Nyomtatás Nyomtatás

„Isten a kicsiket választja ki, hogy általuk vigyen végbe valami nagyot”

Hány év után tölti a karácsonyt újra Szombathelyen?

Huszonhét. 1995-ben Szombathelyről kerültem Egerbe, ahol két évig segédpüspök voltam, 1997-ben pedig veszprémi érsekké nevezett ki Szent II. János Pál pápa. 2019-ben nyugdíjba vonultam, de emeritus érsekként továbbra is a királynék városában éltem – egészen idén augusztusig, amikor az ismert okok miatt sajnos távoznom kellett.

De nem panaszkodom, nagyon jó helyem van Szombathelyen. Székely püspök úr barátsággal fogadott.

Mit jelent Önnek a karácsony? Milyen gyermekkori emlékei vannak, hogyan ünnepelték a családdal Krisztus születését?

Vallásos családból származom, egy piciny Zala megyei faluban, Pördeföldén éltünk. Jelenleg 81 lakosa van tudomásom szerint, akkoriban sem volt sokkal több. A legközelebbi templom a szomszéd településen, Pákán volt – légvonalban öt kilométerre a házunktól-, de így is minden vasárnap elmentünk szentmisére.

Viszont – talán érthető okokból – az adventi hajnali misékre nem jártunk át, így először csak hetedikes koromban vettem részt rorátén, amikor beköltöztem Pákára, hogy elvégezzem az általános iskola utolsó két osztályát.

A karácsonyról egyébként nagyon jó és meghatározó emlékeim vannak, meleg szívvel gondolok vissza azokra az időkre, amikor a szüleimmel és a bátyámmal családi körben ünnepeltünk.

Miben volt más a szocializmusban megélni a karácsonyt, mint később, a rendszerváltoztatás után?

Az ünneplés intenzitása nem sokat változott 1989 után, mert már addig is nagyon fontos volt nekünk a karácsony. Tudtuk, hogy az állam nem szimpatizál az egyházakkal, ha tehetné, az összes vallást megszüntetné. Emiatt a szüleim még inkább ragaszkodtak a kereszténységhez és annak ünnepeihez. A bátyámmal minket is erre neveltek, aminek meg is lett az eredménye:

mindketten teljes szívből éltük meg a katolikus hitet.

Viszont később, úgy hetedikes-nyolcadikos koromban, amikor kezdtem felnőni, fölvetődött bennem a kérdés, hogy vajon nem az ateistáknak van-e igazuk?

A szüleimnek – akik okos, de iskolázatlan parasztemberek voltak – nem mertem előhozakodni ezekkel a félelmeimmel, de a papoknak sem, így magamban kezdtem el megfogalmazni különféle istenérveket. Próbáltam bizonyítani, hogy Jézus nem csak szent elgondolás, hanem kézzelfogható valóság. Nem csupán mítosz, ahogy az ateisták tanítják.

Talán éppen emiatt alakult ki bennem egyfajta kreativitás, ami nem lett volna meg, ha van körülöttem olyan ember, aki minden kérdésemet megválaszolja. Meg aztán azt se feledjük, hogy ateista rendszerben éltünk, így keresztényként muszáj volt a dolgok mögé néznünk és gondolkodnunk. Minden rosszban van valami jó, ahogy mondani szokták.

Mikor fogalmazódott meg Önben először, hogy pap szeretne lenni?

Körülbelül hetedikes-nyolcadikos koromban. Ahogy hallgattam a lelki atyák prédikációit, elgondolkoztam, hogy tudnék-e így beszélni, tudnék-e ilyen szépen misézni én is? Ezt követően fokozatosan kialakult bennem a hivatás.

Problémát furcsa módon az jelentett, hogy a testvérem is pap lett, és egy időben úgy éreztem, hogy nincs saját hivatásom, azért megyek a bátyám után, mert önállótlan vagyok.

Aztán amikor tudatosodott bennem, hogy Jézus apostolai között is voltak rokonok – Péter és András, Jakab és János biztosan édestestvérek voltak; az ifjabb Jakab és Júdás Tádé pedig valószínűleg testvérek vagy unokatestvérek -, akkor megnyugodtam, hogy lehet nekem is az a hivatásom, mint a bátyámnak.

Hogy a Jóisten miért kettesével választ, az már az ő titka.

Volt, amikor megingott?

Igazában nem. Azt lehet mondani, hogy – leszámítva a már említett kamaszkori bizonytalanságot és kételyeket – az én utam egyenes vonalú, egyenletes út volt az oltárig. Nem voltak benne kitérések.

Az, hogy esetleg elhagyjam a szemináriumot, egyszer sem vetődött fel bennem. Pannonhalmán jártam gimnáziumba, a hivatásom ott is csak erősödött.

Kicsit térjünk vissza a karácsonyra. Korábbi írásaiban és interjúiban meglehetősen sokszor kritizálta a jelenlegi Európai Uniót, valamint a nyugati világban uralkodó korszellemet. Hogy látja, 2022-ben Európában mit jelent a karácsony?

Ezt pontosan nem tudom megítélni, mert ennyire nem ismerem a viszonyokat. Azonban azok alapján, amiket hallok és olvasok, katasztrofálisnak tűnik a helyzet. Sok helyütt már magát a karácsony szót is igyekeznek elfeledtetni az emberekkel, és csak ünnepekről beszélnek.

A brüsszeli városháza elől már 8-10 évvel ezelőtt eltüntették a karácsonyfát, azon a címen, hogy nem akarják megsérteni a muszlimok érzékenységét.

Ez azonban hazugság: Isztambulban és az iszlám világ többi pontján is állítanak karácsonyfát. Jézust mint prófétát a muszlimok is tisztelik, és az iszlám szerint nem számít bűnnek, ha valaki megünnepli a születésnapját.

Az egyik legmarkánsabb jele az Európai Unió keresztényellenességének, hogy az alkotmányában nem történt megemlékezés Európa keresztény gyökereiről. Írnak a görög-római hagyományokról és a felvilágosodásról, de a kereszténységről nem. Pedig az antik kultúra és művészet éppen a keresztényeknek köszönhetően maradt fent: Vergilius, Tacitus, Homérosz és a többiek írásait szerzetesek másolták celláik mélyén.

A kereszténység nélkül ma rengeteg ókori szerzőt nem tudnánk olvasni.

De beszélhetünk arról is, hogy az Európai Bizottság 2016-ban kiadott egy naptárat, amibe beleírták a világ nagy vallásainak ünnepeit – még a szikh vallásét is, amely egy viszonylag kis létszámú közösség, a hinduizmus és az iszlám közötti keverékvallás. Viszont ha december 25-éhez lapoz az ember, mit talál? Gyakorlatilag semmit. Mindössze ennyi van odaírva: „A jó barát osztozik örömeidben és foglalatosságaidban.” Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem tudom, de azt igen, hogy a jeles napok közül szándékosan kihagyták a karácsonyt.

Még két példát hadd említsek. Néhány évvel ezelőtt Angliában – ami már nem EU ugyan, de kétségkívül a keresztény európai kultúrkör része – az anglikán egyház szeretett volna eladni egy néhány perces, a kereszténységet reklámozó rövidfilmet az országos tévécsatornáknak. Egyik sem fogadta.

XVI. Benedek pápát pedig annak idején nem engedték előadni a Római Állami Egyetemen, mondván nem egyházi, hanem világi intézményről van szó.

És akkor mi van? – kérdem én. Ha mi is így gondolkodnánk, akkor a Szent Péter-bazilikába nem jöhetne be senki, csak az, aki igazolni tudja, hogy meg van keresztelve és bérmálkozott is.

Ön szerint tudatos, hogy Európában éppen a kereszténységet akarják háttérbe szorítani, ad absurdum elpusztítani?

Tudatos. A szabadkőművesek célja, hogy „megszabadítsák” Európát a kereszténységtől. Ennek megvalósításához minden eszközt hajlandóak bevetni, lobbierejüket kihasználva az unió vezetői közé is beférkőztek.

Véleményem szerint a muszlimokat is azért hívják be, hogy Krisztust és a kereszténységet eltüntessék Európából. Ezzel azonban végsősoron saját magukat is tönkreteszik, mert az iszlám soha nem fogja elfogadni az ő liberális elveiket.

Gyakorlatilag ugyanaz a helyzet, mint a Megváltó korában volt, amikor az írástudók és a farizeusok együttműködtek halálos ellenségükkel, Pontius Pilátussal azért, hogy Jézust eltakarítsák az útból.

Ma a szabadkőművesek és a muszlimok fognak össze azért, hogy a kereszténység eltűnjék Európából.

De ez még nem lefutott meccs, reménykedem benne, hogy nem lesz sikeres a tervük.

Mi, magyarok mit tehetünk a kereszténység védelmében?

Nagyon erősen kell ragaszkodnunk a hitünkhöz. Pio atyának van egy jövendölése, miszerint Magyarország egy kalitka, amiből gyönyörű madár fog kirepülni, amely az egész világra áldást hoz.

Nem tartom kizártnak, hogy ez így fog történni.

Nem azért, mert mi, magyarok mindenkinél kiválóbbak lennénk, hanem azért, mert Isten gyakran a kicsiket választja ki, hogy általuk vigyen végbe valami nagyot.

Nézze meg, a Guadeloupe-i látnok, Juan Diego Cuauhtlatoatzin is egy egyszerű indián parasztember volt. Csupán négy évvel azelőtt keresztelkedett meg a feleségével együtt, hogy látomása volt. Először a püspök sem hitt neki, mondván a Szűzanya biztosan nem egy ilyen szerencsétlen pásztornak jelenik meg, hanem legalább egy apácának. (nevet)

Fatimában és Lourdes-ban pedig kisgyerekeknek volt látomásuk Szűz Máriáról, úgyhogy nem lehet kizárni, hogy nekünk, magyaroknak is lesz valami szerepünk abban, hogy megmaradjon Európában a kereszténység. De ehhez komolyan kell vennünk a hitet, mert bármilyen küldetéshez méltatlanná lehet válni.

A keresztény Európát fizikai eszközökkel is lehet védelmezni, például úgy, hogy nem engedjük be azokat, akik illegálisan érkeznek a határainkhoz. Amikor a 2015-ös migrációs válság idején a magyar kormány elkezdte építeni a határkerítést (amit Toroczkai László – akkor még Ásotthalom polgármestereként – már évekkel korábban szorgalmazott), a hazai és a külföldi liberálisok egyaránt azt szajkózták, hogy falakat húzni nem humánus, és amúgy is egy magát kereszténynek valló ember mindenkit befogad. Mit mond erre egy érsek?

Akkoriban nekem erre volt egy kicsit durva mondatom: szeretnünk kell a farkasokat is – hiszen őket is a Jóisten teremtette -, de nem a bárányakolban.

Ugyanez igaz a muszlimokra. Szeretjük őket és a lehetőségeinkhez mérten támogatjuk az országaikat.

Azonban ez nem azt jelenti, hogy be kellene őket hívnunk Európába, és hagynunk kellene nekik, hogy iszlamizálják a kontinenst.

Magyarországon itt voltak 150 éven keresztül, tudjuk, mekkora pusztítást okoztak. Ennek emlékét mi, magyarok azért még valamilyen mértékig a génjeinkben hordozzuk.

 Ön szerint jelenleg Európára és Magyarországra nézve mi jelent nagyobb veszélyt: az iszlamizáció és a bevándorlás, vagy az LMBTQ és a woke?

Ezt nehéz eldönteni, de ha mindenképpen sorrendet kell felállítani, akkor az utóbbi. Ez a laza felfogás a katolikus erkölcs alapjait teszi zárójelbe.

És bár keresztényként nem szabad elítélnünk sem a homoszexuálisokat, sem a leszbikusokat, sem a biszexuálisokat, sem pedig a transzneműeket,

kultuszt csinálni nekik halálos bűn, ami ráadásul a természeti törvényekkel is szembemegy.

Az azonos neműek „házasságának” legalizálása ugyancsak halálos bűnnek számít, sajnálattal látom, hogy Európa legtöbb országában már megtörtént.

Az LMBTQ-kérdés kapcsán egyébként a gyermekek jogairól sem feledkezhetünk meg. Egyrészt nem szabad hagyni, hogy a médián, a reklámokon és az oktatáson keresztül elbizonytalanítsák őket a nemi identitásukban és orientációjukban, másrészt joguk van egy anyához és egy apához.

A katolikus tanítás szerint az abortusz is halálos bűn, s bár Magyarországon az Alaptörvény már a fogantatástól védi a magzatot, az abortusztörvényünk még európai viszonylatban is liberálisnak számít. Ön szerint ez nem ellentmondásos?

Dehogynem.

A hatályban lévő abortusztörvény alkotmányellenes, csak ezt még az Alkotmánybíróság nem merte kimondani.

A probléma az, hogy a magyar nép többsége abortuszpárti, ezért ha a kormány szigorítana, elveszítené a választást.

Viszont az üdvözlendő, hogy most már az anyáknak meg kell hallgatniuk a gyermekük szívhangját. Az ultraliberálisok ez ellen is hevesen tiltakoztak, nincs tehát egyszerű helyzetben a kormány.

Én viszont úgy látom, hogy a szívhang-rendeletet relatíve könnyen „lenyelték” az emberek. Tény, hogy volt egy kis felbuzdulás, de komolyabb lavinát nem indított el. Nem lehet, hogy egy idő után az abortusz szigorításával is megbékélne a magyar társadalom?

Lehetséges, hogy idővel megbékélne, igen. Imádkozom azért, hogy így legyen. Illetve a magam részéről az öregkor keresztjeit is felajánlom. Tudom, hogy sok kollégám ugyanígy tesz.

Ön nyilvánvalóan a katolikus egyház tanítását képviseli azokban a társadalmi témákban, amelyekről eddig szót ejtettünk. Hogyan lehetséges, hogy mondjuk a német katolikus egyház, amely ugyancsak a római pápa alá tartozik, az Ön által kifejtett gondolatok szöges ellentétét hirdeti például az LMBTQ kérdésében?

Ezt én sem értem, ezt nem lehet igazolni.

Ezelőtt öt vagy hat évvel Stuttgartban és környékén mondtam három magyar nyelvű misét magyaroknak. Ismertettem az érveket, melyek Jézus feltámadását bizonyítják, illetve beszéltem valamicskét a mennyországról és a Bibliában található hasonlatokról. Az egyik szentmise után odajött hozzám Tempfli atya, az akkori stuttgarti magyar lelkész, és megköszönte, hogy érintettem ezeket a témákat, mondván Németországban ezekről már senki sem beszél.

A német egyház helyzete tényleg katasztrofális. Szerintük nem fontos, hogy Jézus valóban megszületett-e vagy sem, a lényeg, hogy „benned szülessen meg!”. Ne azt kérdezd, hogy feltámadott-e a halálból, vagy sem, „benned támadjon fel!”. Ne érdekeljen, hogy van-e mennyország, vagy nincs, a lényeg, hogy „teremtsd meg magad körül!

Ez mind abszurdum.

A német katolikus papok jelentős része ma már megáldja az egyneműek házasságát, valamint az élettársi és az életszakaszpartneri kapcsolatokat.

Ez már nem kereszténység, ez már Krisztus-ellenesség.

Három évvel ezelőtt Rómában végre kimondták, hogy a katolikus papoknak tilos megáldaniuk a homoszexuális párokat. Akkoriban még járt hozzám német újság, úgyhogy értesültem róla, hogy micsoda tiltakozást váltott ki a német katolikusok körében a döntés.

Nagyon szomorú, ami Németországban történik. Nem akarom bántani őket, de valahogy mindig átesnek a ló egyik oldaláról a másikra. Hitlertől és a nemzetiszocializmustól eljutottak a kozmopolita globalizmusig. Nincs már német, francia, magyar, olasz, csak európai.

Ha már szóba került a nemzeti kérdés: örök dilemma, hogy melyik a fontosabb, a nemzeti vagy a vallási hovatartozás?

Én elsősorban katolikus vagyok, de a magyarságomhoz is ragaszkodom, anélkül, hogy soviniszta lennék.

Magyar vagyok, de tisztelem a többi népet is. Európában az egység mellett szükség van sokféleségre, de nincs szükség multikultira!

Beszélnek arról, hogy a Kalergi-tervnek megfelelően össze kell keverni a különböző fajokat. De kérdem én, ebből mi jön ki? Legfeljebb egy semmilyen színű massza.

Somogyi Győző festőművész barátomnak – most a hasamra ütök – van huszonöt különböző színű, színárnyalatú festéke. Ha mindet összekeveri, nem fog tudni színes képet festeni.

Egy multikulturális, kevert társadalomban az egyén elveszíti saját identitását, azonosságtudatát, kultúráját, hitét, nyelvét, gyakorlatilag mindent. Könnyen manipulálhatóvá válik, ami pont ideális a világ nagytőkései számára, akik az egész Földet egy hatalmas kolhozzá akarják alakítani, ahol nincsenek etnikai, nemzeti és vallási identitások, csak szabvány alapján gyártott engedelmes munkások és fogyasztók.

Interjúnkat azzal kezdtük, hogy huszonhét év után tölti a karácsonyt ismét Szombathelyen. Ennek legfőbb oka, hogy kritikával illette a veszprémi székesegyház felújítási terveit, ezért távoznia kellett a királynék városából. Hogy látja utólag a Veszprémben kialakult helyzetet?

Én csak imádkozni tudok a Veszprémi Egyházmegyéért, azért, hogy a hívek és az érsek között valamiféle konszenzus kialakuljon, a béke helyreálljon. A lelkemben nem táplálok haragot senki iránt, de azt sajnálnám, ha Szent Mihály üvegablaka – amit Badalik Bertalan, a kommunisták által száműzött püspök készíttetett – eltűnne a veszprémi székesegyházból.

Különben újra mondom, nagyon jól érzem magam Szombathelyen, korábban tizenhét évet dolgoztam az itteni püspöki hivatalban. Szép élményeim fűződnek a városhoz, de természetesen a veszprémieket sem felejtem el.

Mit üzen karácsony alkalmából a magyaroknak?

Mindannyiuknak nagyon boldog karácsonyi ünnepeket és áldásos új esztendőt kívánok! Külön imádkozom a bizonytalan honfitársainkért, azokért, akik még nem döntötték el, hogy miben higgyenek. Kívánom nekik, hogy közeledjenek Krisztus és a kereszténység felé.

Isten áldása segítsen minden magyart!

Horváth Tamás

Forrás: magyarjelen.hu

Álljon itt egy másik interjú

Legolvasottabb írások57 times!

Print Friendly, PDF & Email