Nyomtatás Nyomtatás

Megtérés, párbeszéd… és egyéb káprázatok

Ifjúkoromban – a zsinati szellem első tombolása idején – ismerkedtem meg az első karizmatikusnak nevezett papokkal. Ám magatartásuk és hihetetlen önteltségük nem állt párhuzamban a műveltségükkel, sem az általános, sem a teológiai tudással.

Papnövendék koromban még keserűbb tapasztalatokkal kellett szembesülni, amikor a Bulányi György nevével jelzett neoprotestáns, vagy ki tudja milyen eredetű és szándékú szekta harcos képviselői öltöttek mellettem reverendát. Akkor a bolsevista hatalom nyomására az egyházi vezetés korlátozni igyekezett őket, de az u.n. politikai átrendeződés hajnalától kezdve egyre nagyobb teret kaptak, s ma már püspökök is kerültek ki soraikból, nem is beszélve a különböző „katolikus”, vagy világi oktatási intézmények tanárairól. A fokoláré-mozgalom akkor nem szúrt annyira szemet az államhatalomnak, annál is inkább mert hazai meggyökereztetője „államilag is elismert” paptanár volt.

Jelenlegi püspöki karunk tagjai közül háromról merném állítani, hogy nincs közük efféle szektákhoz, de valójában ez nagy merészség tőlem. Ugyanis a munkálkodásuk – vagy munkakerülésük – nagy teret enged a belső bomlasztásnak, amikor a zsinati pápák gyakorlata szerint szabadjára engedik a „karizmatikus” katolikus-ellenességet.

[Szerk.: és az a szekta, mely – bár pápai elismeréssel rendelkezik, de – a katolikus tanítással ellenkezőket vall és szemináriuma – Redemtoris Mater – van Egerben, ahol az idén is szenteltek számokra papokat(?)]

Az alapvetően elhibázott zsinati gondolatok ugyan helyet kapnak a beszédeikben, írásaikban, de valójában még tovább mennek és a zsinatot követő teljes teológiai anarchia aktív munkálói. Belenéztem egy YouTube-videóba, amelyben az egyik sztárolt püspök lelkigyakorlatos elmélkedéseinek indítása szerepel (NB. ez a püspök volt kispapkoromban a fő bulányista hangadó szemináriumunkban).

Káprázatos” indítás, ugyanis a világ helyzetét elemző mondatai egybecsengenek a köztudatban is erős ellenállás kifejtő világuralmi törekvések felemlegetésével. Azt mondja: „ne szidjátok a sötétséget, hanem gyújtsatok fényt. Megtérésre hívlak benneteket.” Aztán a három egyistenhívő vallást egy nevezőre hozva a párbeszédet sürgeti, mert ugyebár a kereszténységtől különböző erkölcsi normákból is tanulhatunk. Velük „párbeszédre kell törekedni”.

Ezen a ponton kikapcsoltam a videót, mert ennyi elég volt a hazugságból.

Először: a megtérés valahonnan valahová történő útváltoztatás. A rossz irány korrigálása és az egyértelműen igaz út választása. Na mármost, ha a bűnről nem beszélünk, ha nem is ismerjük, akkor miből állapítjuk meg, hogy rossz az irány és változtatni kell. Márpedig a sötétség szidása – ahogy a püspök mondja – nem más, mint a gonoszság hatalmának kiismerése és ez alapján a helyes döntés meghozatala. A püspök említi, hogy Loyolai Szent Ignác a szellemek megkülönböztetését milyen alapvető fontosságúnak tartja, ám nem említi a lelkiismeret vizsgálatra történő erőteljes felszólítást, amely Szent Ignác lelkigyakorlatos könyvének mintegy alapvonala.

Miről vizsgálja a lelkiismeretét a püspök? Vajon a farizeus és a vámos evangéliumi képét idézve eldicsekszik Istennek, hogy ő mennyi jót cselekszik? Nem vallja magát bűnösnek mellét verve és Isten irgalmát kérve, hanem csak mennyei koszorút igényel?

Másodszor: Jézus Krisztus egyértelmű szavakat használ a sötétség és hazugság urával szemben – Urunk „párbeszéde” a pusztában való megkísértésének evangéliumi jelenetében nem más, mint határozott visszaverése a sátán kísérletezésének. A párbeszéd a kompromisszumok halmazává válik manapság – vagy inkább az engedékenység túlméretezett válfaja lesz. (V.ö.: a Miatyánk szövegének protestantizálásától kezdve a pápák zsinagógába, vagy mecsetbe való látogatása és az ottani vezetőkkel való közös imáig. – Jézus felolvasásra jelentkezik a zsinagógában, de nem az ószövetség értelmezésével áll elő, hanem meghirdeti az Ő személyében eljött Isten-országot. Vagy pl. Assisi Szent Ferenc elmegy a szultánhoz, de nem tér muzulmán hitre, hanem Jézus tanítását hirdeti neki.)

Nemrégiben az egyik osztrák katolikus intézmény magyar (?) származású tanárhölgyikéje kijelentette, hogy ő nem katolikus akar lenni, hanem ember. Azaz a katolikus nem ember. Ezzel szemben a szintén sztárságából élő ifjú magyar papocska igyekszik komolyan venni a hitet és ezért felsőbb utasításra el kell hallgatnia.

A új-humanista névvel illetett zsinati egyháznak semmi köze az emberért való munkálkodáshoz, mert az Isten képére és hasonlatosságára teremtett és megváltott ember helyére egy ember-isten bálványt állít, szabadjára engedve az Isten ellen forduló hajlamait, szellemi irányultságát – azaz sátániságát. Ezért nem beszél a bűnről és nem akarja a bűnöst visszavezetni Istenhez, mondván, hogy Krisztus szerette a bűnöst, de bűnt gyűlölte. De Jézus egyértelműen kifejezi – minden „borulj a keblemre” allűr nélkül, hogy – „menj és többé nem vétkezzél”. 

Van egy olyan gyanúm, hogy a tradicionalista mozgalmak, de főképpen Marcel Lefebvre Érsek Úr közössége nem azért „rosszfiúk” a ma egyháza számára, mert a tridenti szentmisét végzik, hanem, mert katolikus emberek. Másként lehetne megtérni a rosszból Jézus igaz útjára? Másként lehet fényt gyújtani a bűn nélküli élettel?

Pater Anonymus