Sok jámbor hívőt megdöbbentett, sok nem-katolikust – főleg „harcos” ateistát – pedig cinikus nevetésre sarkallt a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia (MKPK) 2020. március 5-ei döntése a templomok és kápolnák bejáratánál található szenteltvíztartók kiürítéséről, amit mellesleg nem kértek az illetékes állami szervek.
Valóban megtagadta az MKPK e rendelkezésével azt, amit hisz, vall és hirdet a »szenteltvíz« felől az Anyaszentegyház?
Nézzük meg – anélkül, hogy a döntés helyes vagy rossz voltát vizsgálnánk járványtani és lelkipásztori szempontból – higgadtan, mit is tanít a »szenteltvíz« mibenléte és használata felől az Anyaszentegyház!
A »szenteltvíz« szentelmény.
1.) Mi a szentelmény?
A szentelmény (sacramentalia) az Anyaszentegyház által alapított szent jel, mely »ex opere operantis (Ecclesiae)« kegyelmeket közöl. Ebben különbözik a szentségtől (sacramentum), mely az Üdvözítő által alapított szent jel, s mely egyedül közöl »ex opere operato« kegyelmeket. Hét szentség van: a keresztség, a bérmálás, az Oltáriszentség, a bűnbánattartás, a szentkenet, a házasság és az egyházi rend. Vagyis a szentség és a szentelmény közötti különbség kettőben áll:
- a szentségeket maga Krisztus rendelte, a szentelményeket az Anyaszentegyház;
- a szentségek »ex opere operato« és »ex opere operantis (Ecclesiae)«, míg a szentelmények kizárólag »ex opere operantis (Ecclesiae)« kegyelemközlő eszközök.
A szentelmények kétfélék:
- áldások (benedictio-val benedictio invocativae);
- szentelések (consecratio-val benedictio constitutivae).
A szűkebb értelemben vett áldás (benedictio) ezek alapján az Isten segedelmét megkérlelő imádság (invocatio) egy adott személyre vagy tárgyra.
A szentelés (consecratio) pedig – mely tulajdonképpen a teológiai értelemben vett áldás egy sajátos fajtája – egy személyt, vagy tárgyat tartós jelleggel kiemel a profán használatból és azt az Istennek lefoglalja szakrális használatra. Ilyen értelemben a vizet nem csupán „megáldjuk” (az is megtörténik a különböző vízszentelési szertartásokban), hanem meg is „szenteljünk”.
2.) Mi a különbség az »ex opere operato« és az »ex opere operantis (Ecclesiae)« kegyelemközlés között?
Az »ex opere operato« annyit tesz magyarul, hogy „az elvégzett (cselekvés) műve”. Mit jelent ez?
Hogy nem a kiszolgáló és/vagy felvevő lelki kvalitásaitól, vagy pszichikai ráhangoltságától függ az ily módon a jelhez rendelt kegyelem tárgyi (objektív) közöltetésének hatékonysága, hanem pusztán a szentséget létrehozó cselekvés elvégzéséből. Ezek ugyanis hatékonyságukat »ex opere operantis Christi« nyerik, vagyis a szentségekben maga az Üdvözítő érdemeiért adott kegyelmek kerülnek hatékonyan kiosztásra Egyházán, mint eszközökön keresztül. A közölt kegyelem elnyerésének egyetlen akadálya a felvevő részéről az akaratlagos elutasítás. A keresztség és a bűnbánattartás a (lelkileg, a természetfeletti élet szempontjából) holtak szentségei, melyek által a megszentelő és állapotszerű kegyelem (gratia sanctificans et habitualis) elnyerhető illetve visszaszerezhető. E kettő esetén a közöltetett megszentelő kegyelem elnyerése az azt nem birtokló részéről csak egyetlen alanyi akadályba ütközhet: meg nem bánt (akár egyetlen) halálos bűnbe. (Többek között ezért lehet, más miatt pedig meg is kell a kisdedeket keresztelni, ha lehetséges. Ez azonban más téma.) Hogy ki és milyen szentséget szolgáltathat ki érvényesen, ez a jelenlegi bejegyzésem keretét meghaladja, és alapkérdésének lényegét nem érinti.
Az »opus operantis (Ecclesiae)« annyit tesz magyarul, hogy a „cselekvő (operator) [Egyház] műve”. Az ilyen »ex opere operantis (Ecclesiae)« kegyelemközlés „a cselekvő (Egyház) művéből” következik be. Az ilyen – az adott cselekvéshez kötve közöltetett – kegyelemnek (gratia actualis) alanyi (szubjektív) elnyerése, illetve annak mértéke nem csupán a kiszolgáló és/vagy felvevő (használó) személy szándékától (intentio), hanem annak kegyelmi állapotban levésétől, és ezen kegyelmi állapotának fokától is függ. Ráadásként tárgyilag (objektíve) nem közöltetik automatice pusztán a szentelményi jel eszközszerű használata révén. (A kegyelmi állapot a keresztségben elnyert természetfeletti életet jelöli. Ezt hívjuk más néven „állapotszerű kegyelemnek” [gratia habitualis]. Az ilyen személy nincs a »lelki [természetfeletti] halál« állapotában, hanem bírja a megszentelő kegyelmet, mely a megigazulás szükséges feltétele.) Ilyen – »ex opere operantis (Ecclesiae)« – hatások a szentségek esetén is fennállnak a már említett »ex opere operato« hatásaik mellett. Ezért fontos felvételükre a lehetőségekhez képest legjobban lelkileg is előkészülni, hogy azokat a lehető legméltóbb módon felvéve ezeket a kegyelmeket is elnyerjük.
Szász Péter
Legolvasottabb írások616 times!
