Nyomtatás Nyomtatás

Adventi elmélkedések – II. gyertya

Adventi gyertya II.

Adventi koszorúnkon immár a második gyertya lángja lobban fel. Gyarapodó fény töri meg az ószövetségi, isteni titkokat rejtő fátyolt, a várakozás ködét, a lélek homályát. A lassan oszladozó ködből két arc körvonalai rajzolódnak elénk. Ők azok, akik közelebb visznek minket – személyes kötődésük révén is – Megváltó Urunkhoz.

Nagyszüleim nászajándékba kaptak egy nagyméretű Szent Család-festményt, amely ágyuk fölött függött és amelyet kisgyermekként szívesen nézegettem. A festmény alkotója korának ízlése szerint, idilli hangulatú, kissé negédes. Azonban nem láttam e képen kívül más ilyen ábrázolást. Mivel azonban semmi sem mond ellent ennek az idilli helyzetképnek, így jelen gondolatainkban szívesen kötjük össze e két személyt.

Tudjuk, hogy Keresztelő Szent János édesanyja, Erzsébet asszony, rokona volt a Boldogságos Szűzanyának, s ő az idős várandós asszony mellett segédkezett a kis János születésekor. Az említett festményen a Szűzanya ölében ott van a Kis Jézus, a gyermek keresztelő Jánoska (öltözetét új ábrázolja a festő, mint a későbbi nagy hatású Előhírnökét, durva daróc, stb.) pedig – mint a puszta csendjében Istent kereső jövendő nagy próféta, a puszta virágaiból szedett – csokorral köszönti őket.

Ha negédesen romantikus kép is ez, azért felvethet nekünk most egy kérdést: csendben, a lélek pusztájában, elmélyülten keressük-e Istent és képesek vagyunk-e az erények virágait hozni az áldozati oltárhoz?

Keresztelő Szent János prédikációi

A próféták utolsója és az apostolok legelsője – kinek születését égi hír, csodák és a Szent Szűz látogatása előzték meg – Illésre emlékeztető darócban és életstílusban prédikál a Jordán-völgyében. Beszéde éppoly kemény, mint böjtöléstől száraz teste és csontos egyénisége. Korhol, fedd, utasít, figyelmeztet. Szól farizeusoknak, hívőknek, papoknak, katonáknak: mindenkinek a magáét.

Első témája a bűnbánat. „Tartsatok bűnbánatot, teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét, mert elközelgett az Isten országa.” [Mt 3,2-8]Tehát Jézus jövetelére a legjobb előkészület a lélek tisztulása, Keresztelése is a bűnbánat keresztsége a bűnök bocsánatára, Krisztus ugyan megváltani jön e világot, de ennek előfeltétele, hogy a lélek maga is meg akarjon szabadulni bűneitől. Igaz, hogy ez a penitencia nem közöl kegyelmet, de bűntől, pokoltól mégis megment és az Úr igéinek befogadására alkalmassá tesz.

Ez a közvetlen előkészület Krisztus közeledésére, ez a szemek tisztulása Jézus fölismerésére, ez a szívek kitisztítása és helykészítés az Üdvözítőnek. Már világba lépése előtt tiszta szívet, tiszta anyát, szűzi pólyát, igaz férfiút, szent előhírnököt keresett, fellépése elé sincs jobb előkészület, mint a bűnbánat. Ez volt a legfőbb hitoktató katekumenátusa, melyben méltókká lettek a lelkek Krisztus tűzkeresztségére a Szentlélekben.

Ma is ez az értelme az adventi lelkigyakorlatoknak, a karácsonyi gyónásoknak: az Úrnak tökéletes népet készíteni. „Minden hegy hordassék le, minden völgy töltessék ki, a görbék egyenessé, a meredekek sima utakká legyenek.” [Lk 3,5] – mondja tovább.

Az Úr eljövetele előtt az utat egyengetni annyit jelent, mint a gőg hegyeit lehordani és a kishitűség völgyeit kitölteni. A képmutatás kanyargós kerülőit az egyeneslelkűséggel váltani fel és a durva lelkűség kapaszkodóit sima, alkalmazkodó engedelmességgel helyettesíteni. Az egyszerű lelki szegénység; elégtelenségünk alázatos tudata – mely nem öltözik hazug rongyokba, kevély önimádásba – a pásztori lelkület – a jövendő kis Jézus környezete, társasága.

Sok vonatkozást lehet találni az Úr első és második eljövetele között. De itt önként kínálkozik egy mély értelmű összhang. Az utolsó ítéleten a kárhozottak így fognak felkiáltani: „Hegyek, omoljatok ránk és völgyek, temessetek el minket!” [Lk 23,30] Kik fogják ezt belejajgatni a kárhozat kapujába? Bizonnyal azok a lelkek, akik Jézus első eljövetelére nem hordták le a hegyeket és nem töltötték ki a völgyeket; akik nem szorultak kevélységükben Krisztusra, vagy mert túlságosan magukban bíztak – nem volt elég erős bizalmuk és hitük az Eljövendőben. Ezeket nem Isten taszítja a kárhozatra, hanem saját vétkük, a kevélység hegyei rájuk dőlnek és a kishitűség völgyei elnyelik őket. Kanyargós életútjuk miatt lekésnek a szűk kaputól és nagy ambíciók kergetésében elkerülik a keskeny utat. Ezért hallgatunk a nagy előhírnökre, aki utat egyenget lelkünkben annak, aki maga az út, igazság és élet.

A katonákhoz beszélve mondja a kemény próféta: „Elégedjetek meg a ti zsoldotokkal.” [Lk. 3,14]

Mindannyian az élet katonái vagyunk. A keresztény élet sok bajos katonáskodás, erényeink bizony nem virágok, hanem fegyverek. A földi Egyház tagjai küzdők, mi vagyunk a „vitézkedő Egyház”. Tehát nekünk is szól Keresztelő szent János beszéde: “elégedjetek meg a zsoldotokkal“.

Mi a mi zsoldunk?

A bűn zsoldja a halál – mondja a Szentírás alapján a mi hitünk. Ezzel megelégedettnek lenni annyi, mint bűnös voltunkat alázatosan beismerni és Simeon békés lelkével bírni, aki nyugodtan búcsúzik mindentől, mikor az Úr elszólítja. Annyi, mint a Szent Ignác féle szent közömbösség a világ dolgai iránt, melyektől épp azért nem nehéz elválni, mert nem nőttünk össze velük.

A siralomvölgy a mi zsoldunk és annak minden baja, átka, nyűge. A szenvedés gyermekeinkkel és a föld művelésében, a bennünket látogató csapások, ez a mi zsoldunk. Ezzel megelégedettnek lenni és ilyen elcsendesült, megbékélt lélekkel továbbszolgálni – ez a mi kötelezettségünk Szent János szerint.

Legnagyobb küzdő: Úr Jézus, segíts minket ebben a küzdelemben.

***

Szeplőtelen fogantatás

Ez az ünnep a maga szelíd hajnali rorátés fényével úgy világít az adventi bűnös homályban, mint az ősevangélium az ószövetség éjszakájában. A remény testamentumában a remény hajnali szép csillaga a Boldogságos Szeplőtelen Szűz és minden rávonatkozó ígéret. Keressük, hogy Évát mikor váltja már föl az Ave, az éjjelt a fényességes szép Hajnal, a bűntől szennyezett világot a Szeplőtelen.

A kis árva lányka különös titkot hordoz létének első pillanatától kezdve: Az Úr kiszemelte őt Szent Fia földi édesanyjának. Így a Szentség hordozójához nem férhet a bűn legkisebb szeplője sem – különleges kiválasztottságának alapja hogy az ősszülők minden emberre áteredő bűnétől, s a személyes bűnöktől is mentessé alkotta Máriát.

A legértékesebb Monstrancia[i], vagy ékköves arany kehely sem olyan tiszta és méltó az Úr Jézus hordozására, mint a bűn árnyékától is – Isten által megóvott – Mária.

Mit is mond az úgynevezett ősevangélium – ott az Édenkertben?

Ellenkezést vetek közötted és az asszony között…” szól Isten büntetése az ördögre. Az első asszony és a kígyó barátságát tehát fölváltja egy másik asszony és a sátán ellenségeskedése, E kárhozatos barátság eredménye, emléke a bűn, a megígért ellenségeskedés pedig nem lehet más, mint bűntelenség, szeplőtelen érintetlenség. Istenanyai megközelíthetetlen fölénye az a templomtető, az az igen magas hegy, melyre nem tud feljutni a porban csúszó meztelen állat; szolgáló mély alázatossága az a pusztaság, ahol angyalok szolgálnak neki és ahová nem tudja követni a kísértő. Ez az ellenkezés teljes megtagadása a sátán személyének, műveinek és pompáinak. A gonosz lélek helyett a Szentlélek tölti be, bűn és kísértés helyett kegyelemmel és erényekkel teljes, az ördög legnagyobb fegyvere: a pénz, egészen hiányzik külsőleg szegény életéből. És ellenségeskedésének győzelme, hogy tőle szűzen születik a minket bűntől, haláltól megváltó Úr Krisztus,

A te ivadékod és az ő ivadéka között.” A sátán is szaporodik: „A kívánság, ha egyszer megfogant, bűnt szül, a bűn pedig, ha véghezvisszük, halált okoz.” [Jak. 1,15] Ivadékai a vele bukott pártütő angyalok: az ég csillagainak egyharmada és mindazok a gonosz emberek, akiket épp a gonosz lélektől való származásuk miatt viperák fajzatainak nevezett Keresztelő Szent János. Tehát a gonosz lélek követői éppoly ellenkezésben élnek a Szent Szűzzel és ivadékával: Krisztussal, mint ő maga. Ez az ellenkezés részükről állandó törekvés Isten műveinek elrontására, kisajátítására, országának kisebbítésére. A titkos jelenések között fölséges látvány, mikor a mélyből feltámadó sárkány elnyeléssel fenyegeti az égi gyermekét szülő égi asszonyt.

A Szent Szűz részéről a szeplőtelen eredet, a hívő és alázatos lelkület, az okos engedelmesség az ellenségeskedés mozzanatai. Az eredetünkkel összefüggő bűn homályosítja el az emberi élet forrását: a fogantatást és terheli kínokkal a születést. Viszont minden bűn engedetlenség, hitetlenség és kevélység. Ezért mondja Erzsébet: „boldog vagy, Mária, ki hittél”, aki engedelmesen fejet hajtva mondtad ki: „Legyen nekem a te igéd szerint” [Lk 1,45 és 38] és akinek szolgáló szerény lelke az istenanyaság elfogadásában merőben ellentéte annak az istenhasonlóságnak, amelyet Éva anyánk a kígyó sugallatára elérni kívánt.

Ő megrontja fejedet és te sarkai után leselkedel.

Tudjuk, hogy a helyes, biblikus értelmezés szerint az „Ő” nem Szűz Mária, az asszony, hanem Krisztus, az ivadék. Mégis igaza van annak, aki ezt írta: “Vincente Ipso vincit et Ipsa[ii]. Bizonyos, hogy a sátán hatalmának összetörése a Megváltó i Jézus műve. De része van ebben Szűz Máriának is, ki eredeti bűn nélkül  fogantatva és az áldott Jézusnak életet adva valóban segített összetörni a sátánt.

A gonosz lélek fejét töri össze Krisztus, míg az neki és anyjának csak sarka után leselkedik. A fej és a sarok, az összetörés és a leselkedés különbségei, eléggé hirdetik ezt az egyenlőtlen harcot. De e leselkedés is Jézusnak öt sebet, Máriának hét tőrt jelent.

Tehát még mindig veszélyes ellenfél a kígyó és az ő hadserege: a sátán és más gonosz szellemek, kik lelkünk megrontására járnak e világon. Nincs tehát más mód, mint belekapaszkodni abba, aki egy pillanatig sem állt uralma alatt a gonosznak; barátságban lenni azzal, aki ellenségeskedésben él a sátánnal és így beletartozni a második Ádám családfájába, akitől nem az eredet bűne, hanem az újjászületés kegyelme árad reánk.

Akiket nem tud bűnbe vinni a gonosz lélek, azoknak szenvedést okoz, vagy aggodalmakat sugallva zavarba hozza őket. Ez az a leselkedés sarkaink után, mely sebez és nehézzé teszi keresztet hordozó testünknek a járást. A túlzó aggodalmaskodásra alkalmazott „scrupulus” kifejezés, eredetileg talpunk alatti gömbölyű kövecskét jelent, melyet sokáig nem tudunk elviselni, ezért azután megállunk. Mivel pedig, aki a lelki-életben nem halad, az visszaesik – így is eléri a sátán aljas célját: lemaradunk Krisztus kíséretéből.

Tehát a sátánnal való ellenkezést ezen a téren is kell folytatni: ellen mondani az ő rémületeinek, ijedelmeinek és egyéb kínzó eszközeinek. Az Úr Jézus a meggörbült szegény asszonyt ördögtől megkötözöttnek mondta és milyen sokan járultak hozzá, akik meg voltak szállva az ördögtől, le voltak foglalva mintegy a gonosznak. Azokat, akikről tudja, hogy az örök kárhozatban nem kínozhatja őket – itt a földön igyekszik gyötörni, kínozni, bilincselni. De az asszony és ivadéka itt is példát, erőt és segítséget adnak; fölegyenesítenek, megszabadítanak és el kergetik a gonosz lelkeket.

Tehát itt is ellene mondunk minden megfélemlítő kísérletének a Szentlélek ajándékával; a lelki erősséggel. A katolikus hit aktív és bizonyos tekintetben támadó lelkületet kíván. Így akarok én is nemcsak kísértéseinek, de egyéb – gonosz mivoltát igazán jellemző – kínzó akciójának is ellenfele lenni.

F. atya
Deo gratias.
Köszönjük atya.

[i]      Szentségtartó

[ii]     a Gyermek győzelmében részes az anya is


Az Adventi IV. gyertya elmélkedése után egyben és PDF formátumban, nyomtatható változatban lesz letölthető a négy elmélkedés.