„Szívből kívánom XIV. Leó pápának Isten kegyelmét, hogy legyen bátorsága helyrehozni ezt a szentségtörő cselekedetet, amely bemocskolta a jubileumi év szentségét.” Vatikánváros, 2025. szeptember 10. – Athanasius Schneider püspök határozottan felszólalt a Vatikán által nemrégiben jóváhagyott nemzetközi „LGBTQ+” jubileumi zarándoklat ellen, amelynek „szentségtörésnek” és Isten „kigúnyolásának” nevezte.
Je suis catholique – KATOLIKUS VAGYOK.
A hétvégén értem haza külföldi látogatásomról, és rögtön azzal kell szembesülnöm, hogy hitemet próbálják lenullázni, pontosabban HITTAGADÁSRA kényszeríteni. Természetesen római-katolikus vagyok, de mert az ősi rítusban bemutatott szentmisére járok és igyekszem aszerint élni is, ezért megrázó volt – amit hetek, hónapok óta rebesgetett görög-katolikus pap ismerősöm -, hogy 1700 év után ismét előveszik – eddig […]
A törvény nem képes kezelni az AI/MI pornográfiát, és gyermekeink fizetik meg ennek árát
Írásában James azzal érvelt, hogy az AI/MI térnyerése a pornóiparban hasonló változást fog előidézni, mint a nyomtatott magazinok és videokazettákról a szinte mindenütt jelen lévő internetes pornográfiára való átállás. James figyelmeztetett, hogy ez érvénytelenné tenné a keresztények leghatásosabb pornóellenes érveinek nagy részét, például azt, hogy a pornográfia kárt okoz azoknak, akik közvetlenül érintettek benne.
Barsi Balázs a mesterséges intelligenciáról – videóval
“Fekete misét” tartanának a nyíltan baloldali sátánisták Kansas állam Capitoliumában
Amikor arról beszélünk, hogy a Sátán jelen van az életünkben, és szorgalmasan dolgozik azon, hogy tönkretegye a világunkat, és lerombolja az Isten által teremtett rendet, akkor sokan hajlamosak legyinteni, nem komolyan venni az ilyesmit. Pedig olyan események vannak, amelyek gyakran a provokáció vagy más szabadidős tevékenység álcájába bújtatva konkrétan ezért a célért küzdenek. Ilyen a […]
A katolikusoknak nem szabad elfogadniuk egy nyilvános eretneket pápának: itt van, miért
A német katolicizmus újabb válsága
A válás pestise
Hónapok óta érlelődik bennem, hogy írnom kéne a válásról. Elég sokkoló szentírási idézetet találtam hozzá? A bejegyzés többi része is hasonló lesz. Elvált szülők gyerekeként azt tudom mondani a válásról, hogy az a gyermekbántalmazás egyik legdurvább formája. És csak akkor tudom elfogadni, ha egy még durvább bántalmazástól szabadítja meg magát vagy a gyerekeit általa a […]