Nyomtatás Nyomtatás

✠ Keresztelő Szent János születésének ünnepe

Az Úr Jézus és a Szűzanya születésének ünnepén kívül János az egyetlen, akinek születését is megünnepli az Anyaszentegyház. Vajon miért? Az evangéliumok elég részletesen bemutatják az Úr Előhírnökének tevékenységét, elénk rajzolják aszkéta alakját, szüleiről is beszámolnak, s fontosnak tartják, hogy ő az első, aki felismeri és köszönti, majd később bemutatja a népnek a Messiást.

Dörgedelmes szavait ugyanolyan pontossággal lejegyzik az evangélisták, mint akár az apostolokét, vagy magáét az Úr Jézusét.

A történészek úgy vélik, hogy korának egy jelentős közösségéhez, a qumrani aszkétákhoz tartozott nyilvános működése előtt. Ennek a közösségnek a Szent Iratait lelték meg 1947-ben egy pásztorfiú kíváncsiskodása nyomán.

Ott a qumrani barlangokban remeteként élő aszkéták olvasták, tanulmányozták az Ószövetség szent prófétáinak szavait, elmélkedtek a Messiás eljövetelének isteni ígéretéről. Szigorú életmódjuk és éppen a prófétai szavak nyomán erős ellentétben álltak a kor zsidóságának nézeteivel – úgy vélték, hogy a vezetők bűne miatt a nép már nem figyel az idők jeleire, a Messiás alakjáról már csak politikai elképzeléseik vannak, nem pedig a megszabadító és üdvözítő arcvonásait keresik.

Bizonyára János erőteljes figyelmeztető szavai: „készítsétek elő az Úr útját…” ott a barlang mélyén átimádkozott igazságokból fakadtak.

Az Evangélium és Szent Hagyomány azonban alig beszél Keresztelő János születése és nyilvános fellépése közötti időszakról. S vajon az Úr Jézuséról, vagy a Boldogságos Szűzanyáéról beszél? Nem azért hallgat ezekről az időszakokról, mert nem történt semmi fontos. Hanem azért, mert a tanúságtételre való előkészület személyre szabott, sőt már a születésünk és a magunkkal hozott (ajándékba kapott) képességeink is más-más utat rajzolnak elénk.

Sokszor láthatunk olyan – kevés művészi értékkel bíró – festményeket, amelyeken a kis Keresztelő, remeteruhában együtt van a Szent Családdal, pusztai virágcsokrot nyújt át a Szűzanyának…, stb. Ám fontos-e az ilyen képzelgés? Ad-e valamit hozzá a lényeges tanításhoz, miszerint az Úr szolgálatában nekem/nekünk éppolyan fontos szerepünk van (ha felismerjük és merjük vállalni), mint Keresztelő Szent Jánosnak. Ez is személyre szabott, de ki kell kutatni az isteni elrendelés nekünk „kidolgozott” programját.

Amikor a papszenteléskor leborultam  székesegyházunk főoltára előtt és az énekkar imádkozta-énekelte felettem a Mindenszentek litániáját, gondolatban a felettem magasodó főoltárképre, Anton Maulbertsch alkotására tekintettem, melyen azt a pillanatot ragadta meg a mester, amikor a Boldogságos Szűzanya meglátogatva idős rokonát, Erzsébetet, annak és a méhében felujjongó Keresztelő Jánosnak ajkai együtt éneklik a Messiás édesanyjául kiválasztott ifjú leánykával a Magnificat-ot.

Isten ígéreteinek teljesedése sokszorosan ábrázolva van ez a festményen. Az idős Erzsébet és az Úr templomának szolgálatában megöregedett Zakariás meddőségét elvéve az Úr jelet ad – mint az Ószövetségben is hasonló módon (pl. Sámson születése) – de feladatot, vagy inkább kérdéseket is: hiszek az Úr ígéreteiben? Kész vagyok előkészíteni az Úr útját, előbb magamban, aztán azon a helyen, ahová élethivatásom szólított? Kész vagyok felismerni a történésekben a Gondviselés értem működő jeleit, s ezért tudok Magnificat-ot zengeni?

Olvasmány
Olvasmány Jeremiás próféta könyvéből
Jer 1:4-10
Így szólt hozzám az Úr: “Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára.” Erre azt mondtam: “Jaj, Uram Isten! Nézd, nem tudok én beszélni, hiszen még ifjú vagyok.” De az Úr így válaszolt: “Ne mondd azt, hogy ifjú vagyok, hanem menj el azokhoz, akikhez küldelek, és mondd el nekik mind, amit parancsolok. Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak – az Úr mondja ezt neked.” Akkor az Úr kinyújtotta kezét, megérintette ajkamat és így szólt hozzám: “Nézd, ajkadra adom szavaimat, ma nemzetek és országok fölé állítalak, hogy gyomlálj és rombolj, pusztíts és szétszórj, építs és ültess.”
R. Istennek legyen hála.

Evangélium szent Lukács Evangélista könyvéből
R. Dicsőség neked Istenünk!
Luke 1:5-17
Heródesnek, Júdea királyának korában élt egy Abia osztályából való Zakariás nevű pap. Felesége Áron leányai közé tartozott, s Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak az Isten előtt, szentül éltek, az Úr parancsai és rendelkezései szerint. De nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten életük alkonya felé jártak. Történt mégis, hogy amikor Zakariás osztályának sorrendjében papi szolgálatát teljesítette az Isten színe előtt, s a papság körében hagyományos szokás szerint ráesett a sor, hogy illatáldozatot mutasson be, bement az Úr templomának szentélyébe. Az illatáldozat órájában az egész nép kint várta, és közben imádkozott. Ám megjelent neki az Úr angyala az illatáldozat oltárának jobb oldalán. Amikor Zakariás meglátta, zavarba jött, és elfogta a félelem. Az angyal azonban így szólt hozzá: “Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni. Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz. Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak.”
R. Áldunk téged Krisztus!
S. Az Evangélium tanítása legyen bűneink bocsánatára!

Különbözik-e a mi korunk attól az időtől? Aligha, legfeljebb ma másként nevezzük azokat a „hegyeket és völgyeket”, melyeket sík úttá kell tenni az Üdvözítő előtt.
Ma is van „meddőség”, de ma inkább karriervágynak, vagy magzatgyilkosságnak hívjuk. Ma is van kételkedés, de nem ját együtt némasággal, hanem annál hangosabb ágálással Isten ellen. Ma is van segítségünkre szoruló idős ember, de mi individualisták vagyunk és mindenben – még az evangéliumok és szent iratok tanításának ellenében is – a saját igényeinket tesszük meg igazságnak.  Ma is van eltévelyedés az isteni tanítástól, de nem vállaljuk, hogy a saját helyünkön ragaszkodunk házzá, sokkal inkább belesimulunk a világ divatjaiba.

Az agg Erzsébet elhomályosuló szemei ellenére felismeri az Úr és a kiválasztott Anya látogatását. Az anyaméh védelmét élvező ígéret fia, Keresztelő felujjong az isteni ígéret teljesedésének észlelésében. Zakariás még néma, de már fogalmazódnak szívében azok a szavak, amelyek majd a Benedictus himnuszában napi imádsága lesz az Anyaszentegyháznak.

Mi evilág védelmét élvezzük, biztonságban vagyunk – gondoljuk, holott ez a biztonság a rabláncok súlyától terhes. A bűn kényelmessé vált, nem keresünk belőle kiutat – azaz nem egyengetünk utat Jézusnak, hogy betérjen hozzánk. Eszelősöknek – sőt talán ellenségnek – találjuk azokat, akik mernek szólni: eltértünk az Isten ígéreteinek teljesedését bennünk művelő lehetőségektől. Már nem kérdezzük: „hogyan lehet az, hogy az én uram anyja jön hozzám?” Nem ujjongunk fel bűn-tömlöcünk mélyén, hogy jön a Szabadító, avagy amint éppen Keresztelő mondja később: „Íme az Isten Báránya, íme, Aki elveszi a világ bűneit”.

Miként a szerzetesrendekben Keresztelő Szent János vértanúságának ünnepe a beöltözések, fogadalomtételek hősi aktusai, úgy ez az ünnep legyen lelkiismeret vizsgálat számunkra: hogyan ismerem fel a közeledő Urat? Ujjongok-e, hogy hozzám jön, fontos vagyok Neki, hogy feladatot ad az Ő művében? Hogyan teljesítem a rám bízott isteni küldetést napról-napra, állapotbeli kötelességeim teljesítésével, tanúságtétellel a bűnhegyek- bűngödrök közepette élő világ támadásai ellenére? Tudok-e napról-napra a Magnificat és a Benedictus szavaival messze világító fényt adni a lelkemnek?

p. Anonymus