Nyomtatás Nyomtatás

Templom rombolás Magyarországon – Mentsük meg a veszprémi székesegyházat!

Új divat bontakozik ki a katolikus templomok felújításában: azzal az indokkal távolítják el a szentélyek eddigi berendezését, hogy az nem felel meg a mai liturgikus követelményeknek, másrészt pedig amúgy sem a templom stílusát meghatározó korból származik. Hogyan döntik el a műemlékesek, hogy mi dobható ki és mit kell megtartani?

Franciaországi templomrombolás
 

 

Állítsuk meg a magyarországi templomrombolást!
Mentsük meg a veszprémi székesegyházat!

 

És miért nem kerül az eltávolított értékek helyére hasonlóan magas színvonalú, a térbe illő kortárs alkotás? A vita a február elején átadott váci irgalmasrendi kápolna kapcsán újult ki, de korábban a győri székesegyház szentélyének átalakítása és a pannonhalmi apátsági templom felújítása kapcsán is megfogalmazódtak a kritikák.

Teljesen kimeszelték a Váci Irgalmasrendi Kápolna liturgikus terét – a felújított kápolnát február 10-én áldották meg, az ünnepi szentmisét Beer Miklós megyéspüspök celebrálta.

A magyar egyházban nem ez az első olyan felújított liturgikus tér, azaz templom benső, aminek kapcsán kérdéseket fogalmaznak meg hívek, építészek, művészettörténészek egyaránt.

A pannonhalmi apátsági templom, a Mátraverebély-szentkúti kegytemplom és a győri székesegyház szentélyének átalakítása, valamint most a váci kápolna új kialakítása is mintha egy minimalista divat terjedését tükrözné az egyházi építészetben. 

Mi folyik a magyar templomépítészetben? Utánajártunk riportunkban.

Hol mi történt pontosan?

A váci irgalmasrendi kápolnából eltávolították a harmincas évekbeli főoltárt, megcserélték a szentségtartót és a papi székeket, s így most a székek vannak a középpontban, a szentségtartó pedig oldalt; a leglátványosabb pedig az, hogy lemeszelték az 1930-ban Lohr Ferenc által készített freskókat, így a liturgikus tér most tiszta fehér.

Azt tudni kell, hogy az érvényes egyházi előírások szerint ha egy liturgikus teret felújítanak, akkor az új (szembemiséző) oltárnak körbejárhatónak kell lennie,

a régi oltár pedig eltávolítható akkor, ha nem képvisel kiemelkedő művészi értéket. 

Az irgalmasrendi kápolna egy pápai jogú szerzetesrend tulajdona, Kozma Imre atyáéké, a felújításba tehát az egyházmegyének és a megyéspüspöknek nem volt beleszólása.

A győri székesegyház és szentélyének állagmegóvó rendbetétele kétségkívül fontos feladat volt. A 2017 végén átadott, új szentély azonban a korábbihoz képest látványosan eltérő képet mutatott: eltávolították a szentélyrekesztő rácsot, a stallumokat, elvitték a díszesen faragott padokat, és a helyükre térdeplő nélküli támlás székeket helyeztek. Az új, minimalista látványvilágot egy vetítővászon tetőzte be. A székesegyházban ennél sokkal több minden történt, például új kövezetet kapott, a vitákat azonban a szentély átalakítása váltotta ki.

Hogy mennyire eltérő interpretációk születtek ezzel kapcsolatban, ahhoz érdemes összehasonlítani három meghatározó, karakteres katolikus médium vonatkozó cikkeit. A Katolikus Válasz blog cikkeinek a címe „Szentélyrombolás a győri székesegyházban” volt; a püspöki kar félhivatalos hírportáljaként működő Magyar Kurír viszont arról írt, hogy „Kitágult a liturgikus tér”; a SzemLélek blog pedig egyenesen arról értekezik, hogy most a hívek  „közelebb vannak Istenhez”.

A Kurír a konkrétumokról és az indoklásról azt írta: „a felújítás célja, hogy a székesegyház eredeti barokk szépségében legyen látható, és a mai liturgikus igényeknek is megfeleljen”, s ezért „a munkálatok befejezése után minden visszakerült az eredeti helyére, kivéve a szentélyben a barokk átalakítás után jóval később felépített stallum, vagyis a kanonokok számára kialakított ülőhelyek és a cancellus (áldoztató rács)”. Hozzáteszik: „ahogyan ma visszakövethető, eredetileg ezek a stallumok nem voltak részei a kialakított barokk templombelsőnek. Jól mutatja mindezt az is, hogy az oldalhajót a főhajóval összekötő oszlopokat és mellékoltárokat meg kellett faragni azért, hogy beépíthessék ezeket a padokat. A korabeli leírások szerint az is megállapítható, hogy legalább három stádiuma lehetett a stallum beépítésének. Az utolsóra a 19. század végén vagy a 20. század elején kerülhetett sor.” Így a „most elvégzett felújításnak köszönhetően művészeti szempontból egységesebbé vált a székesegyház.”

Tény, hogy a pap 20-25 méterre volt így a hívektől, a stallumokat pedig már régen nem használták rendeltetésüknek megfelelően (a székesegyház papságának felsorakoztatására vagy a kórus számára), ugyanakkor előfordultak alkalmak, például egyes zarándoklatokkor, amikor a stallumokban is a hívek ültek, ki tudták tehát használni azokat. A szentélyrekesztő rács pedig igen alacsony volt (mint mindenhol), a látványt egyáltalán nem takarta el.

Pannonhalmán pár éve számos, középkor utáni,főleg 19. századi fejleményt „csináltak vissza”, hogy visszaadják a templomot a szerzetesközösségnek. A felújítás vezetője John Pawson sztárépítész volt. A szentély 19. századi baldachinját a szerzetesek ugyan szerették volna eltávolítani, de ebbe először a műemlékfelügyelet nem egyezett bele, de végül 2015-ben ezt is sikerült véghez vinni. (Nyitóképen: Pannonhalma új oltára)

Műemlék versus mai használat

A liturgikus terek elsősorban a szentmise összetett céljait szolgálják, így az egyik fő vita ezzel kapcsolatban a hívek között az, hogy biztos egy konferenciaközpont-szerű vagy leegyszerűsített szentély segít-e közelebb Istenhez; ám a műkedvelő turista nem biztos, hogy hívő, így mi inkább az átalakítások építészeti-művészettörténeti indokoltságára voltunk kíváncsiak. Természetesen a felújítások különböző megközelítéseinek filozofikus problémái itt sem kerülhetők meg, de azért vannak irányelvek. 

Megkerestük a győri egyházmegye illetékeseit, a váci irgalmasrendi kórház főigazgatóját és Kelecsényi Kristóf művészettörténész-műemléki szakértőt, egyben az Örökségfigyelő blog szerkesztőjét. 

Ugyanakkor szembesültünk azzal a problémával, hogy míg annak idején a Nemzeti Várprogrammal és a várak visszaépítésével kapcsolatban szinte minden szereplőt meg tudtunk szólaltatni pro és kontra, az egyházi helyreállítások esetén a szakmába nem beágyazott, kívülálló érdeklődőként igen nehéz vagy egyenesen lehetetlen volt számunkra kideríteni, hogy ki felelt a felújítások esetén a részletes koncepciójáért, ki volt a tervező. Tőlük függetlenül is

nehéz az egyházi felújítások ügyében nyilatkozót találni,

főleg azok körében, akik érintettek. 

Forrás: mandiner.hu

Legolvasottabb írások749 times!

Print Friendly, PDF & Email