Nyomtatás Nyomtatás

Adjátok vissza a templomot – Ne vegyétek el a Szentmisét és a Szentáldozást

Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előtte járó és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! [Mt 21, 8].

Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet. A körmenet tehát jeruzsálemi eredetű, ahol a legutóbbi időkig minden esztendőben megismétlődött a jeruzsálemi püspök személyében az Úr jelképes bevonulása a szent városba. A körmenet népe a falakon kívül gyülekezett. Itt történt a pálmaszentelés. A kapukat bezárták a menet előtt, csak később nyitották meg. A püspök szamárháton vonult be, a kanonokok és hívek pedig ruhájukat terítették eléje.

Csak ne vegyétek el a misét

Engedjék meg, hogy előre bevalljam: ha egyházmegyém a Seattle-i érsekség példáját követi, és felfüggeszti a mise nyilvános ünneplését, akkor keresek egy papot, aki nyitva hagyja az ajtót, amikor „privát” misét tart.

Nem feltétlenül szükséges, hogy áldozni tudjak. Ha a közegészségügyi aggályok ezt lehetetlenné teszik, legyen így. De rendszeresen részt kell vennem a szent áldozatban; nélküle az életnek nincs értelme. Ha a mise „föld alatti” lesz, akkor én is.

Szerencsére a papom az ellenkező irányba mozdult. Gadecki érsekhez hasonlóan úgy döntött, hogy a koronavírus járvány miatt több nyilvános misére van szükség, hogy a padsorok kevésbé legyenek zsúfoltak, és csökkenjen a fertőzés valószínűsége. A lengyel érsek utasításának matematikai logikája hibátlan:

Elismerve az egészségügyi főellenőr javaslatát, miszerint nem szabad nagy összejöveteleket tartani, kérem a templomokban a vasárnapi misék számának növelését – amennyire ez lehetséges -, hogy a liturgián egyidejűleg részt vevő hívők száma megfeleljen az egészségügyi előírásoknak.

Igen, természetesen van némi kockázata minden nyilvános összejövetelnek. De kockázatot vállalok minden alkalommal, amikor autóba ülök. Értelmes emberek észszerű óvintézkedéseket foganatosítanak bármilyen veszély esetén, és járvány ideje alatt jogos, ha ezeket az óvintézkedéseket fokozni kell. De az összes kockázatot nem lehet kiküszöbölni. Mi döntünk, mi határozzuk meg a prioritásainkat.

És különösen a veszélyes időkben a Katolikus Egyház prioritása a lelkek mentése (Szerk.: kellene, hogy legyen).

Ha elkapom a koronavírust, azt akarom, hogy akkor történjen ez, miközben kegyelmi állapotban vagyok.

Egy régi barát, hatalmas harci tapasztalattal rendelkező katona mondta nekem, hogy társaival a csata előestéjén ösztönzik egymást, hogy „mindent bevalljanak és imádkozzanak”. Jó tanács ez.

Virág vasárnapi processiora
(részlet)

Szenvedésednek helyére,
Pompával mégy mint a’ mézre.
A’ mikor Szamárra ültél,
Testünknek zablát vetettél.
Köntöst terítnek elödbe,
Hogy készüllyünk szent Nevedbe.
Pálma ágakkal becsülnek,
Példát elönkben emelnek.
Agakat tartván kezünkben,
Kereszt-fát tartunk elménkben.

Csoóri Sándor: Virágvasárnap
(részlet)

Valahol most egy tulipán-szájú,
kicsi szamárka ordibál,
hátára odaképzelem magam
s vagyok Jézus király.
Förgeteg-fehér szilvafák közt
máris a borhegyre megyünk,
hozsannázó bokrok fölött
apostol-felhő jön velünk – –
Jártak itt ólom-zord hadak,
lánctalpukat a sár fedi,
sisakjukon, mint sastojáson,
tapos a kis csacsi –
Gyerünk, csöpp állat, fönn a pincék
homályában bort nyakalunk
s kőből-kihasított fejű
rokonokkal dúdolgatunk

Hagyjuk, hogy a közegészségügyi tisztviselők kidolgozzák az irányelveket a járvány terjedésének megfékezésére. A lelkészeknek be kell tartaniuk ezeket az irányelveket (mindaddig, amíg ezek nem akadályozzák küldetésük lényegét), mivel nekik is fontos saját szerepük van. Gadecki érsek ebben a kérdésben is logikus:

A jelenlegi helyzetben emlékeztetni szeretném Önöket, hogy ugyanúgy, ahogy a kórházakban a testi betegségeket kezelik, az Egyház többek között a lélek betegségeinek kezelésére szolgál, ezért elképzelhetetlen, hogy ne imádkozzunk templomainkban.

Joseph Strickland püspök (Tyler, Texas) egy lépéssel tovább ment, és offenzívát indított:

Felhívok minden katolikus papot, hogy valamikor [március 19-én, Szent József ünnepe előtt. a cikk fordítása előtt. A ford.] vezessen egy egyszerű eucharisztikus körmenetet a saját temploma körül, bűnbánat céljából.

Megállítja-e egy eucharisztikus körmenet a koronavírus terjedését? Nem tudom. Azt tudom, hogy az Úr meg tudja állítani, ha ezt akarja. Sőt, az Egyház feladata, hogy emlékeztesse a zavarodott és pánikba eső lakosságot, hogy az Úr uralkodik – hogy a Vele való találkozásunk messze sokkal fontosabb, mint a vírussal való esetleges találkozás.

Forrás: karizmatikus.hu

Virágvasárnapi Szentlecke és Evangélium
Olvasmány
Olvasmány szent Pál apostol Filippiekhez írott levelébőlí
Phil 2,5-11.
Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.
R. Istennek legyen hála.
Evangélium
Tisztíts meg szívemet és ajkamat Mindenható Isten, ki Izaiás próféta ajkát tüzes parázzsal tisztítottad meg. Irgalmas jóságod által tisztíts meg kegyesen, hogy méltón hirdethessem szent Evangéliumodat: Krisztus a mi Urunk által. Ámen.
D. Uram, add rám áldásodat.
P. Legyen az Úr, szívetek és ajkadon, hogy méltó és illő módon hirdessétek evangéliumát. Az Atya, a Fiú ✠ és a Szentlélek nevében.
D. Ámen.
Ami Urunk Jézus Krisztus szenvedése Szent Máté szerint
Mt 26,36-75; 27,1-60;
Közben odaért velük a Getszemáni nevű majorba. “Üljetek le – mondta tanítványainak -, én arrébb megyek és imádkozom.” Csak Pétert és Zebedeus két fiát vitte magával. Egyszerre szomorúság fogta el, és gyötrődni kezdett. “Halálosan szomorú a lelkem – mondta nekik. – Maradjatok itt és virrasszatok velem!” Valamivel odébb ment, és arcra borulva így imádkozott: “Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta őket. Szemére vetette Péternek: “Még egy órát sem tudtok velem virrasztani? Virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen.” Másodszor is elment és így imádkozott: “Atyám, ha nem kerülhet el ez a kehely anélkül, hogy ki ne igyam, legyen akaratod szerint!” Amikor visszatért, megint alva találta őket. Erre otthagyta őket, újra elment, és harmadszor is ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. Aztán visszament tanítványaihoz, s így szólt: “Aludjatok csak és pihenjetek! Elérkezett az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek föl, menjünk! Nézzétek, itt jön, aki elárul.” Még beszélt, amikor odaért Júdás, a tizenkettő közül az egyik, s vele a főpapoknak és a nép véneinek megbízásából egy kardokkal és dorongokkal fölszerelt csapat. Az áruló jelben egyezett meg velük. “Akit megcsókolok – mondta -, ő az, fogjátok el!” Azzal mindjárt Jézushoz lépett. “Üdvözöllek, Mester!” – mondta, és megcsókolta. Jézus megkérdezte: “Barátom, miért jöttél?” Erre körülfogták Jézust, kezet emeltek rá, és foglyul ejtették. Jézus kísérői közül az egyik kardjához kapott, kirántotta, a főpap szolgájára sújtott és levágta a fülét. Jézus rászólt: “Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, az kard által vész el. Vagy azt hiszed, hogy nem kérhetem Atyámat, s nem küldene tizenkét légió angyalnál is többet? De akkor hogy teljesedne be az Írás, amely szerint ennek így kell történnie?” Abban az órában Jézus azt mondta a tömegnek: “Mint valami rabló ellen, úgy vonultatok ki kardokkal és dorongokkal, hogy elfogjatok. Naponta ott voltam a templomban, és tanítottam, mégsem fogtatok el. Ez mind azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai.” Erre a tanítványok mind elhagyták és elmenekültek. Akik elfogták Jézust, Kaifás főpap elé hurcolták. Ott már együtt voltak az írástudók és a nép vénei. Péter messziről követte, egészen a főpap palotájáig. Bement és leült a szolgák közé, hogy lássa, mi lesz a dolog vége. A főpapok és az egész főtanács hamis bizonyítékokat kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de mivel nem találtak, sok hamis tanú jelentkezett. Végre jött kettő, s így vádaskodott: “Azt állította: Le tudom bontani az Isten templomát, és három nap alatt újra fel tudom építeni.” A főpap erre felállt és megkérdezte: “Nem felelsz semmit arra, amivel ezek vádolnak?” Jézus hallgatott. A főpap folytatta: “Esküvel kényszerítlek az élő Istenre, mondd meg, te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?” “Magad mondtad – felelte Jézus. – De mondom nektek, mostantól látni fogjátok az Emberfiát, amint a Hatalom jobbján ül, és amint majd eljön az ég felhőin.” A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: “Káromkodott! Mi szükségünk van még tanúkra? Magatok is hallottátok a káromkodást. Mi a véleményetek?” “Méltó a halálra!” – kiabálták. Aztán szembeköpdösték, és ököllel verték, mások arcul ütötték, és közben kérdezgették: “Találd ki, Messiás, ki ütött meg!” Péter kint ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgáló, és megszólította: “Te is a galileai Jézussal voltál.” De ő mindnyájuk hallatára tagadta: “Nem értem, mit beszélsz.” Amikor kifelé tartott a kapun, egy másik szolgáló is észrevette: “Ez is a názáreti Jézussal volt” – mondta a többieknek. Megint tagadta, most már esküvel: “Nem ismerem azt az embert.” Röviddel ezután az ott állók körülfogták Pétert és bizonygatták: “De bizony, közéjük tartozol te is, hiszen beszéded is elárul.” Erre már esküdözni és átkozódni kezdett: “Nem ismerem azt az embert!” Azon nyomban megszólalt a kakas. Péternek akkor eszébe jutott Jézus szava: “Mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz.” Kiment, és keserves sírásra fakadt. Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei tanácsot tartottak és elhatározták, hogy halálra adják. Megkötözték, elvezették, és átadták Pilátus helytartónak. Amikor Júdás, az áruló látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek. “Vétkeztem – mondta -, elárultam az igaz vért.” “Mi közünk hozzá? – válaszolták. – A te dolgod!” Erre az ezüstöt beszórta a templomba, aztán elment és felakasztotta magát. A főpapok fölszedték a pénzt, de úgy vélték: “Nem szabad a templom kincstárába tenni, mert vér díja.” Tanácsot tartottak, és megvették rajta a fazekas telkét az idegenek számára temetőnek. Ezért hívják azt a telket még ma is Vérmezőnek. Így beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: Fogtam a harminc ezüstöt, annak árát, akit ennyire becsültek, akit Izrael fiai becsültek ennyire, s a fazekas telkéért adták, ahogy az Úr parancsolta nekem. Közben Jézust a helytartó elé állították. A helytartó megkérdezte tőle: “Te vagy a zsidók királya?” “Te mondod” – felelte Jézus. A főpapok és vének vádjaira azonban nem felelt semmit. Erre Pilátus így szólt hozzá: “Nem hallod, mi mindennel vádolnak?” De ő egyetlen vádjukra sem felelt. Ezen a helytartó igen meglepődött. Az ünnep napján a helytartó szabadon szokott bocsátani egy rabot, a nép kívánsága szerint. Volt akkor egy hírhedt rabjuk, Barabásnak hívták. Pilátus kérdést intézett hozzájuk: “Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?” Tudta ugyanis, hogy csak irigységből adták kezére. Míg ott ült ítélőszékében, a felesége üzenetet küldött neki: “Ne legyen közöd annak az embernek a dolgához! Az éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta.” A főpapok és a vének felbujtották a népet, hogy Barabást kérje ki, Jézusnak pedig kívánja halálát. A helytartó tehát föltette a kérdést: “Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül?” “Barabást!” – kiáltották. Pilátus tovább kérdezte: “Hát Jézussal, akit Krisztusnak mondanak, mit tegyek?” Mind azt kiabálták: “Keresztre vele!” “De hát mi rosszat tett?” – kérdezte. Annál inkább ordították: “Keresztre vele!” Pilátus látta, hogy nem megy semmire, sőt a zajongás még fokozódik is. Vizet hozatott, s a nép szeme láttára megmosta kezét: “Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok – mondta. – Ti lássátok!” Erre az egész tömeg zúgta: “Vére rajtunk és fiainkon!” Akkor szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre. A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, s odagyűjtötték köré az egész helyőrséget. Megfosztották ruhájától, bíborszínű köntöst adtak rá. Tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták: “Üdvözlégy, zsidók királya!” Közben leköpdösték, fogták a nádat s verték a fejét. Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék. Amint kifelé vonultak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel. Ezt kényszerítették, hogy vigye a keresztet. Fölértek arra a helyre, amelynek Golgota, vagyis Koponyák helye volt a neve. Itt epével kevert bort adtak neki inni, de amikor megízlelte, nem akarta meginni. Aztán keresztre feszítették, és sorsot vetve megosztoztak ruháján, majd leheveredtek, és őrizték. Feje fölé táblát tettek, amelyre elítélése okát írták: “Ez Jézus, a zsidók királya.” Vele együtt két gonosztevőt is keresztre feszítettek, az egyiket jobbról, a másikat balról. Az arra menők káromolták, s fejüket csóválva mondogatták: “Te, aki lebontod és harmadnapra fölépíted a templomot, szabadítsd meg magad! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!” Ugyanígy gúnyolódtak az írástudókkal és a vénekkel együtt a főpapok is: “Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni. Ha Izrael királya, szálljon le a keresztről, s akkor hiszünk neki. Az Istenben bízott. Mentse hát meg, ha akarja. Hisz azt mondta: Isten Fia vagyok.” Ilyen módon gyalázták a vele együtt megfeszített gonosztevők is. A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre. Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: “Éli, Éli, lamma szabaktani?” Vagyis: “Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ezt hallva az ott állók közül néhányan megjegyezték: “Illést hívja.” Egyikük rögtön odaszaladt, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. A többiek meg így beszéltek: “Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek. A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: “Ez valóban Isten Fia volt” – mondták. Messziről több asszony figyelte, mi történik; olyanok, akik Galileából eddig kísérték, és gondoskodtak róla. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, Jakab és József anyja, és Zebedeus fiainak az anyja. Amikor már estére járt az idő, jött egy József nevű jómódú arimateai ember, aki maga is Jézus tanítványa volt. Bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus elrendelte, hogy adják ki neki. József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, s sziklába vájt új sírboltjába helyezte. A sír bejáratához nagy követ hengerített, és elment.