Oldal nyomtatása Oldal nyomtatása

Eretnekségek a neo-katekumenátus tanításában

Ez az írás azért került fel honlapunkra, mert 2023. június 17.-n az Egri Főegyházmegye érseke a Redemtoris Mater (neo-katekumenális út) szeminárium két diakónusát szentelte pappá, és hét akolitusát diakónussá.

ITT a híradás róla.

A neo-katekumenátus alapítója, Kiko, írt egy Katekizmust, amelyet csak a „beavatottak”, a katekéták olvashatnak. Ennek a katekizmusnak az alapján több teológus is felhívta az Egyház figyelmét ennek a mozgalomnak az eretnek tanítására. Ez a felhívás, sajnos, elkerülte II. János Pál pápa figyelmét, aki – bár csak informálisan – elismerően és jóváhagyólag nyilatkozott az említett mozgalomról.

Mielőtt részletesen tárgyalnánk (idézetekkel alátámasztva) Kiko eretnek tanítását, álljon itt egy rövid összefoglaló a neokatekumenátus alapítóinak eretnek tanításairól, ugyancsak a Kiko-Carmen-féle „Katekizmus” alapján:

A mozgalom alapítói azt tanítják, hogy

  1. Istent nem bánthatja meg a bűn;
  2. Az ember nem követhet el bűnt, mert hiányzik a szabadsága a rossznak való ellentmondásra;
  3. Így az embert nem kötelezi semmiféle jóvátétel;
  4. Az engesztelő áldozat nem keresztény gondolat, mert gyökerei a pogányságba nyúlnak;
  5. Krisztus halála nem volt engesztelő áldozat;
  6. Következésképpen Krisztus nem váltotta meg az embert;
  7. Így az ember alapvetően továbbra is tévelyeg, és nem képes jót cselekedni, ui. a gonosz rabságában van;
  8. Az üdvösséghez elég, ha az ember elismeri bűnösségét, és hisz a feltámadt Krisztus erejében;
  9. Krisztus nem példakép az ember életvitelére;
  10. Ezért szükségtelen megígérni jobbulást és törekedni arra;
  11. Így az ember egyedül Isten irgalmában bízhat, amely mindenkit megment. Ezért a Kiko-féle teológia nem ismeri a tisztítótüzet és a kárhozatot;
  12. A szentmise nem valódi áldozat, hanem csak közösségi lakoma, amely a feltámadt Krisztus üdvözítő erejét ünnepli;
  13. A konszekrált kenyér nem változik át, nem lényegül át Krisztus Testévé és Vérévé, hanem csak jelképezi Krisztus lelki jelenlétét;
  14. Mivel tagadja a szentmise áldozati jellegét és a transszubsztanciációt, tagadja a valóságos jelenlétet is, így értelmetlenné válik az imádás mozzanata is;
  15. Az áldozati jelleg tagadása magával hozza a felszentelt papság tagadását, és egyedül Krisztus papságát ismeri el. Az eucharisztiát a hívők közössége ünnepli, hiszen mindannyian egyenlő módon, különbség nélkül részesülnek Krisztus papságából;
  16. A felszentelt papság tagadása magával hozza a hierarchia tagadását is, ill. annak alapja, a papi rend szentségének tagadását;
  17. Így az Egyház többé már nem hierarchikus és látható társaság;
  18. Az Egyház nem más, mint az egyes hívők, akiket a Szentlélek ihlet, és akik a saját maguk által értelmezett Szentírásból ismerik fel a követendő utat;
  19. Az első századok karizmatikus Egyháza eltűnt, megszűnt, amikor a konstantini béke nyomán hierarchikus társasággá szerveződött;
  20. A II. Vatikáni Zsinattal feltámadt Krisztus Egyháza, és Kiko lett ennek a feltámadt Egyháznak legnagyobb és legtekintélyesebb reformátora. Ez az Egyház végre a Szentlélek, a szabadság, a karizmák, az ökumenizmus Egyháza.

(Forrás: Enrico Zoffoli: Il neocatecumenato della Chiesa Cattolica – lettera aperta al clero italiano, Edizioni Segno, é.n.)

Most pedig következzen a téves tanítások részletesebb ismertetése Luigi Villa olasz pap könyve alapján (Eresie nella dottrina neo-catecumenale, Editrice Civilta, Brescia, 2000)

A legfőbb eretnek tételek Kiko és Carmen tanításában

Kiko Argüello és Carmen Hernandez tanítása, írásai, amelyeket a Neokatekumenátus „katekétái” használnak, tele vannak teológiai tévedésekkel, hibákkal, újakkal és régiekkel egyaránt, és sokszor önmaguknak is ellent mondanak, nem is beszélve az Egyházi Tanítóhivatal sok, öröktől vallott tanításának.

Persze, ez nem lephet meg minket igazán, és nem csak amiatt a fura csend miatt, ami körülveszi ezt a valódi szektát, hanem azért is, mert az, akinek kötelessége lenne őrködni a hitletétemény fölött, és aki annak egyedüli őrzője, látszólagosan „jóváhagyta” ezt a mozgalmat (II. János Pál pápa – a ford. megj.).

Mindegy, senki nem tilthatja meg, hogy nyilvánosan, határozottan és folytonosan rámutassak a hittel kapcsolatos tévedésekre, köztük azokra is, amelyek Kiko és Carmen „katekézisében” találhatóak, és amelyet bárki elolvashat az „Orientamenti alle Equipes di catechisti per la fase di conversione” opusban.

A Katolikus Egyház – az egyetlen akol

Kiko, és társa Carmen, ezeket írják az Egyház természetével, küldetésével és „végzetével” kapcsolatban:

Talán azt gondolhatnánk, hogy az Egyháznak az a küldetése, hogy minden embert, aki az Egyházon kívül van, megfogjon, és az Egyházon belülre vigyen. (…) Ha ez lenne az igazság, akkor kétségtelenül azt mondhatnánk, hogy Jézus Krisztus 2000 év után kudarcot vallott, mert azok száma, akik ma valóban az Egyházban vannak, nagyon kevés. Ha az Egyháznak az a küldetése, hogy oda mindenki belépjen, hogyan engedhette meg Isten, hogy azok, akik tényleg bent vannak, olyan kevesen legyenek?” (Orinetamenti… p. 81)

„(Az Egyháznak) nem az a küldetése, hogy oda mindenki belépjen, és jogilag a tagja legyen, hanem az, hogy az emberek megvilágosodjanak az Egyház által, és eljussanak az Atyához.” (uo.)

Az Egyházon kívül nincs üdvösség. (…) Ebben a mondatban, jogilag értve, visszatükröződik azoknak a mentalitása, akik hallgatni fognak titeket. Alapvetően ez ma az elképzelés az Egyházról, és ezért van az, hogy minden betegnek fel kell adni az utolsó kenetet, az utolsó pillanatokban végzett gyónások, az éppen megszületett gyermekek gyors megkeresztelése, stb. Ui. ha az Egyház az üdvösség egyetlen »asztala«, és mindaz, aki jogilag nem tartozik hozzá, elkárhozik, akkor valóban így kell csinálni.” (p. 82; vö. pp. 83-84, 86)

Az Egyház egy esemény, egy történet, egy cselekedet…” (p. 87)

Az ősegyház sohasem tekintett önmagára úgy, mint az üdvösség egyetlen »asztalára«, hanem mint egy misszióra a történelem keretein belül…” (p.81)

Így gondoljuk el az Egyházat: triumfalizmus és prozelitizmus nélkül, anélkül, hogy mit tudom én hová akarnánk elvinni Jézus Krisztust, vagy hogy mindenki belépne az Egyházba.” (p. 86)

Eddig az idézetek.

Kiko-Carmen szerint, tehát, egészen mindegy, hogy valaki a Katolikus Egyházhoz tartozik-e vagy sem, a „hierarchikus”, a „látható” Egyházhoz, amit ők „joginak” neveznek, mintha azt nem is Jézus Krisztus alapította volna. Mintha a „többi juh”, akik még nincsenek Jézus Krisztus aklában, nem tartoznának Krisztushoz, és nem lennének kötelezve arra, hogy belépjenek az egy akolba, hogy „egy nyájat” alkossanak.

A katolikus hit különbözik Kiko-Carmen eretnek tanításától! (Vö.: toledói zsinat: DS 575; III. Ince pápa: DS 792; IV. lateráni zsinat: DS 1191; firenzei zsinat: DS 1351; XII. Leó pápa: DS 2720; XVI. Gergely pápa: DS 2730; IX. Pius pápa: DS 2785, 2865, 2917; XII. Pius pápa: DS 3821, 3866-3873)

Az Egyház hierarchikus felépítése.

Kiko ezt írja:

Az Egyház nem jogi, hanem szentségi valami.” (p. 167) „A bűnbánati fegyelemmel nyert az ősegyház jogi dimenziót.” (uo.)

Kiko, tehát, elutasítja „az Egyház jogi értelmezését” (uo.), és felteszi a kérdést: „Hol van tehát az Egyház?” (uo.), majd maga felel a kérdésre: „Ott, ahol a Szentlélek van, a feltámadt Jézus Krisztus éltető Lelke, ahol a hegyi beszéd szerinti új ember van. Ahol ez megvan, ott van az Egyház…” (p. 88)

Az Egyház, tehát, nem hierarchikus. A püspökök, a papok és a szerpapok nem lényegi elemei tehát az Egyháznak! De Kiko már korábban is világosan leírta, hogy a plébánia, a plébános, a segítői nem alkotnak Egyházat, ahogyan a közösség és a pap sem. És nem érdemes katekizmust tartani, kinyilatkoztatott igazságokban hinni, mert az Egyház – még mindig Kiko szavaival – egészen más valami! Vagyis: a Szentlélek által ihletett hívek közössége, akik Isten kegyelmében élnek a lélek és a hegyi beszéd szerint. Persze, ők sem alkotnak látható társaságot!

Íme, az eretnek Kiko locsogása. Persze, nem más ez, mint a már ünnepélyesen az Egyház Tanítóhivatala által elítélt tételek ismétlése. Elég csak pl. a következő személyekre gondolnunk: Montano és követői (DS 893), a „fraticelli” mozgalom (DS 910-912), Wyclif (DS 1187), Husz (DS 1201), Luther (DS 1465 kk), P. Quesnel (DS 2474 kk), janzenisták (DS 2615). Illetve elég ezek után elolvasni XII. Pius pápa „Mystici Corporis” kezdetű enciklikáját.

Isten szava és az Egyházi Tanítóhivatal

Kiko ezt írja:

Azt akarjuk, hogy ezen az úton (ti. neokatekumenátus) az emberek közvetlenül találkozzanak a Biblia könyveivel. Nem túl hasznos, hogy az emberek otthon olvassák a Bibliát, mert a negyedik napon már belefáradnak. A Biblia önmagát értelmezi, párhuzamokon keresztül.” (p. 372)

A számtalan pápai dokumentumokról Kiko szinte soha nem beszél. A 21 egyetemes zsinatból csupán kettőt idéz: a Trientit és a II. Vatikánit, de csak azért, hogy a kettőt egymással szembehelyezze.

Pl. a Trienti zsinatot, amely a protestáns eretnekségek elleni harca miatt olyan fontos, Kiko csak azért idézi, hogy utána leszidja: „A Trienti Zsinattal, a XVI. és XX. század között, minden megkötődött.” (p. 174)

Majd ezt írja:

A Trienti Zsinaton minden figyelem a lényegekre, a hatékonyságra irányul, és elveszítik szem elől a jel szentségi értékét.” (p. 175) „A Trienti Zsinattal a XVI. században minden megmerevedik, radikális módon rákényszerítik mindenkire a római rítust. Ezáltal már semmit sem lehet elvenni, semmit sem lehet hozzáadni a miséhez. Így érkezett el hozzánk a mise. Ez a merevség olyan sokáig tartott, hogy amikor először megváltoztatták a liturgiát, mindnyájan megbotránkoztunk, mert azt hittük, hogy a liturgia változtathatatlan. Ez pedig tévedés.” (p. 325) „A Trienti Zsinat után ott maradtunk a lényegekkel, hatékonyságokkal, és megfeledkeztünk a jelek fontosságáról.” (p. 327)

Fel kell tennünk a kérdést: Kiko nem tudja, hogy a Trienti Zsinatnak végérvényes dogmatikai értéke van? (vö. II. János Pál: általános kihallgatás, 1986.I.8., 1986.X.8). A nagy teológusokat – pl. Aquinói Szent Tamás –, akik előkészítették, kifejtették és megvédték az Egyház tanítását, Kiko soha nem idézi; sőt, csak gyanakvást és lekicsinylést hint el velük kapcsolatban, amikor igyekszik nevetségessé tenni pl. az eucharisztikus dogmákkal kapcsolatos „vitáikat” és írásaikat. (vö. pp. 74, 251, 264, 325, 326, 329)

Néha úgy tűnik, hogy Kiko az Egyházi Tanítóhivatalra hivatkozik, de gyakran önellentmondásba keveredik, amikor pl. a sajátos írásmagyarázataival ellentétbe kerül a Tanítóhivatallal – pl. a Mt 19,16-29; Lk 18,18-30; ApCsel 5,1-4 magyarázataival.

Számtalan olyan szentírási hely van, amelyet Kiko egészen ellentétes módon magyaráz, és ezek általában a következő témákhoz kapcsolódnak: megváltás, Krisztus engesztelő áldozata, áldozat a világ bűneiért, stb. Sőt, Kiko „démontól megszállottnak” tartja azokat, akik elutasítják az ő tanítását, értelmezéseit, amelyek szerinte „vitán felül állnak”.

Szolgálati papság és általános papság

Kiko így ír a katekéziseiben:

Nincsenek papjaink sem, vagyis olyan személyek, akiket elválasztunk mindenki mástól, és ők a mi nevünkben is kapcsolatba lépnek az istenivel. Mert a mi papunk, aki közbenjár értünk, Krisztus. És mivel mi az Ő teste vagyunk, mindnyájan papok vagyunk. Az egésze Egyház papi, vagyis közbenjár a világért. Igaz, hogy a papság egy szolgálatban válik láthatóvá, és vannak olyan testvérek, akik ezt a papságnak szolgái. Az Újszövetség nem használja a „pap” szót, csak Krisztusra. Ehelyett szolgákról és presbiterekről beszél.” (p. 56)

Így a neokatekumen közösségekben már nem a pap (felszentelt személy), hanem a katekéta (laikus) az, aki vezeti, irányítja, kormányozza a közösséget – az Egyház hagyományos tanításával szemben.

Pedig még II. János Pál pápa is azt mondta: „A papok tevékenysége alapvető marad! Ők a közösség vezetői!” „A felszentelés erejében, benneteket egy különleges jeggyel jelöltek meg, amely Krisztushoz tesz hasonlóvá benneteket, hogy az Ő nevében cselekedhessetek. Így a felszentelt papot úgy kell fogadni, mint aki Krisztus nevében tevékenykedik, mint aki magában hordozza a lelkek Mesterének, Megszentelőjének és Vezetőjének elengedhetetlen felelősségét. Olyan felelősség ez, amelyről a pap semmilyen körülmény között nem mondhat le.” (1985.XII.9)

Kiko viszont ezt írja:

A közösségek nagy veszélye, hogy a papok, akaratlanul is, megölik azokat. A (neokatekumen) közösséget a saját útján egy felelős laikus vezeti majd.” (p. 371)

Majd hozzáteszi:

Ezek a közösségek nem haladnak majd egyedül, ahogy nekik tetszik, azt csinálva, amit éppen akarnak. Ezeket a közösségeket mi vezetjük majd a Püspök nevében (!). Hiszen küldetésünk van (!), hogy titeket a felnőtt hitre, a Keresztségre vezessünk (!?). Ezért nincs katekumenátus a katekéták tekintélye iránti engedelmesség nélkül.” (p. 371, kk.)

Majd még világosabbá teszi, mire gondol: „A plébános csak a helyi egyházat (plébánia) vezetheti, ami nem a neokatekumen közösség!” Íme, egy skizma a plébánián belül!

A katekétákról ezt írja:

Akit katekétának választottak, úgy tekinthet magára, mint akit eltöltött a Szentlélek, ezért az ő döntései minden vitán és tévedésen felül állnak. Ui. birtokolja a lelkek megkülönböztetésének ajándékát.” (p. 188)

Összefoglalva, ezen a pontos is nyilvánvalóvá válik a neokatekumen mozgalom eretnek mivolta, hiszen eleve ők választják a katekétát, nem pedig a püspök vagy a plébános nevezi ki, akiknek pedig egyedül lenne rá joguk. A katekétáknak a „küldetést” a mozgalom tagjai adják, egy Kiko által kitalált szertartáson belül, amelyben még a kézrátétel is szerepel. Mindebből látszik, hogy gyakorlatilag egy párhuzamos egyházat, egy párhuzamos hierarchiát akarnak kiépíteni.

És most újra álljunk meg, és mondjuk ki bátran és egyértelműen, hogy a neokatekumenátus egy eretnek mozgalom, sőt, korunk talán legveszélyesebb eretnek mozgalma, hiszen érthetetlen módon éppen Az (II. János Pál pápa – a ford. megj.) védelmezi és bátorítja őket, Akinek feladata lenne az eretnekség elítélése és kiirtása az Egyházból.

Forrás: katolikus-honlap.hu

Álljon itt egy 2023. augusztus 3.-i írás a gloria.tv oldalról:

Neokatekumenális Út: Hála Istennek, hogy XVI. Benedek meghalt

Az egyetlen megoldás az volt a pápa számára, hogy meghal. Benedek nem halt meg, lemondott. Hála Istennek” – mondta Kiko Argüello Roberto Octavio González Nieves-nek, San Juan de Puerto Rico érsekének egy az elhívatásról rendezett beszélgetésen.

A Neokatekumenális Út alapítójának szavait egy 2017-es videófelvétel örökítette meg. Más alkalmakkor Kiko úgy nyilatkozott XVI. Benedek lemondásáról, mint “a Miasszonyunk ajándékáról“.

Argüello hozzátette, hogy őt Bergoglio megválasztása mentette meg, mivel XVI. Benedek megkérte a csoportját, hogy szüntesse meg a liturgikus eltévelyedéseit (Szerk.: pontosítsunk: eretnekségeit), ám – nem meglepő módon – Benedek nem erőszakolta ki a döntései végrehajtását. Ferenc megválasztása után Benedek kérését semmibe vették, mondja Argüello.

Benedek megkérte a Neokatekumenális Utat, hogy liturgikus elhajlások nélkül kövessék a Novus Ordo könyveit, és legalább havonta egyszer vegyenek részt a vasárnapi miséken.

Forrás: gloria.tv

Print Friendly, PDF & Email
Updated: 2023. augusztus 04. — 07:00