Ez az írás még 2012-ben jelent meg:
A francia hetilap, a „Rivarol” interjút készített Bemard Tissier de Mallerais püspökkel. Az FSSPX püspökének „XVI. Benedek pápa furcsa teológiája, a kontinuitás vagy a szakadás hermeneutikája” című könyvét a napokban adták ki újra. A beszélgetést Jérőme Bourbon 2012. június 1-én rögzítette és 2012. június 13-án hozta nyilvánosságra. Az interjúból világosan kiderül, hogy Mgr. Tissier (67) félreérthetetlenül ellenzi a közösségnek a mai Vatikánhoz való közeledését.
Az interjú francia nyelven készült, német fordítását az FSSPX-en belül terjesztik. A www.kreuz.net is leközölt egy német fordítást, ami nem teljesen azonos az FSSPX-en belül terjesztettel.
Bemard Tissier de Mallerais
Interjú Tissier de Mallerais püspökkel
Rivarol: Sokat beszélnek a Szent X. Pius Papi Közösség lehetséges újra-beilleszkedéséről a „hivatalos egyházba”. Hogyan áll ez az ügy pontosan?
Mons. Tissier: Az újra-beilleszkedés helytelen kifejezés. A Szent X. Pius Papi Közösség soha nem hagyta el az Egyházat. Az FSSPX az Egyház szívében van. Az Egyház ugyanis ott van, ahol a hitet hamisítatlanul hirdetik.
A Pius Közösség hivatalos megerősítésére vonatkozó tervezet engem hidegen hagy. Nekünk nincs erre szükségünk, és az Egyháznak sincs rá szüksége. Mi már régóta a bástyán állunk az ellentmondás jeleként, ami – kivetettségünk státusza ellenére – sok nemes lelket és fiatal papot vonz magához. A zsinat hatósugarába való beillesztésünkkel a mi világosságunkat a véka alá akarják rejteni.
A kínált személyi prelatúra a békeállapot egyik státusza. De mi az egyházban jelenleg harcban állunk. A „háborút szabályozni akarni” ellentmondást jelentene.
Rivarol: De a Pius Közösségben egyesek úgy gondolják, hogy egy kibékülés mégis jó lenne. Nem érzi Ön magát a közösség „irreguláris” helyzete miatt korlátozva?
Mons. Tissier: Az irregularitas nem a mi, hanem Róma állapota. Egy modernista Rómááé, egy liberális Rómáé, ami lemondott Krisztusról, a Királyról. Egy olyan Rómáé, melyet a zsinat előtti napig minden pápa eleve elítélt volna.
Másfelől minden, a mostani Rómához csatlakozott papi közösség tapasztalata azt mutatja, hogy mindegyiket, Campos-tól a Jó Pásztor Intézetig beleértve, arra szólítottak fel, hogy fogadják el a II. Vatikáni Zsinatot. És tudjuk, hogy mi lett a Campos-i Rifan püspökből, aki most már egyetért az új mise celebrálásával és megtiltja papjainak, hogy bírálják a zsinatot.
Rivarol: Mit válaszol Ön azoknak, akik azt hiszik, hogy Róma XVI. Benedekkel megváltozott?
Mons. Tissier: Az igaz, hogy XVI. Benedek tett egy-két gesztust a tradíció irányába. Főleg azzal, hogy kijelentette, hogy a tradicionális mise soha nem volt eltörölve, másodszor azzal, amikor 2009-ben az úgynevezett kiközösítést feloldotta, amivel minket Lefebvre érsek püspökszentelése után sújtottak. E két pozitív gesztus a püspökségek részéről keserű panaszokat eredményezett XVI. Benedek pápa felé.
De akkor is, ha XVI. Benedek pápa egy pápa, még modernista marad. A 2005. december 22-i programadó beszédével hitet tett a hitigazságok evolúciója mellett, mely azon ideák hatására megy végbe, melyek éppen az adott kort dominálják. Pozitív gesztusai ellenére a mi zsinati pályára való beillesztésünkre irányuló tényleges szándéka csak az lehet, hogy bennünket a II. Vatikáni Zsinathoz vezessen. Ezt maga mondta meg 2005. augusztusában Fellay püspöknek, és ezt a szándékát saját bizalmas feljegyzése, mely áruló módon most került éppen nyilvánosságra, nem sokkal ezelőtt megerősítette.
Rivarol: De néhányan azt gondolják, hogy XVI. Benedek pápa, aki a katolikus Bajorországból származik, és aki, így hiszik, „fiatalságától mély jámborságban él”, bizalmat érdemel. Nekik mit válaszol Ön?
Mons. Tissier: Igaz, hogy ez a pápa nagyon szimpatikus. Szeretetreméltó ember, udvarias, komoly, természetes tekintéllyel rendelkező diszkrét férfi, a döntések embere, aki személyes energiájával több problémát megoldott az egyházon belül, például az egyik vagy másik papi intézet erkölcsi problémáit.
De feltétlenül a zsinat híve. Amikor azt mondja, hogy az FSSPX-probléma megoldása pontifikátusának egyik fő feladata, akkor nem látja, hogy hol rejlik az igazi probléma. Tévesen osztályozza a problémákat. A mi úgynevezett szakadásunkat tartja problémának. Csakhogy a probléma nem a Szent X. Pius Papi Közösségnél keresendő, hanem Rómánál, az újmodernista Rómánál, mely többé már nem az örök Róma, ami többé már nem a bölcsesség és az igazság tanítója, hanem a II. Vatikáni Zsinat óta a tévedések forrásává vált és maradt a mai napig.
Ennek ellenére a krízis megoldása mégis csak Rómából jöhet. XVI. Benedek után.
Rivarol: Miben látja akkor Ön az FSSPX és XVI. Benedek közötti, sokak által botránynak tartott, ellentét megoldását?
Mons. Tissier: Igaz, hogy az FSSPX „botránykő” azok számára, akik ellenállnak az igazságnak (lásd 1Pét 2,8), de ez az Egyház javát szolgálja. Ha mi „újra-beillesztetté” válnánk, akkor megszűnnénk tüske lenni a zsinati egyház oldalában, egy élő szemrehányás a Jézus Krisztusban, az Ő istenségében, az Ő királyságában való hit elvesztése miatt.
Rivarol: Excellenciás Úr, Ön két püspöktársával levelet írt Fellay püspöknek, melyben visszautasítottak egy pusztán praktikus megállapodást Rómával. Mik ennek a visszautasításnak az okai?
Mons. Tissier: E levél nyilvánosságra hozatala olyan indiszkréció következménye, melyről mi nem tehetünk.
Azért utasítunk vissza egy pusztán praktikus megegyezést, mert a tanbeli problémák az elsődlegesek, a döntőek. A hit fontosabb, mint a legalitás. Nem fogadhatjuk el a legalizálást, anélkül, hogy a hit problémája ne legyen megoldva.
És most feltételek nélkül egy a modernizmustól átitatott felsőbbség alá rendelni magunkat, azt jelentené, hogy kitesszük magunkat annak a szükségességnek, hogy engedetlenek legyünk. Lefebvre érsek mondta 1984-ben: „Nem helyezkedünk egy olyan vezetés alá, melynek megvannak az eszközei, hogy elpusztítson bennünket.” – És én azt hiszem, hogy ez nagy bölcsesség.
Azt szeretném, ha megfogalmaznánk egy szöveget, mely lemond a diplomatikus ügyeskedésekről, világosan kifejezésre juttatja a hitünket, következésképpen a zsinati tévedések elutasítását. Ennek a proklamációnak egyfelől meglenne az az előnye, hogy XVI. Benedek pápának nyíltan megmondjuk az igazságot, mert ő az első, akinek ehhez joga van, másodszor azért, hogy a tradicionális katolikusok egységét egy hitvallással, mely harcos és egyértelmű, visszaállítsuk.
Rivarol: Néhányan úgy gondolják, hogy a felkínált személyi prelatúra szabályzata elég biztosítékot nyújt a hitért való küzdelem feladatát fenyegető minden fajta veszély ellen. Mit válaszol Ön erre?
Mons. Tissier: Ez nem igaz. A prelatúra szabályzata szerint nem lennénk többé szabadok, hogy a helyi püspökök engedélye nélkül új priorátusokat hozhassunk létre, azon kívül minden új letelepedésünket ugyanennek a püspöknek meg kellene erősítenie. Ez egyet jelent egy olyan püspökségnek való alávetettséggel, mely összességében modernista.
Rivarol: Leírhatná azt a hitbeli problémát, melyet Ön elsőként szeretne megoldva látni?
Mons. Tissier: Szívesen. Ahogy Lefebvre érsek mondta: a II. Vatikáni Zsinat azon próbálkozásáról van szó, mely az Egyházat a forradalommal akarja összhangba hozni, a hittanait a liberális tévedésekkel akarja összeegyeztetni. XVI. Benedek ezt maga mondta Vittorio Messori-val 1984. novemberében folytatott beszélgetésében, amikor így fogalmazott: „Az 1960-as évek (tehát a zsinat éveinek) problémája abból állt, hogy két évszázad liberális kultúrájának a leginkább megérett értékeit átvegyük. Ezek olyan értékek, melyek, mégha az egyházon kívül is keletkeztek, helyet foglalhatnak az egyház világnézetében, miután megtisztították és kijavították őket. És ez megtörtént.“
Ez volt a zsinat műve, egy lehetetlen megállapodás. „Mi köze az igazságnak a sötétséghez? -kérdezi az apostol -„Hogyan hozható össze Krisztus Beliállal?” (2 Kor 14-15)
A vallásszabadságról szóló zsinati dokumentum ezen alku szimbolikus kinyilvánítása. Krisztus igazságának és az Ő minden nemzet feletti uralmának helyére a zsinat az ember személyét, az ő lelkiismeretét és szabadságát helyezte.
Ez az a híres „paradigmaváltás”, amit a milánói Umberto Colombo bíboros az 1980-as években meghirdetett (lásd VI. Pál, a zsinat bezárásakor, 1965. december 7-én mondott beszéde).
Ez egy új vallás, mely nem egyenlő a katolikus vallással. Ezzel a vallással mi nem akarunk kompromisszumot kötni. Nem akarjuk kitenni magunkat semmilyen rizikónak, hogy ezzel beszennyezzük magunkat, még a kibékülés látszatát sem akarjuk. És ez a látszat hozná meg nekünk az úgynevezett „regularizálódást”.
Mária Szeplőtelen Szíve, szeplőtelen a hitben, őrizzen meg bennünket a katolikus hitben!
Forrás: apologetica-hitvedelem.blogspot.com (FSSPX)
Legolvasottabb írások2 alkalommal
