgy tesz, mintha a sokféleségük ellenére minden vallás többé-kevésbé ugyanolyan lenne; mindegyik a békét, az egyenlőséget és a szabadságot tanítja. Ha rossz dolgok történnek, az nem a vallás hibája, hanem a „vallások tanításaitól való eltérés.”
Bár az Ábrahámi Család Házának reklámja szerint „minden vallás egyedi jellegét” meg fogják őrizni, ez valószínűtlennek tűnik. Sokkal valószínűbbnek tűnik az egyes vallások egyedi jellegének felhígítása. Úgy tűnik, hogy ez már meg is történt.
Az emberi testvériségről szóló dokumentum például nem tesz említést arról a tényről, hogy a keresztények hisznek abban, hogy Isten Szentháromság. Nem tesz említést Jézus Krisztusról, a Szentháromság második személyéről sem, aki azért jött a földre, hogy ezt és más igazságokat kinyilatkoztasson az emberiségnek. A kereszténység „egyedülálló jellege” az, hogy Krisztus, Isten Fia alapította.
A Szentháromságban és Krisztus istenségében vetett hitet a zsidók és a muszlimok azonban mégsem osztják. Valójában az iszlám vallás hevesen elutasítja ezeket. Az Ábrahám-házba való belépés ára tehát az, hogy hitünk központi elemeit háttérbe kell szorítanunk. Legalábbis úgy tűnik, hogy ezt az árat Ferenc hajlandó megfizetni. Hogy a zsidók és a muszlimok ennek megfelelően szintén felhígítják-e hitüket, az egy másik kérdés.
Vajon sikerül-e Ferencnek és követőinek kellőképpen felhígítani a kereszténységet, hogy az simán tudjon keveredni más vallásokkal? Szerencsére jó okunk van azt hinni, hogy ez nem sikerül nekik. A szinkretista projekt sikerének legfőbb akadálya egy Jézus nevű galileai vándorprédikátor. Az ő világos tanításai jelentik a legnagyobb akadályt a szinkretizmusnak. Az az állítás, hogy „Én vagyok az út, az igazság és az élet”, nem kedvez a vallásközi kompromisszumnak. Hasonlóképpen az az állítás, hogy „senki sem juthat el az Atyához, csak általam” (Jn 14,6), nem azt sugallja, hogy a vallások pluralitása és sokfélesége Isten akarata.
Az Evangéliumot olvasva nem az a benyomásunk, hogy Isten akarta volna a vallások sokféleségét. Éppen ellenkezőleg, teljesen nyilvánvalónak tűnik, hogy Isten egy bizonyos vallást akart, és elküldte Fiát, hogy megalapítsa azt a földön. A kereszténység „egyedi jellege” nem az, hogy felebaráti szeretetre és a szegények iránti szeretetre tanít – más vallások ugyanezt megteszik. Egyedülálló jellege az, hogy Isten személyesen alapította.
A keresztény állítás első pillantásra bevallottan hivalkodónak tűnik. És ha Krisztus önmagáról szóló állítása nem lenne igaz, az nemcsak hivalkodó csalóvá tenné őt, hanem veszélyesen megtévesztővé is – sőt, minden idők egyik legrosszabb emberévé. Ahogy C. S. Lewis és mások is megjegyezték, ha Krisztus nem volt Isten, akkor vagy egy kolosszális hazug, vagy egy őrült volt. De, hogy Lewis érvelését lerövidítsük, Krisztus nem tűnik sem őrültnek, sem csalónak, így el kell fogadnunk azt a következtetést, hogy Ő Isten. Végül is ezt állította – nem csak egyszer vagy kétszer, hanem újra és újra, közvetlenül és közvetve.
Ráadásul Krisztus egy olyan néphez – a monoteista zsidókhoz – vitte el az üzenetét, akik ösztönösen ellenálltak volna minden embernek, aki azt állította volna, hogy ő isten. Emlékezzünk arra, hogy a római kor zsidói sokkal szkeptikusabbak voltak, mint a mai amerikaiak, akik közül sokan hajlandónak tűnnek benyelni bármilyen ma divatos „woke” fantazmagóriát.
Mégis a nehezen meggyőzhető, első századi zsidók közül sokan hittek Jézus meghökkentő állításaiban. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ezek az állítások mennyire meghökkentőek voltak és maradtak. Ahogy tíz évvel ezelőtt írtam:
Képzeljük el, miképpen hangzana, ha bármely más ember, még egy nagy ember is, úgy beszélne magáról, ahogyan Krisztus tette. Miképpen hangzana, ha Szókratész azt mondta volna: „Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok”? Vagy ha George Washington azt mondta volna: „Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre”? Vagy ha Winston Churchill azt mondta volna: „bűneid bocsánatot nyertek”? A válasz? Ez szélsőségesen őrültségnek hangozna…. A furcsaság az, hogy Krisztus esetében ezek az állítások nem tűnnek annyira őrültségnek. Az Ő esetében a szavai valóban úgy tűnnek, hogy illenek hozzá. (Kereszténység, iszlám és ateizmus, 137. o.)
Természetesen nem csak a szavak győzték meg az embereket arról, hogy Jézus valóban Isten Fia. A szavakat csodák támasztották alá – sok csoda. És kellett lennie valami másnak is – a személyiség valamilyen rendkívüli erejének. Msgr. Ronald Knox így fogalmazott: „Mi volt az a varázslatos hang vagy tekintet, ami vonzotta őket [az apostolokat] azokban a korai időkben, amikor még nem történtek csodák, amikor még nem indult meg a prédikáló tevékenység?”. Bizonyára lehetett, véli Knox, „az a hatalmas hatás, amit jellemének ereje gyakorolt az emberekre” (The Hidden Stream, 107. o.).
A kérdés a következő: ha hiszünk Krisztus hatalmában, tekintélyében és istenségében, és ha hiszünk az Ő megdöbbentő állításában, hogy Ő az egyetlen út az Atyához, miért akarnánk egyszerűen párbeszédet folytatni más vallások tagjaival? Nem kellene megtérítenünk őket? Hasonlóképpen, miért akarnánk a vallások olyan egységét kialakítani, melyben mindegyik megőrzi „egyedi jellegét”? Nem akarnánk-e átalakítani ezeket a más vallásokat olyan egyházra, amit Krisztus alapított? Úgy tűnik, Krisztus is ezt akarta, amikor azt mondta apostolainak: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére” (Mt 28,19).
Mégis Ferenc pápa és mások az egyház vezetésében nem úgy tűnnek, mintha rettenetesen érdekelné őket, hogy Krisztushoz térítsék az embereket. Úgy tűnik, hogy az Evangelii Gaudiumban Ferenc mind a zsidókat, mind a muszlimokat mentesíti a megtérés szükségessége alól. Egyszer azt mondta egy csoport muszlim migránsnak, hogy a Koránban találjanak vigaszt. Egy másik alkalommal azt tanácsolta marokkói katolikusoknak, hogy „a megtérés nem a ti küldetésetek”. Eugenio Scalfari ateista újságírónak pedig azt mondta, hogy „a hittérítés ünnepélyes nonszensz”. 2014-ben pedig azt mondta egy protestánsokból álló csoportnak: „Nem érdekel, hogy az evangélikusokat katolikus hitre térítsem.” Egy másik alkalommal bírálta a XVI. Benedek által a katolikussá válni kívánó anglikánok számára létrehozott ordinariátust. Ferenc azt mondta, hogy maradjanak anglikánok.
Ezzel kapcsolatban nemrégiben arról számoltak be, hogy „a Vatikán legmagasabb szintjén erőfeszítéseket tettek arra, hogy lebeszéljék a 72 éves Nazir-Alit a katolikus hitre való áttérésről.” Dr. Michael Nazir-Ali, az angliai Rochester korábbi anglikán püspöke nemrégen tért át a katolikus hitre. A lebeszélésére irányuló erőfeszítések legvalószínűbb oka az, hogy Dr. Nazir-Ali az iszlám saría erőteljes kritikusa. Továbbá úgy érezte, hogy az Anglikán Egyház nem tesz eleget a muszlimok megtérítése érdekében. A Church Militant által idézett egyházi forrás szerint „Nazir-Ali nem az a fajta megtérő, akit Ferenc pontifikátusa alatt keresünk”.
„Nem az a fajta megtérő, akit keresünk?” Az embernek néha az a benyomása, hogy az egyház Ferenc pápa alatt egyáltalán nem keres megtérőket. Miért bajlódjunk a térítéssel, amikor minden vallás nagyjából ugyanolyan? És ne hibázzunk, az összes vallás egyformasága az egyik alapfeltevés, ami az Emberi Testvériségről szóló dokumentumot megerősíti (ami egyébként nagyon úgy néz ki, mintha Rómában, nem pedig Kairóban íródott volna). Íme egy tipikus passzus:
Ez a dokumentum… fenntartja… azt a szilárd meggyőződést, hogy a vallások hiteles tanításai arra hívnak bennünket, hogy megmaradjunk a béke értékeiben gyökerezve; hogy védjük meg a kölcsönös megértés, az emberi testvériség és a harmonikus együttélés értékeit; hogy állítsuk helyre a bölcsességet, az igazságosságot és a szeretetet…
Mindez inkább hangzik úgy, mint a múlt századi humanista kiáltványok egyike, mint egy olyan dokumentum, melyet Isten szeretetétől lángoló emberek írtak. Vallás? Bármelyik megteszi – feltéve, hogy elkötelezett a humanista értékek mellett.
Ami Mohamed erőszakos parancsait és Jézus kizárólagos követeléseit illeti? Nos, ahogy a dokumentum mondja: „A hívők közötti párbeszéd azt jelenti, hogy a spirituális, emberi és közös társadalmi értékek hatalmas terében jövünk össze.”
De talán a párbeszéd tere mégsem olyan tágas. A dokumentum így folytatja: „Ez [ti. a párbeszéd] azt is jelenti, hogy el kell kerülni a terméketlen vitákat.” Hm. Jó eséllyel azok a meghökkentő állítások, amelyeket Jézus tett magáról, a „terméketlen viták” kategóriájába tartoznak. Valóban, ha a cél egy egyetlen világi humanista vallás megteremtése, akkor az Újszövetség körülbelül 90 százaléka „nem produktív”. Nem is beszélve a Korán jelentős százalékáról, amely nem fér bele a humanista keretbe.
A cikk angol nyelven
Forrás: gloria.tv
Legolvasottabb írások645 times!
