Szentáldozás

Vagy másképpen Oltáriszentséghez járulás. A szentségek közül a legfontosabb abban a tekintetben, hogy megerősíti az emberi lelket a szentség vétele abban, hogy “kerülje a bűnt és a bűnre vezető alkalmat”, azaz ellene tudjon mondani a sátán csábításának. Ugyanis Anyaszentegyházunk a bűnnel kapcsolatban tanít néhány nagyon fontos dolgot, mely manapság már nem ismert (az emberek nem foglalkozna vele).

Ha definíció szerint nézzük:

“A bűn Isten parancsát tudva és akarva megszegni”

Éva és Ádám elkövette a történelemben a második (az ember számára első) bűnt. A másodikat, mert az elsőt az angyalok a lázadásukkal követték el, és ezért taszíttattak le a mennyekből a nekik létrehozott pokolba. Az ember számára az első bűnt Éva követte el azzal, hogy Isten parancsa ellenére szakított a gyümölcsből, majd Ádám követte őt. Isten büntetése enyhébb volt a számukra, mint az angyaloké, ugyanis kiűzte őket a paradicsomból (mennyországból), mely bezárult az emberi faj előtt. (Szeráfok őrizték lángpallossal a kapukat). A kiűzetés mellett “az ember akarata meggyengült, az értelme elhomályosult” a bűn megítélése tekintetében, ahogyan a Dogmatika és a dogma tanítja.

A bűn tekintetében két félét kell megkülönböztetnünk:

  1. Halálos, vagy súlyos bűn
  2. Bocsánatos bűn.

Amennyiben halálos bűnben halunk meg, akkor egyenesen a pokolba jutunk ahonnan a végső ítéletkor sincs kiút (azt szoktam mondani, hogy “egy irányú menetjegyet vált az ember a pokolba“).

A szentáldozás (protestánséknál Úrvacsora) szentség vételét jelenti, ahogy az elején megállapítottuk. A katolikus Anyaszentegyház tanítja, hogy a szentmisében a felszentelt pap valóságosan “Jézus testévé és vérévé” változtatja az ostyát és a bort, az konszekrálja, vagyis transsubstantiatio következik be, ami azt jelenti, hogy a kenyér és a bor az átváltoztatás után lényegét tekintve már nem bor és kenyér, hanem “Jézus Krisztus teste és vére“, azaz Jézus valóságosan jelen van a két színben.

A protestánsok ezt nem tudják megtenni (konszekráció és transsubstantiatio) mert nem rendelkeznek hatalommal hozzá, azzal a hatalommal, amit Jézus adott az apostolainak és amit az apostolok és utódaik adnak át az áldozópapságnak. Ezért mindenféle csűrés-csavarást vezettek be az értelmezésben, amit a következő ábra is mutatni fog,

de az ábrán túl vannak lényegi szempontok, amiből csak kettőt járnánk körül, mert magyarországi viszonylatban ezek a fontosak.

  1. Kálvinisták (művésznéven reformátusok)
    szerint csak és kizárólag akkor van Jézus Krisztus jelen a “szentségben(röhög animáció), ha azt Úrvacsorázó valóban hiszi, hogy benne van. Ehhez szükséges a személyes hitét kinyilvánítani egy “Ámen”-nel. Ha ezt összehasonlítjuk a katolikus tanítással, akkor látni kell, hogy egy katolikus “szentségvevőnek” nem szükséges a hitét kinyilvánítani, mert a transsubstantiatio (átlényegülés) a felszentelt pap szavai által – a pap életállapotától, életszentségétől, esetleges hitetlenségétől függetlenül bekövetkezik. Ezért mondható el, hogy a Novus Ordo Missae-ben a szentáldozáskori válasz “Ámen” teljesen felesleges – eretnekség –. Ugyanis ez a II. Vatikáni Zsinat utáni újmisében honosodott meg. A tridenti rítusúban nem található meg.
  2. Lutheránusok (művésznéven evangélikusok)
    egyszerűbben kezelik az átváltoztatás lényegét: szerintük megtörténik az átváltozás 😥 , de csak egy óra hosszára. Utána megszűnik. Ezzel annyiban nem érdemes foglalkozni, hogy így olyan, mint ha az Úristen egy óra múlva világgá menne a “kenyérből és a borból”.

Visszatérve a szentáldozáshoz: amikor szentáldozáshoz járulunk, akkor egyesülünk az egy vagy két színben megjelenő Jézus Krisztussal. A vele való egyesülés és jelenléte bennünk “megerősíti a lelkünket, értelmünket jobban megvilágosítja” hogy erősebben tudjunk ellenállni a sátán bűnre csábításának.

Másik fontos dolog a szentáldozás tekintetében:

Jelenleg – a II. Vatikáni Zsinat óta – kétféleképpen járulhatunk szentáldozáshoz, kétféle módon fogadhatjuk a szentséget:

  1. Nyelvre és minden esetben térdelve.
  2. Kézbe és állva.

Mi a lényeges különbség:

az első esetben leborulok a Szent ostyában található isteni felség előtt (térdelés), elismerve a teremtőképességét, a világ működésben tartó képességét, azaz mindenhatóságát. A nyelv minden esetben tisztább, mint a kéz, mely ha mást nem, de a padokat megérinti, amikor leülsz, ezáltal tisztátalanná válik.

a második esetben nem ismerem föl(el) Isten mindenhatóságát, ráadásul piszkos kezembe veszem a szentséget, és a valóságos jelenlétet degradálom (lefokozom) egy vacsora (reggeli, ebéd, étkezés) szintjére, ezáltal a tanítást hitünket is leértékelem.

Legolvasottabb írások399 times!

Print Friendly, PDF & Email