Nyomtatás Nyomtatás

Adventi elmélkedések – III. gyertya

Adventi gyertya III.

Gaudete…
Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő!
Beteljesült már az idő.
Törd át az ég zárt ajtaját,
Vár a világ sóvárgva rád!

I.

A mai vasárnap introitusának első szava így hangzik: Gaudete! Örvendezzetek! Az öröm átrezdül az emberiségnek: ennek az öreg Simeonnak lelkén és ez az öröm az Úr közelségének érzetéből származik, amint az introitus mondja is: “Dominus enim prope est. – Az Úr közel van”. [Fil 4,5]

Mintha távolról már szólnának a szent éjjel miséjének harangjai, mintha messziről idecsillannának a karácsonyfa gyertyácskái. Jönnek a decemberi szentek: Szent Miklós ajándékrejtő batyujával, Szent Luca a guzsalyával, a Szeplőtelen Szűz a Kisded Jézus pólyácskájával; azután jön Izaiás próféta, az ószövetség evangélistája a jövendölések tekercseivel; jön Keresztelő Szent János darócruhájában; jönnek Ádám és Éva a paradicsom emlékeivel. Jönnek a Napkeleti Bölcsek kincseikkel, hogy a csillag nyomán odataláljanak a Kis Jézus jászolához. Még csak egy kis idő és „emberré lett az Isten”. Már áll az „óriási fehér elefántcsonttorony”, a Szeplőtelen Szűz – ellentéte a bábeli toronynak – mely égig ér, melyre mint lépcsőre lelép az Istennek Fia.

Minket nem fényes napkeletről, hanem a halottak hónapjából, novemberből indított el az Anyaszentegyház négy héttel karácsony előtt, hogy ebben az időben készüljünk elő Krisztus fogadására. Miért tart az Advent éppen négy hétig? Mert négyféle Úrjövet, Advent van: eljött Jézus testben; eljön az Oltáriszentségben; eljön a halálban és eljön majd az utolsó ítélet napján. A legelső Úrjövet testben és a legutolsó az végítéleten az emberiség egészére vonatkoznak; az Oltáriszentségi és a halálban való eljövetel pedig egyénekre, egyes lelkekre.

  1. Eljött Jézus először testben. Közénk jött mint gyermek, megszentelte az édesanyai hivatást, megszentelte a gyermekkort, mert átélte. Eljött testben, hogy emberi szóval taníthasson, hogy testben szenvedhessen, megválthasson, hogy Öt Szent Sebével eleget tegyen ama bűnökért, amelyeket a mi öt érzékünk: látás, hallás stb. elkövetnek. Ez az első Úrjövet az, amelynek emléke kétezer év óta is édes valóság, boldogító karácsonyi öröm, karácsonyi béke.
  2. A második Úrjövet, Krisztus Jézus második eljövetele az Oltáriszentség révén történik. „Aki eszi az én testemet Énbennem lakik és én őbenne” [Jn 6,57] – mondta. Ez a második Úrjövet hasonlít az első Úrjövetre a kenyér színének fehér pólyájában éppoly tehetetlennek lát¬szik Jézus, mint a betlehemi Kisded a jászolban. Lelkünk a Betleheme, valamikor talán istálló volt, benne álltak halálos bűnök piszkos barmai, de a bánat seprője kitakarítja, az erények fölékesítik majd. Szívünk lesz Krisztus Urunk jászla, a szeretet lesz meleg és puha pólyája, szemünk mint a csillag ragyogni fog és hirdetni fogja bennünk Istent másoknak.
  3. A harmadik Úrjövet a halálban van: Maga az Úr Jézus Krisztus mondta: „Amely órában nem is vélitek, eljön az Ember Fia” [Lk 12,40]. Tehát Úrjövet lesz a halál is: eljön értünk az Emberfia, Krisztus Jézus és ennek az eljövetelnek Adventje előkészülete az egész földi élet. Majd eljön a betegségek telében, az élet alkonyának decemberében, az élet Adventjének végén az Úr, aki megvált, kivált a test rabságából és örök szabadságra vezérel. Egész életünk tehát előkészület az Úrral való nagy találkozásra, a földi élet nem cél, hanem érdemszerzésre adott idő, folytonos utazás, melynek célja a Krisztussal való találkozás.
  4. Az utolsó Úrjövet lesz Krisztus Jézus második eljövetele a világ végén az utolsó ítéletre. Mikor Üdvözítőnk Kaifás ítélőszéke előtt állt, akkor mondta: „Látni fogjátok az Ember Fiát eljönni ítélni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” [Mt 26,64]. De ha e világvégi eljövetelét összehasonlítom egykori karácsonyi megtestesülésével, mélyreható különbségeket találok. Akkor eljött mint édes, kicsinyke gyermek pólyában, édesanyja karján, betlehemi éjszakában, titokban. Második eljövetele ellenben más lesz: úgy jelenik meg, mint az egész világ Bírája, nem kis pólyában, hanem az ég felhőiben; nem édesanyja karján, hanem isteni fölségének trónusán; nem titokban, karácsonyi éjszakában, hanem mint a villám, melynek fénye nyugattól keletig világít. Mikor mint Kisded jött el hozzánk, csillag világította az utat, angyalok hívogatták a lelkeket az ő kis jászolához; mikor ellenben mint Bíró jön el ismét, a csillagok lehullanak az égről, a nap is elhomályosul, mert helyettesíti az égen az Isten Fiának jele: a Szent Kereszt és az angyaloknak éneke helyett a feltámadás harsonái szólítják elő sírjukból a halottakat. Mindez a sok különbség azért lesz, mert akkor megváltani jött minket Jézus, most ellenben megítélni jön.

Megváltása, kínszenvedése eredményeit, értünk hullott Szent Vérének foganatját jön keresni rajtunk. Jaj lesz akkor azoknak, akiken az ő megváltói Szent Vérének nyomát eltakarja a bűnök szennye, akiken elszakadt a megszentelő kegyelem menyegzős ruhája, akiknek szívében kialudt a hit mécsese, akik jó cselekedetek kamatja nélkül kénytelenek a tehetségek talentumait visszaadni. Akik nem jöttek itt a földön készséggel Jézus békés, áldásos, édes jászolához, azok reszketve fognak összegyűlni ítélő trónusához. Jaj lesz akkor nekem, ha a bakok közé állítanak, ha a konkoly kévéibe kötnek, ha mint rossz halat Isten bárkájából, az égből kidobnak. Ha keresik rajtam a meg nem fizetett tízezer talentumot, ha menyegzős ruhám hiányát észreveszik. Jaj lesz nekem, ha a tétlenség piacán álldogálva ér a számadás, ha mint elgurult garast nem talál meg az irgalom seprője, ha mint elveszett bárányt nem talál meg a Jó Pásztor lába, ha rablók kezébe jutottam és nem lelt rám az irgalmas Szamaritánus. Az első Úrjövet a múlté, a második a jelené – ezek előkészítenek a következő kettőre, a halál és az ítélet Úrjövetére, melyek a jövőé.

II.

Most Adventben azt kell néznem: mik előzték meg, mik tették lehetővé számunkra az Isten Fiának megtestesülését? Két mozzanat: Az Úr angyala köszönté a Szűz Máriát… és az: Íme az Úrnak szolgálóleánya…

  • Az Úr angyala köszönté a Szűz Máriát és ő méhébe fogadá a Szentlélektől szent Fiát.
    Az Isten édesanyát keresett, mert kisdedként kívánt megjelenni köztünk. És minden emberi természetes mód ellenére, szűzi lélek az ő édesanyja. A zsidó nők mind titkos kevélységtől űzve: hogy gyermekük lesz a Megváltó, anyaságra vágyódtak és a gyermektelenség átok és szégyen volt, hisz a szüzek nem voltak szervei Isten megsokasodást ígérő jövendölésének sem.
    A Boldogságos Szűz nem hiába Hajnal: benne piroslik az újszövetség természetfölötti értékelése, melynek hangsúlya nem a test, hanem a lélek. A szüzesség csak az újszövetségben lehet érték. Az Isten kiválasztása szűzi lélekre esik, akit nem állított bele az élet a föld faji tevékenységeibe, aki nincs hozzáláncolva a földhöz, hanem aki arról gondoskodhat, ami az Úré. Csak tiszta lelkület, természetfölötti világnézet várhatja karácsonykor Jézust.
    Szűzanyám tanítsd meg régi kis szolgádat arra, hogyan kell Jézust várni, fogadni, elhelyezni, taníts meg nem a földiek felé hajolni, ha az egész körülöttem levő világ is mást hirdet, én maradjak tied és a Gyermeké.
  • Íme az Úrnak szolgáló leánya, legyen nekem a Te Igéd szerint.
    Amilyen fontos volt az Isten kiválasztása, éppoly jelentőségteljes volt a szent Szűz beleegyezése. A megváltás nem a kényszer, hanem a szabadság testamentuma – melyben Istent így szólítjuk meg: Atyánk – ezért nem kényszerítés, hanem szabad beleegyezés műve. A Boldogságos Szűz kimondja a nagy szót: Legyen; miután látja, hogy szüzessége sérelme nélkül, nem férfitől, hanem a Szentlélektől fogja foganni Krisztus emberségét, aki Isten Fiának fog hívatni – beleegyezik az égi követnek: Gábrielnek szavaiba, vállalja az Istenanyaságot, a hét fájdalom tőrét és azt, hogy az ő gyermeke lesz az, aki kereszthalált hal, hogy mint ártatlan Isten Báránya elvegye e világ bűneit. Magát pedig ács feleségének, az Úr szolgáló leányának, Szent Erzsébet kisegítőjének nevezi és nem akar ezen a titkosságon változtatni semmit. Ennek a csodálatos alázatosságnak éke a szüzesség, az Istenanyaság, a mennynek királynői trónusa és koszorúja.

E két nagy előzmény: az ég harmatozása és a föld sarjadozása után jöhetett csak a nagy következmény:

Et Verbum caro factum est… És az Ige testté lőn… Mikor a credóban kimondjuk, térdet hajtunk, a kórus csodás magasságokból alázatosan száll-száll lefelé, az Úrangyalában, hogy méltatlanságunknak kifejezést adjunk, mellünket verjük alázatosan, mikor e szókat kimondjuk. Valóban nagyobb, tapasztalhatóbb misztérium elképzelhetetlen, mint az emberi testet magára vett Isten.

Cur Deus homo? Miért lett az Isten emberré? Ezzel indul meg a skolasztika tudományos irodalmi korszaka Szent Anselm-nél. Ez minden. Kinyilatkoztatás és titok, leereszkedés és fölemelés, jóvátétel és gazdagítás, valóságos compendium veritatis: minden igazságok foglalatja!

Istenem, ki emberi testbe öltöztél, segíts a földön az égnek élni, emberi testben angyali lélekkel járni, angyali mivoltunkból istállóban, barmok között, latrok között semmit sem veszíteni!

Ha valami bizonyítja, hogy a katolikus hit nem természetimádás, hanem természetfölötti, kinyilatkoztatásból eredő isteni vallás – úgy a megtestesülés ténye bizonnyal. „Deus ipse yenit et salvabit nos!” „Isten maga jön el és vált meg bennünket!” [Izaiás] – „dirumpit coelos et descendit” „Szétszakítja az egeket és leszáll.” [Izaiás] – „concipitur a Spirito Sancto et nascitur ex Maria Virgine” „Fogantatik a Szent Lélektől, születik Szűz Máriától”. [Credo] – ezek oly igazságok, melyekre a magára hagyott emberiség nyomorúságának legnagyobb lázálmaikon sem gondolt volna. Az emberiségnek nem volt egyebe, mint nyomorúsága, sírása, bilincsei és e csodálatos koncert megindította az Atya szívét, aki ügy szerette e világot, hogy egyszülött Fiát adá.

Azért van csodás varázsa a karácsonynak, mert akkor tűnik el leginkább a földről, ami emberi : bűn, békétlenség, nyomorúság és helyébe lép az, ami természetfölötti : a dicsőség és a béke. Istenem, segíts átérezni most mélyen Advent szomorúságát, hogy annál inkább élvezzem karácsony boldogságát.

Hajnal nyílása – Életünk világa – Nap dicső Sugára – Új fényt fakasztál – Üdvünk borújára!

III.

Istenem! Nekünk csak könnyekbe kerülne megszabadulni a bűntől és nem tesszük; Te vért ontottál értünk önként, szeretetből! Nekünk csak a gyóntatószékig kellene elvánszorogni – és nincs rá erőnk – Te meg ez egekből jöttél Betlehembe – non horruisti Virginis uterum [szűzi méhet nem utálva] – menekültél Egyiptomba! Nekünk örök üdvösséget kínálsz minden kis jó cselekedetért, egy pohár vízért, te pedig minden áldozatot ingyen vettél magadra, tisztán irántunk való szeretetből! Ó, mily csodás mélység a jászol, ahová leereszkedtél királyi trónusodból! Tetted ezt előre látva a megváltott tömegek hitetlenségét, közönyét, erkölcstelenségét, papjaid hűtlenségét!

Visszahoztad az élet fáját, melyet a paradicsomban hagytunk, melynek árnyékától, illatától, gyümölcsétől lángpallosú kerubok tiltottak el egykor. A karácsonyfa, keresztfa tövében új paradicsom kél: az Anyaszentegyház, öntözi a hét szentség folyója, betölti a szenvedő Jézus imádságainak illata, Ő a gyümölcs, melyre maga mondta: Vegyétek és egyétek, nincs tilalom tehát, hanem egyenesen parancs. Ez az örök élet forrása, záloga.

Napjainkban sok kísérlet történik karácsonyt valami vallástalan család-, vagy gyermekünneppé tenni; ezért állítanak zsidók is karácsonyfát, ezért kapaszkodnak ruhátlan női aktok a harang szívére, ezért helyettesítik az angyalokat táncosnők, kik a karácsonyfa gyertyái mellett gyújtanak cigarettára.

Nem: a hit területét nem adhatjuk oda. Hát nem elég, hogy betöltik az egész profán, üzleti világot? Még a vallás szent területére is betolakodnak? Nem, ez mégsem lehet, a karácsonyon égi védjegy van. Mi nem visszük a Betlehemet füstös kávéházakba, a színpadok, rivaldák, kulisszák emberei se tolakodjanak mihozzánk, katedrálisainkban perverziót ülni. Nincs szükségünk egymásra. Jézusunk, karácsonyfánk, maradj a miénk.

Roráte caéli désuper,
plúantque núbes Príncipem:
aperiátur iám térra
Salvatorémque gérminet.Qui cúncta cúmples Númine,
nóstros te in ártus cólligis:
ut nos redúcas ad Déum,
descéndis in térram, Déus.Vérbum quod ánte saécula
sinu paterno násceris,
récens hómo sub témpore
et Vírgine pródis sínu.

Az Advent Istenvárás. Hárman lépnek elő az Adventi homályból, hogy minket Betlehembe elvezessenek. Izaiás, az ószövetség evangélistája, keresztelő Szent János, az Úr előhírnöke és a szeplőtelenül fogantatott Szűz Mária. Ők képviselik a megváltás várva várt, reményét, örömét. Velük kell várnom a karácsonyt. Meg kell tanulnom Izaiástól előrelátni, ködön át csillagra mutatni, a sivatag virágba borulásáért imádkozni, ég harmatozását lesni. Meg kell tanulnom Keresztelő Szent Jánostól az Úr ügyeit bátran képviselni, útját a szívek Betleheméhez előkészíteni, önmegtagadóan élni, a pusztában is az élet vizével járni és Krisztust, mint Isten Bárányát, a világnak bemutatni. Meg kell tanulnom a szeplőtelen Szűztől a mély egyéni utat Isten felé. Legyen az Úr nekem is Jézuskám, kisdedem, enyém! Készítsek szerető gonddal lakást, ruhát, jászolt, pólyát, műhelyt a lelkemben és mások lelkében – Neki!

Amint közeleg lassan a karácsony, úgy dereng fel lassan bennem is a legtisztább öröm, éled újjá a legszebb emlék. Gondjaim fekete varjait szétkergetik majd a karácsonyi harangok, a karácsonyfa gyertyáinak fénye megvilágítja Advent sötétségét, a lelkekben pedig szétárad a jászol melege, csendje.

De addig még türelmesen kell várni a hajnali roratét, kicsiny gyertyával kell a havas úton a templom felé botorkálni a reggeli sötétben, fázva kell végighallgatni a glóriátlan lilás miséket, mert annál nagyobb öröm lesz megtalálni Jézust, minél nagyobb fájdalom volt nélkülözni őt.

F. atya
Deo gratias.
Köszönjük atya.


Az Adventi IV. gyertya elmélkedése után egyben és PDF formátumban, nyomtatható változatban lesz letölthető a négy elmélkedés.