Nyomtatás Nyomtatás

Karácsonyi történet – nem szokványos módon

Tegnap felhívott az egyik munkavállalónk, hogy Boldog Új Esztendőt kívánjon. Az üdvözlés után rátért, hogy mi történt a falujukban Karácsony másodnapján [Szent István vértanú diakónus ünnepe]. Természetesen felháborodva mesélte:

 

 

“A pap a szentmise végén, a szentáldozás kiszolgáltatása előtt kihirdette, hogy aki előző nap – azaz december 25.-n – nem volt szentmisén, az ne is akarjon szentáldozáshoz járulni, mert nem szolgáltatja ki.”

Mindez természetesen – az elvilágiasodott hívek körében – felháborodást váltott ki.

Tartsunk katekizmus (hittan) órát és vegyük sorra – teológiai és nem a vasárnapi templomlátogatók szemszögéből – a kérdést, illetve a belőle generált – virtuális – problémát. Kezdjük onnan, hogy a hittanosaimnak azt szoktam mondogatni többek, között, hogy a Szentáldozás nem a nagy kajálás esete.

A katolikus egyház több ünnepet parancsolt ünnepként tart nyilván:

Parancsolt ünnep, kötelező ünnep (lat. festum praeceptum): olyan nap, amelyet a katolikus Egyházban szentmisével és munkaszünettel kell megszentelni. Hanyagságból történő elmulasztása halálos bűn. Kötelező megtartása különbözteti meg a tanácsolt ünneptől és kisebb közösségek fogadott ünnepétől. – Vasárnap és más kötelező ünnepeken a hívők kötelesek szentmisén részt venni; tartózkodjanak továbbá azoktól a munkáktól és ügyletektől, amelyek az Istennek járó liturgikus tisztelet megadását, az Úr napjának sajátos vidámságát vagy a lélek és a test kellő pihenését akadályozzák”
Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

Több ilyen ünnep nap van az egyházi év folyamán:

  1. December 25. – Urunk születésének ünnepe
  2. Január 1. – Urunk születésének nyolcada – Kiskarácsony / Mária Isten anyasága
  3. Január 6. – Vízkereszt – A három királyok látogatása a kisded Jézusnál
  4. Augusztus 15. – Nagyboldogasszony – Szűz Mária mennybevételének ünnepe
  5. November 1. – Mindenszentek ünnepe
  6. Minden vasárnap

A szentáldozáshoz járulásnak feltételei vannak:

  • Az illető már volt elsőáldozó
  • kegyelem állapotában van (legutolsó gyónása óta nem követett el súlyos – halálosbűnt; ha igen, akkor előtte szentgyónást kell végeznie)
  • szentáldozás előtt legalább háromórás böjtöt tartott
  • naponta egyszer lehet áldozni

Visszatérve a miséző pap hirdetésére:

Konklúzió: az atya a lehető leghelyesebben járt el az Egyház tanítása és a kánonjog szerint. Ugyanis, aki december 25.-n nem vett részt szentmisén, és azt nem gyónta meg december 26.-i szentmise áldoztatásáig, az halálos bűnben van, így nem járulhat szentáldozáshoz.

Befejezésül álljon itt egy történet a saját praxisomból:

GyóntatószékEzelőtt 18 évvel kerültem abba a faluban, amelyben azóta is élek. Valamikor az első év folyamán mesélték a történetet, hogy a pap gyóntatott egy idősebb hölgyet (nevezzük Mariska néninek) akitől a gyónás végén megkérdezte – mert Mariska néni hallgatott róla -, hogy megbocsátott-e már (nevezzük) Juliska néninek, ugyanis köztudott volt, hogy “örök haragban vannak” és a kiskanál víz esete a megfojtással sem állt távolt tőlük. A válasz tömör NEM volt. Erre az atya, azt mondta, hogy, akkor nem adhat feloldozást a bűnei alól, mert a gyónáshoz hozzátartozik a megbocsátás:

A Szentgyónás végén, a feloldozás előtt imádkozzuk:
Bánom, és erősen fogadom, hogy ezentúl kerülöm a bűnt és a bűnre vezető alkalmat.” A megbocsátás hiánya bűn, jusson eszünk Urunk imája: “… és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek … ” Ha mi/én nem tudok/tudunk megbocsátani másnak, akkor miért várjuk az atyától (illetve azt az Ő nevében kiszolgáltató paptól), hogy megbocsássa a mi bűneinket?