“Inkább Istennek engedelmeskedj, mint az embereknek” – 4./4 rész

29Péter és az apostolok így válaszoltak: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek.”
[ApCsel 5,9]

Egy SSPX pap az engedelmesség határairól az egyházi válság idején

Egyre inkább úgy érzik, hogy azok, akik hűséges katolikusok akarnak maradni, kénytelenek vagy a pápának engedelmeskedni, vagy a Szent Anya Egyház következetes tanításainak.

Fr. Wiseman, FSSPX professor of St. Thomas Aquinas seminary [USA]

Két olyan tanbeli állítással rendelkezünk tehát, amely a pápa számára a régi miserítus celebrálásának feltétele. Mindenkinek, aki a hagyományos latin misét kívánja ünnepelni (és ezért mindenkinek, aki részt kíván venni egy ilyen misén), el kell ismernie:

  • Hogy a Novus Ordo Missae érvényes és törvényes, és olyan folytonosságot képvisel az Egyház liturgikus hagyományával, hogy valójában a római rítus egyedülálló kifejeződése.
  • Hogy mindent, amit a II. Vatikáni Zsinaton tanítottak, a Szentlélek vezette, úgyhogy a zsinat a maga teljességében tökéletes összhangban van a Hagyománnyal.

Ferenc pápa itt “hangosan” kifejezi azt, ami a II. Vatikáni Zsinat és a Novus Ordo kihirdetése óta de facto az Egyházban uralkodik. Elég csak a Szent X. Pius Testvériség korai történetére és Marcel Lefebvre érsek és Róma közötti levélváltásokra tekinteni az 1970-es évek elején, hogy rájöjjünk, hogy ez a két kijelentés mindig is nézeteltérések forrása volt. Az, hogy valaki egyetért, vagy nem ért egyet az SSPX álláspontjával, e pont tekintetében lényegtelen. Ami világos, az az, hogy a hagyományos latin miséhez való ragaszkodás ára a VI. Pál liturgikus reformjának és a II. Vatikáni Zsinat tanításainak teljes elismerése volt és van.

Amint ezt felismerjük, gyümölcsözően alkalmazhatjuk a fentebb, az Amoris Laetitia esetében tett megkülönböztetéseket, hogy elkezdjük értelmezni az Egyház jelenlegi helyzetére adott különböző reakciókat.

Az AL-hez hasonlóan itt is egy törvényes elöljáró közvetlen parancsával állunk szemben: ahhoz, hogy a hagyományos latin misét ünnepelhessük, megparancsolják, hogy fogadjuk el a fent említett tanbeli kijelentéseket.

Nos, mindaddig, amíg nincs nyilvánvaló ellentmondás e tanbeli kijelentések és az Egyház által mindig is tanítottak között, senki sem vitathatja ezt. Nyilvánvaló, hogy az elöljáró közvetlen és törvényes utasításainak engedelmeskedni kell. De nem kell sokat vizsgálódni ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy – legalábbis látszólag – úgy tűnik, hogy a II. Vatikáni Zsinat és a korábbi egyházi tanítás, valamint a Novus Ordo és az Egyház liturgikus hagyománya között valódi különbségek vannak. A Ferenc pápa pontifikátusa, sőt, szinte az összes közelmúltbeli pápa pontifikátusa sokkal nyilvánvalóbbá tette ezeket a különbségeket. Például a II. Vatikáni Zsinat által kifejezetten tanított ökumenizmus nevében tanúi voltunk annak, hogy pápák elismerték más vallások, például az iszlám, a judaizmus, sőt a pogányság legitimitását és “igazságát“. A liturgikus reform nevében megdöbbentő tüntetéseknek lehettünk tanúi még a pápai misék alatt is. A Novus Ordo Missae és a régi rítus egyszerű egymás melletti összehasonlítása ugyancsak megcáfolni látszik Ferenc pápa magabiztos állítását a TC-t kísérő levélben: “Aki a liturgia korábbi formái szerint áhítattal akar ünnepelni, az a II. Vatikáni Zsinat szerint megreformált Római Misekönyvben megtalálja a római rítus minden elemét, különösen a római kánont, amely annak egyik legjellegzetesebb elemét képezi“. Ha a római rítus minden eleme jelen van, akkor mi történt a hagyományos offertóriummal? És ha a pap úgy dönt, hogy a 2. eucharisztikus imát mondja (a több lehetősége közül az egyiket a mise celebrálása közben), akkor hol marad a római kánon?

Olyan helyzettel állunk tehát szemben, amely nagyon hasonlít az AL körüli drámához: egy törvényes elöljáró parancsa, amely legalábbis úgy tűnik, hogy nem teljesen egyezik azzal, ami korábban történt. Egy pap, aki a hagyományos latin misét kívánja celebrálni, vagy: (a) elfogadja a két tanítói nyilatkozatot, és reméli, hogy megkapja püspöke jóváhagyását, hogy a régi rítus szerint mondhassa, vagy (b) elutasítja a tanítói nyilatkozatokat, és mindenképpen a régi rítus szerint celebrálja a misét. Ha a pap az első lehetőséget választja, akkor kötelessége, hogy valamilyen indoklást adjon a cselekedetére, megmagyarázva, miért nem mond ellent az Egyház korábbi tanításainak. Hasonlóképpen, ha a pap a második lehetőség szerint utasítja el, akkor magyarázatot kell adnia arra, hogy ami engedetlenségnek tűnik, valójában miért nem ellentétes az engedelmesség erényével.

A hívek hasonló dilemma előtt állnak: csak olyan papok által felajánlott miséken és szentségeken vesznek részt, akik elfogadják a tanbeli álláspontokat? Vagy szabadnak fogják-e tekinteni magukat arra is, hogy a szentségeket azoktól a papoktól is fogadják, akik elutasították azokat? A TC után, amikor a püspökök számos latin misét bezárnak egyházmegyéikben, azt látjuk, hogy ez a dilemma sok hívő számára nagyon is kézzelfoghatóvá válik.

Ha folytatjuk a párhuzamot az AL-lel, akkor azt látjuk, hogy az erre a dilemmára adott válaszokat is nagyjából négy álláspontba lehet csoportosítani.

Ha a papok vagy a hívek elfogadják a TC feltételeit, akkor magyarázkodhatnak:

  • Hogy nem az ő felelősségük annak megállapítása, hogy létezik-e ellentmondás vagy sem. Az ő feladatuk egyszerűen az, hogy engedelmeskedjenek. Ez a “vak engedelmesség” álláspontja: minden esetben jobb engedelmeskedni.
  • Hogy valójában minden összeegyeztethető: ami ellentmondásosnak tűnt, az valójában nem ellentétes. Vagy pedig, hogy a II. vatikáni zsinat és a korábbi egyházi tanítás között, valamint az új liturgikus fegyelem és az előzőek között a tévedhetetlenség karizmája miatt nem lehet ellentmondás.

Ha papok vagy hívek nem hajlandók elfogadni a két tanítói nyilatkozatot, akkor magyarázkodhatnak:

  • Hogy a pápa kijelentései, tettei vagy mindkettő miatt valamilyen módon elveszítette hivatalát, és már nem pápa többé. Ezért nem ő a törvényes elöljáró, és nem kell neki engedelmeskedni.
  • Hogy még a pápának sincs felhatalmazása arra, hogy ellentmondjon az Egyház korábbi tanításainak, és ezért inkább Istennek kell engedelmeskednünk, mint embereknek. Itt a bizonyítás terhe ismét azé, aki ezt az álláspontot képviseli: képesnek kell lennie arra, hogy rámutasson a valódi ellentmondásra. Ezt az álláspontot képviseli a Szent X. Pius Testvériség és mások is. Mellékesen megjegyezhetjük, hogy ez egybevág a tévedhetetlenségnek az I. Vatikáni Zsinat által a Pastor aeternusban (4. cap.) kifejtett korlátaival is: “A Szentlélek nem azért lett megígérve Péter utódainak, hogy kinyilatkoztatásával valami új tanítást tegyenek ismertté, hanem hogy az ő segítségével vallásosan őrizzék és hűségesen magyarázzák az apostolok által átadott kinyilatkoztatást vagy hit letéteményesét.10.

Ez a négy álláspont nem egyszerűen a Traditionis Custodesra adott választ jelenti, hanem valóban meghatározza a mai egyházi tájat az egyház válságával kapcsolatban. Sokan például legalábbis kényelmetlenül érzik magukat a Szent X. Pius Testvériség szabálytalan kánoni helyzete miatt, pedig éppen ez a szabálytalanság volt a Társulat II. Vatikáni Zsinattal és a Novus Ordo Missae-vel kapcsolatos álláspontjának közvetlen következménye. Mások úgy gondolják, hogy az SSPX nem megy elég messzire, és azt kell tartanunk, hogy Ferenc pápa nem az igazi pápa. Megint mások csak azért “szállnak be” a vitába, mert ragaszkodnak a hagyományos latin miséhez – megsértődnek azon, hogy Ferenc pápa ilyen határozottan állást foglal az úgynevezett “egység” nevében. De ha a Novus Ordo Missae érvényes és törvényes, akkor milyen indokot tudnak felhozni arra, hogy továbbra is a hagyományos latin misét ünnepeljék vagy látogassák? A legfőbb pápa akarata, hogy eltüntesse ezt a régi rítust: a TC rendelkezései “azoknak a javát szolgálják, akik a korábbi ünneplési formában gyökereznek, és akiknek szükségük van arra, hogy idejében visszatérjenek a VI. és II. János Pál szentek által meghirdetett római rítushoz”. Még ha ez egy “kisebb jó” is, amíg ez valóban jó, addig nincs okunk megtagadni a törvényes elöljáró akaratát.

Hívő katolikusokként, és a ma tapasztalható nyugtalanító dolgok láttán kötelességünk, hogy alaposan megvizsgáljuk ezt a négy álláspontot. Nem “eshetünk bele” csak úgy egyszerűen ezen álláspontok egyikébe. Nyitott szemmel kell belépnünk, és meg kell indokolnunk, hogy miért tartunk ki mellette. Csak így leszünk képesek eligazodni az egyház jelenlegi helyzetének zűrzavarában, és megmaradni a hitben, amely nélkül “lehetetlen Istennek tetszeni“. (Zsid 11:6)

Források:

Forrás: LifeSiteNews

Előző részek:

  1. “Inkább Istennek engedelmeskedj, mint az embereknek” – 1. rész
  2. “Inkább Istennek engedelmeskedj, mint az embereknek” – 2. rész
  3. “Inkább Istennek engedelmeskedj, mint az embereknek” – 3. rész

VÉGE

Legolvasottabb írások179 times!

Print Friendly, PDF & Email