2022. október 16-án, a vasárnapi Angelus végén Ferenc pápa bejelentette, hogy a püspöki szinódus 16. közgyűlését két ülésszakban, egy év különbséggel tartják a Vatikánban: az elsőt 2023. október 4. és 29. között, a másodikat pedig 2024 októberében.
A Res novæ október 1-jei számában Fr. Claude Barthe rámutat, hogy ezt a kétértelműséget a II. vatikáni zsinat által kívánt reform radikális kétértelműsége okozza. Megfigyel egy ma is nyilvánvaló hatást: “Amikor az Egyház a XXI. század hajnalát látta, a II. vatikáni zsinat alapvető kudarcát annak elsődleges célja, a misszió szempontjából tudtuk lemérni“.
“Nemcsak, hogy nem látott többé sok megtérést, hanem a hívek, a férfi és női rendtagok és a papok száma is annyira csökkent, hogy úgy tűnt, mintha eltűnne, legalábbis Nyugaton. A II. vatikáni zsinat üzenete az volt, hogy alkalmazkodjunk korunk emberének érzékenységéhez, és egy megfiatalított, átalakult és modernizált Egyházként vonzónak tűnjön számukra. De ez egy cseppet sem keltette fel az érdeklődésüket“.
Ennek a katasztrófának az oka Fr. Barthe szerint: “visszatekintve az idő nyilvánvalóvá tette azt a szakadást, mondhatnánk akár látens skizmát is, amely a II. vatikáni zsinat után történt, és amely az Egyházat két csoportra osztotta, mindkettő összetett, de jól azonosítható. Az első a zsinatot újra akarta gondolni, vagy legalábbis megfékezni, míg a másik a zsinatot csak kezdetnek tekintette“.
“Az a projekt, hogy újra egységet teremtsenek e zsinat körül, amely nem adta magára a tévedhetetlenség pecsétjét, más szóval amely nem volt önmagában hitelv, a II. vatikáni zsinat utáni pápák keresztje volt, és kudarcot vallottak.“
A francia pap szerint vissza kell térni az Egyház valódi reformjához, amelyet a hagyományos elvek ihlettek, ahogyan a gregorián reform esetében is történt. És ezt a reformot szembeállította azzal, amit a II. vatikáni zsinat vezetett be: a gregorián reform csírája “a vallásos élet volt, különösen ahogyan az a clunyi szerzetességben megtalálható“.
“A dolgok rendje szerint az evangéliumi tökéletességnek a vallásos életben fellelhető célja a modellje az Egyház szükséges megújulásainak. Ezeket kísérik és ösztönzik a vallásos rendek reformjai (sok más mellett a Kármelé is, a 16. században), a boldogságok kihívó eszményéhez való visszatéréssel, a lelki és fegyelmi megújulással, a bűnös világ romlottságától való visszavonulással, hogy önmagát megtérítse és a világot megtérésre bírja (Jn 17,16-18).“
“De a felvilágosodás kereszténységétől kezdve, Németországban, Franciaországban, Olaszországban a reform kifejezéssel egy másik valóságot kezdtek leírni, az egyházi intézményeknek a környező világhoz való igazodását, amely kezdett eltávolodni a kereszténységtől.” Az egyházi intézményeket a kereszténységtől.
És elmagyarázza, hogy mi jelenti számára a látens skizmát: “A reformok két fajtája innentől kezdve gyakran találja magát ellentétes oldalon, az egyik a hagyományos, az egyház identitását megújító reform, a másik pedig az új társadalomhoz alkalmazkodó egyház reformja.“
“Lényegében a reform hagyományos eszméje az, amely olyan mozgalmakban jelent meg, mint a vallásos rendek, nevezetesen a bencések újjáélesztése a 19. században a forradalmi felfordulást követően, a tomizmus helyreállítása XIII. Leó óta, Szent X. Pius liturgikus és fegyelmi reformja a 20. század elején, valamint a tanbeli és liturgikus kísérletek az 1950-es évek izgalmainak megfékezésére XII. Pius alatt.“.
“Ezzel szemben a reform új eszméje, amelynek saját programja megtalálható Yves Congar: Igaz és hamis reform az egyházban című könyvében (Cerf, 1950), a háború utáni korszak ‘új teológiájában’, az ökumenikus mozgalomban és – egy részük számára – a liturgikus mozgalomban olvasható, és a II. vatikáni zsinaton diadalmaskodott.“
Ez az elemzés egybecseng azzal, amit Robert Sarah bíboros az Örökkévalóságért (Fayard, 2021) című legújabb művében kínál. A guineai prelátus ott a gregorián reformról ír: “Ennek célja az volt, hogy az egyházat kiszabadítsa a világi hatalom szorításából“.
“Az egyházi irányításba és kinevezésekbe való beavatkozással a politikai hatalom végül a papság valóságos dekadenciáját idézte elő. Elszaporodtak a kereskedelmi tevékenységet vagy politikai ügyleteket folytató koncelebráns papok esetei.“
“A gregorián reformot az az elhatározás jellemezte, hogy újra felfedezzék az Apostolok Cselekedetei korának egyházát. E mozgalom alapelvei elsősorban nem az intézményi reformokon, hanem a papok szentségének megújításán alapultak. Vajon nincs-e ma szükség egy ilyen reformra?“
“Valójában a világi hatalom újra megvetette a lábát az egyházban. Ezúttal nem politikai, hanem kulturális hatalomról van szó. Újra megjelenik egy új harc a papság és a birodalom között. De a birodalom most a relativista, hedonista és fogyasztói kultúra, amely mindenhová beszivárgott. Itt az ideje, hogy ezt elutasítsuk, mert összeegyeztethetetlen az evangéliummal“.
Forrás: fsspx.news
Legolvasottabb írások215 times!
