Sokan kérdezték már, hogy miért nem vagyok szedevakantista, vagy vakon engedelmes. Az Anyaszentegyház fogyatkozhatatlanságának (indefectibilitas) egyik konszenzuális kritériuma a joghatósági hatalom (potestas iurisdictionis) folyamatossága, vagyis a kulcsok hatalmának szakadatlan láncolata a tanbeli tévedhetetlenség (infallabilitas) és a hét szentség érvényességi épsége (integritas) mellett.
A pápaság legalább elvben helyreállítható kell, hogy legyen, ha valaki azt állítja, hogy megszakadt bármi okból huzamosabb ideig a pápák láncolata. Nem válasz az, hogy „nem tudjuk”, hogyan. Ugyanis ha épp nincs pápa, akkor is a formális jogi keretek között választhatónak kell lennie a pápának. A szedevakantisták szerint ez pedig megszűnt, mivel nincsenek már törvényesen kreált bíborosok, sőt, törvényesen kinevezett püspökök. Ha pedig így van, akkor a pokol kapui erőt vettek az Isten Országán. Az alaki jogfolytonossággal átadott kormányzói és tanítói hatalom önmagában nem mond semmit a fegyelmi és tanbeli tartalomról, de folyamatosságának fel kell állnia, mert ez az egyház láthatóságának és moraliter biztos felismerhetőségének kritériuma.
A törvényesség (legitimismus) elve, ami biztosítja a jogfolytonosságot (successio legalis vel iuridica) azt mondja ki, hogy jogszabályok alkotása, változtatása és eltörlése csupán csak az jogrend értelmében arra hivatott tényezők által eszközölhető. Azaz jelen esetben az alakilag törvényes pápák és alakilag törvényes püspökök által, akik birtokolják az apostoloktól a második eljövetelig folyamatos joghatósági hatalmat. Ha valaki azt állítja, hogy alakilag érvénytelen egy nyilvánvaló pápaként, vagy püspökként egzisztáló személy tartalmi okok miatt, a bizonyítás terhe a jogbiztonság okán rajta áll, és a bizonyítást a törvényes egyházi fórumokon kell végigvinnie.
Tartalmilag egy törvényes püspök, a törvényes püspökök különböző szinten (tartományi zsinat, országos zsinat, egyetemes zsinat) összegyűlt közössége, vagy akár szétszóródott többsége, vagy a törvényes pápa önmagában hozhat igazságtalan, sőt a magasabb jognak ellentmondó, így derogált jogszabályokat, hozhat igazságtalan, sőt a magasabb jognak ellentmondó, így derogált ítéleteket, méltatlanul kormányozhatja az Anyaszentegyházat fegyelmileg (disciplinaliter), de nem törölheti el érvényesen az isteni és apostoli jogon álló fegyelmi törvényeket. Az ilyen igazságtalanság nem érinti a fogyatkozhatatlanságot.
Tartalmilag egy törvényes püspök, a törvényes püspökök különböző szinten (tartományi zsinat, országos zsinat, egyetemes zsinat) összegyűlt közössége, vagy akár szétszóródott többsége, vagy a törvényes pápa önmagában tévedhet tanbelileg (doctrinaliter) a dogmanyilvánítást kivéve. Az ilyen tévedés nem érinti a fogyatkozhatatlanságot.
Erre írja Diekamp is, hogy alapesetben a katolikus köteles moraliter minden formálisan törvényes joghatósági (akár fegyelmi, akár tanbeli) döntésnek engedelmeskedni, kivéve azon rendkívüli eseteket, amikor lelkiismeretes vizsgálat után arra a meggyőződésre jutott, hogy az illető döntés tévedésen alapszik, vagy magasabb jogszabálynak ellentmond, így érvénytelen. Ebben az esetben moraliter köteles ellenállni az adott rendelkezésnek egy pap is, szerzetes is. Aki ezeknek ellenáll, nem követi el az engedetlenség bűnét, sőt, akkor követné el, ha engedelmeskedne. Az ilyen illető teljes egységben marad a katolikus Anyaszentegyházzal.
Az engedelmesség kötelme egy emberi elöljárónak, ha az Isten is rendelte, nem abszolút érvényű, Aquinói Szent Tamás szerint is, és világosan nem köt ’in concreto’ moraliter, ha magasabb törvénnyel, elsődlegesen az Isten törvényével ellentétes tartalmilag az adott, formálisan engedelmességet megkövetelő döntése. (STh IIa-IIae, Q 104 et 105.)
Illusztratív példaként felvethető feltéve, de meg nem engedve a következő eset. Ha egy – mellesleg a székesegyházát egy antikatolikus ideológiai hátterű építészeti doktrína okán tönkretevő – ordinárius arra akarja kényszeríteni egy tetszőleges papját, hogy szentségtörő, profanizáló módon áldoztassa meg a híveket, és az illető klerikus fiúi tisztelettel érvelve kifejti, hogy amit kér, azt papként nem teljesítheti, mire csak legyint fölhördülve, hogy „ez baromság, én vagyok a püspököd, én parancsolok neked, engedelmeskedj, különben felfüggesztelek”, a formálisan törvényes, de tartalmilag érvénytelen felfüggesztés Kain-bélyegét is vállalnia kell, és az egzisztenciális ellehetetlenítést. A tárgyilag igaz katolikus hit ellenében nem érvényes kánoni felsőbbség. Ez olyan, mintha egy apa a természetjogból és a tételes isteni jogon álló Tízparancsolat negyedik parancsából eredő felsőbbsége okán prostitúcióra akarná kényszeríteni a lányát, és a szülők iránti engedelmességre hivatkozva azzal fenyegetné, hogy különben kitagadja.
Ha egy püspök, vagy egy pápa egy fegyelmi kérdésben tanúsított igazságtalansága, vagy tartalmi tanbeli tévedése miatt – melyekre számos példát hoz az egyháztörténelem – önmagában a hivatalát elvesztené, teljes jogbizonytalanság állna be, az Anyaszentegyház látható – vagyis intézményi, jogi – mivolta elmosódna, szétesne.
Ezért az Anyaszentegyház tartalmi oldalát annuláló vak engedelmesség, és a formai oldalát tagadó szedevakantizmus téves magatartás akkor, ha tárgyi nyilvánvalósággal felismerhetően súlyosan – hangsúlyozom, súlyosan – igazságtalan, vagy a hitet és a szentségeket legalább is súlyosan veszélyeztető egy törvényes egyházi felsőbbség kánonilag formálisan kifogástalan döntése.
Ilyen esetekben a helyes magatartás, a morális kötelem a formális egyházi felsőbbség elismerése (recognitio), és kizárólag az ilyen (tárgyi nyilvánvalósággal felismerhetően súlyosan igazságtalan, vagy a hitet és a szentségeket legalább is súlyosan veszélyeztető) döntéseivel szembeni ellenállás (resistentia), míg minden másban a neki való további engedelmesség.
Szász Péter
Legolvasottabb írások388 times!
