A tavaly októberi pán-amazóniai szinódus során a szinódusi atyák megvitatták a házas férfiak (viri probati) pappá szentelésének lehetőségét a térségben. A zsinat nyomán a német hierarchia kulcsfontosságú tagjai nyíltan kijelentették, hogy ha ilyen kivételt hoznak létre, akkor ők is nyomást fognak gyakorolni a házas papság érdekében Németországban.

Nem ismert, hogy pontosan hol áll Ferenc pápa azzal a kérdéssel, hogy kivételt tegyen a házas férfiak papsága ügyében a latin egyházban. 2019. január 27-én, a Panamából való visszatérésére során repülőn tartott sajtótájékoztató során Ferenc elmondta, hogy „személyesen” úgy véli, hogy „a cölibátus ajándék az egyháznak”, és „nem ért egyet azzal, hogy a „cölibátust opcióként engedjék meg.” De hozzátette, hogy megfontol „néhány lehetőséget nagyon távoli helyeken”, például a Csendes-óceáni szigeteken, ahol „lelkipásztori hiány” van.

Ez az álláspont tükröződött az amazóniai szinódus záródokumentumában. A dokumentum kétharmados többséggel elfogadott 111. szakaszában a szerzők kijelentik: „Nagyra értékeljük a cölibátust, mint Isten ajándékát (SC1967 1), amennyiben ez az ajándék lehetővé teszi a papságra rendelt misszionárius számára, hogy teljes mértékben Isten szent népe szolgálatának szentelje magát.”

Ugyanakkor a dokumentum megjegyezte, hogy néhány „(szinódusi atya) támogatta a tárgy általánosabb megközelítését”, és ezért azt javasolták, hogy a közösség alkalmas és stabil családdal rendelkező, tiszteletnek örvendő férfi tagjait, akik gyümölcsöző állandó diakónusok, és megfelelő papi képzést kaptak, ”szenteljék fel „a keresztény közösség életének fenntartása érdekében… az Amazonas régiójának legtávolabbi területein”

Ezért XVI. Benedek pápa és Robert Sarah bíboros új könyve a Ferenc által papokról folytatott vita közepette érkezett, és lehetővé tette, hogy hallassák hangjukat.

„Afrika fiaként nem tudom jó lelkiismerettel támogatni azt az elképzelést, miszerint az evangelizáció felé vezető úton lévő embereket meg kellene fosztani a teljességében megélt papsággal való találkozástól” – írta Sarah bíboros az új könyvben. „Az Amazónia népeinek joga van a vőlegény, Krisztus teljes megtapasztalásához. Nem kínálhatnak nekik „másod osztályú” papokat. Éppen ellenkezőleg: minél fiatalabb egy egyház, annál inkább meg kell felelnie az evangélium radikális természetének.”

Fontos időben jelenik meg a könyv a papi formáció válsága és a homoszexuális korrupció okán is, amely lehetővé tette, hogy olyan főpapok, mint például a korábban szexuális zaklatással vádolt Theodore McCarrick ellenőrizetlenül a hierarchia soraiba emelkedjen.

Az egyház negyedik századi doktorával, Szent Ágostonnal összhangban megerősíti: „Nem hallgathatok! Tudom, hogy milyen ártalmas csend lenne ez számomra. Mert nem egyházi kitüntetéssel szeretnék dicsekedni, hanem Krisztus az, akinek el kell számolnom a gondjaimra bízott juhokról. Nem maradhatok csendben, és nincs jogom tudatlannak lenni.”

„Könyvük nem csupán a papi cölibátust foglalja magában” – mondta Joseph Fessio atya, az Ignatius Press alapítója és szerkesztője vasárnapi sajtóközleményében, hanem „ahogyan XVI. Benedek emeritus pápa az első bekezdésében írja:„azt a tartós válságot, amelyet a papság évek óta átél.”

Az új kötet legfontosabb részeit a francia Le Figaro napilap adta ki vasárnap exkluzív kiadásként. Az alábbiakban több kivonat nem hivatalos angol fordítását tesszük közzé. A könyv bevezetéséből és befejezéséből vett részeket XVI. Benedek és Sarah bíboros közösen írta.

Az elmúlt hónapokban találkoztunk, amikor a világ zajosan egy furcsa médiaszinódust visszhangzott, amely a valódi szinódust megelőzte. Megosztottuk gondolatainkat és aggodalmainkat. Imádkoztunk és csendben elmélkedtünk. A találkozók mindegyike a vigasz és a nyugalom érzetét adta. Különböző megfontolásaink levélváltáshoz vezettek. Aggodalmaink hasonlósága és következtetéseink konvergenciája arra késztetett minket, hogy munkánk és szellemi barátságunk gyümölcseit Szent Ágoston példáján keresztül minden hívő rendelkezésére bocsássuk. Valójában vele együtt kijelenthetjük: „Silere non possum! Nem hallgathatunk! Tudom, hogy milyen ártalmas csend lenne ez számomra. Mert nem szeretnék egyházi kitüntetéssel dicsekedni, de azt hiszem, hogy Krisztusnak, a legfőbb papnak kell elszámolnom a gondjaimra bízott juhokról. Nem hallgathatok, és nem mutathatok tudatlanságot.” (…) Az egyház egysége iránti szeretet szellemében cselekszünk így. Ha az ideológia megoszlik, az igazság egyesíti a szíveket. Csak a megváltás tantételének tanulmányozása egyesítheti az egyházat isteni Mestere körül. Ezt a szeretet szellemében tesszük.

Az Eucharisztia napi ünneplése, amely az Istennek való állandó szolgálatot jelent, nem képez spontán módon házassági kötelék lehetetlenségét. Elmondható, hogy a funkcionális szexuális absztinencia ontológiai absztinenciává vált. (…) Manapság túlságosan egyszerűen állítják, hogy mindez egyszerűen a testiség és a szexualitás figyelmen kívül hagyásának következménye. (…) Egy ilyen ítélet téves. Ennek bizonyítására csak arra kell emlékeznünk, hogy az egyház mindig is a házasságot Isten által nyújtott földi ajándéknak tekintette. A házastársi állapot azonban az ember egészét érinti, és mivel az Úr szolgálata is az ember teljes odaadottságát igényli, úgy tűnik, hogy a két hivatás egyszerre nem valósul meg. Ezért a papi szolgálat kritériuma az a képesség, hogy valaki lemondjon a házasságról annak érdekében, hogy teljes mértékben az Úr rendelkezésére álljon. Ami az ókori egyházban a cölibátus konkrét formáját illeti, rá kell mutatni arra is, hogy a házas férfiak csak akkor kaphatták meg a papi rend szentségét, ha elkötelezték magukat a szexuális absztinencia, azaz a józsefi házasság mellett. Úgy tűnik, hogy egy ilyen helyzet normális volt az első évszázadokban.

Az anyagi javakról való lemondás nélkül nem lehet papság. A Jézus követésére való felhívás nem lehetséges a szabadság ezen jele, és minden kompromisszum megtagadása nélkül. Úgy gondolom, hogy a cölibátus, a földi javak és a családi élet körének elhagyása valóban nélkülözhetetlenné válik, hogy Isten felé vezető utunk az életünk alapja maradhasson, és konkrétan kifejeződjön. Ez természetesen azt jelenti, hogy a cölibátus kívánalmai szerint kell átitatni minden élethelyzetet. Nem érheti el teljes értelmét, ha megfelelünk a birtoklás szabályainak és az élethez való hétköznapi hozzáállásnak. Nem lehet stabilitás, ha az életünk középpontjába nem helyezzük az Istennel való egyesülést.

Mit jelent Jézus Krisztus papjának lenni? (…) A papi szolgálat lényegét elsősorban az határozza meg, hogy az Úr előtt áll, őt szemléli, és Őérte van. (…) Az Úr jelenlétében élés arra utal, hogy az Eucharisztia a papi élet központja. (…) A papnak olyannak kell lennie, aki figyel. Ébernek kell lennie a gonosz fenyegető erejével szemben. Figyelmeztetnie kell a világot Isten jelenlétére. Olyannak kell lennie, aki a mezsgyén áll: szemben a jelen korral, szilárdan az igazságban, elkötelezetten a jó szolgálatában. Az Úr előtt álló helyzetnek mindig azt is kell jelentenie, hogy vigyáz az Úr előtt az emberekre, aki viszonzásképp mindannyiunkról gondoskodik az Atya előtt. És ez azt jelenti, hogy támogatjuk Krisztust, az ő Igéjét, az Igazságát, a Szeretetét. A papnak egyenesnek, bátornak és még a szenvedésre is hajlandónak kell lennie. (…) A papnak becsületes, éber személyiségnek kell lennie. Mindehhez hozzáadódik a szolgálat szükségessége. (…) Ha a liturgia a pap központi kötelessége, ez azt is jelenti, hogy az imának prioritást kell élvezni, amelyet újra és újra egyre mélyebben kell elsajátítania Krisztus és minden idők szentjeinek iskolájában.

A „szent” szó kifejezi Isten különleges természetét. Ő egyedül a Szent. Az ember olyan mértékben lesz szent, ahogy elkezd Istennel lenni. Istennel lenni azt jelenti, hogy félreteszi az “ént”, és eggyé válik Isten életének teljességével. Az ego felszabadítása azonban nagyon fájdalmas lehet, és soha nem valósul meg egyszer és mindenkorra. A „megszentelés” kifejezés ugyanakkor nagyon konkrét módon is értelmezhető a papi szolgálatra, abban az értelemben, hogy azt jelenti, hogy az élő Isten radikálisan neki szentelt szolgálatot követel.

A jól értelmezett papi cölibátus felszabadító, ha ez néha próba is. Ez lehetővé teszi a pap számára, hogy következetesen az egyház jegyeseként identifikálja magát. A közösségek és papok ettől az örömtől történő megfosztása nem kegyelmi munka. Afrika fiaként nem tudom jó lelkiismerettel támogatni azt az elképzelést, miszerint az evangelizáció útján álló népeket meg kell fosztani a papsággal való teljes találkozás ilyen élményétől. Az Amazónia népeinek joga van a vőlegény, Krisztus teljes megtapasztalásához. Nem kínálhatnak nekik „második osztályú” papokat. Éppen ellenkezőleg: minél fiatalabb egy egyház, annál inkább meg kell felelnie az evangélium radikális természetének.

—Robert Sarah bíboros

A házas férfiak felszentelése, még ha korábban állandó diakónusok voltak is, nem kivétel, hanem szakítás, seb a papság folytonosságában. A kivételekről beszélni csupán szójáték vagy hazugság (…). Ezenkívül a házas férfiak keresztény közösségekben történő felszentelése visszatartaná a nem házas papok papi hivatásának előmozdítását. A kivétel olyan állandó állapottá válna, amely hátrányosan befolyásolja a papság megfelelő megértését.

— Robert Sarah bíboros

Szomorúságban és szenvedésben élünk ezekben a nehéz időkben. Szent kötelességünk volt felidézni a katolikus papság igazságát. Mert enélkül az egyház egész szépsége megkérdőjeleződik. Az egyház nem csak emberi szervezet, hanem misztérium. Az egyház Krisztus misztikus menyasszonya. Ez az, amire a papi cölibátusunk folyamatosan emlékezteti a világot. Sürgősen szükség van arra, hogy püspökök, papok és laikusok ne engedjék, hogy rossz benyomások, színházi produkciók, ördögi hazugságok és divatos hazugságok nyűgözzék le őket, amelyek célja a papi cölibátus leértékelése. Sürgősen szükség van arra, hogy püspökök, papok és laikusok újból hittel pillantsanak az egyházra és a papi cölibátusra, amely megőrzi a misztériumát. Ez a legjobb védelem a megosztottság, a politika szelleme, de a közömbösség és a relativizmus szelleme ellen is.