Az egyház szentsége (6): A szeretet erénye

E cikksorozat bevezetőjében láttuk, hogy a szeretet tökéletessége formálisan magát a szentséget alkotja. Ez logikus, ha arra gondolunk, hogy az Isten szeretete az összes többi erény formája és a törvény teljessége. Azonban meg kell vizsgálnunk ennek az erénynek a konkrét cselekedeteinek a gyakorlását a szentek életében, és nem egyszerűen azt kell megfigyelnünk, hogy ez az erény minden erényes cselekedet lelke.

Az evangélium, megismételve az ősi törvényt, világosan megerősíti, hogy a legnagyobb parancsolat az, hogy “szeresd Istent teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből és minden elmédből” (Lk 10,27). Először is, ez a szeretet kizárja a halálos bűnt, amellyel valamit jobban szeretünk Istennél, és akaratunk által hatékonyan egyesít bennünket Istennel.

Ez egy átitatott, teológiai erény, amely által ugyanabban a szeretetben veszünk részt, amellyel Isten önmagát szereti, belépünk a Szentháromság szeretetkörébe, az Atya, a Fiú és a Szentlélek társaságába.

Ez a szeretet csakis mindazokra terjedhet ki, akik képesek osztozni benne, és nem zárhat ki senkit: “szeresd felebarátodat, mint önmagadat“. Ez a szeretet második parancsa, feltéve, hogy jól megértjük, hogy a szeretet egy marad, hogy a Jó, amelyet az ilyen szeretet osztozni akar, mindig maga Isten Java.

Az Isten iránti szeretet

Bár a szeretet egyetlen erény, mint láttuk, különbséget tehetünk olyan cselekedetek között, amelyek közvetlenül Istenhez szólnak, és olyan cselekedetek között, amelyek ezt az Isten iránti szeretetet azon jó által nyilvánítják meg, amit az ember a felebarátjával tesz.

Az evangélium és a Szentírás világosan fogalmaz, amikor megerősíti, hogy az Isten iránti szeretetünk egyetlen hiteles mércéje a felebarátunk iránti szeretet (1Jn 4,20): vannak azonban a szeretetnek olyan cselekedetei, belső és külső, amelyeket a szent közvetlenül Istenhez intéz.

Míg a következő cikkben azt mutatjuk be, hogy a szentek Isten iránti szeretetének hitelességét a felebaráti szeretetükben igazolták, itt azt próbáljuk megfigyelni, hogy a szentek hogyan végezték az Isten iránti szeretet konkrét cselekedeteit, függetlenül azok külső megnyilvánulásától. Mert ha az Isten iránti szeretet csak akkor valódi, ha a felebarát felé nyilvánul meg, a közvetlenül Isten felé irányuló szeretet belső és külső cselekedeteire mégis szükség van.

A szeretet, mint a jóság szeretete

A szeretet mindenekelőtt az Isten iránti tökéletes jóindulatú szeretet, amelynek indítéka Isten jósága; Istent önmagában és önmagáért szeretik. Bár az ember a cselekedeteiben a saját boldogságát keresi (ami Isten), a tökéletes szeretet végső célja Isten jósága önmagáért.

A jóságos szeretet három cselekedetben nyilvánul meg:

  • – Öröm a szeretett személy szeretetéért. Az evangéliumban maga Jézus mondja az apostoloknak: “Ha szeretnétek engem, valóban örülnétek, mert én az Atyához megyek” (Jn 14,28). A szentek a legnagyobb keresztek közepette is örömöt tapasztaltak, éppen azért, mert élvezték Isten megmásíthatatlan jóságát.

Ezért mentek át az emberi megpróbáltatásokon anélkül, hogy hagyták volna magukat legyőzni. Szalézi Szent Ferenc mondta: “Jobban örülök végtelen tökéletességeidnek, Uram, mintha az enyémek lennének; örülök, mert semmi a világon nem veheti el vagy csökkentheti őket” (Értekezés az Isten szeretetéről, 5. l., 6. c.).

  • – A lelkes vágy, hogy Isten java terjedjen, mindenben Isten dicsőségének külső megnyilvánulását kedvelve (mivel a belső megnyilvánulás a legfőbb és megváltoztathatatlan). Ez volt Szent Benedek jelmondata: “Ut in omnibus glorificetur Deus – Isten dicsőüljön meg mindenben“; és Loyolai Szent Ignácé: “Ad maiorem Dei gloriam – Isten nagyobb dicsőségére“.

A személyes önzetlenség, sőt a kár, amelyet a szentek Isten dicsőségének hajszolása során személyesen gyakran átélhettek, ennek a vágynak a jele.

  • – A buzgóság, amely külsőleg a belső vágyat nyilvánítja meg. Ez a szent buzgóság kétféleképpen nyilvánult meg:
  1. Azzal, hogy küzdött minden ellen, ami akadályozza Isten dicsőségét, különösen a nyilvános bűn és a botrányok ellen. Szent buzgalom az, hogy a Szent Károlyhoz hasonló püspökök, akik aggódva igyekeztek felszámolni minden szabálytalan nyilvános helyzetet nyája életében: ő valójában minden, a hatalma rendelkezésére álló eszközzel üldözte a nyilvános ágyasokat, anélkül, hogy szembenézett volna a korlátokkal, amelyeket a közhatalom akart felállítani, mert úgy gondolta, hogy elsősorban az isteni tiszteletet kell biztosítani.
  2. Isten tiszteletének pozitív előmozdításával, például azzal, hogy szeretettel és szorgalommal gondoskodott az isteni imádatról: a nagy szentek bölcsességgel és tisztelettel szabályozták az isteni imádatot. Gondoljunk Szent Benedek gondoskodására az Opus Dei iránt.

Gondoljunk Borromeo Szent Károly igen részletes törvényeire, aki nem akarta, hogy az istentiszteletnek még egy minimális aspektusát is a véletlenre bízzák, így mutatva korlátlan szeretetet az egyedül Istennek szentelt dolgok iránt; X. Szent Pius Pápa figyelmére a nyilvános istentisztelet méltósága iránt.

Ezek a szentek nem haboztak, hogy erőforrásaik legjavát, még az anyagiakat is kizárólag az isteni istentiszteletnek szenteljék, Szent Mária Magdolnát, a Krisztus iránti szeretet nagy evangéliumi példáját utánozva (vö. Jn 12,1-8).

E buzgóság másik jele az az idő, amelyet a szentek az imádságra szenteltek, az egyedül Istennek szentelt idő. Szent Patrik, Írország apostola minden nap elmondta a teljes zsoltárt és az énekeket, valamint több száz más imát és istentiszteleti cselekményt. Az éjszakát három részre osztotta: az elsőben száz zsoltárt mondott el, kétszáz térdhajtással; a másodikban a többi ötven zsoltárt, jeges vízbe merülve, ég felé emelt kézzel; csak a harmadikban pihent meg egy kövön.

Az Isten iránti szeretet mint baráti szeretet

A szeretet egyben baráti szeretet is, vagyis kölcsönös, és a barátok között javakat cserélnek. Isten a barátját részesíti a saját természetéből. Ha az ember közvetlenül semmit sem tud Istennek adni, mert neki semmire sincs szüksége, Isten azt akarta, hogy ezt az adósságot az ember a felebarátján keresztül viszonozza, amint azt később látni fogjuk

Isten barátai par excellence az apostolok, akiket Jézus Krisztus e címmel nevez meg Szent János evangéliumában (15:15). A szentek körében ez a barátság abban is megnyilvánult, hogy életük során bizalmasan beszélgettek Istennel.

Tudjuk, hogy Szent Scholasztika, Szent Benedek nővére, aki folytatni akarta a beszélgetést testvérével (miközben az a szabály szerint vissza akart térni a kolostorába), imádkozott az Úrhoz, aki olyan vihart szabadított rá, hogy lehetetlen volt távoznia.

Bátyja szemrehányására a szent azt válaszolta, hogy könyörgött neki, hogy maradjon, de nem kapott választ; de ekkor az Úrhoz imádkozott, aki azonnal válaszolt neki, ezzel bizonyítva, hogy magával Istennel van bizalmas viszonyban, aki közelebb áll hozzá, mint saját szeretett testvére.

Forrás: fsspx.news

Legolvasottabb írások144 times!

Print Friendly, PDF & Email