Gyermek történetek: Jöjj, gyermek Jézus!

JÖJJ, GYERMEK JÉZUS!

Jobb, ha lángoló karddal átfutnak rajtad…
minthogy megbotránkoztassam Urunk kicsinyeit.

Ez a történet egy csodáról szól, amely 1956 karácsonya előtt néhány nappal történt a kommunisták által megszállt Magyarországon. A történet egy bizonyos P. Norbert budapesti plébánoson keresztül jut el hozzánk, aki később Nyugatra menekült. Bizonyára e “Hozzászólások” számos olvasója ismeri, de nem mindenki. A szöveg az americaneedsfatima.org/children’s stories/come-infant-jesus oldalról származik. Köszönetet mondunk az “Amerikának szüksége van Fatimára(Szerk.: és püspök úrnak, hogy közzétette ezt az elhallgatott budapesti jelenést):

Gertrúd egy fanatikusan harcos kommunista és általános iskolai tanárnő volt egy leányiskolában. Küldetésének tekintette, hogy megpróbálja ellopni tanítványai katolikus hitét, és állandóan kigúnyolta a hitüket, illetve marxizmust tanított nekik. Egy bizonyos tanítványa, Angéla, egy intelligens, jámbor kis leány, arra kérte Norbert atyát, hogy engedje meg neki, hogy naponta szentáldozásban részesüljön, hogy segítsen neki elviselni tanára állandó üldözését. “Ő még jobban fog üldözni téged” – figyelmeztetett Norbert atya, de a tízéves lány ragaszkodott hozzá, hogy neki nagyobb szüksége van Jézusra, mint valaha.
Bizony, attól a naptól kezdve Gertrúd, megérezve, hogy valami megváltozott, valóságos lelki kínzási hadjáratba kezdett. December 17-én az igazgatónő kegyetlen trükköt eszelt ki, amelynek célja az volt, hogy halálos csapást mérjen az általa “az iskolát megfertőző ősi babonákra“. Kedves hangon ateista materializmusra kezdte tanítani a gyerekeket, azzal érvelve, hogy csak olyan dolgok léteznek, amelyeket látni és megérinteni lehet. Hogy szemléltesse álláspontját, megkérte Angélát, hogy lépjen ki a teremből. Aztán az egész osztállyal megszólaltatta. A lányok azt kiáltották: “Angéla, gyere be!“, és Angéla szabályosan belépett, kíváncsian, de csapdát sejtve.
Tudjátok, lányok – olajozta meg Gertrúd -, mivel Angéla élő személy, akit látunk, hallunk és megérinthetünk, amikor hívjuk, meghallja, amit mondunk neki. De tegyük fel … hogy a Gyermek Jézust hívjuk, akiben néhányan közületek úgy tűnik, hisznek … gondoljátok, hogy Ő meghallgatna benneteket?” Töltött csend volt; aztán néhány hang félénken azt mondta: “Igen, azt hisszük“. “És te, Angéla?” – kérdezte a tanár. Most már Angéla megértette. Csapdára számított, de nem ilyen szörnyűre. De lelkes hittel válaszolt: “Igen! Hiszem, hogy Ő hall engem!“. Most Gertrúd hangosan és hosszan nevetett. Aztán az osztály felé fordulva lőtt; “Nos! Akkor hívjátok Őt!” Csend lett. A kommunista érvei nem voltak teljesen hatástalanok.

Hirtelen Angéla az osztály elejére rohant, csillogó szemmel. Osztálytársai felé fordulva így kiáltott: “Figyeljetek lányok, hívni fogjuk Őt! Hívjuk együtt mindannyian: Jöjj, Gyermek Jézuska !” Az összes lány felpattant, és elkezdte: “Jöjj, Jézuska, jöjj, Jézuska …“. Gertrúd megdöbbent. Nem számított erre a reakcióra. De a fiatalok folytatták. A kis vezető körül most már a várakozó remény aurája volt.
Amikor a várakozás a tetőfokára hágott, az osztályterem ajtaja hangtalanul kinyílt, intenzív fényesség ragyogott ott, majd belépett az osztályterembe, és kissé erősödött, mint egy nagy, szelíd tűz fénye. E ragyogás közepette egy gömb volt, amely még világosabb fényben ragyogott.
Miközben a lányok és a tanárnő a padlóhoz szögezve figyelték, a gömb kinyílt, és egy fényes tunikába öltözött, jóképű Csecsemőt tárt fel. Mosolya elragadó volt, ahogy a kislányok is visszamosolyogtak, tökéletes békében és örömben. Aztán a gömb óvatosan becsukódott, és eltűnt az ajtón keresztül.
A gyerekek még mindig elragadtatottan bámultak az ajtó irányába, amikor egy éles sikoly rázta vissza őket a földre. “Eljött!” – kiáltotta a rémült tanítónő, “Eljött… … !!!” És elmenekült a folyosón.
Norbert atya egyenként kérdezte ki a kislányokat. Eskü alatt tanúsította, hogy a legkisebb ellentmondást sem találta a beszámolóikban. Ami Gertrúdot illeti, őt egy elmegyógyintézetbe internálták. A jelenés okozta óriási megrázkódtatás hatott istentelen elméjére, és nem hagyta abba az ismételgetést: “Eljött, eljött!“.
Forrás: Williamson püspök úr “Eleison Comment” email (https://americaneedsfatima.org)

Legolvasottabb írások315 times!

Print Friendly, PDF & Email