Nyomtatás Nyomtatás

✠ A legméltóságosabb Oltáriszentség ünnepe – Úrnapja

URUNK JÉZUS KRISZTUS SZENT TESTÉNEK ÉS VÉRÉNEK ÜNNEPE

Ma látjuk az elmeháborodott világ „térdelő-akcióit”. Nem csak a „bűnöző emléke” előtt hajtanak térdet, hanem ezzel kapcsolatban templomot gyaláznak, egyszerű embereket fenyegetnek, ütnek-vernek, értéket rombolnak. Már hallom a tradícióhoz hű idősebb és fiatalabb ismerőseimtől, hogy mindezek mögött az istentelen – abban az országban alapvetően katolikus-ellenes – erők állnak.

A mammon-bálvány térdre kényszerít még esetleg önmagukat katolikusnak valló embereket is. Arról nem is beszélve, hogy az ottani katolikus (?) főpapok egy-emberként sorakoznak fel az álságos ideológiából eredő hamis irányvonalhoz. Ideológiák, fantazmagóriák gyülekezetei, honlapjai áhítatot, imádatot követelnek eszüket vesztett népektől. Bárki-bármi, csak Jézus nem – főleg ne akarjon jelen lenni…

* * * * *

Aligha vagyok az egyetlen pap, aki láthatta már, hogy áldozáskor zsebre dugják a Szentostyát és elviszik meggyalázni, sátánista szeánszokra, vagy ott helyben földre vetik és megtapossák; aki láthatta már a karba tett kézzel, oszlopnak dőlve, rágógumizó „hívőtől”, hogy jön a szentáldozáshoz messzire előrenyújtott kézzel, majd a zsinatista szentmise-gyalázás előírásait is félretéve a tenyeréből, mint egy természetgyógyászati placebo-pirulát úgy veszi magához a Legszentebbet. Aligha vagyok az egyetlen pap, aki hiába hirdetett szentségimádást, nem jöttek, csak néhány „konzervatív” öregasszony; aki láthatta, hogy a filiáris egyházközség templomát feltörő betörők, szinte semmihez nem nyúltak, csak a tabernákulumot feszítették fel, a Szentostyákat szétszórva a földön rátapostak és a cibóriumot elvitték.

Aligha vagyok az egyetlen pap, aki láthatta, hogy különböző belső szektás csoportok gitárosai a tabernákulumnak háttal zengedezték olcsó nótáikat, illegve-billegve „lakomáról” danolásztak; gyónni sosem szoktak, de áldozáskor ők az elsők, hogy aztán a helyükre érve átszellemült (tükör előtt begyakorolt) vigyorgó arccal édelegjenek.

* * * * *

Nos… Kedves Olvasó, ugye nem botránkozott túlzottan meg a fentieken?

Bizonyosan nem, mert „nálunk” nem ez a szokás. Ám a mi feladatunk, hogy akár szóban, de főképpen tettekben felkiáltójelként, útjelzőként álljunk a háborodott világ elé – nem a mammon, nem az ideológia, nem a gondolkodás-mentesség, hanem a világban jelen lenni akaró Krisztus érdemel egyedül térdhajtást, Ő adott ugyanis nekünk mindent.

A Legméltóságosabb Oltáriszentség kenyérnek és bornak látszó rejtekében, valóságosan jelen van az értünk véres áldozatot hozó és ezen áldozatban mindenkor velünk lenni akaró Úr Jézus Krisztus. Mi tudjuk Neki jár az, ha mindjárt „csak” a magasságunk felét adjuk oda a térdelésben, ha annak a papnak a kezéből áhítattal fogadjuk lelkünk éltető táplálékaként az Urat, akinek – akármilyen gyarló – személyében Maga Krisztus adja Önmagát.

Szerk.: ahogyan a mai evangélium tanítja:
Evangélium szent János Apostol könyvéből
R. Dicsőség neked Istenünk!
Jn 6,56-59
Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.” Ezeket mondta, amikor Kafarnaumban, a zsinagógában tanított.
R. Áldunk téged Krisztus!
S. Az Evangélium tanítása legyen bűneink bocsánatára!

* * * * *

Első önálló plébániámon egyik évben óriási eső zúdult ránk, még a körmenet előtt. Kihirdettem, hogy a templom 4 mellékoltáránál végezzük el a szertartást. Láttam, hogy mozgolódás támad, majd odajön hozzám egy bámulatos népviseletbe öltözött asszony és kéri, hogy igenis kinn, a zuhogó esőben legyen a körmenet: ennek a falunak kell az Úr Jézus áldása. Nagyon nagy lecke – de még inkább hiterősítés – volt számomra. Láttam, amint a pocsolyába, sárba térdelnek az áldáskor… A gyönyörű népviselet ronggyá ázott, de fénylő arcokat, fénylő lelkeket láttam. S a falu ma is boldogul, gyönyörű templomukat, annak kertjét, a ma már üresen álló plébániaépületet csodálatos összefogással renoválták – hátha lesz még papjuk, aki napról-napra közéjük hozza az Úr Jézust, aki majd újra táplálékot, áldást hoz az Úr Jézustól, aki majd a gyerekeket, unokákat is megtanítja, hogy Ki előtt kell egyedül térdet hajtani.

* * * * *

Szerk.:
Itt kell megjegyeznem, hogy a járvány ideje, a miselátogatási tilalom alatt a Szentáldozáshoz járulás hiányzott a legjobban. Ezt vették el tőlünk.
Ráadásul államilag – más országokkal ellentétben – nem volt megtiltva a Szentmisék bemutatása és látogathatósága.

Egy amerikai püspök egyszer kis süteményeket készíttetett ostyák helyett, mert ezzel be tudta csalogatni az embereket – ideig-óráig. A sütemény – ha van rá anyagi lehetőség – ünnepeink különlegessége.

A kenyér és a bor jézusi választása a mindennapi táplálék és a szívet vidámító teremtői gondoskodásra vall.

Nem egy-két esemény különlegessége, hanem mindennapi életem elengedhetetlen tápláléka, szívem Őbenne való öröme akar lenni – de éppen ez figyelmeztet arra, hogy a mindennapokban jelen van az Ő szenvedésében hozott Örök Életem is.

Mindent odaadott, kap-e tőlünk imádó térdhajtást? Hagyjuk-e, hogy Ő tápláljon saját kezével?

Pater Anonymus