Dr. Gulisano ez év március 28-án telefonhívást kapott egy ismerősétől: 79 éves szívbeteg édesanyja mellkasi fájdalmakra panaszkodik. A telefonáló hölgy meg szeretné kímélni édesanyját a kórházakban uralkodó zsúfoltságtól és fejetlenségtől, ezért nem akar mentőket hívni.
Dr. Gulisano azt javasolja ismerősének, személyesen vigye édesanyját a kórházba a korábbi leletekkel együtt. A hölgy néhány órával később újra telefonál Gulisanonak a kórházból. Hangja ijedt, aggódó. Édesanyját, akinél sem légszomjat, sem lázat nem állapítottak meg, megröntgenezték. Interstitiális tüdőgyulladást állapítanak meg nála, és kórlapjára a sürgősségre utaló sárga kódot teszik. A sürgősségi betegfölvétel orvosa azt mondja, a helyzet nagyon komoly, és a beteg leányának fel kell készülnie a legrosszabbra. Egyúttal professzionális hangon megnyugtatja, édesanyja nem fog szenvedni, szelíden fogják kísérni. A hölgy, akit sokkol az orvos közlése, összeszedi erejét és megkérdezi: mit jelent a szelíd kísérés? Az orvos megmagyarázza, morfiummal fogják a halálba kísérni. Nem lehetne terápiát alkalmazni? – kérdezi a hölgy. Túl késő, hangzik az orvos válasza. Csak a fájdalommentes kísérés lehetősége marad egyedül.
Ezután fordul a hölgy Dr. Gulisanohoz. Szeretné tudni, mi ennek a döntésnek az oka. Az orvos válasza: a kórházi protokollok szerint így kell eljárni 75 évesnél idősebb páciensek esetében, illetve súlyos kórismével fiatalabbak esetében is. Koronavírusos időkben pedig a fogyatékosokkal is. Magyarul, a kórházban kimondták a halálos ítéletet az idős asszony fölött. Eutanáziára ítélték.
Gulisano a páciensektől és kollégáktól kapott beszámolók alapján meg van győződve róla, hogy ez a kórházi gyakorlat. Giuseppina mama esete az utolsó bizonyíték. A telefonáló hölgy szeretné tudni, mit tegyen. Az orvos tanácsa: Írja alá, hogy saját felelősségére cselekszik, és vigye haza édesanyját. Nem ígérek semmit, de fogok vele törődni. És ha meghal, akkor erre otthon, Önt maga mellett tudva kerül sor. A hölgy így is cselekszik. A kórház megteszi a bejegyzést, hogy a hozzátartozók megtagadták a kórházi fölvételt.
Dr. Gulisano megvizsgálja az idős hölgyet, és gyógyszereket ír föl neki.
Napok telnek el. A mama egyre jobban van.
“Ha a kórházban maradt volna, 48 órán belül szelíden a halálba kísérték volna. Egyedül halt volna meg, mert a látogatás a koronavírus miatt tilos.” – mondja az orvos.
Sokan járnak így Olaszországban manapság. Egyedül halnak meg. Giuseppina mamának szerencséje volt, hogy lánya és dr. Gulisano másképp akarták.
Dr. Gulisano:
“Így fogalmaztam ismerősöm felé: Nem csatáról, nem háborúról van szó. Ezekben a napokban túl sokan használnak ilyen harcias kifejezéseket: frontvonal, lövészárok, ellenség… Az én feladatom orvosként nem a vírus legyőzése, hanem hogy törődjek az emberekkel, hogy erőre kapjanak, hogy normálisan tudjanak lélegezni, hogy a vírus szaporodása lelassuljon, és hogy a láz ne emelkedjen. Nem háborúról és fegyverekről, hanem gyógyításról és gyógyszerekről van szó.”
Giuseppina mama oxigénterápiát kap dr. Gulisanotól. Néhány nap múlva már nincs erre szükség. Amire most szüksége van, az lánya közelsége és gondoskodása.
Időközben 10 nap telte el és Giuseppina mama fölkelhet ágyából. Szeretne kis sétát tenni a verőfényes napsütésben, de leánya megmagyarázza neki, ez még tiltva van.
A mama leánya boldog. Édesanyja él. A halálos ítéletet nem hajtották végre, mert ő másképp reagált.
Gulisano, a kezelőorvos így zárja beszámolóját:
“Megkönnyebbülten föllélegzek, és arra gondolok: az orvostudománynak mindig a gyógyítás volt a feladata. Az orvos gyakran tud segíteni, de gyakran lesz tanúja a sikertelenségnek is. A lényeg, hogy mindig a gyógyítással próbálkozzunk.”
Paolo Gulisano észak-olaszországi orvos beszámolója a La Nuova Bussola Quotidiana c. lapban.
Forrás: jozan-katolikus.hu
Legolvasottabb írások603 times!
