Nyomtatás Nyomtatás

A kőszikla, akire Jézus felépítette Egyházát

Pünkösd után az első keresztény közösségek élete csodálatos új lendületet és életet kapott. Mindazt, amiért Jézus a főpapi imádságában könyörgött (értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban Jn 17,19) pünkösdkor a Szentlélek kiáradása által az apostolok megkapták. Isteni erővel és hatalommal felruházva adták tovább a népnek azt, amit Jézus rájuk bízott. „Az igéket, amelyet nekem adtál, átadtam nekik, ők elfogadták és valóban felismerték, hogy tőled jöttem” (Jn 17,8).

Krisztus pünkösdkor megalakult egyházának az első Szentírásban is feljegyzett története a születésétől fogva béna ember meggyógyítása a Templom ékes kapujánál (ApCsel 3). Péter és János apostol éppen a napi imádságukra mentek a templomba, mikor béna ember kinyújtotta feléjük kezét, s nem várt tőlük többet, mint amit földi értelemben remélni lehet: egy kis alamizsnát. Péter miután ránézett így felelt neki: „Ezüstöm és aranyam nincs, de amim van, azt adom neked, a Názáreti Jézus nevében kelj fel és járj” (ApCsel 3,6 ). S a születésétől fogva béna ember, aki hitt, és időközben felismerte az apostolokban Jézus Krisztus követeit, Isten erejéből felkelt és járt.  Sok mindent üzen ez a történet számunkra. Elsőként azt, hogy Jézus mennybemenetele után az Egyházát ruházta fel mindazokkal az erőkkel és képességekkel, amelyet földi működése során megtapasztalhattunk. Ez a történet azt is megmutatja, hogy az Egyház fő feladata nem az, hogy az emberek földi szükségleteiről gondoskodjon, hiszen sokkal nagyobb gazdagságot kapott örökségül Jézustól, mintsem hogy csak aranyat és ezüstöt osztogasson a szegényeknek. Péter azt mondja: azt adom neked, amim van, amit a názáreti Jézustól kaptam, szabadulj meg a megkötözött bénaságból, és kezdj el újra járni. Vegyük tehát észre, hogy ez a történet nem csupán a csodás testi gyógyulásról szól, az Egyház elsősorban ugyanis arra kapott hatalmat Jézustól, hogy a születésüktől fogva megkötözött lelkeket feloldozza bűnbilincseikből, bénaságukból, hogy azok aztán az új életben szabadon járhassanak.

A történet természetesen másképp is végződhetett volna, a béna ember megkaphatta volna az apostoloktól is az alamizsnát, s azok tovább mehettek volna úgy, hogy legnagyobb baján nem segítenek. Oly sokszor jellemző ez a mai Egyházra is: miközben a hívek apró-cseprő szükségleteire figyel, illetve a teremtett világot próbálja szebbé és jobbá tenni, megannyi esetben hagyja a lelkeket bűntől összetörten tovább feküdni a földön. Képzeljük el azt a szituációt, hogy Péter és János látva a béna embert, azt mondta volna: rajtad sajnos nem áll módunkban segíteni, de szebbé és jobbá tudjuk tenni a teremtett világnak ezt a szegletét, melyben élsz, és esetleg még anyagilag is tudunk segíteni. Micsoda szegénységi bizonyítványa lenne ez az Egyháznak! És micsoda nyomorult ember lenne az, aki csak ilyen módon reménykedhetne az Isten Egyházában? Az Egyház modernista gondolkodású fele ma mégis azt hangsúlyozza, ismerjük meg a hívek vágyait és kívánságait, esetenként kéréseit, miközben szó nélkül elmegy amellett, hogy mennyien élnek halálos bűnben. Az ékes kapunál kéregető béna ember esete megtaníthatja az Egyházat arra, hogy a híveknek nem mindig azt kell adni, amit ők kérnek. Az Egyház ettől sokkal többet, a lelkek gyógyulását és üdvösségét tudja megadni!  Az evangéliumokban szereplő Jézus sem alamizsnát osztogatott, hiszen földi értelemben véve nem volt semmilyen, a mennyei gazdagságot osztotta szét, melyet Atyjától kapott. Természetesen szükség van arra is, hogy az Egyház anyagi támogatással segítse a rászorulókat, azonban tisztában kell lennie azzal, hogy ez nem tartozik a leghangsúlyosabb feladatai közé, és főleg nem úgy, hogy közben a legfőbb feladatát elhanyagolja.

Még mindig annál a történetnél vagyunk, melyet a Szentírás elsőként jegyez fel Krisztus Egyházának megalakulása után. A béna ember gyógyulását látva nagy tömeg gyűlt össze a templom Salamon csarnokában, s Péter ekkor szólásra nyitotta száját:

„Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ezen és miért ámultok rajtunk, mintha a magunk erejéből vagy hatalmából tettük volna, hogy ez jár? 13Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok ugyan és megtagadtatok Pilátus színe előtt, bár az úgy döntött, hogy szabadon bocsátja őt. 14Ti azonban megtagadtátok a Szentet és Igazat, s azt kívántátok, hogy a gyilkost adják nektek ajándékul 15az élet szerzőjét pedig megöltétek, de Isten feltámasztotta őt a halálból. Ennek mi tanúi vagyunk. 16Az ő neve adott erőt a nevében való hit által ennek az embernek, akit ti láttok és ismertek, s a tőle származó hit adta meg neki ezt az ép egészséget mindnyájatok szeme láttára. 17Tudom azonban, testvérek, hogy tudatlanságból cselekedtetek, mint ahogy a ti elöljáróitok is. 18Isten azonban ily módon teljesítette, amit minden prófétájának ajka által előre hirdetett, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog. 19Tartsatok tehát bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröljék bűneiteket, 20s hogy az enyhülés idői eljöjjenek az Úr színétől, és elküldje azt, akit hirdettek nektek, Jézus Krisztust” (ApCsel 3, 12 b-20).

Több dolgot érdemes ebből kiemelnünk. Előszőr azt, hogy az Egyház sohasem a saját erejéből, hanem Krisztus erejét, irgalmát és kegyelemét közvetítve működik a világban. Ezért is képes sokkal nagyobb dolgokat tenni, mint a világ. Másodszor azt, hogy az Egyháznak nem szabadna ma ismét ugyanabba a hibába esnie, melybe egykor a zsidó főpapok estek: megölni a szentet és igazat, és szabadon engedni helyette a gyilkost. Érdemes most kicsit visszatérnünk ehhez a szentírási képhez:

15Ünnep alkalmával szokásban volt, hogy a helytartó elbocsát a népnek egy foglyot, akit kérnek. 16Volt akkor egy híres foglyuk, akit Barabásnak hívtak. 17Pilátus összehívta őket és megkérdezte tőlük: »Kit akartok, hogy elbocsássak nektek, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?« a főpapok és vének rávették a tömeget, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig veszítsék el. 21A helytartó tehát megkérdezte tőlük: »Melyiket akarjátok, hogy a kettő közül elbocsássam nektek?« Azok azt felelték: »Barabást!« 22Pilátus erre azt kérdezte: »És mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?« 23Azok mindnyájan ezt felelték: »Keresztre vele!« Ő újra megkérdezte: »De hát mi rosszat tett?« Azok erre még hangosabban kiáltoztak: »Keresztre vele!«26Erre elbocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre. Mt 27.

Mi történt itt valójában? A bűnnek szabad utat adtak, a tisztát, a bűn nélkül valót pedig elhallgattatták, majd megölték. Nem ugyanez történik-e a mai Egyházban, mikor a melegségre, a házasságtörésre kimondják az igent, Krisztus igaz tanítását pedig megpróbálják elhallgattatni? Nem ugyanezt teszik-e azok a katolikus közmédiumok, akik a bűnt pártfogásukba veszik, de ugyanitt a Krisztus igazsága mellett felszólalóknak nem engedélyezik a nyilvánosság előtti véleményalkotást? Nem ugyanabba a csapdába esik-e bele a mai Egyház, mint egykor a zsidó főpapok?

Krisztus Egyháza! Nézz magadba őszintén! Nem a szentet és igazat, az életnek szerzőjét tiporod-e el éppen, miközben a gyilkost, az ősellenséget, a gonoszt készülsz szabadon engedni néped között? Krisztus Egyháza! Ma is válaszút előtt állsz. Ott áll előtted Jézus, a tiszta az igaz, és ott áll előtted a világ a maga bűneivel. Melyiket választod? Két úrnak egyszerre nem szolgálhatsz!

Krisztus Egyháza! Néz Péterre, a kősziklára! Mit mondott ő azoknak, akik a szentet megölték a gyilkost pedig szabadon engedték? 19Tartsatok tehát bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröljék bűneiteket! Krisztus Egyháza! Hirdeted-e te a bűnbánatot, a megtérést, a világtól való elfordulást? Segít-e a földön fekvő bénán az, ha a sebeit csupán megértéseddel, együttérzéseddel törölgeted? Hatalmad van rá, mondd ki a bénának: Kelj fel és járj az új életben.

Péter a kőszikla, példát adott neked abban, hogyan oszd szét az emberek közt azt, amit odafentről kaptál. Példát adott abban, hogy az igazhoz, a szenthez, az élet szerzőjéhez ragaszkodj, ne a gyilkoshoz, ne a bűnöshöz. Példát adott abban, hogy a bűnbánatot hirdesd, mert csak így tudod az elveszett bárányok sebeit begyógyítani.

Krisztus Egyháza! Erősítsd meg alapjaidat ismét azon a kősziklán, melyre fel lettél építve, hogy a pokol kapui se vehessenek rajtad erőt!

Forrás: Péter Sziklája