Prédikáció
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Nagy örömömre szolgál, hogy a római rítus ősibb szokása szerinti pápai szentmisét ajánlhatom fel az Önök templomában (USA/Florida/Tampa Bay) a mi Urunk Jézus Krisztus Királyunk ünnepén. Köszönöm Gregory Parkes püspök úrnak, hogy szívélyesen fogadott a Szent Péter Egyházmegyében. Parkes püspök úr sajnálatát fejezte ki nekem, amiért nem tud jelen lenni a mai pápai szentmisén, és megkért, hogy tolmácsoljam Önöknek legmelegebb üdvözletét. Köszönetet mondok Edwin Palka atyának és mindazoknak, akik olyan szorgalmasan dolgoztak, hogy mindent előkészítsenek a mai pápai szentmisére. A szentmisét az Önök szándékaiért ajánlom fel.
Krisztus királyságát, amelyet ma ünnepélyesen ünnepelünk, legjobban a római helytartóval, Poncius Pilátussal folytatott párbeszédén keresztül érthetjük meg, mielőtt Pilátus keresztre feszítés általi halálra ítélte volna. Amikor Pilátus kikérdezte Urunkat az Ő királyságáról, Urunk nem tagadta, hogy Ő király. Megmagyarázta azonban az Ő királyságának egyedülálló természetét, nevezetesen azt a királyságot, amely “nem e világhoz tartozik” (Jn 18, 36). Ez Isten Fia uralma, aki azért jött a világba, hogy “bizonyságot tegyen az igazságról” (Jn 18, 37), és megszabadítsa az egész emberiséget a csalások rabságából, amelyekkel a Sátán a bűnbe és az örök halálba vezetne minket. Krisztus Pilátusnak teljes bizalommal válaszolt az Atya Isten üdvösségének ígéretébe, a Sátán feletti győzelembe, amelyért az Atya elküldte Őt a világba.
Krisztus, a Király örökké uralkodik dicsőségben a Keresztről. Királyi Szívéből, amelyet a római katonának a kereszthalálakor megengedte, hogy átszúrjon, soha nem szűnik meg szívünkbe árasztani a Szentlélek, az Igazság Lelkének hétszeres ajándékát. Így az Ő tanúságtétele az igazságról az egész emberiség üdvösségéért soha nem szűnik meg. Röviden, Krisztusban megvalósul minden dolog helyes rendje, a menny és a föld egyesülése, ahogyan azt az Atya Isten kezdettől fogva elgondolta. Krisztus legyőzi a rendetlenséget, amelyet Első Szüleink lázadása hozott a világba Isten ránk és a világra vonatkozó akarata ellen. Azzal, hogy nem engedelmeskedtek Istennek, Első Szüleink a Sátán által az elméjükbe és a szívükbe bevezetett megtévesztésnek megfelelően azt hitték, hogy Istenné válnak. A megtestesült Fiú Isten engedelmessége visszaállítja, helyreállítja az ember eredeti közösségét Istennel, és ezáltal a békét a világban.
Ez a hit misztériuma, amely megtanít minket Krisztus királyságára. Krisztus összehasonlíthatatlan valóságát – a két természetet, az emberi és az isteni természetet Isten Fiának egy személyében – különböző aspektusok alatt szemléljük, különböző címekkel hivatkozva Krisztusra, például Isten Fia és Mária Fia, Örök Főpap, Isteni Tanító és Örök Törvényhozó. Valójában a Fiú Isten megváltó megtestesülésének misztériuma olyan nagy, hogy csak analógiák útján próbálhatjuk megérteni, különböző címek használatával, amelyek rámutatnak a páratlan valóságra, de soha nem fejezik ki teljesen. XI. Pius pápa a Quas Primas című enciklikájában, amellyel “a mi Urunk Jézus Krisztus Királyfiának ünnepét minden évben az egész világon megtartandónak”[1] nyilvánította, a világ püspökeihez írt, és arra kérte őket, “gondoskodjanak arról, hogy minden plébánián prédikációkat tartsanak a népnek, hogy megtanítsák őket ennek az ünnepnek az értelmére és fontosságára, hogy életüket úgy rendezzék, hogy méltók legyenek az isteni Király hűséges és engedelmes alattvalóihoz. “[2] A mi Urunk Jézus Krisztus Királyunk ünnepének liturgikus megtartása valójában a tökéletesebb engedelmesség kegyelmét adja annak, aki egyedül a mi Megváltónk, aki egyedül “az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6).
Auxiliary Bishop Athanasius Schneider of Astana, Kazakhstan and U.S. Cardinal Raymond L. Burke, patron of the Knights and Dames of Malta, and other clergy participate in the 6th annual March for Life in Rome May 8. The march ended outside St. Peter’s Square at the Vatican where Pope Francis was leading the Regina Coeli. (CNS photo/Paul Haring) See ROME-MARCH-LIFE May 9, 2016.
A Szent Eucharisztiában, amelyet most ünnepelünk, Krisztust életünk és világunk Királyának kiáltjuk ki, és felajánljuk Neki azt az imádatot, amelyet minden királyok között egyedül Ő érdemel meg. Szent Pál szavaival a mai levélben hálával tölt el bennünket az Atya Isten iránt, aki “megszabadított minket a sötétség uralmától, és átvitt minket szeretett Fiának országába, akiben megváltásunk van, a bűnök bocsánata” (Kol 1, 13-14). Az eucharisztikus áldozatban való részvételünkkel, szívünknek Jézus eucharisztikus Szívébe való átadásával elismerjük, hogy “Isten egész teljessége” (Kol 1, 19) Krisztusban van. Mi több, elismerjük, hogy Krisztus keresztáldozata által, amelyet az eucharisztikus áldozatban szentségi módon jelenvalóvá tesz, Isten “mindent kiengesztelt magával, akár a földön, akár a mennyben, békét teremtve az ő keresztjének vére által” (Kol 1, 20).
Ahogyan szegény és bűnös szívünket Krisztus Király dicsőségesen átszúrt Szívéhez emeljük az eucharisztikus áldozatban, Ő lefelé nyúl, hogy magához vonzzon minket dicsőséges Királyi Szívébe, amelyben megtisztít minket a bűntől, és nyugalmat és erőt ad nekünk. Krisztus Királyisága egyértelműen kiterjed az egyéni emberi szívre, és olyan engedelmességet hív elő, amely felszabadítja az egyént, hogy azzá váljon, amivé Isten teremtette őt.
Szent János Pál pápa első enciklikájában, a Redemptor Hominisban utalt Krisztus királyságának valóságára az emberi szívben. Az ember Krisztusban való hivatásáról szóló vitát folytatva, különösen ahogyan azt a II. vatikáni ökumenikus zsinat tárgyalta, különös figyelmet szentelt annak királyi jellegének. A zsinat tanítására hivatkozva így írt:
… [Egyetlen elem látszik kiemelkedni mindezen gazdagság közepette: a Krisztus királyi küldetésében való részesedés, vagyis az a tény, hogy önmagunkban és másokban újra felfedezzük hivatásunk különleges méltóságát, amelyet “királyságnak” nevezhetünk. Ez a méltóság a szolgálatra való készségben fejeződik ki, Krisztus példája szerint, aki “nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy szolgáljon”. Ha Krisztus e magatartásának fényében “királlyá lenni” valóban csak úgy lehetséges, hogy “szolgává lenni”, akkor a “szolgává lenni” is olyan nagy lelki érettséget követel, hogy azt valóban “királlyá lenni” kell leírni. Ahhoz, hogy méltóan és hatékonyan tudjunk szolgálni másoknak, képesnek kell lennünk arra, hogy uralkodjunk magunkon, rendelkeznünk kell azokkal az erényekkel, amelyek ezt az uralmat lehetővé teszik. Krisztus királyi küldetésében való részesedésünk – az ő “királyi funkciója” (munus) – szorosan összefügg mind a keresztény, mind az emberi erkölcsiség minden területével[3].
Krisztus királysága az emberi szívek felett nem valami eszménykép, amelyre mindenki hivatott, de csak kevesen érhetik el. Sokkal inkább az isteni kegyelem valósága, amely még a leggyengébbet is hozzásegíti ahhoz, hogy az erény hősies fokára jusson, ha csak együttműködik az isteni kegyelemmel. Jézus Királyi Szívének, az Ő Legszentebb Szívének képe arra emlékeztet bennünket, hogy mindig benne, mindenekelőtt a Szent Eucharisztiában keressük az ihletet és az erőt mindennapi életünkhöz, amelyet joggal nevezünk az életszentség királyi útjának.
Krisztus Király ünnepét ünnepelve újítsuk meg az Ő Királyi Szíve iránti odaadásunkat. Tartsuk szemünk előtt minden nap Krisztus Király képét, aki dicsőséges, átdöfött Szívéből uralkodik életünkben. Minden nap folyamán helyezzük szívünket teljesen az Ő Szívébe, ahogyan azt legtökéletesebben az Eucharisztikus Áldozatban tesszük. Kérjük, hogy tisztuljon meg életünkben mindattól, ami megakadályozza, hogy az Ő igazsága megvilágosítsa lényünk minden porcikáját, világunk minden szegletét. Jézus Szentséges Szíve iránti odaadásunk által Krisztus Király uralkodjék szívünkben és otthonainkban. Ha Jézus Szentséges Szívének képét már elhelyeztétek otthonotokban, akkor szánjatok ma időt arra, hogy imádkozzatok a kép előtt, kérve, hogy Krisztus Király mindig uralkodjék szívetekben és otthonotokban. Ha Jézus Szentséges Szíve még nem került trónra otthonában, kezdje el ma a trónra emelés előkészületeit.
Krisztus Király az Ő dicsőséges, bűneinkért átszúrt Szent Szívéből uralkodik szívünkben. Királyi Szívéből szüntelenül árasztja szívünkbe a Szentlélek isteni életét. Emeljük fel szívünket Krisztus Királyunkhoz. Legyünk egy szívben az Ő Királyi Szívével, legyünk hűséges tanúi az igazságnak, amely szabaddá tesz bennünket arra, hogy kövessük Őt az életszentség, az Isten és egymás, különösen a leginkább rászoruló testvéreink iránti tiszta és önzetlen szeretet királyi útján.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Raymond Leo BURKE bíboros
[1] “… festum D. N. Iesu Christi Regis …, quotannis, ubique terrarum agendum.” Pius PP. XI, Litterae Encyclicae Quas primas, “De Festo Domini Nostri Iesu Christi Regis constituendo,” 11 Decembris 1925, Acta Apostolicae Sedis, 17 (1925) 607. [QP]. English translation: http://w2.vatican.va/content/pius-xi/en/encyclicals/documents/hf_p- xi_11121925_quas-primas.html, pp. 10-11, no. 28. [QPEng].
[2] “… ad populum e singulis paroeciis contiones, quibus is de rei natura, significatione et momento accurate monitus atque eruditus, sic vitam instituat ac componat, ut iis digna sit, qui divini Regis imperio fideliter studioseque obsequuntur.” QP, 608. English translation: QPEng, p. 11, no. 29.
[3] “… [I]nter abundantiam istam doctrinarum una pars profecto eminere videtur: participatio regalis muneris Christi, quatenus unusquisque detegit in se et in aliis peculiarem vocationis nostrae dignitatem, quae «regalitas» potest nominari. Haec quidem dignitas monstratur in prompta serviendi alacritate secundum Christi exemplum, qui «non venit ministrari sed ministrare». Si igitur secundum illum Christi habitum vel affectum aliquis «regnare» proprie valet dumtaxat «serviendo», simul postulat illud «serviendi» officium talem maturitatem spiritualem, quae dicenda sit prorsus signifcare aliquem «regnare». Ut quis ideo digne efficaciterque ceteris inserviat, oportet is dominetur in semet ipsum possideatque virtutes, quae permittant, ut ita dominetur. Nostra participatio regalis missionis Christi – illius quidem «muneris regalis» – arcto vinculo cohaeret cum omni regione doctrinae moralis, tam chistianae quam etiam humanae.” Ioannes Paulus PP. II, Litterae Encyclicae Redemptor Hominis, “Pontificali eius Ministerio ineunte,” 4 Martii 1979, Acta Apostolicae Sedis, 71 (1979), 316, n. 21. English translation: Pope John Paul II, Encyclicals (Trivandrum, Kerala, India: Carmel International Publishing House, 2005), p. 1116, no. 21.
Forrás: onepeterfive.com
Legolvasottabb írások239 times!
