Kyrie eleison! Uram, irgalmazz!

Kedves Testvérek!
Azt mondja Ádám, hogy nem kel tudnunk azt, hogy miért mondta Isten, hogy nem ehetünk a jó és a rossz tudás fájáról. Biztos meg volt az oka, de nekünk azt nem kell tudni! Elég, ha nem lehet! Elég, ha Isten azt mondta, hogy NEM! Akkor az NEM!

Néha nem kell tudnunk, hogy miért van valami meghatározva. Nem kell tudni mindig a miérteket, és akkor általában nincs probléma. A probléma akkor szokott keletkezni, amikor a kíváncsi és engedetlen ember önteltségből vagy önző érdekből tudni akarja, hogy Isten miért tette azt, amit tett. Vagy, hogy miért adott parancsokat. Nem elég az, ha Isten mondta? Nem elég, ha Isten meghatározta? Miért kell az embernek mindent tudnia és mindent megértenie. Főleg: miért akarja megérteni, amit nem érthet meg?! A legnagyobb baj és bűn az, hogy az ember Istennek képzeli magát, és nem tartja be Isten parancsolatait. Az ember mindig mindent uralni akar, mindent az ellenőrzése alatt akar tartani. De az ember nem Isten! Az ember egy teremtett lény, akit egy nála összehasonlíthatatlanul nagyobb Valaki teremtett. A Teremtő és a teremtett viszonya az ember, a teremtmény létezésétől fogva a priori alá- fölé rendelt viszony! Még akkor is, ha Isten annyira szeret minket!

 

Mitől lesz valaki katolikus keresztény ember? Először is a keresztség által (amennyiben gyermekként keresztelik az Anyaszentegyház tagjává), később pedig a megvallott hite által. Amit „hivatalosan” is többször meg kell vallania, valamint életével is tanúságot kell tennie katolikus keresztény hitéről.

A német katolikus egyház főpapjainak, papjainak nagy része biztos, hogy nem az! Nem katolikus, mert olyan gondolataik vannak, melyek ellentétesek az Egyház tanításával. Olyan eszement, liberális „rettenetekben” hisznek, ami önmagában is abnormális, de, hogy azokat a katolikus tanok, hittételek közé akarják illeszteni, az minimum eretnekség!

 

Fides qua creditur és fides quae creditur. A hit, amellyel hiszünk, azaz, maga a hit és a hit, amit hiszünk, tehát a hit tartalma. Mindig hittel hittem, amit az Egyház, mint hinni valót elém tárt, és amire az Egyház tanított. Igyekeztem a legjobb tudásom szerint elvégezni a teológiát, és később igyekeztem jó teológus és jó lelkipásztor lenni. Nagyjából be is skatulyáztak, akik ismertek és ismernek: tradicionalista, de legalábbis konzervatív. Nem zavart, sőt, egyet is értettem velük. Az nem tetszett és nem tetszik, hogy ezeknél az embereknél a konzervatív vagy a tradicionalista egyet jelent a régimódival, az áporodottal. Ebbe nem lehet beletörődni, türelmesen vissza kell utasítani és meg kell magyarázni, hogy mit jelent katolikusnak lenni. Tudomásul lehet venni, hogy mi a véleményük. Nem elfogadni, csak tudomásul venni. Az évek múlásával a hitem – sem ahogyan hittem, és sem amit hittem – nem gyengült. Nem csalódtam soha az Anyaszentegyház hitében. Sajnos ez nem mondható el a paptestvérekről, a főpapokról. (Gondolom, hogy bennem is csalódtak jó néhányan! Mert követtem el bűnöket! És most is kísért a nyavalyás!)

 

Volt idő, amikor a tűzbe mentem volna minden püspökért, bíborosért. A Szentatyáért szó nélkül! Ám mára sajnos ez nem így van. Ma is van olyan püspök, akit az apostolok méltó utódjának tartok, de sajnos sok van, akit nem. Azért ellenszenves az Egyház széles társadalmi körben, mert nagyon sok esetben hiteltelen papokat véd.

 

Én magam például SOHA nem láttam és nem hallottam a környezetemben pedofil papról! Homoszexuálisról sajnos annál többről! Bevallom, illetve megosztom, hogy heteroszexuális ember vagyok, és homofób. Amennyiben a homofób szó azt jelenti, hogy nem tartom természetesnek a homoszexualitást. Azt gondolom és hiszem is, hogy a homoszexualitás a természeti törvénnyel és Isten akaratával, az evangéliumi törvényekkel is ellentétes! És ez akkor is így lesz és akkor is így van, ha már mindenkit megfertőzött ez az agyament, ösztönöket elsőrangú fontosságúnak tartó gender-ideológia. Ha ettől homofób vagyok, akkor az.

 

Sajnos, ez az ideológia, ez az undorító, szélsőségesen liberális fertő, elterjedt a Vatikánban, de az Egyház főpapjai, vezetői között is. Miért? Azért, mert sajnálatos módon – és mára ezt mindenki tudja, aki a témában kicsit is járatos -, hogy a főpapjaink nagyon nagy része (kb. pontos arányt is írhattam volna, de most ebbe nem kívánok belemenni) homoszexuális vagy homofil. És sajnos az is bebizonyosodott, hogy minden fontosabb nekik, mint a hit. Elég, ha hiszünk pl. Vigano érseknek és Frédéric Martelnek. Hihetetlen, de mégis igaz, hogy elképesztő hatalmi játszmák folynak a Vatikánban a hatalomért, az érvényesülésért. Közben kettős életet él a bíborosok, püspökök, főpapok nagyobb százaléka. Mire ezt megtudtam, mire ezt el tudtam hinni – hosszú évekbe telt! -, arra eltűnt belőlem minden tisztelet, minden, amit hittem róluk. Sokat imádkoztam és imádkozom is a megtisztulásukért, mély bűnbánatról tanúságot tevő metanoiájukért, és a lelki üdvösségükért. Sajnos leromboltak egy jó világot bennem, és felépült egy olyan ember, aki már nem hisz nekik. És mégsem csak ez a probléma. Vannak olyan főpapok – ilyen a német főpapok nagy része -, akik nemhogy nem hiszik az Egyház tanítását, hanem gyökeresen mást, szinte az ellenkezőjét hiszik. De nem csak a németek képzelik magukról azt, hogy megszabhatják az Egyház útjának irányát. Mit képzel magáról pl. ez a szerencsétlen James Martin?! Mit képzel az Egyházról?! Mit hisz?! Miben hisznek ezek a liberális, magukat katolikusnak mondó papok, teológusok?! Szánalmas ez a végtelenül öntelt, nárcisztikus magatartás! Már egyenesen „perinfalvizmus”, amit egyes főpapok, papok, teológusok tesznek és gondolnak!

 

Az elődöket, a hit felforgatóit, az Egyház eleinte – a II. Vatikáni zsinat utáni időszakra gondolok – még el is ítélte /Hans Küng (Imádkozkom lelki üdvéért!), Leonardo Boff, de lehetne még sorolni/. Ám ma ott tartunk, hogy nagy teológusoknak nevezik őket. Ezeknek a teológusoknak finoman szólva is újszerűek voltak a nézeteik a katolikus tanítás tekintetében. Én az eretnek szót használom, de a mai katolikus teológiai oktatás számos intézményeiben tanítják őket, így ott nyilván nem számítanak annak sajnos. Tehát ezekben az iskolákban nem, mint rossz példát, mint eretnekeket tanítják őket, hanem mint olyan gondolkodókat, akik megújították a teológiai gondolkodást. Azt tanítják róluk, hogy hermeneutikailag szokatlan utakat kerestek, így segítették elő a tudományos haladást. Többször leírtam, leírom most is: a teológia és a kötelezően hinni való katolikus hittételek, dogmák nem mindig fedik egymást.

 

Amikor a teológia, a teológusi spekuláció odáig merészkedik, hogy a dogmákat, a megváltoztathatatlan tanításokat „támadja”, sőt, azok lényegét, tartalmát változtatja meg úgy, hogy hermeneutikailag egy teljesen más nézőpontból közelíti meg, és ad neki más jelentést – mondjuk azért, hogy bizonyos abnormális társadalmi folyamatoknak bibliailag, teológiailag megalapozott legalitást nyerjen -, akkor azt csírájában kell elfojtanunk! De ha nem megy azonnal, mert mondjuk lekéstünk róla – akár hamis irenizmus miatt, akár a naivitásunk miatt -, akkor, amikor felismertük ezeket a törekvéseket, vagy a hibánkat, például, hogy hogy lassúak voltunk, akkor azonnal megalkuvás nélkül küzdeni kell ellene.

 

A szakadás már úgyis megtörtént. Ha le akarom egyszerűsíteni, úgy azt mondom, hogy a Katolikus Anyaszentegyház hívei, gondolkodói két részre szakadtak: az igaz (ma konzervatívnak, hagyományosnak, fundamentalistáknak hívják őket/minket) katolikus hitben hívők, és egy szinkretista, progresszív hitben hívők táborára. Sajnos mára már ők tanítanak nagyobb arányban a katolikus felsőoktatásban… Akik sajnos minket, első kategóriába tartozókat elitista gőggel lenéznek, mondván, hogy majd kikopunk úgy is.

 

Progresszív, liberális nézeteiket belekeverik a katolikus tanok közé, és rezzenéstelenül hozzáteszik, hogy Jézus is ezt tette volna… Emberek tíz – sőt százezreit! – tévesztik meg. Fiatalok meg vannak győződve arról, hogy ez és ez a katolikus hit, ez és ez a Katolikus Egyház tanítása egy adott kérdésről, csak mert ezt tanítják nekik. Mert – ki kell mondani, és ki is merem mondani! – eretnek főpapok, eretnek papok, eretnek teológusok így tanítják nekik. (H. Küng többek között fundamentális teológiát (is) tanított. Képzeljük el, hogy akkor, amikor a hit alapjait kellett volna megtanítania, akkor milyen eretnek tanokat oktathatott, ha később eltiltotta az Egyház a tanítástól! L. Boff annyira marxista volt, hogy komoly kapcsolatai voltak szélsőbaloldali szervezetekkel. Nyíltan szembeszállt a Vatikánnal, sőt a Szentszéknek írt levelében kiemelte, hogy a társadalmi igazságtalanságok leküzdésére a keresztény ember fegyvert is ragadhat. Ratzinger bíboros által vezetett egyházi bíróság laicizálta. Az, hogy ezt ő kérte vagy a Vatikán kezdeményezte, nem releváns. Jogosan laicizálta őt is, mert e két említett teológus már nem Isten dicsőségének hirdetéséért és az ember üdvösségre jutásáért, annak elnyeréséért végezte a lelkipásztori, teológusi feladatait, hanem félreértve az „új idők jeleit”, többször szembehelyezkedett az Egyház tanításaival! Amit például Avilai Szent Teréz vagy Kalkuttai Szent Teréz soha nem tett meg!) Szóval nagyon sok, főpap, teológus eltér a szent tanításoktól, és olyan gondolatokat, tanokat hirdetnek, melyek a hivatalos és érvényben lévő katolikus tanítással ellentétesek! Például Walter Kasper – szegény, egykor jó eszű teológus volt, mára odajutott szerintem, hogy fogalma sincs arról, hogy mit beszél! -, az Egyház bíborosa egyenesen elfogadhatatlannak tartja a „dogma” kifejezést, annak jelentése miatt. Ugyanis ő azon az állásponton van, hogy a dogmaértelmezésnek nyitottnak kellene lenni, (persze bizonyos szempontból az is, hiszen akkor lehet a dogmához hozzátenni, ha az, amit mondok róla még, az a dogma értelmét, jelentését még világosabban szolgálja). Azt mondja, hogy a dogma történelmileg nyitott mondat, nem örökre rögzített magyarázat. Szerinte a dogma szó nem jó, illetve a dogmával kapcsolatban a „tévedhetetlenség” nem lehet igaz, helyette a „legutolsó elköteleződés” kifejezés helyesebb lenne. Most mit mondjunk erre?! Sajnos olyan szinten összeforrott már bizonyos liberális körök tanítása a fentebb említett eretnek papok, teológusok tanításával, hogy az általuk képviselt tanítás nem egyéb már, mint egy szocialista, liberális ideológia. Semmi más. Nincs már benne az isteni magasság és megkérdőjelezhetetlenség.

 

Így, ennek okán sokan közömbösek lettek a vallás iránt, sokan áttértek az ortodoxiába például. Mert ez a liberális és hitetlen főpapok által vezetett egyház már láthatóan nem a katolikus tanítást védi, nem a dogmák megváltoztathatatlanságát védi és tanítja, hanem sokszor valami abnormális, természetellenes, és hitellenes valamit. Láthatjuk minden nap, hogy a hit árulói pontosan azok, akiknek a vérüket kellene adniuk az Egyházért! Félreértés ne essen! Nem a spekulatív teológia ellen vagyok. Véletlenül sem. Ami kiolvasható a Szentírásból, mert implicit módon benne van, azt ki is kell a teológusnak olvasnia! De csak úgy és annyira, hogy a kimondott dogmákat, hittételeket nem sérti meg, azok tartalmát, illetve lényegét nem változtathatja meg, nem alakíthatja át, nem vehet el belőle! A dogmákat örökké és kötelezően hinni kell! És nemcsak abban a korban, amelyikben kimondták!

Mit nem lehet ezen megérteni?! Mit nem lehet azon megérteni, amikor azt mondjuk és állítjuk, hogy a II. Vatikáni Zsinat tanítása nem egyenlő a Katolikus Egyház tanításával! A II. Vatikáni Zsinat tanítása csak RÉSZE a katolikus tanításnak.

 

Bíborosok, püspökök, teológusok hivatkoznak mindig a II. Vatikáni Zsinat dokumentumaira, mintha az valami dogmagyűjtemény lenne. A II. Vatikáni Zsinat dokumentumainak számottevő része elárulja a katolikus tanítást a hamis irenizmus és a rosszul felfogott ökumené ürügyén! (Már csak az elmeroggyantak nem ismerik el, hogy komoly és konkrét ok-okozati összefüggés van a II.V.Zs. és az üresen kongó templomok, a liturgia protestantizálódása és egyéb más bajok között!) És ha ez nem lenne elég, akkor jönnek a botrányt botrányra halmozó főpapok! Micsoda botrányos amit nem kevés bíboros tesz, és ahogyan él! Azt gondolom ennyi év után, és bizony mondhatom, hogy sok-sok tapasztalattal felvértezve, hogy főpapjaink nagy része, papjaink jelentős hányadának – és ez már e kezdetektől igaz a szemináriumokból ma kijövő felhígult papságra – nem megfelelő a hite, és hibás az önképe. Erről külön disszertációt lehetne írni, de most csak egy mondat erejéig próbálom megvilágítani a mondandómat. XVI. Benedek Deus caritas est, „Az Isten szeretet” kezdetű enciklikájának 2. pontjában (mindjárt az elején) ezt olvashatjuk: „Isten irántunk való szeretete az élet egyik alapkérdése, és nagyon fontos kérdéseket vet föl arra nézve, hogy kicsoda az Isten és kik vagyunk mi magunk.”

 

Testvérek, ha van olyan testület vagy „alakulat” az Egyházon belül – mint ahogy igazából nincsen -, amelyiknek az a feladata, hogy figyelje a klérus viselkedésének a visszaéléseit (hitbéli, liturgiai, erkölcsi visszaélésekre gondolok) és eljárjon az elkövetőkkel szemben, akkor botrányosan gyengén végzi a feladatait! Ha meg nincsen ilyen szervezet, akkor azonnal fel kell állítani, és a megfelelő jogkörökkel ellátni! Mert az Egyház egysége, szentsége és katolikussága óriási támadásoknak volt és van kitéve. (Talán apostoliságát még nem kezdték ki.) Félreértés ne essen! Nem akarom, hogy fejek hulljanak a porba, de ami az Egyházban folyik, és hogy belülről bomlasztják Krisztus Misztikus Testét, az már nem mehet tovább! És, ha fejeknek kell hullani, ha főpapokat kell letenni, akkor legyen úgy! Hetek, sőt hónapok óta folynak a könnyeim! Megtörtént az, ami talán soha nem történt velem: tanácstalan és tehetetlen lettem egy kis időre. Folyamatosan és még erősebben imádkoztam és imádkozom a Krisztushoz, hogy hogy segítsen az Anyaszentegyházon! Folyt. köv.

Forrás: Őrangyal (Facebook)