Az alábbiakban a Certamen YouTube-csatornáján sugárzott, Vitus Huonder püspök tanúságtételéről készült videók harmadik epizódjának angol feliratos átirata olvasható.
9. A válság leküzdése
Ma, 2023-ban – erre még szeretnék visszatérni – az Egyház történelmének egyik legnagyobb válságában van. Ez egy válság az Egyházon belül. Az egyház életének minden területére kiterjed: az igehirdetésre, a liturgiára, a lelkipásztorkodásra és a kormányzásra. Ez a hit mély válsága. Ez volt a mi megállapításunk. Most a kérdés: Hogyan lehet ezt a válságot leküzdeni? Mondjuk ki rögtön, hogy a válságból csak egy kiút van: visszatérés azokhoz az értékekhez és hitekhez, amelyeket az ember elhagyott, elhanyagolt vagy jogtalanul elvetett. A cél az elmúlt 70 év fejlődésének feldolgozása és revízió alá vetése. Az egyháznak megújulásra van szüksége fejben és tagjaiban. Különösen a hierarchia megújulására, a püspöki kar megújítására, és sürgősen vissza kell térnie a szentségi és liturgikus élethez. A szentségi élet és a papság – a hierarchia – szorosan összefügg.
A válság, amelyről mindenki azt hitte, hogy az 1990-es években elérte a mélypontot, az elmúlt évtizedben gyorsan, szinte felfoghatatlan szintre süllyedt. A 2007-es év a Summorum Pontificum dokumentummal különösen reményteljes volt. Közben fel kell ismernünk, hogy ez csak egy fellángolás volt, amelyet nagyon gyorsan elfojtottak, így ma a válság nagyobb, mint valaha.
Ezen a ponton hozzá kell tennünk egy tisztázó szót a motu proprio Summorum Pontificumról, pontosabban annak hatályon kívül helyezéséről – mert ez a pápai dokumentum nagy jelentőséggel bírt számomra az SSPX-szel folytatott beszélgetéseim során. Georg Gänswein érsek, XVI. Benedek pápa régi titkára a következőket mondja nekünk: “2021. július 16-án XVI. Benedek a L’Osservatore Romano-t olvasva fedezte fel a Traditionis custodes kiadásáról szóló információt a hagyományos római liturgia használatáról…. Traditionis custodes egyértelmű irányváltást hoz….. Hiba, mert veszélybe sodorja a tizennégy évvel korábban megkezdett megbékélési törekvést. Hiba volt megtiltani a hagyományos rítusú szentmise celebrálását a plébániatemplomokban. Mert mindig veszélyes a hívek egy csoportját sarokba szorítani, azt a benyomást kelteni bennük, hogy üldözöttek, és azt éreztetni velük, hogy mindenáron meg kell menteniük saját identitásukat az ‘ellenségtől'”.” Természetesen nem csak a megbékélésről van szó, de a rámutatás értékes.
10. A nagy seb
A felvétel címe egy Msgr. Gänswein pápával készített interjúból származik, amely XVI. Summus Pontifex nemrég elhunyt Summorum Pontificum apostoli buzdításról szóló, imént említett nyilatkozatához kapcsolódik. Ő [XVI. Benedek] annak idején be akarta gyógyítani azt a nagy sebet, amely fokozatosan keletkezett, akár önként, akár akaratlanul. Ahogy tovább olvassuk: “Mint írásaiból kitűnik… Ratzinger teológus eleinte szimpatizált a liturgikus reformmal…..
De ahogy látta az ezt követő fejleményeket, észrevette a különbséget aközött, amit a Zsinat akart, és aközött, amit a Végrehajtó Bizottság a liturgiával tett. Ellentétes frontok (táborok) csataterévé vált, különösen akkor, amikor a latin liturgia ünneplése védendő bástyává vagy lerombolandó erődítménnyé vált”.
A Szent X. Pius Társasággal (SSPX) folytatott párbeszéd számára is azt a célt szolgálta, hogy nagy sebet gyógyítson – vagy jobb esetben segítsen hozzájárulni egy nagy seb gyógyulásához. Mert még mindig vérzik – ebben a pillanatban is vérzik. Az Egyház jobban szenved ettől a sebtől, mint valaha. Ez a seb egyre nagyobb lesz. Mérgező keléssé válik, amely az egész testet szörnyű lázba hozza. Ebben az értelemben komolyan kell venni Desiderio desideravi utalását (61) a liturgiára és annak az Egyház egységéhez való viszonyára:
“Azért írtam a Traditionis custodes-t, hogy az Egyház a sokféle nyelv sokféleségében egyetlen és ugyanazon imádságot emelhessen fel, amely képes kifejezni egységét. Mint már írtam, az a szándékom, hogy ez az egység a római rítusú Egyház egészében helyreálljon”.
De felmerül a kérdés, hogy vajon ez-e az egység helyreállításának módja. A hiteles liturgia elfojtásával? Ez pontosan illegitim, hiszen ez a liturgia a hagyomány alapján, tehát az isteni törvény részeként az Egyház hitének kincsestárához tartozik.
11. Az egyházon belüli üldözés
XVI. Benedek pápa kijelentéseivel egy olyan tényre tért ki, amely ma sajnos az egész Egyházat érinti, és amely az Egyház mai helyzetének leírásába tartozik: az Egyházon belüli üldöztetésre. Ahogy Nagy Szent Bazil (+ 379) panaszkodott az arianizmus idején, ma is be kell látnunk:
“Üldöztetés ért minket, tisztelt testvérek, mégpedig a legsúlyosabb formában. A pásztorokat üldözik, hogy nyájaikat szétszórják. És a legrosszabb az, hogy a rosszul bánók nem fogadhatják el szenvedéseiket tanúságtételük bizonyítékául, és a nép nem tisztelheti a sportolókat, mint a mártírok seregében, mert a keresztények nevét az üldözőkre alkalmazzák. Az egyetlen vád, amely most már biztosan súlyos büntetést biztosít, az atyák hagyományainak gondos megtartása. Emiatt a jámborokat száműzik otthonukból, és távoli vidékekre küldik őket lakni. A gonoszság bírái nem mutatnak tiszteletet a kopjafáknak, a gyakorlati jámborságnak, a gyermekkortól az öregkorig az evangélium szerint élt életnek…. Azoknak írunk, akik ismerik ezeket a dolgokat, mert nincs a világnak olyan vidéke, amely ne tudna a mi balsorsunkról.” Az evangéliumban olvasható: “A mi szerencsétlenségünkről nem tudnak.
Így mondta ezt Szent Bazil. [243. levél]
Igen, a szent atyának és az Egyház doktorának ez a leírása valóban, szinte egy az egyben alkalmazható az Egyház mai helyzetére.
A hagyományos liturgia ellen hozott intézkedések, amelyek a közelmúltban a Traditionis custodes, a Desiderio desideravi és a kísérő dokumentumokkal kezdődtek, nem mások, mint vadászat azok ellen a hívek ellen, akiknek okuk van arra, hogy ebben a liturgiában a római egyház igaz és eredeti istentiszteletét ismerjék el. Szemérmetlenül figyelmen kívül hagyják, hogy joguk van a szentségeket abban a formában részesülni, ahogyan az évszázadok során átöröklődött. Ez ugyanaz a szemtelenség, ami a zsinat után uralkodott, és ami akkor annyi szenvedést okozott.
12. Kérdés Ferenc pápához
Szeretnék feltenni a pápának egy kérdést… Igen, mit szeretnék kérdezni a pápától, ha fogadna engem? Szeretném megkérdezni a pápától, hogy miért veszi el a kenyeret a gyerekektől?
Mi készteti arra, hogy hagyja őket éhezni? Mi készteti arra, hogy hagyja őket elpusztulni? Mert joguk van ehhez az élelemhez – hangsúlyozom: ehhez az élelemhez – hangsúlyozom: joguk van hozzá. Ez az a táplálék, amelyet az apáik ettek és továbbadtak nekik. Ez nem az ő saját receptjük. Nem ők maguk állították össze – úgymond önkényesen. Elfogadták azoktól, akik hűségesen továbbadták. Miért veszi el tőlük a pápa, és miért hagyja őket éhen halni? Miért akarja őket rákényszeríteni valamire, ami idegen tőlük? A mi Urunk mondta: “Vagy melyik ember van köztetek, akitől, ha a fia kenyeret kér, követ nyújt neki? Vagy ha halat kér tőle, kígyót fog neki nyújtani?” (Mt 7,9-10).
Itt nem is arról van szó, hogy a pápa ad valamit, hanem arról, hogy elvesz valamit a gyermekeitől, valami létfontosságú dolgot: az atyák szentmiseáldozatát.
Amikor Lefebvre érseket 1976-ban audiencián fogadta VI. Pál pápa, a következő kéréssel fordult hozzá: “Nem lehetne-e engedélyezni egy kápolnát a templomokban, ahol az emberek úgy imádkozhatnának, mint a zsinat előtt? Ma már mindenkinek mindent megengednek: miért ne lehetne nekünk is megengedni valamit?“. Akkoriban nem valami furcsa kérést fogalmazott meg. Ma sem valami furcsa kívánságról van szó. Hanem a hitről. A Hitünk legfőbb javáról van szó. Valójában a megélhetésünkről, a túlélésünkhöz szükséges kenyérről van szó.
Tehát ismét a kérdés: Miért veszi el a pápa a kenyeret a gyerekektől? Mi készteti arra, hogy éheztesse őket, hogy hagyja őket elpusztulni?
Visszatérek 2015. január 9-éhez, a római levélhez, amely elrendeli az SSPX képviselőivel való tárgyalások megkezdését. A kedvezőtlen körülmények ellenére teljesítettem ezt a megbízást – és még mindig folyamatban van a teljesítése. Ezért egy, az egyházi hatóságokhoz intézett kéréssel szeretném zárni. Igazságot kérek a Szent X. Pius Társulat számára. Helyzetük tanulmányozása ezt a kérést követeli. Illő lenne, ha az Egyház – más esetekhez hasonlóan – bocsánatot kérne ettől a Társaságtól. Ez még a fantomsírok esetében is megtörtént. Itt nem fantomokról van szó, hanem élő emberekről, lelkekről, akiknek joguk van ahhoz a lelkipásztori gondoskodáshoz, amelyet az Egyház a zsinat előtt biztosított számukra. Nem kiváltságról vagy indultról van szó, hanem jogról.
Jól tennék az egyházi hatóságok, ha ezzel a bocsánatkéréssel együtt kifejeznék hálájukat az SSPX munkájáért, és minden ha és de nélkül kifejeznék elismerésüket e mélyen katolikus munka iránt.
Forrás: fsspx.news
Legolvasottabb írások147 times!
