Nyomtatás Nyomtatás

✠ Jézus Szentséges Szívének ünnepe

Aktív plébánosi szolgálatom idején talán legkedvesebb tevékenységem volt az Elsőpénteki betegellátás. Csodálatos idős, beteg emberek otthonaiba látogattam el ilyenkor. Szentgyónást végeztek, szentáldozáshoz járultak és mindig teremtettem rá időt, hogy egy kicsit beszélgessek is velük az életükről, családjukról. Bizony nem egy helyen hallhattam tragédiákról, szenvedésekről. Sok-sok esztendő után még mindig felvillannak előttem ráncos arcok, törődött dolgos kezek – nagyon szerettem ezeket az idős embereket.

Az arcukkal együtt felidéződik bennem egyszerű, kedves otthonuk képe is. Jól belém vésődött, hogy szinte kivétel nélkül mindegyik otthonban ott volt az ágy fölött a Szent Család képe és a szoba egy másik falán, egymás mellett az Úr Jézus Szentséges Szívének, és a Boldogságos Szűzanya Szeplőtelen Szívének képe. Anyaszentegyházunk egymás mellett ünnepli ezt a Szent Szívet.

Jézus 12 ígérete azok javára, akik hittel szeretik, tisztelik és szolgálják az Ő isteni Szívét:

  1. Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket.
  2. Családjaiknak megadom a békét.
  3. Minden bánatukban megvigasztalom őket.
  4. Életükben és különösen haláluk óráján biztos menedékük leszek.
  5. Minden vállalkozásukat megáldom.
  6. A bűnösök szívemben megtalálják az irgalom forrását és vég nélküli tengerét.
  7. A lanyha lelkek buzgókká lesznek.
  8. A buzgó lelkek nagy tökéletességre jutnak.
  9. Megáldom a házakat, ahol Szívem képét kifüggesztik.
  10. Azoknak, akik a lelkek megmentésén dolgoznak, olyan erőt adok, hogy még a legmegrögzöttebb bűnösöket is megtérítik.
  11. Azok neveit, akik ezt az ájtatosságot terjesztik, szívembe írom, és onnan soha ki nem törlöm.
  12. Mindazok, akik kilenc egymás utáni hónap első péntekjén megáldoznak, nem halnak meg kegyelem nélkül, se a nekik szükséges szentségek vétele nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban.

Persze ezek a képek valamelyik régi-régi búcsújárás megfakult olajnyomatai voltak, nem a legművészibb ábrázolások, mégis valamilyen különleges hatást gyakoroltak rám, ott, azokban kis otthonokban. Volt olyan, amelyeken a két kép egymásra rímelve ábrázolta az Úr Jézust és Áldott Édesanyját: mindketten rámutattak a Szívükre, de volt olyan is, amelyen az Úr Jézus a kezében tartja, felénk nyújtja a Szívét. Számomra ez nagyon kifejező és áhítatot ébresztő (sőt inkább lelkiismeret vizsgálatra indító) ábrázolás. A régi mondás jut eszembe: „kiteszi a lelkét…”

Szép és gazdag magyar nyelvünk minden más nyelvnél jobban tud hangot adni a tartalom árnyalatairól. Ez a „kiteszi a lelkét” kifejezés arra utal, hogy önmaga teljességével áll oda a másik mellé, érte mindent kész feláldozni. S a szív az „én”-nek Istentől alkotott és megszólított egészét fejezi ki. Jézus Urunk tehát a Szent Szív „feltárásával”, felénk „nyújtásával” isteni énjét, egész és tökéletes valóját kínálja fel. Gondoljunk csak arra, hogy Alacoque Szent Margit előtt „ígéreteket” tesz – amikor a Golgotán már mindent odaadott, még akkor is újabb ajándékokat ad?

Az Ő Szíve a miénk, de…

De, ma a szívek nem Jézusnak vannak odaadva, gonosz izgalmaktól dobognak, egyre távolabb vannak attól, amit Jézus a „tiszta szívűeknek” ígért.

Amikor kis ministráns voltam, az én jó hitoktató atyám végezte minden júniusi estén a Jézus Szíve-litániát – ünnepélyes Szentségkitétellel, tömjénezéssel – ezeken az alkalmakon sokszor egymagam tébláboltam, mint kisgyermek, de egészen bizonyos vagyok abban, hogy ezek a szent imádságok, az Úr áldása adták papi hivatásom alapját. A zsinat utáni évtizedekben folyamatosan szűnt meg templomainkban az áhítat ezen formáinak csaknem mindegyike. Jézus Szíve-szobrok, a Szűzanya és Szent József szobrai, oltárai estek áldozatul a papok zsinatos rombolásának. Pedig akkor még itt-ott az elsőszombati ájtatosságokon a hívek Jézus Szíve szerinti papokért imádkoztak… – papnövendék koromban lelkesen énekeltük a szemináriumi himnuszt: „Ó Jézusunknak Szent Szíve, Te papi szívek mintaképe…” – hová lettek ezek a papi szívek?

* * * * *

A Szentmise Graduáléja, így énekel ezen az ünnepen:

Graduale
Zsolt 24:8-9
Édes az Úr és igazságos s azért útba igazítja a vétkeseket.
V. Vezérli a jóban az alázatosokat, megtanítja útjaira a szelídeket.
Mt 11,29
Alleluia, alleluia. Vegyétek magatokra az én igámat és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű; és nyugalmat találtok lelketeknek. Alleluia

Katolikus Testvérem, paptestvérem – várhatsz-e Jézus Szívétől valamit, ha a tiéd nem az övé? Sírsz a gondjaid miatt, a bűnök durva öltözetétől szabadulnál, az öröm pillanatait áhítod – de elzártad magad annak megértésétől, miért is nyújtja feléd Jézus az Ő Szent Szívét. Elfelejtetted, hogy kell közeledni az Üdvözítő lándzsával átdöfött Szívéhez? Félsz, mert te voltál az, aki bűneiddel tetézted az Ő fájdalmát? Igen-igen, bánatod és félelmed jogos, de…

Az Anyaszentegyház bölcsessége nagy segítséget ad, mert ha ma félsz is, holnap fordulj az Úr Jézus Édesanyjának Szeplőtelen Szívéhez és rádöbbensz, hogy Jézus már akkor neked adta Szent Szívének szeretetét, feléd nyújtotta Szívét, amikor még kezei a keresztfához voltak szögezve.

Sőt… eddig még soha nem láttam hasonló ábrázolást, csak a pásztói Szent Lőrinc-plébániatemplom baloldali mellékoltárán: már akkor neked adta a Szívét, amikor még Gyermek volt, ezért jött közénk ártatlan kicsi gyermekként. (Adni akarsz Neki valamit, emlékezz: ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek…)

* * * * *

Most Égi Édesanyánk mellett újra gyermekként, örömteli szívünket odaadhatjuk és az Úr betölti saját Szívének szeretetdobbanás-ritmusával. Jézus alakja, szavai az Evangéliumok betűi mögött megkoptak, sőt korunk ki is akarja törölni Őt, Keresztjét, diadalmas Ítélő alakját. Ám egyvalamit nem tud megtenni – elszakítani Szent Szívétől, ha élni akarunk. Ez az élni és Vele örökké élni vágy kössön minket állandóan felénk nyújtott Szent Szívéhez.

Pater Anonymus