Húsvét

A kereszténység legnagyobb ünnepe, e napon ünnepli Krisztus feltámadását. Húsvétkor ér véget a 40 napig tartó böjt (→ nagyböjt), a hústól való tartózkodás, innen származik az ünnep magyar elnevezése is. Húsvét az egyházi év mozgó ünnepeinek is középpontja. Ezt a napot előzi meg hét héttel → farsang vasárnapja és követi ötven nap múlva a → pünkösd.

Megünnepléséről már a 3. sz.-ból vannak adataink, azonban az ünnepet nem mindenütt tartották egyidőben. Bár a nicaeai zsinat i.sz. 325-ben a többségben levő nyugati vélemény alapján elhatározta, hogy húsvét ünnepe a tavaszi nap-éjegyenlőség (márc. 21.) után következő holdtölte utáni vasárnap tartassék – amely mindig a márc. 22-e és ápr. 25-e közötti időre esik –, ez az időpont húsvét megünneplésére csak a 8. sz. óta vált általánossá. Hazánkban az 1092-ben tartott szabolcsi zsinat szerint akkoriban négy napig tartottak húsvétot, majd a nagyszombati zsinat 1611-ben három napra, XIV. Kelemen pápa 1771-ben pedig két napra csökkentette.

Szent X. Pius pápa 1911-ben húsvét második napját is törölte a kötelező ünnepek sorából, de nálunk továbbra is megtartották. – Az erdélyi ref.-ok ma is háromnapos húsvéti ünnepet tartanak. Húsvét ünnepének szertartásai közül már a középkorban kiemelkedett a föltámadás megjelenítése, amely az ünnep reggelén történt. A húsvéti szertartásokhoz tartozott az étel, a húsvéti bárány megszentelése. Emellett már a 10. sz.-ban említik a sonkaszentelést is. Szokásban volt még a kenyér-, a 12. sz. óta pedig a tojásszentelés. Ezekkel a liturgikus cselekményekkel mutatnak összefüggést a naphoz fűződött hiedelmek (→ hiedelem), → szokások is. – Egy 1665. évi vallomás elmondja, hogy „… az is régi bévött törvényünk, hogy minden húsvét napján határt kerülénk, azaz processiót járánk”.

A Székelyföldön a r.k. vidékeken még a századforduló táján is szokásban volt, hogy a legények és fiatal házasok a templom megkerülése után végigvonultak a falun énekelve (→ kántálás), imádkozva, majd megkerülték a határt, miközben bő termő esztendőért, békéért imádkoztak. A határkerülés után, amikor már hajnalodni kezdett, a legények színes szalaggal, cifra papírossal és hímes tojással díszített fenyőágakat tűztek kedveseik kapujára, ennek neve hajnalfa volt (→ májusfa). Csíkménaságon megszentelt pimpót ástak el, hogy a határt ne verje el a jég. Ünnepélyesen, a pap részvételével ment végbe a zalaegerszegi határkerülés, amelyet az 1850-es években még tartottak.

Nyilván a húsvéti határjárásra vonatkozik az a határozat is, amelyet a r.k. szokások tiltása céljából 1596-ban hoztak Veszverésen, hogy „húsvét ünnepén ne járjanak többé feszülettel a vetések körül”. A szokás, amely más európai népek körében is ismert volt, kereszténység előtti képzetek továbbhordozója: a körüljárt terület, a tavaszi vetések megvédése a gonosz, a fagy, a jégverés stb. ellen (→ határjárás, → körüljárás). Országszerte szokásban volt r.k. vidékeken húsvétkor a hajnali keresztjárás vagy Jézus-keresés, amely után többfelé – pl. → nagypénteken – a patakra mentek mosakodni, hogy frissek, egészségesek legyenek. Számtalan hiedelem fűződik húsvét vasárnapján szentelt ételekhez is, amelyeket Zalában a nagyszombati körmenetre is magukkal vittek. Mint sok szentelményt (→ szentelmények), ezek maradékait is → mágikus tárgyként használták.

A szentelt sonka csontját kiakasztották a gyümölcsfára, hogy sokat teremjen. A Székelyföldön a húsvéti étel morzsáját (→ karácsonyi morzsa) is megőrizték, s nyáron a verebek kártevése ellen kereszt alakjában meghintették vele a gabonaföldeket, miközben ezt mondták: „távozzatok innen kártékony madarak”. Az Ipoly mentén egy-egy szentelt tojást – hasonlóan a karácsonyi almához (→ karácsonyi vacsora) – ketten ettek meg, hogy ha eltévednek, jusson eszükbe, kivel ették a húsvéti tojást. → Köszöntő szokások is ismeretesek voltak húsvétkor. Húsvét második napja hétfő, a városokban és ma is szokásos → húsvéti locsolás, másutt a → húsvéti korbácsolás ideje.

Húsvét hétfőjén és fehérvasárnap, – húsvét vasárnapját követő vasárnap volt szokásban a → komatálküldés. Az Ipoly mentén a leányok ilyenkor azoknak a legényeknek küldtek tojást, akik farsangkor táncba vitték őket. A gyermekek húsvéti megajándékozása (nyuszi által hozott édesség, tojás) újabb eredetű városi szokás.

Irodalom:

  1. Gugitz, Gustav: Das Jahr und seine Feste im Volksbrauch Österreichs (Wien, 1949);
  2. Fehrle, Eugen: Feste und Volksbräuche im Jahreslauf europäischer Völker (Kassel, 1955);
  3. Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964);
  4. Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd (Bp., 1974);
  5. Molnár Balázs: Húsvéti asztal (Ethn., 1974);
  6. Takács Lajos: Húsvéti határjárás 1761-es leírása (Ethn., 1974).

Forrás: oszk.hu

Legolvasottabb írások221 times!

Print Friendly, PDF & Email