Egy anyának mindent bírnia kell?

Kaptam egy e-mailt, amelyben nagyon szíven ütött egy mondat. Egy kisgyerekes nő írta, elmondta, milyen nehéz neki, és hozzátette, hogy a blogom alapján neki ezt mind bírnia kéne. Épp ezért szeretnék kicsit mesélni arról, én mit csinálok és mit nem csinálok, és hogy 10 évnyi házasság és 9 évnyi anyaság után mégis hogyan van az, hogy sokkal boldogabb vagyok és jobban élvezem, ahogy élek, mint az elején.

Ki a jó családanya?

Én arra jutottam, hogy jó családanya az, aki szorgalmas, áldozatos és szolgáló szívű feleség, anya és háziasszony. Manapság sajnos kevés nő érti, hogy mennyire fontos a férjünk szolgálata, a háztartás vezetése és az odafigyelő anyaság, és hogy igen, ez áldozatokkal jár. Az én nemzedékemben sok nő a lustasága és a képernyőfüggése miatt nem tud jó anya és háziasszony lenni – én is ilyen voltam.

De!

Arra is rájöttem, hogy a kemény munka és a sok áldozat mit sem ér, hogyha közben szorongunk, házsártosak vagyunk, ha megkeseredünk, ha képtelenek vagyunk barátkozni, mert a többi nőben versenytársat látunk, vagy ha az alapján kezdjük el megítélni a többieket, hogy vannak-e annyira belenyomorodva az anyaságba és a háztartásba, mint mi.

A férjünknek és a gyerekeinknek elsősorban egy vidám, könnyed, türelmes, kedves, jófej feleségre, illetve anyára van szüksége. Egy olyan  nőre, akinek jó a társaságában lenni, akihez szívesen megy haza és akivel szívesen van együtt a családja.

Ez mind nagyon jól hangzik, de mégis hogy lehet megvalósítani? Hogy legyen valaki úgy jó feleség, gondoskodó anya, szuper háziasszony, hogy a sok dologba ne savanyodjon bele? Főleg, ha egyedül van, nincsenek nagyszülők a közelben, akik segítenek, mint az én esetemben is és még nagyon sokakéban. 

Úgy gondolom, a kulcsot ehhez prioritási sorrendnek nevezzük. Egyszerűen be kell látnunk, hogy nem tudunk 0-24 csak adni és adni, még akkor se, ha szentek vagyunk. Kell idő alvásra, evésre, lelki életre, kikapcsolódásra stb., ha nem akarunk kiégni. Épp ezért át kell gondolnunk, hogy mi az, ami fontos, és mi az, ami nem. Ne az legyen a szempont, hogy más mit csinál, vagy hogy milyen ideálkép él bennünk, hanem hogy:

 

  1. mit bírunk és mit nem;
  2. miben vagyunk jók és miben nem;
  3. mit szeretünk csinálni és mit nem;
  4. mit vár el a férjünk és mit nem.

 

Vagyis meg kell találnunk a férjünk bevonásával azokat a feladatokat, amelyeket el kell végeznünk, amelyek fontosak, és azokat, amiket nem kell csinálnunk, vagy amiket kiszervezhetünk másnak.

Én ilyen alapon elengedtem a vasalást, a főzést, a gyakori játszóterezést, a kertészkedést és az állattartást, meg ki tudja még, mi mindent nem csinálok, amit más anyák igen.

Másnak is így kell? Nem! A lényeg az, hogy minden nő és minden férj más. Minden házaspárnak magának kell egyedi módon kialakítani a prioritási sorrendjét, és nem szabad másokhoz hasonlítgatni magunkat.

Sajnos mi, nők hajlamosak vagyunk arra, hogy versenyezzünk egymással vagy irigykedjünk, de azt kell szem előtt tartanunk, hogy nekünk csak Istennek és a férjünknek kell megfelelnünk. Nem az a dolgunk, hogy más nőkkel versenyezzünk, hanem hogy az Urat és a férjünket szolgáljuk úgy, ahogy ők azt elvárják, nem ahogy a mi gőgünk súgná nekünk.

Azt gondolom, hogy a családanyaság annak a művészete, hogy mindig megtaláljuk, hogyan tudjuk a lehető legjobban szolgálni a családunkat anélkül, hogy közben megkeserednénk és kiégnénk. Ehhez kemény önismeret és jó sok alázat szükségeltetik, de abszolút megéri.

Úgyhogy ha valamelyik olvasóm úgy érzi, nem bírja az anyaságot és a háztartást, akkor gondolja át az alábbiakat:

  • Imádkozom eleget?
  • Nincsenek idő- és energiarabló függőségeim?

Sokat segíthetnek Helene Andelin meglátásai is.

De ezek után tegye fel magának azt a kérdést is:

  • Nincs olyan dolog, amit nem bírok, akkor se, ha belegebedek?
  • Tudok segítséget kérni vagy elfogadni?
  • Van bennem elég alázat ahhoz, hogy belássam, ez vagy az nem megy, erre vagy arra viszont szükségem van?
  • Vannak barátaim helyben, akikkel összejárok, beszélgetek?
  • Alszom eleget?
  • Van, ami kikapcsol és sikerélményt ad?

Nekem se volt egyszerű alázattal elfogadnom, hogy vannak dolgok, amiket annyira alapnak tartanék, főleg, hogy egész nap itthon vagyok, és mégse csinálok. Illetve hogy vannak olyan dolgok, amiket meg muszáj csinálnom, hogy lelkileg egészséges legyek.

Igazából a férjem konkrétan megtiltotta, hogy főzzek, kertészkedjek vagy állatokat tartsak, mert annyira megsajnált, hogy azt látta, folyamatosan azon tipródom, hogy ezeket csinálnom kéne, és folyton aközött yoyózom, hogy túlvállalom magam, aztán meg annyira kikészülök, hogy a legalapabb dolgokra sem vagyok képes. Viszont mindig arra ösztönöz, hogy blogoljak, és örül a sikereimnek. Jó papok is mindig azt mondták, hogy engedjem el, ami nem megy és nem is szükséges csinálnom, és azt adjam másoknak, amiben jó vagyok.

Mivel lusta voltam, bűntudatból átestem a ló túloldalára és túlhajtottam magam. Nem akartam elfogadni, hogy van, ami nem megy. Sajnos azzal a gondolattal, hogy fogadd el magad, manapság visszaélnek, ezért ment nehezen nekem is. Aztán szépen lassan rájöttem, hogy igen, a bűnt és a bűnös hajlamainkat valóban nem szabad elfogadni, de azt igen, hogy mihez van tehetségünk és mihez nem, vagy épp időnk és lehetőségünk. Nem fogadtam el a lustaságomat, a figyelmetlenségemet és az internetfüggőségemet, sem a lanyha imaéletemet. Ezekben sokat változtam Istennek hála. De elfogadtam azt, ami nem bűn, hanem adottság. Elfogadtam, hogy bár van pár fogás, amit jól meg tudok csinálni, de úgy igazán nincs se időm, se érzékem, se kedvem főzni, és ugyanez a helyzet a kertészkedéssel és az állattartással – de a férjem nem is várja el egyiket sem. Úgy gondolja, hogy a gyerekekkel és a takarítással/rendrakással kell foglalkoznom a legtöbbet, és ezzel én is teljesen egyetértek és elégedett vagyok. Nem tudnám elképzelni, hogy azon az áron végzek több munkát, hogy a gyerekeimmel kevesebbet foglalkozom, vagy épp nem alszom ki magam. 

Úgyhogy azt tanácsolom, merjünk nyugodtan NEM csinálni dolgokat, és találjuk meg az egyensúlyt aközött, amit tennünk kell a családunkért, és a pihenés/kikapcsolódás között. Végső soron rájöhetünk, hogy a mértékletes pihenés és kikapcsolódás is a családunkért van, mert sokkal jobban tudjuk a szeretteinket szolgálni, ha mi magunk feltöltődtünk és jól vagyunk. Mindig azt mondja nekem a férjem, amellett, hogy komoly elvárásai vannak, hogy neki nem kell, hogy azon az áron gürizzek többet, hogy mire hazaér este, be vagyok fordulva és ki vagyok fáradva teljesen, és állandóan sírok vagy kiabálok. Azt is utálja, ha jó melankolikus módjára nyomasztom magamat és szorongok. Vidám feleséget akar, akihez jó hazajönni, aki kellemes társaság neki is és a gyerekeknek is.

És akkor még annyit elmondhatok ezek után, hogy látjátok, ilyen a keresztény patriarchátus. A férjem egy igazi nagybetűs Férfi, egy Parancsnok típus, de hétvégén ő főz és fizeti, hogy rendeljem magamnak hétköznapra az ebédet, nagyon szeret velem beszélgetni, értékeli az intelligenciámat és folyton arra ösztönöz, hogy csináljam a blogot. Az, hogy alárendelődő, háztartásbeli nő vagyok, aki felnéz a férjére, nem jelenti azt, hogy csak egy háztartási robotgép vagyok, akit lenéz a férje és nem enged csinálni semmit, csak főzni, mosni meg pelenkázni. Ezek feminista karikatúrák, amiket azért nyomatnak a médiában, hogy elriasszanak vele a háztartásbeliségtől és az alárendelődéstől.

Bocsánatot kérek, hogy ennyit beszéltem magamról, csak nem akartam, hogy bárkiben is tévképzetek éljenek rólam és azzal nyomasszák magukat, hogy bezzeg a Gazella. Igen, sok áldozattal jár még így is az életem, de igyekszem nem kicsinálni magamat testileg-lelkileg, ha nem muszáj, mert abban hiszek, hogy Istennek és a családomnak jelenleg egészségesen és vidáman van rám szüksége, hogy kellemes személyiségként bírjam a terheket, amelyeket értük hordozok nap mint nap, és vonzóvá tegyem a gyerekeim számára Krisztust és a hagyományos családot.

Nagyon drukkolok és azért imádkozom, hogy minden kedves anyuka olvasóm megtalálja azt az arany középutat, hogy keményen dolgozik a családjáért és meghozza a kellő áldozatokat, de ugyanakkor mer elég időt szánni az imára, az alvásra és a kikapcsolódásra, és így nem rokkan bele testileg és nem is keseredik bele lelkileg a hivatásába.

Forrás: prochristo.blogspot.com

Legolvasottabb írások143 times!

Print Friendly, PDF & Email