A kérdést sokan felteszik, és a kérdésben igazából nem is az új mise emberi alkotás voltának állítását kifogásolják. Mert ha a pápa elrendelte a bizottsági misét, akkor ezt akarta a Szentlélek – mondják. A sokakat zavaró állítás az új rítus ideologikus eredete, mert az ilyen eredet kikezdi a Szentlélekre való hivatkozást.
Az ő kedvükért hozok néhány olyan példát, amelyek nem a valószínű egyházromboló, szabadkőműves, stb. szándék igazolásával demonstrálják az ideologikus szándékokat. Sok összehasonlító tanulmány született ugyanis az idők folyamán a régi és az új miséről, és az új rítus megalkotóinak felfogásáról ezek alapján leginkább az árul el sokat, amit megváltoztattak a régi szentmisében. A hiány és a változtatás iránya sokatmondó.
Az új misét kidolgozó Consilium munkájában is résztvevő protestáns megfigyelők találkozása VI. Pállal
Bugnini érsek, az új rítus spindoktora, apológiájában elmondta, hogy az új rítusban el akarta tüntetni a „negatív teológiát”, amely összeférhetetlen a „modern ember érzékenységével”, vagy a “botrány köve lehetne az elszakadt, azaz a protestáns testvéreinknek“. A szentmise lényegét nem hívő protestánsok érzékenységének figyelembevétele merőben új megközelítés a katolikus szentmise alakításában, de mi lehet az a negatív teológia? E kifejezés alatt nem egy szisztematikus ellen-teológiát kell értenünk, hanem egyszerűen olyan katolikus fogalmakat, amelyek nem fértek össze azzal az új, optimista emberképpel, amelyre lecserélték a keresztény realista emberképet, és az új teológiával, amely alapján változtatni akartak.
A változások egyik meglepő áldozata a „lélek” (anima) kifejezés volt. Az új rítus valamiért nem kedveli az emberi lélekre való hivatkozást: míg a régiben 643-szor, az újban csak 141 esetben szerepel az emberi lélek (az 1962-es és 2002-es latin editio typica alapján). Emögött talán az a felfogás húzódik meg, amelyet még ma is sok helyen tanítanak teológiákon, hogy az ember a testnek és léleknek olyan szoros egysége, amelynek szétválása esetén már nem lehet emberről beszélni. Ezért valójában botrány számukra a lélek elválása a testtől a halálban, de az igazi botrány az emberi lélek halál előtti említése, és végképp a testnek a lélek elleni tusakodásáról való beszéd. A lélekről való beszéd szerintük rossz (dualista, stb.) teológiai felfogásról tanúskodik, amit helyesbíteni kell, még annak árán is, hogy ezzel ellentmondunk a kinyilatkoztatásnak, átírva a test lélek elleni küzdelmének tapasztalatát és tanítását, a halál, a különítélet, a test feltámadása és az végítélet témakörében Egyház által tanítottakat, vagy legalábbis mélyen hallgatva róluk.
De teljesen eltűnt Isten haragjának említése is. Mivel a modern(ista) ember szubjektív alapvetésű, az érzelmek döntő szerepet játszanak Istenhez való viszonyában is. Isten haragjának említése félelmet kelt az emberben (és haragot a modernistákban), ami nagyon negatív és mindenáron kerülendő érzés. Saját szalmabábui ellen küzdve nem tudja ezt a haragot az igazságosság vonatkozásában értelmezni, nem érti, hogy a Teremtő akarata objektív rendet jelent, amelynek megsértése objektív szükségszerűséggel igényli az igazságtételt, amely haragként írható le, mert “rettenetes az Élő Isten kezébe esni”. Mert nem hiszi, hogy rettenetes volna, ha lesz ítélet egyáltalán, és nem hiszi, hogy bármilyen örök súlya lenne a bűnnek, amihez ragaszkodik. Nem fér össze felfogásukkal Isten haragja, sem a szentírásban, sem a szentmisében. Ezért az előbbit csak figyelmen kívül hagyják, az utóbbit meg is változtatták.
A bűnt nem csak ellenzik, de bizonyos bűnökről nem is akarnak hallani… Az olvasmányok közül az új rítusban valamiért eltűnt Szent Pál figyelmeztetése: “Aki tehát méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen.” (1 Kor 11,27)
A változtatások során a régi szentmise imáinak nagy részét egyszerűen eltörölték, ennek során például a kollekta-könyörgések 83%-a odaveszett. A megmaradt könyörgéseket is átszerkesztették, megváltoztatták az értelmüket, hogy összeférjenek az új ember- és világképpel.
John Zuhlsdorf atya a napokban mutatott erre egy konkrét példát: az Aprószentek ünnepi kollekta-könyörgést hasonlította össze a régi és az új rítusban. Ez a két könyörgés azon könyörgések körébe tartozik, amely nagyfokú hasonlóságot mutatnak a két rítusban. Mindössze csak egy mondatot és egy jelzőt töröltek az újból.
Régi rítusban: „Isten, kinek dicsőségét az ártatlan vértanúk a mai napon nemcsak szóval, hanem halálukkal is vallották, kérünk fékezd meg bennünk a vétkes hajlamot, hogy a benned való hitet, melyet nyelvünk hirdet, erkölcsös életünk is vallja.”
Új rítusban: „Istenünk, az Aprószentek a mai napon nem szóval, hanem vértanúhalálukkal hirdetik dicsőségedet. Add, kérünk, hogy beléd vetett hitünket ne csak szavunkkal valljuk, hanem életünkkel is tanúsítsuk.”
A kihagyott mondat: „omnia in nobis vitiorum mala mortifica”, azaz a kérés, hogy a vétkekre való hajlam minden rosszaságát ölje meg bennünk, amelyet a misszálé így fordít: „fékezd meg bennünk a vétkes hajlamot”. Ezen kívül eltűnt az “erkölcsös” jelző az életünk mellől, teljesen megváltoztatva a könyörgés értelmét.
Mi lehet ennek az oka, miért kellett eltűnnie az erkölcsre való hivatkozásnak, és Isten segítségül hívásának a vétkes hajlam legyőzésében? Így ír erről Zuhlsdorf atya:
„A novus ordós könyörgés egy rossz ima? Egek, dehogy! De ez egy nagyon más ima, nem igaz? Távolítsuk el a “mortifikációt” a bűnnel kapcsolatban (“meghalni a bűnnek”)… és máris nagyon más lett. És ezek a fogalmak nem implicit módon szerepelnek az erkölcsről szóló könyörgésben. Ellenkezőleg.
Nézzük meg, mit vágtak ki az aprószentek ünnepén mondott imából: egy könyörgést Istenhez, hogy tegyen minket erkölcsössé a vétkeinkkel kapcsolatban! Mivel járna az, ha ISTEN fékezné meg bennünk a rosszat, szemben azzal, hogy MI fékezzük meg magunkban a rosszat? Bizonyára nagyobb szenvedéssel. Mert, ha Istennek kell ezt megtennie, akkor ez elég nehéz ügy lehet.
A vétkek szokások. Az erények is szokások. A szokások olyan cselekedetek, amelyeket könnyen meg tudunk tenni, erőfeszítés nélkül mennek nekünk. Ha valamilyen jót nehéz megtennünk, akkor nincs meg bennünk az azzal kapcsolatos erény. Az erények kialakításához időre és ismétlésre van szükség, ezen kívül általában kegyelemre, valamint arra, hogy tudatosan törekedjünk elérni azokat.
Ezzel szemben a vétkes hajlam – a bűnre vezető rossz szokások – az áteredő bűn hatásai miatt könnyen kialakulnak bennünk. Egyes vétkek rosszabbak, mint mások. Némelyek elég könnyen legyőzhetőek ahhoz, hogy fegyelemmel és szenvedésre való hajlandósággal magunktól is haladást érjünk el ellenük. Valahányszor azt mondjuk magunknak, hogy NEM!, elviselünk egy bizonyos mértékű szenvedést.
Némely vétek azonban nagyon rossz, és mélyen gyökerezik. Ráadásul nagyon is a Lélek ellenségének befolyása alatt állnak, mert olyan dolgokat érintenek, amelyek az Isteni képmás voltunknak a magját sújtják, amelyben teremtettünk.
Bár igaz, hogy az elme és a szív bűnei rosszabbak, mint a pusztán testi vétkek, de ne felejtsük el, hogy ezek az alacsonyabb rendű bűnök, bár testi vágyból eredhetnek, ha egyszer meggyökereztek, átcsaphatnak a súlyosabb lelki bűnökbe. Gondoljunk csak bizonyos testi kapcsolatokra, amelyek kölcsönös lelki visszaélésekké fejlődnek.
Ha magától Istentől kérjük, hogy öljön meg bennünk valamilyen erkölcstelenséget, akkor annak súlyos erkölcstelenségnek kell lennie. Valami olyan fajta bűnnek, amely annyira veszélyes az üdvösségünkre nézve, hogy kérnünk kell ISTENT, hogy tegye meg, mert valószínű, hogy magunktól nem tudnánk…
A könyörgés, hogy Isten pusztítsa el bennünk a vétkeket, magába foglalja a szenvedés elfogadásának készségét.
Akik a régi rítus ellen harcolnak, azokat zsigeri ellenkezésre indítják ezek a fogalmak, és mindazok a dolgok, amelyeket szisztematikusan eltávolítottak a szentmise imáiból.
Nem akarják hallani őket. Nem akarják, hogy emlékeztessék őket olyan dolgokra, mint a bűn, bűnösség, jóvátétel, engesztelés, ítélet, mortifikáció stb.
A Vetus Ordo a vétkeikre emlékezteti őket, és ez gátja az ő projektjüknek, hogy az Egyházat olyan egyházzá alakítsák át, amelyben a tanítást lassanként addig torzítják, míg a súlyosan bűnös dolgot először “tűrhetőnek”, majd “elfogadhatónak” nevezik, és aztán…
Mi lehet az a vétkes hajlam – még ha nem is cselekszenek aszerint -, amely a Vetus Ordo elnyomásának fő támogatói által táplált gyűlölet alapja? Az a fajta erkölcstelenség, ami az égbe kiált, akárcsak az ártatlanok meggyilkolása?”
(Nem is akarom találgatni, hogy Zuhlsdorf atya melyik égbe kiáltó bűnre gondolt a négy közül. Tán a munkások bérének visszatartására…:)
Ha a tények azt mutatják, hogy megkerülhetetlen keresztény alapfogalmakat eltörölt az új rítusból Bugnini és csapata, tényleg meredek állítás lenne azt mondani, hogy nem a keresztény felfogás, hanem egy ideologikus Isten-, ember- és világkép alapján alakították át a szentmisét?
Forrás: invocabo.wordpress.com
Legolvasottabb írások472 times!
