Nyomtatás Nyomtatás

Szolgálni az embereket, (de) nem meghajolni a világ előtt

Napjainkban, és főleg Ferenc pápa idejében, sokat halljuk az Egyház szájából, hogy a klérusnak nem szabad uralkodnia a nyáj felett, sokkal inkább szolgálnia kell azt.  Az alap elgondolás valószínűleg a nagycsütörtöki lábmosás történetéhez kapcsolódik, de maga Jézus szájából is elhangzott: „ az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” Mk 10,45. Jézus a példakép, s ha ő, mint Isten Fia lehajolt azért, hogy a tanítványok lábát megmossa, akkor az Egyháznak is ezt a szolgálókész lelkületet kell gyakorolnia.

Nem szabad viszont megfelejtkeznie az Egyháznak arról, hogy miközben szolgál, Krisztus igazságát, tekintélyét és hatalmát is birtokolja. Krisztus igazságát őrzi, hiszen feltámadása után a missziós parancsban maga Krisztus kéri azt, hogy apostolai tanítsák meg a világnak mindazt, amit ő tanított nekik. Az Egyház őrzi Krisztus tekintélyét is, hiszen a papok alter Christusként (másik Krisztusként) változtatják a kenyeret és bort Krisztus Testévé és Vérévé. Ugyanakkor Jézus a bűnök megbocsátásának hatalmát (azaz az Isteni bűnbocsánat közvetítését) is az apostolok, s jelenlegi utódai, a papok kezébe adta, tehát az Egyház ily módon Krisztus hatalmát is birtokolja.

Jézus hatalma és az ehhez társuló alázata jól követhetően végigvonul valamennyi evangéliumon. Miközben nagy hatalommal tanít, és több helyen is kijelenti, hogy ő az Isten Fia, egyszerű és alázatos emberként szolgál a nép között, s mindezt betetőzi az, mikor Nagycsütörtökön letérdel és megmossa a tanítványai lábát. Bár a mindenség Ura, mégsem uralkodik senki felett, tévedésben viszont soha nem hagyja az embereket: az igazságot, melyet az Atya rábízott, hűen őrzi. A hamissággal mindig bátran szembeszáll, a világias lelkület és a bűn előtt pedig soha nem hajol meg.

Napjainkban a papság sajnos kezdi félreértelmezni Jézusnak a szolgálatról szóló tanítását. Az Egyház a szolgálatban helyenként olyan messzire megy el, hogy lassan kezdi elveszíteni mindazt, ami benne krisztusi. Elveszíti tekintélyét, elveszíti tanítását, mégpedig azzal felkiáltással, hogy a híveket nem szabad kemény ideológiákkal sakkban tartani. Így jut el odáig, hogy tekintélyét semmibe nézve világi gondolkodásúak kezdik megkérdőjelezni, majd kritizálni tanítását. S az Egyház ebbe a játékba bele is megy: nem uralkodhatunk a híveken, nem mondhatjuk meg nekik, hogy mit csináljanak. Meg kell ismerni őket, meg kell tudni, milyen vágyaik vannak, s a „szolgáló Egyház”, végül lehajol a világi vágyak teljesítésére is. A pápa muszlimok és börtönben lévő rabok lábát mossa meg Nagycsütörtökön, ezzel is jelképezvén, hogy az Egyház mennyire szolgáló lelkületű és mennyire nyitott mindenki felé. De mindeközben ott találja magát az u.n. „szolgáló Egyház”, hogy már nincs különbség az egyházi és a világi lét és gondolkodás közt, s az egyház ideológia ellenfelei pedig nem a világ, és nem a hitetlenek, hanem azok, akik Krisztus tanításához hűek.

Valóban ezt jelenti szolgálni? Jézus is ezt tette volna? Érdemes ezen elgondolkoznia magyar Egyházunknak is, ahol egyre inkább kezd kibontakozni ez a félreértelmezett szolgáló lelkület. Az egyház hierarchikus felépítése egyre inkább kezd romba dőlni, a papokat már nem tisztelik, sőt sok helyen kritizálják és lenézik. A hívek többsége már nem tudja meglátni, hogy micsoda hatalmat jelent az, hogy valakinek a szavaira az ostyából Krisztus teste lesz! Hogyan teheti tehát magát a hívő ugyanarra a szintre, ahol a pap áll? Nem kéne meghajolnunk e szentség előtt is? Persze nem a szó szoros értelemben véve, hanem gondolatban a megfelelő helyre téve magunkat. Az, hogy a pap személye nagyobb, mint a hívőé, nem jelenti azt, hogy a pap uralkodik a hívőn. Az igazi pap szelíd és alázatos lélekkel terelgeti nyáját az igaz úton. Nem fél nekik megmondani, ha rossz útra tévedtek, hiszen éppen ezt bízta rá Krisztus, hogy a tévelygőket visszahozza az egy akolba.  Amikor a klérus a hívek figyelmét az igazságra irányítja, nem uralkodik felettük.

Amikor viszont a világ és a másik vallás ideológiáját elfogadja valójában nem az emberek alázatos szolgálója lesz, hanem Krisztus árulója. Az Egyháznak nem a más vallások, a világ és pogány kultúrák elemeit kell beépítenie a sajátjába, hanem az Krisztusi igazságot kell eljuttatnia minden néphez. Amikor a katolikus Egyház feje a világ vezető politikusaival és jelentősebb nem keresztény vallások vezetőivel a toleranciáról és a béke megteremtéséről tervez közös paktumot (lásd a május 14-ére tervezett, de azután későbbi időpontra áthelyezett nagy vatikáni találkozóról szóló számtalan híradást) aláírni megkérdezhetjük: valóban ez  lenne az Isten országának eljövetele? Kit szolgál az Egyház? Vajon Krisztust-e? Vagy a szolgálat leple alatt már meghajolt a világ előtt? A katolikus Egyháznak már nincsenek ellenségei? Az összes vallás és minden politikai erő a barátja és szövetségese? Krisztus megbékélt a világgal? Vagy csak az Egyház tesz úgy, mintha ez tényleg így lenne? Krisztus valóban ezt akarja? Hogy minden keresztény és nem keresztény ideológia, isteni és világi érdek egybe mosódjon?  Ezért halt meg Krisztus?

Merjünk bátran szembeszállni e mindent egyesíteni akaró ideológiával, hiszen ez nem vezethet máshoz, mint a katolikus Egyház végleges halálához. Merjük bátran kimondani ma is mindazt a tökéletes tiszta tanítást, melyet Krisztus ránk bízott! Ne szomorkodjunk amiatt, ha eközben elveszítjük a világ barátságát! Jézus nem arra hívott mindet, hogy a világot szolgáljuk. Nem arra hívott minket, hogy minden bűnt toleráljunk, hanem arra, hogy azzal a határozott, de mégis szelíd lelkülettel, mellyel ő rendelkezett, minden gonoszságot napvilágra hozzunk. Jézus arra hívja az Egyházat, arra hívja a papokat, hogy a Krisztus által megváltottakat szolgálja, és hogy az igazságról tanúságot tegyen a pogányok előtt.

Jézus azt mondja ő a juhok ajtaja, csak rajta keresztül lehet bemenni az akolba. Jézus a tökéletes tisztaság, ezért az akolba csak az megy be helyes úton, aki engedi, hogy Jézus őt megtisztítsa. Ha megtisztultunk, lehetetlen, hogy mindennel és mindenkivel kibéküljünk a világban. Aki az igazságot és a tisztaságot képviseli, annak lesznek ellenségei. S mikor azt mondja Jézus, hogy rajta keresztül ki és be jár a nyáj, azt szemlélteti, hogy a világba is csak úgy szabad kimennünk az akolból, hogy Krisztus tisztaságát és igazságát visszük magunkkal. A jó pásztor mindezt életével pecsételte meg: a jó pásztor életét adta a juhokért. Egyedül így van értelme szolgálnunk a világot! A világban sok hamis hang is hívni fog minket, mintha a pásztorunk lenne, de mi annak az egynek a hangjára hallgatunk, aki életét adta értünk, s akinek igazságától soha nem tántorodunk el.

Adja Isten, hogy Egyházunk hűségesen kitartva így szolgálhassa az emberiséget!

Forrás: Péter Sziklája