A jeruzsálemi templomba zarándokló Szent Pár bemutatja a Gyermek Jézust az Úrnak, miként az ószövetségi törvény ezt előírja. Két szentéletű idős ember is ott van és magasztalással telik meg a lelkük az Úr iránt. Az agg Simeon azonban ezen örömteli órán a fenti szavakkal (“A Te lelkedet is tőr járja át” [Lk 2,35]) fordul a Boldogságos Szűzanyához. A fájdalom tőre azután hétszeres ájtatosság keretében beépül Anyaszentegyházunk lelkiségébe.
II. János Pál pápa megengedte magának azt az újítást, hogy a sok százados Rózsafüzér imádságot kiegészítette, új titkokat állítva elmélkedésünk reflektorfényébe. Nos, ha én pápa lennék, a Hétfájdalmú Szent Szűz tiszteletébe beírnék egy nyolcadik tőrt is: elmélkedjenek a hívők arról, hogy a Boldogságos Istenanyának mekkora fájdalmat jelent a Neki ajánlott magyar hon elpártolása.
A liberalizmusba már sokszorosan belefulladt franciák sírva-imádkozva-énekelve könyörögtek a párizsi utcák kövén térdelve, amikor a Notre-Dame lángjai magasra csaptak elemésztve sok mindent a gyönyörű katedrálisból. Ha az akkori képeket nézzük: a főoltár Fájdalmas Anya szobra mögötti kereszt ragyogása a lángok fényében, vagy a leomló boltívek által agyonzúzott szembemiséző asztal melletti oszlopon lévő (a bajnak jóval nagyobb mértékben kitett) régi Madonna-szobor épségben maradt.
Ma, Magyarországon, 2019 Karácsonyához közeledve eltöprengtem azon, mi lett Mária Országából. Az elmúlt 100 év – némi kis közjátékkal – arról szólt, hogy e népnek mindegy bármi jön, de katolicizmus az nem kell. A politikai átrendeződés után sokan előre látták a „megtérések” ideiglenes voltát, amely aztán veszett ordítozásban, keresztdöntögetésben, templomok, Oltáriszentség, szobrok meggyalázásában, őrjöngő média hadjárattal támad Krisztus ellen, még Édesanyjának könnyeit is eltagadva (többek között papi „szakértők” által).
Úgy tűnik, mintha Ferenc pápa intézkedései, tanításbeli zűrzavara, érthetetlen gesztusai lennének mindennek az oka. Azonban ne feledjük, hogy még az önmagukat „igaz magyarnak” vagy éppen „igaz katolikusnak” tituláló személyek, médiafelületeik éppígy harsogtak az Egyház ellen XVI. Benedek pápa idején is. (NB. II. János Pál személyét a lengyelek baráti viselkedése miatt nem merték túlzottan kritizálni), de az ő első magyarországi látogatása idején már gyalázkodások, feljelentgetések, stb. születtek. Majd jöttek a papok elleni inzultusok, sőt gyilkosságok. Kb. 10 év óta a rágalmazások sorozata. Nyíltan „húscafatnak” nevezik a Szent Jobb-ot, vagy néhány éve így karácsony táján a keresztények (értsd: katolikusok) kiirtására uszító hangok hallatszottak a rádióban. Talán két-három éve már a Szent István-napi misén a Szent Jobbra irányuló támadáskísérlet, az Oltáriszentséget gyalázó homoszexuálisok, abortuszpártiak tobzódása, stb. Ezek után ki kell jelenteni, hogy igazi (kétséges kimenetelű) próbatétel lesz a jövő évi Eucharisztikus Kongresszus.
Keresztény Magyarországot mernek emlegetni a „magyarkodó” honlapok, amelyek azért közölnek egy-egy egyházi hírt, hogy a rettenetesen primitív hozzászólók kiélhessék Egyház iránti gyűlöletüket. Mindszenty bíboros nevét merik a szájukra venni, aki az ávó kínzókamráit megjárva, rabként „menedékkérő” volt, majd száműzöttként ellenállt az ősmagyarkodással kacérkodó látogatóknak… – mindennemű pogányság legalizálásához akarják felhasználni a nevét, elvitatva tőle igaz katolikus mivoltát.
Sok-sok évvel ezelőtt XVI. Benedek pápa egyik – még teológiai tanár korában írt – könyve mély benyomás tett rám, az volt a címe: A mustármag reménye. Ez jutott eszembe, amikor az előbbi felsorolást írogattam (tudva, hogy oldalak múlva sem érnék a végére) – vajon a maroknyi magyar Mária-tisztelő, igaz katolikus ember mustármagnyi hite feljogosít-e még minket valami reményre.
Még iskolás sem voltam, amikor egy karácsonyi pásztorjáték alkalmával a „kis pásztor” szöveg nélküli szerepét adta nekem a hitoktató atya. Valószínűleg onnan ered az a „szokásom”, hogy a templomok betlehemi szoborcsoportjában, híres festmények karácsonyi jelenetein sokkal többször figyelek a Szűzanya alakjára, mint akár a Kisded Jézusra. Miért? Talán egy szenvedéssel teli élet után meg merem adni a választ: a betlehemi barlangban a Szűzanya már mindent előre érzett azokból a tőrökből, amelyekről majd az agg Simeon jövendöl neki. Azt a tőrt is, amely egy hitehagyott nép döf a szívébe. Azt a könnyet is elsírta már, amelyeket értem ontott.
A kis pásztor néma szerepében ma is kíváncsian lesem az Égi Anya arcát: megmutatja-e nekem is ezen a karácsonyon az Isteni Gyermeket. – Körülnézek: itt vannak a napkeleti bölcsek, a pásztorok.
De a Reád bízott szentistváni ország lakói hol vannak Szűzanyám?
F. atya
Legolvasottabb írások1863 times!
