Nyomtatás Nyomtatás

Isten óvjon minket a pápai kommunizmustól

Ferenc pápa legújabb „Fratelli tutti” szavakkal kezdődő enciklikája a második vagy a harmadik, attól függően, hogy honnan számoljuk. Az enciklika azzal foglalkozik, hogy minden ember testvér. Az egyház ezt ilyen formában nem tanította az elmúlt 2000 évben. Az Egyház azt tanítja, hogy minden ember Isten alkotása, de testvérekként a megkereszteltekre utal.

Összességében az enciklika olyan politikai kiáltvány, amelyből hiányzik a vallási dimenzió. A „jóemberkedők” és a szabadkőművesek örülnek ennek az „új orientációnak”. Ferenc pápát a pápák közül elsőként zárták a szívükbe. Ha ne adj’ Isten az enciklika megvalósul, akkor valószínűleg eltűnik Isten, az egyház és a kereszténység, ahogy ma ismerjük ezeket. Az előbbit sarkalatos jogszabályok szüntetnék meg, az utóbbiak önfeloszlatással tűnnének el.

Akik nem vesznek részt ebben, azoknak a föld alá kell kerülniük, mert akkorra a kommunizmus fog uralkodni (bárhogy is hívják), a magántulajdon és a szuverén államok megszűnnek, a ház és a föld kisajátításai a kormányzati politika eszközévé válnak. És mindezt a „szegények” nevében fogják megtenni. Valószínűleg még egy véres polgárháború is lesz az „emberiség iránti szeretet” nevében. Oroszország, és Kína már átélte. A következő globális lenne.

A feltétel nélküli alapjövedelem iránti igény, amint a politikai baloldal és a nagytőke szereplői egyhangúlag, és egyre hangosabban felvetnek, csak mérsékelt kezdete annak, amit Ferenc pápa egyenlőséget követelő utópiájával folytatott politikai és ideológiai manifesztuma hirdet. Elég egy pillantás az enciklikára, míg az újságokba lapozni sem hasznos, mert a nyilvánvaló jóindulat olyan vastagra meszelte a tényleges tartalmat, hogy az már nem ismerhető fel. De semmi sem lehet veszélyesebb, mint egy hamis kép létrehozása.

Aranyszájú Szent Jánossal a kommunizmus felé?

Ferenc Aranyszájú Szent Jánost idézi: „Ha nem adjuk oda a szegényeknek a javaink egy részét, az a szegényektől való lopást, az életük elrablását jelenti; és amink van, az nem a miénk, hanem az övék” (FT, 119.). Úgy tűnik, hogy Ferenc ezzel elfogadja az egyházatyák tanítását, és az egyházi hagyományokba helyezi magát, hangsúlyozva a magántulajdon társadalmi funkcióját. De ez nem így van, mert a következő bekezdésben Ferenc már más irányba halad, a kommunizmus atyjainak tanítása felé, amikor azt írja, hogy „a magántulajdonhoz való jog soha nem abszolút vagy elidegeníthetetlen”. A mindenki számára létrehozott javak közös haszonélvezetének elve természetes és egy mindenek felett álló jog.

„A magántulajdonhoz való jog csak másodlagos természetes jogként tekinthető, amely a létrehozott javak egyetemes meghatározásának elvéből fakad, és ennek nagyon konkrét következményei vannak” (FT, 120).

Aranyszájú Szent János arra a keresztényre gondol, akinek önként és belátása szerint osztoznia kell a rászorulókkal. Ez a lelkiismeret intése, de egyéni és külső recept nélkül. Ezek a felebaráti szeretet aktív tettei, amelyeket a kereszténység tanít. Ferenc nem tesz különbséget és nem korlátoz. Az államot érti alatta, és megfordítja a jellemzőket. Nem a vagyonnal rendelkezőnek kell saját belátása szerint adnia a rászorulóknak, hanem a „szegényeknek” (akiket Ferenc kivétel nélkül társadalmi értelemben értelmez), kell követelniük, mert joguk van követelni. Ebből következik, hogy azok a migránsok, akik vagyon nélkül vándorolnak, függetlenül attól, hogy legálisak vagy illegálisak, mert Ferenc a migrációhoz való korlátlan jogot feltételez, követelhetik az őslakosok vagyonának kisajátítását, legalábbis az áruk és a magántulajdon újraelosztását, mert minden mindenkié.

Ferenc nem hagy kétséget efelől, hanem az alábbiak szerint ragaszkodik hozzá:

„A föld javainak egyetemes rendeltetéséről való meggyőződés megköveteli, hogy ezt alkalmazzák az országokra, azok területeire és erőforrásaikra is. Minden ország és nép köteles segíteni a szegényt, az életlehetőségeit elveszített embert. Elsősorban a rászoruló saját földjén, de szükség esetén az ő befogadásával is .” (FT, 124).

És mivel Ferenc „konkrét következményeket” követel, szavait „konkrétnak” kell gondolni, ami azt jelenti:

Nincs jog, nincs terület, nincsenek befizetett adók, nincsenek törvények és közbiztonság, amelyek az államnak és polgárainak jogot adnának megakadályozni egy migránst, aki bármilyen okból be akar vándorolni bármelyik általa választott országba. És semmi sem akadályozhat meg senkit abban, hogy élvezze az ország köz- és magánjavait, szociális juttatásait, egészségügyi ellátását, bármiféle támogatását és minden egyéb előnyét.

Ennek az utópiának az az alapja, hogy „olyan bolygót kívánok, amely földet, otthont és munkát kínál minden ember számára” (FT, 127.). Ami jól hangzó és alapvetően helyes, az gyilkos lehet a megvalósítás tekintetében. Marx, Engels, Lenin, valamint Sztálin, Mao és Pol Pot üdvözletüket küldik. A történelem azt tanítja, hogy az utópia minden megvalósítása gyilkossággal végződik.

De Ferencet nem érdekli a történelem, mert miért foglalkozna a múlttal, amikor a jelenben tehet valamit. Ezért így folytatja:

Kötelességünk tiszteletben tartani minden ember jogát arra, hogy olyan helyet találjon a maga és családja számára, ahol emberi kibontakozásuk lehetővé válik“ (FT, 129).

Tehát Ferenc ragaszkodik a családegyesítéshez is. Számára a migráció egyirányú utca: a migrációs jog minden más jog felett áll. 7,8 milliárd emberről beszélünk, akiknek Ferenc megadja ezt a jogot. Ferenc felül akarja írni azon jogrendszerek alátámasztó oszlopát, amelyeket az államok az évszázadok során gondosan felállítottak, és úgy tűnik, helyesli azt a tényt, hogy nagy valószínűséggel az egyes államok összeomolhatnak vagy akár globális szinten is megszűnhetnek.

Valahányszor az ideológiai rendszerek önkényesen, jogellenesen tulajdonítottak el magántulajdont (egyébként az egyházi vagyont is), nagyobb nyomorúságot eredményeztek, mint jót. Dél-Afrika egy szomorú közelmúltbeli példa, ahogy Ferenc pápa idézi a Desmond Tutu-t az enciklikában,.

A globalizmus prófétája

Ferenc a globalizáció, a korlátlan migráció és a nemzetállamok felszámolásának a prófétája:

„A globális dimenziókra kell figyelni, hogy ne essünk a mindennapi kicsinységekbe“ (FT, 142).

Ha a pápa képes meglátni a migráció hátrányát, akkor csak annyi, hogy ha „egyeseket vonz a nyugat kultúrája”, az „komolyan csalódást okozhat nekik” (FT, 38). Ferenc egy szót sem szól arról, hogy a nyugat a kereszténységből nőtt volna ki, vagy hogy ez a civilizáció, a jogi fejlődés, a szabadságjogok, a magas kultúra és a jólét bölcsője lenne. Ellenben az egyház feje számára a migránsok az igaziak függetlenül fajuktól, etnikai hovatartozástól, vallásuktól, kultúrájuktól vagy politikai meggyőződésüktől. Olyan hibátlanok, hogy csak a nyugat tudja megfertőzni őket.

A történelem Ferencet csak szelektíven érdekli:

„A soát nem szabad elfelejteni ”, éppúgy, mint, Hirosima és Nagaszaki atombombázását  sem”(FT, 247f).

Hiába keresi valaki a Gulagot és a kínai kommunista Laogait. Ferenc már elfelejtette, és mindenképp el is akarja felejteni ezeket, mert kihagyja a kommunizmus és bűncselekményeinek még az említését is. Micsoda amnézia.

Ugyanez történik vele, amikor elítéli a fanatizmust, de nem említi az ideológiai terroristákat és az iszlám fanatikusokat, annál inkább „fanatizmus az, ami jellemzi a keresztényeket és különösen a katolikusokat a digitális fórumuk különböző terein” (FT, 46).

Ferenc az enciklikában azt teszi, amit szeret, ostorozza a katolikus híveket, a keresztényeket és különösen a keresztény nyugatot.

Ezután újjal mutogat az egyetemes testvériség ellenségeire, ezek populisták és nacionalisták, individualisták; kapitalisták és mindenki ellenség, aki falakat épít. Ferenc hallgatólagosan támogatja a Black Lives Matter-t is:

„A rasszizmus egy olyan vírus, amely könnyen mutálódik, és ahelyett, hogy eltűnne, továbbra is titokban leselkedik“ (FT, 97, auch FT, 20). 

A szavak választása a kommunista propagandára emlékeztet, amely „imperializmust” és „reakciót” lát lopakodni mindenütt.

Ferenc szerint nincs jogos háború, hanem „igazolt küzdelmek”, amikor arról van szó, hogy „különféle módszerekkel megpróbálják [a hatalmasok] elnyomását megszüntetni; és elvenni tőlük azt a hatalmat, amelyet nem tudnak használni.” (FT, 241.).

Ferenc új egyenletet állít fel: a polgári képmutatókat, azokat, akik „félrenéznek”, egyenrangúvá teszi a tolvajokkal és a bűnözőkkel. A bűnözők szövetségeseinek minősíti őket (FT, 75).

A láthatatlan diktatúra

Ebben a bekezdésben található az enciklika egyik legérdekesebb része is, amikor a pápa ezt írja:

Így működik a valójában rejtett érdekek láthatatlan diktatúrája, amely uralja az erőforrásokat, valamint meghatározza a vélemények és gondolkodás kialakulását.”

Erre a „láthatatlan diktatúrára” egy csoport bíboros, püspök és értelmiségi, köztük Müller, Zen és Pujats bíborosok figyelmeztettek tavaly májusban az egyházhoz és a világhoz intézett felhívásban. De Rómából ehhez nem érkezett támogatás. Egy szót sem hallottak Ferenc pápától.

Ennek oka valószínűleg a 102–105. bekezdésekben keresendő. Az egész fejezetet átitatja a szabadkőműves hármas jelszó: a szabadság, egyenlőség és a testvériség, amely a francia forradalom idején állami doktrínává vált. Ferenc pápa így megvalósítja azt, amit Carlo Maria Martini jezsuita bíboros utolsó nyilatkozataiban követelt: az egyháznak össze kell egyeztetnie magát a francia forradalom céljaival, és be kell hoznia azt a 200 éves szakadékot, amelyet felhalmozott. Ez a 2012. augusztus 8-i utolsó interjú Martini „lelki testamentuma”, amelyet a Corriere della Sera csak szeptember 1-jei halála után tett közzé. Ebben Martini „a végrendelet, és a prófétai intés ünnepélyes hangvételével” nevezte meg azt „a gyakorlat utat”, amit barátja, Marco Garzonio pszichológus kommentált:

„A pápának tizenkét püspökkel és bíborossal kell körülvennie magát, ha nem akarja, hogy Péter hajóját belső hullámok és egy olyan társadalom árassza el, amely már nem hisz az egyháznak, amely 200 évvel lemaradt az olyan kérdésekben, mint a család és az ifjúság, és a nő szerepe“

Ferenccel a (képzeletbeli) forradalmi gyökerekhez

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?

Reload Reload document
| Open Open in new tab

Letöltés [206.01 KB]

Az enciklika leggyakrabban Ahmad al-Tayyebet, az Al-Azhar nagy imámot idézi. Az összes latin keresztény közül ezt a kiváltságot csak Assisi Szent Ferenc kapja meg. Ferenc pápa nemcsak a muszlim imámot részesíti előnyben velük szemben, hanem Martin Luther Kinget, valamint Desmond Tutu-t és Mahatma Gandhi színesbőrű vezetőket is. Ily módon Ferenc tudatalatti módon elősegíti Krisztus, mint felforgató forradalmár nagyon felszínes narratíváját, akit az egyház elárult. Viszont Ferenccel most visszatérünk a forradalmi gyökerekhez. Az ateista és kommunista filozófus Gianni Vattimo, a Gyenge Gondolkodás társalapítója egy 2015 nyarán Buenos Airesben tartott konferencián egy „pápai Internacionálé” létrehozását javasolta, amelynek Ferenc pápa vezetésével a Kommunista Internacionálé helyét kellene átvennie. A Fratelli tutti enciklika a kommunizmus újjáéledésének politikai kiáltványaként hangzik.

Míg az egyház hanyatlóban van, a pápa és a püspökök koronavírus-rendeletekkel szorítják ki a híveket a templomokból, addig Ferenc pápa globális forradalmat tűz ki célul. Ugyanazt a célt követi, mint azok a globalisták, akik a lehető legnagyobb mértékben törekednek a „nagy újraindításra”, ahogyan azt Joschka Fischer, Soros György Project Syndicate nevű újságjának egyik legbuzgóbb szerzője július végén bejelentette.

Ha az új enciklikát dióhéjban lehetne összegezni, akkor ezt a következőképpen lehetne megtenni: Amit Ferenc a vezérelvek vonatkozásában meghatároz, az minden kisajátítást, minden hódítást és minden inváziót indokoltnak tart, a fő, hogy ez a szegények, a testvériség és az egyenlőség „nevében” történjen.

Isten óvjon meg tehát minket a pápai kommunizmustól.

Giuseppe Nardi

Forrás: Péter Sziklája

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható.