⧈✠ Vízkereszt – In Epiphania Domini

A katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe. Vízkeresztkor, a karácsonyi ünnepkör zárónapján Jézus három megjelenésére emlékezünk. A húsvét és a pünkösd mellett a vízkereszt a keresztény egyház egyik legfontosabb ünnepe.

A vízkereszt a katolikus egyház január 6-án megtartott, úgynevezett parancsolt ünnepe. A karácsonyi ünnepkörnek, így a vízkeresztnek is az egyházi jelképe a betlehemi csillag, mely az újszövetségi hagyomány szerint a napkeleti bölcseket, a háromkirályokat elvezette az újszülött Jézushoz. Vízkereszt – korábban szentkereszt -, a latin egyházban „Epiphania Domini”, azaz az „Úr megjelenése” néven tartott ünnepi megemlékezés.

Jézus a jászolban, megszületése után

Ez a nap az úgynevezett „karácsonyi tizenketted“, a 12 napos karácsonyi ünnep zárónapja, a régi hagyomány szerint ekkor bontják le a karácsonyfát. Az epiphania görögül megnyilvánulást jelent, amely ősibb ünnep, mint maga a karácsony. Epiphania, vagyis az Úrjelenés teológiai jelentése: Isten emberként jelenik meg a Földön, az emberek között.

Gaspare Diziani: A háromkirályok imádása

Eleinte nem is Jézus születésnapját ünnepelte az ősegyház, hanem ezt a titokzatos napot. Ebben az ünnepben jelenik meg a három szentírási szakasz, amelyekről a liturgia története során néha más és más napokon emlékeztek meg; ezeket elevenítjük fel vízkeresztkor, mert a szent szakaszok rendje ezt írja elő.

E három szakasz Jézus megkeresztelése a Jordán folyóban, a kánai menyegző, valamint a napkeleti bölcsek látogatása a kis Jézusnál.

A három történet legfőbb üzenete, hogy Isten megjelenik közöttünk emberként. A bibliai hagyomány szerint Isten azért jött közénk, hogy kinyilvánítsa szeretetét, és segíteni akarását.

Jézus nem akart a kánai menyegzőn csodát tenni, de mégis segített

Máté evangéliuma szerint amikor Jézust Keresztelő Szent János megkeresztelte, akkor ő is beállt a bűnbánók közé, és ekkor megjelent a Szentlélek, galamb képében, leszállt és megszólalt az Atya, aki a következőket mondta: “Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik.” (Máté evangéliuma, Mt 3,13).

A pécsi székesegyház déli bejáratának 12. századból való domborműve a háromkirályokat ábrázolja, amint hódolnak a kis Jézus előtt. A dombormű Zala György 19. század végi restaurációja

A kánai menyegzőn pedig amikor elfogyott a bor és Jézus édesanyja, Mária kérésére a vizet borrá változtatta, bár először nem akarta ezt, mondván: “Még nem jött el az én órám”. Mégis megtette, hogy segítsen a kellemetlenségen.

János megkereszteli Jézust a Jordán folyó vizében. „Én csak vízzel keresztellek, hogy bűnbánatra indítsalak benneteket, de aki a nyomomba lép, az hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy a saruját hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni.”- áll Máté evangéliumában. (Máté:3:11)

A keresztény hit hagyományában az, hogy a víz borrá változik előképe annak, hogy majd a bor Krisztus vérévé fog változni az eukarisztiában. A napkeleti bölcsek, vagy háromkirályok messziről jöttek, homályos sejtelmek alapján indultak útnak a betlehemi csillagot követve, hogy megkeressék a gyermeket, a kis Jézust.

Korábban vízkereszt volt a keresztények legnagyobb ünnepe

Az epiphania már létezett a kereszténység előtt is, a pogány görög kultuszokban egy istenség megjelenése és évenkénti megünneplése volt.

Az első századtól kezdve hosszú ideig a vízkereszt volt a keresztények legnagyobb ünnepe.

A téli napforduló idején születtek a pogány mitológiák napistenei. A régi római naptár szerint ez december 25-re esett, ezen a napon ünnepelték a görög-római birodalomban a Sol Invictus (Győztes Nap) ünnepét, de az ókori egyiptomiak is ezen a napon tartották a Nílus vizének ünnepét, merítettek belőle, és megszentelték.

A Római Birodalomban december 25-én  Sol Invictus, a “sérthetetlen napisten” ünnepét tartották meg

Az ünnepet december 24-ről 25-re virradóan napkeltekor tartották meg. Ez még a 4. században is szokás volt.

Az egyház belátta, hogy ezt a régi és széles körben meggyökerezett szokást eltörölni nem lehet, ezért a 4. századi egyházatyák rájöttek, hogy meg kell tölteni keresztény tartalommal. Ezért lett december 25. Jézus születésnapja, így a pogány ünnep Jézus születésével új értelmet nyert.

Paolo Veronese: A kánai menyegző

Forrás: origo.hu

Vízkereszt, epifánia (gör.-lat.), Háromkirályok: 1. Urunk megjelenésének ünnepe jan. 6-án (→jelenés, →teofánia); a →karácsonyi ünnepkör záró- és a →farsang kezdőnapja. A m. ~ név az e napon végzett →vízszentelésből ered. – →Alexandriai Kelemen szerint először a gnosztikus és eretnek →Bazilidesz követői emlékeztek meg I. 6: →Jézus keresztségéről, mert azt vallották, hogy az ember Jézus a keresztségkor vált Isten Fiává. E napot az egyiptomiak is a Nap és a Nílus vize ünnepeként ismerték. A ker-ek körében 312–325: kezdett terjedni mint Krisztus születésének, keresztségének, a →kánai menyegzőnek és a →Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája K-en Urunk keresztsége (erre emlékeztet a vízszentelés); Ny-on a Háromkirályok látogatása (Szt Ágoston és Nagy Szt Leó p. ~i beszédeiben csak erről van szó). A →gallikán liturgiában az ünnep tárgya a →kenyérszaporítás is (vö. Mt 14,13–21; 15,32–39; Mk 6,31–44; 8,1–10; Lk 9,10–17; Jn 6,1–15). – A II. Vat. Zsin. után I. 6: a Háromkirályok látogatásának ünnepe →vízszenteléssel; Jézus keresztségének ünnepe a köv. vasárnap. A kánai menyegzőről egy közbeeső hétköznapon emlékezünk meg. – ~tel kezdődik a →házszentelés időszaka. – 2. A k-i műv-ben az ünnep képe Jézus keresztsége. – 3. A m. népi kalendáriumban a karácsonyi ünnepkör zárónapja, a →farsang kezdete; a →víz, →só, →kréta és →ház szentelésének, régebben a →mozgó ünnepek meghirdetésének napja. – A lányok számára férjjósló nap. Még egyszer meggyújtják a karácsonyfa gyertyáit, szétosztják a megmaradt édességet, a fát tűzre teszik, csak egy ágacskát tűznek belőle a sztkép mögé a gonosz ellen. Délben és este még folyik a vendégeskedés, esti harangszó után a kántálás és a csillagjárás (tractus stellae; →misztériumjáték). – Egyéb szokásaiban gonoszűző és szerencsevarázslónap; időjárásával a tél hosszára, a nyár esős v. száraz voltára, így a termésre, főleg a bortermésre ad előjelt.  **

Forrás: Katolikus Lexikon

Legolvasottabb írások967 times!

Print Friendly, PDF & Email