Idén, júliusban temettünk egy atyát, akit még a régi – tridenti – rítusban szenteltek, és baráti viszonyt ápolt a szenthagyomány őrzőivel. A temetése NOM szerinti temetés volt, amit a volt egyházmegyéjének helynöke végzett, valamint a sírnál is ő végezte a szertartást. Az elföldelés után a temető kápolnájában volt az atyáért a szentmise(?) bemutatva.
Az atya latin szakon végzett tanárként és az egyik, jelenleg már nyugállományú püspök, aki a tanítványa volt mutatta (volna) be a szentmisét(?), ami egy protestáns Istentiszteletre sikeredett, lévén a jelenlévő papsággal (egyházmegyések, görögök, ferencesek, úgy ~15-n) a püspök úr a következő szavakkal kezdte a liturgiát:
Itt az oltár körül ismét összegyülekezünk, hogy az utolsó vacsora asztalánál imádkozzunk, s a Jóistennek ajánljuk Kálmán testvérünket.
Mintha bolha csípett volna meg, felálltam a padban (még szerencse, hogy az utolsó sorban és a legszélén ültem – Isteni gondviselés lett volna?), majd kimentem, mondván: “Egy protestáns Istentiszteleten még passzívan sem veszek részt.“
A képre kattintva megnyílik teljes méretben!
A Szent István Társulat 1912-ben és 1958-ban, a III-IV. osztályosoknak kiadott katekizmus könyvében a 197. és 198. kérdés a szentmiséről így hangzik a felelettel egyetemben:
197. kérdés: Mi a szentmise?
“Az Újszövetség áldozata, melyben a mi Urunk Jézus Krisztus a kenyér és a bor színe alatt mennyei Atyjának feláldozza magát“
198. kérdés: Mi a különbség a szentmise és a keresztáldozat között?
“A szentmise és keresztáldozat között az a különbség, hogy a keresztfán vérontással áldozta fel magát az Úr Jézus, a szentmisében pedig vérontás nélkül áldozza föl magát a mennyei Atyának.“
Az Oltáriszentség alapítása Nagycsütörtökön, az Utolsó vacsorában történt, a Keresztáldozat Nagypénteken a Golgotán.
Okulásul pedig álljon itt a szertartás kezdetéről készült videó feliratozva, illetve az ominózus rész (csak) hangja felerősítve:
Végezetül álljon itt p. Stefan Frey írása, ami az FSSPX Mitteilungsblatt-ban jelent meg 2019.áprilisában:
Áldozat vagy étel?
A Ratzinger bíboros által említett sivárság sajnos áthatolt a kereszténység legbensőbb lényegén, amely Krisztus követésében áll, és amelyet Szent Pál gyönyörűen ír le: “Meg akarom ismerni Őt, valamint szenvedésének közösségét és feltámadásának erejét” (Fil 3). Évtizedek óta megfigyelhető a modern teológusok azon törekvése, hogy elnyomjanak mindent, ami a keresztre és az áldozatra emlékeztet, és hasonlóképpen kiiktassák a liturgiából. XII. Pius pápa aggodalommal látta ezt a fejleményt, és erőteljesen szembe akart szállni vele:
“De mivel az ő keserves szenvedése maga a misztérium, amelyből üdvösségünk fakad, ez teljesen összhangban van a a hit szellemével, hogy ezt a szenvedést a szenvedés teljes fényében, mert ez is a mi szenvedésünk magja is istentiszteletünk középpontjában is, amennyiben a Eucharisztikus áldozat jelenvalóvá teszi és naponta megújítja, és minden szentség szorosan kapcsolatban áll a kereszttel”.
A bölcs pápa figyelmeztetéseit sajnos szélnek eresztették, és egy új mise jött, amelyből hiányzott a lényege: Attól függően, hogy hogyan olvassuk, az áldozati gondolat szinte vagy teljesen kioltódott. Ez volt valójában a a legrosszabb dolog, ami történhetett – különösen napjainkban és korunkban, amely úgy mutatja be magát, mint egy “szórakozó társadalomként” és “wellnessként” mutatkozik be. egyházként”
Hogyan viselje a keresztény a mindennapi keresztjét, hogyan küzdje le az élet nehézségeit, és hogyan éljen erényes életet, ha áldozatos lelke nem talál többé éltetést és táplálékot a szentmisében?
Hogyan lesznek a papok és a vallásosok a papok és a vallásosok áldozatot mutatnak be? halott életüknek, ha nem ha nem egyesítik magukat naponta az isteni áldozati báránnyal, Isten dicsőségére és a lelkek üdvösségére? és a lelkek üdvösségére?
Jogos-e az identitásválságra való rácsodálkozás és a megszentelt élet halálán? megszentelt élet? A mai megrázó összeomlás az egyházban – beleértve az összes az összes szörnyű botrányig – nem nem a legmélyebb okát találja-e meg a liturgikus pusztulásban?
A passió misztériuma és Feltámadás Szeressük hagyományos liturgiánkat, amely egyedül képes lesz hogy a hanyatlás romjain újjáteremtse a keresztény civilizációt! Szeressük, hogy egyesüljünk a Feláldozott Jézussal, hogy minden gondunkat Neki adjuk át, hogy mi is megtapasztalhassuk az erőt bennünk. Haldokló és feltámadás Krisztussal együtt a keresztény élet megtestesítője, a szentmise is. Aki feláldozza áldozik Vele együtt, az bensőségesen az ő feltámadásával. A oldalon. Szentáldozásban kapjuk az átváltoztatott Megváltót az Ő rejtett dicsőségében, aki dicsőségében, aki betölti majd bennünket az ő örömével, erejével és igaz mennyei vigasztalással.
Legolvasottabb írások359 times!
