Az egyház a folyamatos zsinat állapotában (1)

2022. október 16-án, a vasárnapi Angelus végén Ferenc pápa bejelentette, hogy a püspöki szinódus 16. közgyűlését a Vatikánban tartják meg, két ülésszakban, egy év különbséggel. Az elsőre 2023. október 4. és 29. között kerül sor, a másodikra pedig 2024 októberében.

Ez a bejelentés néhány időszerű gondolatot ihletett Aldo Maria Valli vatikánista számára október 22-i blogjában. Ironikusan nyilatkozik “a zsinat meghosszabbításáról a zsinati szinódusról és az antidogmatikus egyház új dogmáinak diadaláról”.

Az olasz újságíró nagy józan ésszel írja: “Már a zsinat a szinodalitásról zavart kelt. Az Egyház, amelynek nem szabadna “önreflexívnek” lennie, visszahúzódik önmagába, és egyre inkább teljesen emberi intézménynek tekinti magát. És Ferenc döntése, hogy 2024-ig meghosszabbítja a szinódust, megerősíti ezt a tanácstalanságot“.

Az Egyház itt bizonyos értelemben az állandó gyülekezet állapotába helyezi magát, egy 1968-ra emlékeztető gyülekezetiségbe, amelynek kimenetele könnyen megjósolható: a szavak orgiája. Megkülönböztetés ide, megkülönböztetés oda; hallgass és járj, járj és hallgass. A szokásos, a “mereveknek” címzett elítélésekkel.

Folytatja: “Így válik a zsinat az “eseményből” “folyamattá”. Folyamat. Egy újabb divatos szó. Ami a meghatározhatatlanságok szokásos produkciójába fog átcsapni, az igenekbe, amelyek egyben nemek is, a nemekbe, amelyek egyben igenek is, a homályos formulákba, amelyek mindent és annak ellenkezőjét próbálják egybefogni. Mert nem kell “merevnek” lenni.

A kollegialitás jegyében született – és erről már sok mondanivaló lenne – a zsinat az assemblyizmusba torkollik. De egy manipulált gyülekezetbe, mert már a 2014-2015-ös családügyi szinódussal a pápa a püspökök álláspontjaival szemben erőltette, és tulajdonképpen úgy irányította, hogy a központból irányította. És így van ez most is.

A horizonton felsejlő gyülekezetiség tehát lehetőséget ad arra, hogy a decentralizáció nevében doktrinális változásokat vezessenek be. A magiszteri tekintély tovább fog leértékelődni, a zűrzavar még nagyobb lesz, és a nép, a szeretett nép, amelyről oly sokat beszélnek, még jobban összezavarodik.

Aldo Maria Valli itt egy olyan ellentmondást emel ki, amely a legvilágosabb megfigyelőktől sem kerüli el a figyelmét: “Az antidogmatikus egyházban új dogmák halmozódnak fel: a járás és a hallgatás mellett most már a szinodalitásnak is helye van. Egy újabb varázsszó került a listára. A szabály az, hogy minél homályosabb a jelentése, annál jobb“.

A zsinat meghosszabbításáról szóló döntés a szinodalitásról azt a gondolatot szolgálja, hogy az Egyháznak mindig zsinaton kell lennie. Vagyis egyre folyékonyabb és folyékonyabb. Egy állandó gyülekezetiség, amely a tekintélyt kíséri, és maga is magiszteriummá válik. Azzal az eredménnyel, hogy mindent legitimál. Mert egy olyan Egyház, amely jár, hallgat és mérlegel, egy zsinati Egyház, nem egy olyan Egyház, amely dönt, amely korlátokat szab, hanem egy “nyitott” és “kifelé” forduló Egyház.

“Készüljünk fel az üres szavak és kétértelmű formulák áradatára. Az antidogmatikus egyház új dogmái már kialakulóban vannak, és egyre szemérmetlenebb módon manipulálják majd őket.”

Egy álruhás zsinat

Az október 24-i Vatikáni Hétfőben Andrea Gagliarducci is rámutat az állandó zsinat állapotában lévő Egyház veszélyére: “Ferenc pápa egy ideje állandó zsinati állapotba helyezte az egyházat. A családról szóló szinódust két ülésszakban, 2014-ben és 2015-ben tartotta meg“.

A 2018-as ifjúsági szinódus után 2019-ben volt egy különleges szinódus a pánamerikai régióról. A mostani zsinati úttal, amely 2024-ig tart, elmondható, hogy Ferenc pápa pontifikátusa éveinek több mint felében az egyház zsinati állapotban van.

Az olasz vatikánista úgy véli, hogy Ferenc szerint a zsinati út a “jobb eszköz arra, hogy továbbvigye az egyházról alkotott elképzelését, amelyet ő maga szem előtt tart”. Majd így folytatja: “A pontifikátus kezdetén sokan féltek attól, hogy Ferenc pápa összehív egy III. vatikáni zsinatot. Ez az állandó zsinat úgy tűnik, hogy egy álruhás zsinat“.

Az egyetlen különbség az, hogy a jelentős kérdéseket nem nyíltan vitatják meg a püspökök és a szakértők egy átlátható és dinamikus gyűlésen. A nagy témák a zsinati megbeszéléseken merülnek fel, olyan helyzetekben, amelyekben nincsenek eredmények, csak előre- vagy hátralépések, amelyek meghatározása aztán a tekintélyen múlik. A tekintély azonban nem határozza meg őket, hanem folytatja ezt az állandó vitát“.

És pontosan megjegyzi: “Talán éppen azért, mert a pápa nem foglal egyértelműen állást, egyes püspöki konferenciák messzire eljutottak a saját útjukon, és jelentős tanbeli változásokra vonatkozó javaslatokhoz jutottak. Ilyen a németországi egyház zsinati útja, de nem csak az“.

Elolvashatják a franciaországi, németországi és svájci zsinat nemzeti jelentéseit, hogy lássák, merre haladunk a tanítás szintjén, nem is beszélve a belgiumi Flandria püspökeinek döntéséről, hogy meghatározzák a homoszexuális párok megáldásának modelljét.

Andrea Gagliarducci elítéli a pápa látszólag “képlékeny” hozzáállását, aki azonban “természetes döntéshozónak mutatja magát, és semmilyen vita nem vezette arra, hogy ne hozzon döntéseket. Gondoljunk csak a Kúria reformjára, amelyet szinte mindig a bíborosi tanács ülésein kívül hozott és hirdetett ki“.

Valójában “a pápa azonban nem foglal pontos állást a vitákban. Mindenkinek meghagyja a lehetőséget az értelmezésre, és csak később engedi érthetővé válni, hogy szerinte mi lehet a legjobb értelmezés. Így mindent úgy hagy, ahogy van, egyúttal mindent megváltoztat“.

A pápa marad a központi hivatkozási pont, de mindenekelőtt a kormányzati ügyekben…. A doktrinális kérdésekben minden felfüggesztettnek tűnik, kivéve néhány döntést, amelyek azonban a liturgikus szférát érintik – mint például az Usus Antiquior mise liberalizációjának eltörlése.

Forrás: fsspx.news

Legolvasottabb írások252 times!

Print Friendly, PDF & Email